News here
hirdetés

KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Kiakadt a Mentőszolgálat: gyerekekkel a karjukon fotózták, videózták egy férfi haldoklását a Balaton mellett

A mentők hiába próbálták meg elterelni a bámészkodókat a középkorú féri mellől, akinek az életét sajnos már nem sikerült megmenteniük.

Link másolása

hirdetés

Felháborodott posztban számolt be az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) egy balatonmáriafürdői esetükről.

A szolgálat munkatársait egy, a Balatonban rosszul lett 50 év körüli férfihoz riasztották, akit a tóból húztak ki. A perceken belül kiérkező mentőegységek és a légimentők azonnal megkezdték a férfi emelt szintű ellátását, aki már nem lélegzett. A beteg életéért több mint másfél órán keresztül küzdöttek a szakemberek.

Az esetet „rengeteg bámészkodó figyelte a parton még annak ellenére is, hogy bajtársaink takarókkal és fürdőlepedőkkel próbálták eltakarni előlük a betegellátást. Az életmentők ugyan megpróbálták elküldeni a kíváncsi szempárokat, de nem igazán tudtak ezzel foglalkozni”

– írja az OMSZ.

„A katasztrófaturisták közül többen is teljes érzéketlenségükről tettek tanúbizonyságot, akik videóra vették és fényképezték a mentést, de voltak olyanok is, akik gyermekükkel a karjukon nézték végig a férfi életéért vívott ádáz küzdelmet” – folytatják a megdöbbentő történetet.

„A mentők mindent elkövettek, de a férfi életét sajnos a megfeszített csapatmunka ellenére sem tudták megmenteni, amit többen rögtön meg is osztottak a közösségi médiában”

– közlik.

hirdetés

A kritikátlan viselkedés a mentést végzőket is megviselte. A Balatonlellei Mentőállomás vezetője egyenesen tűrhetetlennek minősítette a bámészkodók hozzáállását, amelyhez hasonlót több mint harminc éves pályafutása alatt sohasem tapasztalt.

A poszt végére a mentősök odaírták a szokásos, de ez esetben mindennél fontosabb hashtagjüket: vedd észre a mentőt.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK
Lelőtték a 15 éves lányt a kaliforniai rendőrök, aki segítségért futott hozzájuk, miután apja elrabolta őt
Az apa a lány anyját is megölte, majd tűzharcba kezdett a rendőrökkel. A kamasz menekülni akart, de ő sem élte túl.

Link másolása

hirdetés

A kaliforniai Victorville-ben életét vesztette egy rendőrségi üldözés közben egy tinédzser lány és apja, aki elrabolta saját gyerekét - írja az NBC Los Angeles.

Hétfőn jelentette a helyi hatóság, hogy egy tizenöt éves lányt elrabolt az apja, Anthony Graziano, aki egy általános iskola közelében lelőtte a gyerek anyját is. A férfi onnan menekült el a lánnyal, akit végül egy lakossági bejelentés alapján találtak meg.

A beszámoló szerint a 45 éves Graziano autóból lőtt rá a rendőrökre, majd tűzharc alakult ki. Ekkor szállt ki az autóból az apja által elrabolt 15 éves lány, aki a rendőrök felé kezdett szaladni, de közben lelőtték.

A lányt kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni. A sheriffhivatal elmondta, hogy a 15 éves lány „taktikai mellényt” viselt, ezért lőtték le a rendőrök.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK
Leharapta egy nő kezét a kiszökött kutya
A kutya a véletlenül nyitvahagyott kapun szökött ki, a nő életéért küzdeni kellett a kiérkező mentőknek.

Link másolása

hirdetés

Tázláron szombat reggel egy nő éppen a falu központjába tartott biciklivel, amikor a kutya rárontott és lerántotta a földre. Az asszony a kezével próbálta védeni magát, a kutya azonban úgy összemarta, hogy az egyik kézfejét amputálni is kellett.

A delalfoldinfo.hu úgy tudja, hogy a kutyát nem szokták kiengedni az utcára, a véletlenül nyitva maradt kapun szökhetett ki, ami után a nőnek támadott. A helyszínre kiérkezett mentősök küzdöttek a nő életéért, aki súlyos, komplex felső végtagi sérüléseket szenvedett. Az állapotát azóta stabilizálták és jelenleg a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban ápolják, sérülése maradandó.

A kutyát időközben a helyi ebrendészeti telepre szállították, ahol két hetes megfigyelés alatt tartják. A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
Videón, ahogy megbilincselnek egy férfit, aki megtagadja a rendőri igazoltatást az „UCC törvényekre” hivatkozva
Arra hivatkozott, hogy ő ember, nem személy, a rendőrség pedig egy Amerikában bejegyzett cég, ezért nem tudja odaadni az iratait. Nem vált be.

Link másolása

hirdetés

Szombat este próbáltak igazoltatni egy személyautót vezető férfit Balatonszemesen, aki azonban ellenállt az intézkedésnek, többszöri felszólításra sem adta át az okmányait.

A férfi - aki együtt utazott egy nővel, aki szintén nem igazolta magát - az úgynevezett, homályosan megfogalmazható "UCC törvényekre" hivatkozott, vagyis többek között arra, hogy ő ember, és nem személy, a rendőrségnek pedig nincs jogalapja ezt tenni vele, a magyar hatóság ugyanis egy "Amerikában bejegyzett cég".

Az intézkedésnél kint lévő két rendőr végül erősítést kért, megbilincselték és a Siófoki Rendőrkapitányságra vitték az intézkedésnek ellenálló férfit.

A férfi maga töltötte fel Youtube-ra a jelenetsorról készült felvételt.

A videót a Zsaruellátó is megosztotta, azt írták: "Gratulálunk a járőrpárnak, a szakszerű, jogszerű, és arányos intézkedéshez! Hivatalos személy elleni erőszak is megvalósult. Le a kalappal előttetek Kékek! Köszönjük a munkátokat!"

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
A mentősök és a szurkolók is nagyot küzdöttek tegnap a magyar-olasz meccs alatt
Közösen sikerült megmenteniük egy tömegben rosszul lett férfi életét.

Link másolása

hirdetés

Hétfő este nem csak a Puskás Aréna gyepén zajlott hatalmas harc a magyar és az olasz nemzeti tizenegy között, de a stadion előtt is komoly küzdelmet folytattak szurkolók és mentősök.

Az Országos Mentőszolgálat beszámolója szerint éppen sorban állt tegnapi magyar-olasz focimérkőzés előtt az az 50 év körüli szurkoló, aki minden előzetes panasz nélkül esett össze a Puskás Ferenc Stadion bejáratában. Több szemtanú is azonnal a férfi segítségére sietett, mentőt hívtak és megvizsgálták a beteget, aki már nem lélegzett.

A telefonos utasítások szerint rögtön megkezdték az újraélesztést, amit a helyszínt biztosító mentőegység munkatársai pillanatokon belül emelt szinten folytattak.

Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül rövid időn belül sikerre vezettek és a szurkolót stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők. A szurkolók hathatós segítsége nélkül azonban a férfinak jóval kevesebb esélye lett volna a túlélésre.

A kórházba került szurkoló végül arról maradt le, hogy a végig határozottabban játszó olaszok 2-0-ra verték Marco Rossi magyar csapatát, amely végül csoportmásodikként végzett a Nemzetek Ligája "halálcsoportjában", megelőzve az angolokat és a németeket. A meccsen érzelmes jelenetek közepette 86 mérkőzés után elbúcsúzott a válogatottságtól Szalai Ádám is.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: