KULT
A Rovatból

Kétszer is öngyilkosságot kísérelt meg, a párja vérét viselte magán és 14 évesen összeköltözött a barátjával – Angelina Jolie 49 éves

Hosszú volt az út, amíg Angelina Jolie a dacos, drogozós, önmagát késekkel vagdosós tiniből világhírű filmsztárrá, hatszoros édesanyává és rengeteg embert megsegítő humanitárius angyallá vált. Járjuk végig együtt ezt az utat!


Angelina Jolie Voight 1975. június 4-én született Los Angelesben, méghozzá egy vérbeli színészdinasztiába, hiszen apja a filmsztár Jon Voight, édesanyja pedig a modell-színésznő Marcheline Bertrand. Angelina a második gyermekként született, van egy bátyja is, James, akivel Los Angelesben nőttek fel. Jon és Marcheline közel tíz évig voltak házasok, 1980-ban váltak el. Nem sokkal ezután Marcheline feladta a színészi-produceri karrierjét, hogy a két gyermekéről gondoskodhasson. Angelina és a bátyja tehát az édesanyjukkal éltek, és nem igazán tartották a kapcsolatot az akkor már Oscar-díjas apjukkal, sok éven át éltek így. A színésznő azonban ennek ellenére úgy emlékszik, hogy boldog gyermekkora volt, jó emlékeket szokott felidézni, ha erről az időszakról kérdezik.

A Beverly Hills gimibe járt, majd beiratkozott a Lee Strasberg Színház- és Filmintézetbe is, mert ekkor már tudta, hogy a szülei nyomdokaiba szeretne lépni, és komolyan is akarja venni a karrierjét.

Egyszerre tanult tehát ebben a két iskolában, és amíg kifejezetten élvezte a színészi órákat, addig a középiskolában eléggé szerencsétlenül érezte magát. Az osztálytársai állandóan cikizték, mert nagyon sovány volt, és szemüveget viselt. Emellett megjegyzéseket tettek a fogszabályzójára és műnek tűnő, ám teljesen természetes, telt ajkaira is.

Ezekkel kapcsolatban egyébként máig magyarázkodni kényszerül, hogy azok nem valamiféle beavatkozás eredményei, csupán a génjeinek köszönheti. Angelina azt állította egy interjúban, hogy a gimnáziumi évei alatt végig elszigeteltnek érezte magát, és bár folyamatosan zaklatták, sosem tett le az álmairól, továbbra is arra törekedett, hogy színésznő legyen. Az édesanyja támogatta őt mindenben, és rábeszélte arra is, hogy kezdjen modellkarrierbe, amit próbált megfogadni, de elutasították. Ezek a kritikák pedig odáig vezettek, hogy Angelina elkezdett kételkedni magában.

Magára volt veszélyes

Majd jött a vadóckorszak… Tizennégy évesen otthagyta a Beverly Hills-i középiskolát, és anyja jóváhagyásával beköltözhetett hozzájuk az akkori punk barátja. „Vagy az utcán bandáztam a pasimmal, vagy a hálószobámban lógtunk, ami az anyukámé mellett volt. Az édesanyám döntött így, ennek köszönhetően pedig továbbra is minden reggel iskolába jártam, és biztonságban fedeztem fel az első kapcsolatomat” – mesélte Angelina, aki ezt a kapcsolatot érzelmi intenzitásában egy házassághoz hasonlította, és azt mondta, a szakításuk késztette arra, hogy 16 évesen a színészi karrierjének szentelje magát.

Angelina közben felvette a goth stílust: lilára festette a haját, elkezdett veszélyes dolgokat csinálni, például késekkel játszott, és bevallotta, hogy nagyjából minden lehetséges drogot kipróbált. Azonban nemcsak viselkedési, hanem mentális problémái is kialakultak ekkorra.

Tinédzserként álmatlanságban szenvedett, pontosabban egy olyan alvászavarban, amely során az ember képtelen hosszú időre elaludni. Emellett anorexiás és depressziós is volt, sőt, nem egyszer bántalmazta önmagát, de nem feltétlenül azért, mert figyelmet akart, vagy mert büntetni akarta magát, hanem mert szerette a fájdalmat. „Valamilyen okból kifolyólag a rituálé, hogy megvágtam magam, és éreztem a kínt, élettel töltött el, ekkor éreztem igazán, hogy élek. Valamiféle felszabadulás volt ez számomra, egy eléggé furcsa terápia” – mesélte később a fiatalkoráról, ám sajnos ez a „terápia” nem igazán működött. Angelina az érzéseit a végletekig elvitte, kétszer is öngyilkosságot kísérelt meg.

