Kettévágott egy kismamát a kórházi lift Spanyolországban, órákkal a szülés után
A 26 éves nőt egy hordágyon tolták be a felvonóba a császármetszéses szülés után, amikor a baleset történt - írja a 24.hu az rtve.es-re hivatkozva.
A portál azt írja, a a sevillai kórházban épp vissza szerették volna tolni a szobájába a császármetszésen átesett nőt, Rocío Cortés Núñezt, de a lift váratlanul elindult.
A 25 éves nő szombaton került be a de Valme kórházba, majd vasárnap délelőtt adott életet harmadik gyermekének, Trianának. Délután fél 3 körül a második emeleten található műtőből hordágyon szerették volna átvinni a harmadikra, azonban amikor a gyermekével együtt elkezdték betolni a felvonóba, a lift ajtaja kétszer is becsukódott, majd kinyílt.
Ekkor a kórházi dolgozó úgy döntött, másik lifttel viszi fel őket, de felvonó váratlanul, nyitott ajtókkal elindult, és beszorította a nő testét.
A helyi sajtóban megjelent beszámolók szerint a fejénél beszorult nőt a felvonó végül kettévágta. A tűzoltóknak két órába telt, mire a holttestét ki tudták szabadítani - írja a 24.hu.
Az ABC Sevilla híroldal azt írja, az újdonsült anyuka férje, Jose a harmadikon várta feleségét, amikor zajt hallott a liftektől. A férfi visszaemlékezett, többeknek szólt is, hogy tönkremehetett a lift. Nem sejtette, hogy felesége éppen tragikus körülmények között ott hal meg.
Az andalúziai egészségügyi miniszter, Marina Alvarez vasárnap este a kórházban sajtótájékoztatót tartott. Ismertette a tragikus balesetet, majd elmondta, minden támogatást megadnak a családnak.
A miniszter kitért arra is, a felvonó rendszeresen ellenőrizve volt, a legutóbbi viszgálta augusztus 12-én volt, a szakértők akkor mindent rendben találtak.
Az eset után az újszülöttet a Virgen del Rocío gyerekkórházba vitték át. A hatóságok vizsgálatot indítottak a baleset okainak kiderítésére.
A címkép illusztráció. Forrás: Pixabay