Huszonnégy éves korában idegösszeomlást kapott, és három napot töltött a UCLA Medical Center pszichiátriai osztályán. Pedig épp ez az 1999-es év volt az, ami meghozta számára színészileg az igazi áttörést…

Világsiker villámgyorsan

Jolie, bár kislányként feltűnt apja Lookin' to Get Out című 1980-as filmjében, igazából 1990-től számíthatjuk a karrierje kezdetét, ekkortól kezdett ugyanis feltűnni olyan előadók videóklipjeiben, mint Lenny Kravitz, a The Lemonheads, Meat Loaf vagy a The Rolling Stones, valamint videófilmekben (Cyborg 2: Üvegárnyék, 1993) és rövidfilmekben. Első egész estés mozifilmje az 1995-ös Adatrablók volt, amit a következő években felejthető darabok követtek (Bizonyíték nélkül, Szerelem és semmi más, Kis tüzek, A sivatagi hold titka, Istent játszva).

Majd egy tévéfilmre volt szükség ahhoz, hogy Angelina nevét megismerje a szakma. 1998-ban került ugyanis az HBO képernyőire egy saját gyártású filmjük, a Kifutó a semmibe, ami a drogfüggő és leszbikus szupermodellről Gia Carangiról szólt, aki fiatalon halt meg AIDS következtében.

Az alakításáért Angelina Emmy-jelölést és Golden Globe-díjat kapott, aminek meg is lett a hatása: a következő évben már olyan filmekkel jelentkezett, mint A csontember és az Észvesztő.

Az előbbi több mint 150 millió dollárt keresett világszerte, és Denzel Washington partnereként alakíthatott főszerepet, az utóbbiért pedig 2000. március 26-án, a 72. Akadémiai Díjátadón megkapta a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat, vagyis 24 évesen már elérte azt, amiért sokan egész életükben kepesztenek, de sosem szerzik meg.

A fiatalon jött Oscar aztán rendesen bedurrantotta a karrierjét, át is nyergelt azonnal a blockbusterekre (2000-ben a Tolvajtempóval, 2001-ben a Lara Croft: Tomb Raiderrel), és igazából máig A-kategóriás színésznő maradt, aki maximum a saját döntéséből nem filmezett akár éveken át, és nem azért, mert ne kapott volna szerepeket. Olyan filmek fűződnek a nevéhez az utóbbi kb. 25 évből, mint a Mr. és Mrs. Smith (2005), Az ügynökség (2006), a második színészi Oscar-jelölést elhozó Elcserélt életek (2008), a Wanted (2008), a Salt ügynök (2010), a Demóna (2012) vagy az Örökkévalók (2021). Bár az is igaz, hogy Jolie-t az utóbbi kb. 15 évben már sokkal inkább a rendezés foglalkoztatja. Első saját filmjét, a boszniai háborúról szóló 2011-es A vér és méz földjént Magyarországon forgatta, anno volt is nagy hírverés ebből itthon, maga a film azonban nem sikerült túl jól. A 2014-es Rendíthetetlen című háborús életrajzi filmje azonban már annál inkább. 2015-ben aztán Brad Pitt-tel közös terápiás filmjével, A tengernéllel jelentkezett (láthatóan nem jött be), 2017-es First They Killed My Father című, a Vörös Khmer mozgalom kambodzsai borzalmairól szóló rendezéséért aztán újra jó kritikákat kapott, a filmet BAFTA-ra és Golden Globe-ra is jelölték.

Gyerekek, cél, üdvösség

Angelina az idegösszeomlása után három évvel, 2002-ben találta meg végre a stabilitást az életében azáltal, hogy anya lett. Ekkor ugyanis Kambodzsába látogatott, és egy árvaházban találkozott egy Rath Vibol nevű kisfiúval, aki a karjaiban aludt el, majd, amikor felébredt, az első dolog, amit látott, Angelina volt, és rámosolygott. A színésznőt ez a pillanat mélyen megérintette.

„Ő a fiam! Ez a gyermek jól érzi magát a karjaimban” – mondta, majd egyedülállóként örökbe fogadta a fiút, akit Maddoxnak nevezett el.

„Tudtam, hogy ha egyszer elkötelezem magam Maddox mellett, soha többé nem leszek önpusztító” – mesélte Angelina, aki így sikeresen maga mögött tudta hagyni a sötét életszakaszát, bár kijelentette: „A szívem mélyén még mindig csak egy punk kölyök vagyok tetoválásokkal – és az is maradok.”

Angie (ahogy a legtöbben hívják) mindent meg akart tenni azért, hogy megvédje a gyermekét, és gondoskodjon róla, ezért a bal lapockájára tetoválást csináltatott, egy khmer szöveget, ami azt jelenti: „Az ellenségeid fussanak messzire tőled! Ha gazdagságra teszel szert, az mindig a tiéd maradjon! Bárhová is mész, sokan kísérnek, szolgálnak és védenek téged, minden oldalról körülvesznek.”

Körülbelül három évvel később Angelina úgy döntött, hogy örökbe fogad még egy gyermeket. Ezúttal egy Zahara nevű kislányt adoptált Etiópiából 2005. július 6-án. Ekkor már nem szingli szülőként hozta meg a döntést, mivel már az év januárja óta együtt volt Brad Pitt-tel, akivel a Mr. és Mrs. Smith forgatása közben szerettek egymásba. Egy évvel később Angelina és Brad a namíbiai Swakopmundba utazott, hogy megpróbálják elkerülni a médiafelhajtást, ami első biológiai gyermekük születését övezte. A színésznő 2006. május 27-én itt adott életet a lányának, Shiloh Nouvel Jolie-Pittnek. Majd 2007. március 15-én újabb örökbefogadás: a sztárpár ezúttal a Pax Thien nevű vietnami kisfiút vették magukhoz Ho Si Minh városából.

Végül pedig (legalábbis eddig) Jolie 2008. július 12-én a franciaországi Nizzában adott életet egy kétpetéjű ikerpárnak: Vivienne Marchelinának és Knox Leonnak. Vagyis 33 éves korára már hatgyermekes édesanya volt. Annak emlékére, hogy hol fogadták örökbe, illetve hol születtek a gyermekei, Angelina a bal vállára varratott egy tetoválást, amely tartalmazza a gyermekei születési helyeinek földrajzi koordinátáit.

Az Angelina Jolie-effektus

Bár Angelinát a hat gyermeke alaposan lefoglalta, mégis sikerült fenntartania a média figyelmét, persze nem szándékosan.

2013-ban ugyanis mindenkit alaposan megijesztett, amikor bejelentette, hogy egy rákkeltő gén hordozója. Amikor a színésznő tesztje pozitív lett egy genetikai mutációra, a BRCA1-re, kiderült, nagy a kockázata annak, hogy mell- és/vagy petefészekrák alakul ki nála valamikor.

Tekintettel arra, hogy az édesanyja, Marcheline is a rák e két fajtájával vívott nyolcéves küzdelme után, 58 évesen hunyt el 2008-ban, Angelina úgy döntött, kettős masztektómiának veti alá magát. Amikor nyilvánosságra hozta a tapasztalatait, a felmérések szerint a nőket elkezdte jobban érdekelni a családtörténetük és a saját testük. Világszerte ugrásszerűen megnőtt azon nők száma, akik elkezdtek vizsgálatokra járni az egészségük érdekében. A média ezt „Angelina Jolie-effektusnak” nevezte el.

Brad Pitt előtt

Első filmje, az Adatrablók forgatása alatt Jolie összejött színészpartnerével, Jonny Lee Millerrel (a Trainspotting Beteg Fiúja, a Sherlock és Watson-sorozat Sherlock Holmesa és A korona John Majorje). A felvételek után hónapokig nem tartották a kapcsolatot, de végül újra kapcsolatba kerültek, majd nem sokkal később, 1996 márciusában összeházasodtak (Angie 20 éves volt ekkor). Az esküvőjén fekete nadrágban és fehér pólóban jelent meg, amelyre a saját vérével írta rá a vőlegénye nevét. Bár a kapcsolatuk a következő évben véget ért, Jolie jó viszonyban maradt Millerrel, akit „szilárd embernek és barátnak” nevezett. 1999 februárjában az Angelina által kezdeményezett válásukat nem sokkal azelőtt véglegesítették, hogy a következő évben újra férjhez ment volna…

Még a Millerrel kötött házassága előtt, 1996-os filmje, a Kis tüzek forgatásán kezdett kapcsolatot a modell és színésznő Jenny Shimizuval, akiről később azt mondta: „Valószínűleg feleségül vettem volna Jennyt, ha nem mentem volna hozzá a férjemhez. Az első pillanatban beleszerettem, amikor megláttam." Shimizu szerint a kapcsolatuk több éven át tartott, és akkor is folytatódott, amikor Jolie-nak más emberekkel volt romantikus kapcsolata. 2003-ban megkérdezték a színésznőtől, hogy biszexuális-e, amire így válaszolt: „Természetesen. Ha holnap beleszeretnék egy nőbe, úgy érezném-e, hogy rendben van az, ha meg akarom csókolni? Abszolút! Igen!"

Azóta azonban csak férfiakkal kezdett, legalábbis magánéletének hivatalos verziója szerint. Két hónapos randevúzás után például 2000. május 5-én Las Vegasban hozzáment a színész-író-rendező Billy Bob Thorntonhoz. Még a Vakrepülés (1999) című közös filmjük forgatásán találkoztak, de akkoriban nem folytatták a kapcsolatot, mivel Thornton eljegyezte Laura Dern színésznőt, míg Jolie állítólag a színész Timothy Huttonnal randizott, akivel az Istent játszva (1997) című filmjében szerepelt együtt.

Angie és Billy Bob gyakori nyilvános szenvedélynyilatkozataik és szerelmi gesztusaik (a leghíresebb, hogy állítólag egymás vérét viselték fiolákban a nyakukban) következtében a házasságuk a bulvármédia kedvenc témája lett.

2002 márciusában Jolie és Thornton bejelentették, hogy örökbe fogadnak egy kambodzsai gyermeket, de három hónappal később hirtelen elváltak, így Maddoxot Angelina végül egyedül adoptálta.

Brangelina

A színésznő következő botránya akkor robbant ki, amikor azzal vádolták, hogy ő okozta Brad Pitt és Jennifer Aniston válását 2005 októberében, mivel a Mr. és Mrs. Smith forgatása alatt viszonyt kezdett Pitt-tel, ő azonban elutasította az erről szóló vádakat: „Intim kapcsolatban lenni egy nős férfival, amikor a saját apám megcsalta az anyámat, nem olyan dolog, amit meg tudnék bocsátani. Képtelen lennék reggelente a tükörbe nézni. És nem vonzódnék egy olyan férfihoz, aki megcsalná a feleségét." Egyébként sem Jolie, sem Pitt nem nyilatkozott nyilvánosan a kapcsolatuk természetéről egészen 2006 januárjáig, amikor is megerősítették, hogy az első közös gyermeküket várják.

12 éves kapcsolatuk alatt a média „Brangelinának” hívta őket, és Hollywood egyik legcsillogóbb sztárpárjaként váltak ismertté.

2012 áprilisában bejelentették az eljegyzésüket, és végül 2014. augusztus 23-án a franciaországi Château Miravalban tartották az esküvőjüket egy zártkörű szertartás keretében. A házasságuk két évvel később, 2016 szeptemberében futott zátonyra, Angelina adta be a válókeresetet kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva. Hollywood egyik leghosszabb és legmocskosabb válása volt az övék: jogilag csak három évvel a szakításuk után mondták ki a válásukat, a köztük zajló jogi hercehurca, többek között a gyermekelhelyezések miatt, azonban máig tart. Pitt például beperelte Jolie-t, amiért eladta a tulajdonukban lévő borászatban lévő részesedését egy harmadik félnek, Jolie pedig ellenkeresetet nyújtott be, amelyben azt állította, hogy Pitt 2016-ban egy repülőn fizikailag és verbálisan bántalmazta őt és a gyermekeiket.

Brad óta egyébként hivatalosan nem volt kapcsolata, de többször is hírbe hozták ismert emberekkel, mint például 2021-ben az énekes The Weeknddel, tavaly pedig a nála 21 évvel fiatalabb feltörekvő ír színésszel, Paul Mescallal.

Persze Angie-t egyáltalán nem a múltja és a párkapcsolatai/házasságai, sőt, még csak nem is a filmjei határozzák meg a leginkább, hanem humanitárius aktivitásai. Többek között rengeteget foglalkozott a háborús menekültek megsegítésével, természetvédelemmel és közösségfejlesztéssel, gyermekek bevándorlásával és oktatásával, valamint emberi jogokkal, főképp a nők jogaival. Ezzel kapcsolatos munkáiért egy rakás díjat kapott az évek során (többek között az Oscart is, pontosabban a Jean Hersholt Humanitárius Díjat 2013-ban – tehát már két Oscar-szobra van), hiszen tökéletes példája annak, hogy egy kapcsolatokkal és tőkével rendelkező befolyásos ember, latba vetve vagyonát, mennyi mindent tehet a Föld és az emberiség megsegítése érdekében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
„A toi toi vécék tetejéről játszottunk az utcán rekedt közönségnek” – Besh o droM-interjú
A több mint 25 éve aktívan koncertező zenekar két tagja, Barcza Gergő és Pettik Ádám elsősorban a Művészetek Völgyéhez kapcsolódó emlékeiről mesélt nekünk.


A Besh o droM története szorosan összefonódik a Művészetek Völgyével: 1999-es megalakulásuk óta visszatérő fellépők a kapolcsi központú fesztiválon. Az utóbbi időben több alkalommal is szabályos tömegjelenetek alakultak ki a koncertjeiken, mivel sokkal többen voltak kíváncsiak rájuk, mint a helyszín befogadóképessége, ahol játszottak. Idén azonban biztosan nem fenyeget ez a veszély, ugyanis most először a Panoráma Színpadon kaptak helyet. Ebből az alkalomból kérdeztük a zenekar két alapítóját.

– Mi az első emléketek a Művészetek Völgyéről, akár látogatóként, akár fellépőként?

Pettik Ádám: Ando Drom koncert a romok között 30 éve, iszonyat katartikus volt, ott dőlt el véglegesen, hogy világzenével fogok leginkább foglalkozni.

Barcza Gergő: Nekem is ugyanebből az évből van a legelső emlékem, nagyon élveztem a kellemesen kaotikus, teljesen újszerű falusi fesztiválhangulatot. Emlékszem, reggelente lehetetlen volt péksüteményhez jutni, a kisboltokból már hajnalban elfogyott a kifli, zsömle. A piaci résbe azonnal meg is érkezett a házi palacsinta...

– Itthon és világszerte is rengeteg fesztiválon játszottatok az elmúlt 26 évben. Van-e bármi, ami miatt a Völgy kiemelkedik ebből a mezőnyből?

Ádám: A legtöbb helyszínen ezen a fesztiválon játszottunk, és magasan kiemelkedik a tavalyelőtti, toi-toi vécék tetejéről az utcán ragadt közönségnek adott koncertünk.

Kicsit többen ragadtak kint, mint ahányan befértek a Kocsor udvarba, de a technikusok kegyetlen, buligyilkos főnöke nem engedte elhúzni a hátsó függönyt, pedig akkor legalább hátulról láthatta volna a koncertet szegény hoppon maradt közönségünk. Ezért akinek a zenekarban zsinór nélküli mikrofonja volt, az időnként a színpad háta mögé ment és a támfal tetejéről játszott a kint rekedt tömegnek.

A fal alatt az utcán, kissé jobb oldalt volt három mobil wc, aminek a tetejére viszonylag könnyen át lehetett lépni az alacsony kerítésen keresztül, és Légrádi úr óriási sikert aratott, amikor úgy döntött, hogy az egyik szólóját onnan fogja celebrálni. Nem szakadt be.

Gergő: Nagy lendülettel én is fel akartam ugrani az egyikre, de rögtön elképzeltem, ahogy szomorúan kászálódok ki a szörpből, így inkább kihagytam. Légrádi Gábor, fiatalabb és könnyebb kollégánk viszont valóban nem tétovázott, felpattant az egyik tetejére, onnan fújta. Remekül szórakozott mindenki.

– Az olvasztótégely elég jó kifejezés a zenétekre. Mennyi mindent szívtatok magatokba a kezdetekhez képest ebben a bő két és fél évtizedben?

Ádám: Az operetten és k-popon kívül mindent.

Gergő: Az én fejemben folyton megy a zene, csak akkor áll meg egy-egy pillanatra, ha meghallok valami más zenét egy külső hangforrásból. Akkor betárazom azt az agyam megfelelő polcára. Zeneírás közben aztán onnan dől ki a megfelelő zenei anyag, gondolkozni nem is nagyon kell.

– Mindketten nagyobbrészt külföldön éltek. Egy átlagos évben hányszor ingáztok Budapest, Bristol és Jeruzsálem között, és hány koncertfelkérésre kell nemet mondanotok logisztikai okokból?

Ádám: Nem túl sok buli marad el ilyen okból, 15-20 alkalommal biztos megfordulok, és jóformán az egész nyarat itt töltöm.

Gergő: én is igyekszem minél gyakrabban jönni, de a Közel-Keleten nem mindíg úgy történnek a dolgok, ahogy azt az ember eltervezi.

– Mi a fő tevékenységetek, amikor nem vagytok Magyarországon és nem a zenekarral foglalkoztok?

Ádám: Szervezem a további bulikat, intézem a zenekar és a saját ügyeimet, tagja vagyok a Bujdosó oktettnek és kvartettnek, valamint van egy új kvartettünk Babindák-Juhász-Papesch-Pettik néven. Zajlik az élet.

Gergő: Írom, gyártom a többiek segítségével a Besh o droM zenéjét, nálam állnak össze a három országban felvett zenei anyagok, intézem a zenekar külföldi útjait.

Amikor épp nincs háború, és általában nincs, akkor a legkülönbözőbb helyeken, stadionoktól az utcazene-fesztiválokig minden lehetséges helyszínen fellépek, gyakran szinte éjjel-nappal. Most épp leggyakrabban az óvóhelyen ülök, de a zene ott is megy a fejemben.

– Ádám többször is fellépett már a Duckshell vendégeként, és elmondta, hogy ők a kedvenc fiatal zenekara. Kiket követtek/kedveltek még a jelenlegi hazai színtérről?

Ádám: Sickratmen, cserihanna, Zsiványjazz és még sokan mások.

– Egyike vagytok annak a nem túl sok zenekarnak, akik saját Patreon-oldalt üzemeltetnek, a legutóbbi lemezetek költségeit is közösségi finanszírozással igyekeztetek előteremteni. Mennyire jelentős ez a láb a bevételeitekben?

Ádám: Reméljük, lesz még sokkal jobb is.

Gergő: Első körben összegyűlt egy kicsi, de annál kitartóbb támogatói kör. Hálásak vagyunk nekik, mindenkit bíztatunk, hogy nézzen el hozzánk, legyen a támogatónk egy kávé árával, vagy akár többel.

– Idén első alkalommal játszotok a Völgyben a Panoráma Színpadon. Mekkora szintlépés ez számotokra?

Ádám: Játszottunk már a Völgyben nagyszínpadon többször is, bár akkor nem ott volt még és nem így hívták, csak aztán a Bárka színpadhoz és később a Kocsor Házhoz való hűségünk ezt a dolgot felülírta.

Ez a helyzet tavalyelőtt tarthatatlanná vált és azóta akkora színpadon játszunk, hogy végre odafér az egész közönségünk. Nem hiszem, hogy zavarba jönnénk, ha már a montreali jazz fesztiválon nem jöttünk 25 ezer ember előtt 4 alkalommal.

– Lesz-e a alkalmatok több időt is a fesztiválon tölteni a koncerten túl? Ha igen, mit szeretnétek még mindenképp megnézni?

Ádám: Tervezem, tervezzük, de ameddig nem sikerül megfejteni, hogy melyik napokon tudok maradni, addig nem fájdítom a szívem. Mókus udvarába biztos elnézek, mert ott valahogy mindig valami izgalmas történik.

Gergő: Minden évben körbejárjuk a helyszíneket, idén sem lesz másképp.

Jegyvásárlás a fesztiválra EZEN A LINKEN lehetséges, a részletes programot ITT találod.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Lemondta a fellépését a Sziget egyik fő előadója, kiderült, ki jön helyette
A Sziget szervezői gyorsan reagáltak a váratlan fejleményre, így a pénteki napon szintén világsztár zárja a Nagyszínpad programját.


Váratlan bejelentést tett a Sziget Fesztivál: A$AP Rocky lemondta több augusztusi európai koncertjét, köztük a budapestit is. A szervezők azonban gyorsan pótolták a kieső előadót, így

augusztus 8-án, pénteken a Nagyszínpad fő fellépője Kid Cudi lesz.

A Grammy-díjas rapper, énekes és producer a 2000-es évek végén robbant be a köztudatba. Debütáló albuma, a Man on the Moon: The End of Day rögtön hatalmas siker lett, és dupla platinalemezzé vált. Azóta több mint 22 millió lemezt adott el világszerte, és két Grammy-díjat is bezsebelt.

Kid Cudi, polgári nevén Scott Ramon Seguro Mescudi jelenleg új albumán dolgozik, amelynek első dala Neverland címmel idén májusban jelent meg. Érdekesség, hogy Travis Scott is tőle kapta a művésznevében szereplő „Scott” nevet, mert Cudit gyerekkora óta példaképének tekinti.

A Sziget Fesztivál idén augusztus 6. és 11. között várja a látogatókat. A fellépők között ott lesz Shawn Mendes, Armin Van Buuren, Nelly Furtado, Papa Roach és Anima is. A zenei programok mellett színházi előadások, cirkusz és más különleges élmények is várják a fesztiválozókat.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Zombiszülés, gerinckitépés, kitakart nemi szervek – A 28 évvel később nem cicózik, mégis az év egyik legmeghatóbb és legjobb filmje
A 28 nappal később Oscar-díjas rendezője visszatért, hogy megmutassa, van még kraft ebben a horrorműfajban: nos, rendesen megmutatta.


Nem 28, „csupán” 23 évvel ezelőtt kezdődött történetünk, 2002 őszén, amikor bemutatták az angliai mozik a Sekély sírhant, a Trainspotting, Az élet sója és A part rendezője, Danny Boyle új zombifilmjét, a 28 nappal későbbet (a magyar vásznakra 2003 februárjában pattant fel). A legtöbben ebben a filmben ismerték meg a később Oscar-díjassá váló Cillian Murphyt, valamint a később Oscar-jelöltté avanzsáló Naomie Harrist (Brendan Gleeson és Christopher Eccleston azért már elég ismertek voltak ekkor is). A forgatókönyvet Alex Garland írta, akit azóta olyan filmek direktoraként is ismerhetünk, mint az Ex Machina, az Expedíció, az Ők, a Polgárháború vagy a Hadviselés.

A 28 nappal később sztorija szerint egy olyan vírus kezdett el fertőzni az Egyesült Királyságban, amely dühöngő, vérhányó vadállattá aljasított mindenkit, akit megfertőzött, a maroknyi túlélő pedig próbált menedéket találni a szigetországban.

A mindössze 8 millió dolláros büdzsé pedig szépen meg is térült, hiszen világszinten kb. 75 milliót szedett össze a film.

Érkezett is öt évvel később, 2007-ben a folytatás, a 28 héttel később, amit már nem Boyle rendezett, hanem a 2001-es Intactóval nagyot gurító spanyol fenegyerek, Juan Carlos Fresnadillo (továbbá: Betolakodók, A hercegnő és a sárkány), aki Robert Carlyle-t, Rose Byrne-t, az akkor még viszonylag ismeretlen Jeremy Rennert, Idris Elbát és Imogen Pootsot küldte csatázni Londonba a zombihaddal, kb. fél évvel az első rész eseményei után. S bár nem volt olyan jó, mint az első rész (nem is Garland írta), és kb. dupla költségvetéssel nagyjából ugyanannyit is hozott, azért még mindig szép sikernek könyvelték el az alkotók, és el is kezdték tervezgetni a harmadik etapot, a 28 hónappal későbbet, nagyjából egy 2010-es mozipremierrel. Legalábbis erről számolt be Alex Garland, ám ebből végül nem lett semmi, mivel a Fox Searchlighton belül olyan embereknél voltak a jogok, akik úgy döntöttek, hogy nem állnak szóba egymással, így az újabb zombiterveknek is lőttek egy időre.

Majdnem tíz évvel később azonban Danny Boyle és Alex Garland újra elővették korábbi sikerüket, a jogok Andrew Mcdonald producer hathatós közreműködésének hála átkerültek a Sonyhoz, s így elkezdtek dolgozni egy új trilógián, ami az azóta eltelt hosszú idő miatt, kihagyva címében a hónapot, rögtön 28 évvel később lett.

Ennek első epizódja került most a mozikba, méghozzá újra Boyle rendezésében, aki az első rész óta Oscar-díjas rendező lett a Gettómilliomosnak köszönhetően, és olyan további filmeket álmodott a vászonra, mint a Milliók (2004), a Napfény (2007), a 127 óra (2010), a Transz (2013), a Steve Jobs (2015), a T2 Trainspotting (2017), legutóbb pedig a Yesterday 2019-ben. Vagyis Boyle hat év után csüccsent vissza a direktori székbe, hogy bebizonyítsa, továbbra is megvan a monyója, ráadásul ismét egy Alex Garland-forgatókönyvből garázdálkodhatott.

Boyle-nak pedig sikerült is a bizonyítás, mivel a 28 évvel később talán az eddigi legjobb epizód lett, ráadásul úgy, hogy nem feltétlenül (vagy egyáltalán nem) azt kaptuk, amire számítottunk. A sztori szerint a vírus elszabadulása óta 28 év telt el, Nagy-Britannia és Írország pedig sziget mivoltukból fakadóan karantén alá kerültek, a világ többi pontjáról sikerült kiszorítani a halálos kórt. Persze a veszélyzónában is vannak túlélők, közülük ismerünk meg egy kis szigeten élő közösséget, benne Jamie-t (Aaron Taylor-Johnson), a súlyos beteg feleségét, Islát (Jodie Comer) és a 12 éves kisfiukat, Spike-ot (Alfie Williams). Jamie úgy dönt, Spike elég érett már ahhoz, hogy elvigye őt a kerítéseiken túlra, a szárazföldre zombivadászatra, a túra azonban nem várt fordulatot hoz a gyerkőc életébe: megtudja, hogy odakint él magányosan egy kattant orvos, Dr. Kelso, akikből nem sok maradt, és talán ő segíthetne meggyógyítani a zavarodott édesanyját, akivel a többiek tudta nélkül útra is kel zombiföldön a vágyott cél felé.

A 28 évvel később alapvetően nem hazudtolja meg önmagát: véres, kegyetlen, izgalmas. A fertőzöttek minden fajtája durva és rendkívül félelmetes (bár valami fura oknál fogva, talán hogy elkerüljék az X korhatár-besorolást, itthon is kitakarták a pucér zombik nemi szervét), Danny Boyle pedig közel a hetvenhez is bizonyítja, hogy semmit nem veszített a fenegyerekségéből, s éppolyan profi direktor, mint a harmincas-negyvenes éveiben.

Ez a film ugyanis rendkívül intenzív, és próbára teszi a nézők türelmét. Rendkívül gyors vágásokkal, áttűnésekkel és furcsa zenékkel, hanghatásokkal operál, ráadásul a jelenetek nagy többségét iPhone 15 Pro Max okostelefonokkal rögzítette a szintén Oscar-díjas operatőr, Anthony Dod Mantle, ami egyedi képi világot és atmoszférát kölcsönöz a sztorinak. Atmoszféra pedig akad bőven, Boyle nagyon ért ahhoz, hogy kézzelfoghatóvá, nyomasztóvá, élővé, veszélyessé, vagy akár reménytelivé tegyen egy történetet, pontosabban a világot, ahol az játszódik.

A 28 évvel későbbnek azonban van egy olyan vetülete is, amire talán nem sokan számítottak egy 18-as karikás zombis horrortól: hatalmas szíve van, és hihetetlenül megható.

Bizony, fogalmazhatunk úgy is, hogy egy könnyfacsaró zombis horrorral van dolgunk.

Az új és fantasztikus színészi felfedezett, Alfie Williams egymaga viszi el a hátán a filmet, pedig olyan „segítői” vannak, mint Aaron Taylor-Johnson, Jodie Comer és Ralph Fiennes, de hát ez igazából az ő felnövéstörténete, amely során már ilyen fiatalon kénytelen felelősséget vállalni, és mindent megtenni azokért, akiket szeret. Ralph Fiennesnak pedig, aki a sztorinak csak egy későbbi pontján bukkan fel, szintén egy csodás és emlékezetes karakter jutott, ő a film lezárásában játszik hatalmas szerepet, és micsoda lezárás az!

Nem is érdemes többet elárulni a filmről, ami biztosan sokakat kikészít majd, ám az kétségtelen, hogy egy egyenesen az elevenünkbe vágó, nyers, mégis rendkívül érzelmes mestermű lett Danny Boyle új 28-filmjéből. Aki pedig értetlenül áll a több mint fura utolsó jelenettől, ne feledje, hogy kb. fél év múlva, 2026 januárjában érkezik az új trilógia már leforgott második (összesítve a franchise negyedik) része, a 28 Years Later: The Bone Temple (28 évvel később: A csonttemplom), amit viszont nem Danny Boyle rendezett, hanem Nia DaCosta (Little Woods, 2021-es Kampókéz), akinek azt üzenjük: még vért, még verejtéket, még könnyeket!


Link másolása
KÖVESS MINKET: