hirdetés

KÉK HÍREK

Kétszer is fejbe lőtte, majd magára hagyta újszülött gyermekét egy 16 éves fiú Amerikában

A kamasz szülők úgy érezték, nem tudnak gondoskodni a kisbabáról, ezért a fiú kivitte egy erdős területre és agyonlőtte őt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 14.

hirdetés

Megölte saját újszülött kislányát egy 16 éves fiú az amerikai Wisconsin állambeli Albany-ban - számolt be róla a WMTV tévécsatorna.

A kisbabát egy erdős területen, egy fánál találták holtan még múlt vasárnap. Hóval beborított holttestében golyók is voltak. Kedden az apát vádolták meg a gyilkossággal.

A vádiratból kiderült, hogy a kislány édesanyja január ötödikén szült otthonában, a fürdőkádban. Négy nappal később a tinilány édesapja értesítette a rendőrséget, hogy a lánya barátja elvitte a babát és azóta nem látták a kicsit.

A kis Harper anyukája azt mondta a rendőröknek, mivel a barátjával úgy döntöttek, nem tartják meg a gyereket, egy barátjuk segítségével örökbe akarták adni. A 16 éves apa, Logan Kruckenberg-Anderson elmesélte, egy parkban találkozott még január 5-én a Tyler nevű barátjával, akinek át is adta a babát és 60 dollárt fizetett neki azért, hogy a kislányt elvigye egy örökbefogadó ügynökséghez, azóta pedig nem is látta a gyereket.

Másnap azonban már teljesen más történettel állt elő, amikor ismét kihallgatták. Azt mondta, a barátnőjével együtt meg akartak szabadulni a babától, ezért úgy döntöttek, hogy valahol magára hagyják őt.

hirdetés
A fiú egy hátizsákba tette a kislányt, majd egy elhagyatott erdős területre ment, ahol egy kidőlt fa alá tette a meztelen csecsemőt. Havat dobált rá, majd elsétált, tudván, hogy ilyen körülmények között úgyis meghal a gyerek. Ám amikor kiderült, hogy a kicsi testében lőszer is volt, bevallotta, hogy kétszer fejbe is lőtte a kislányát, mielőtt magára hagyta volna.

A rendőrség meg is találta a helyszínen az egyik töltényt, a másikat pedig Kruckenberg-Anderson hátizsákjában. A lőfegyvert is sikerült azonosítaniuk, miután egy kamasz átadta nekik. Ő azt mondta, hogy a baba eltűnése után három nappal adta oda neki Kruckenberg-Anderson.

A 16 éves fiút szándékos emberöléssel és egy gyermek holttestének elrejtésével vádolták meg. A wisconsini törvények értelmében minden 10 év felettit automatikusan felnőttként kezelnek, ha szándékos gyilkosság a vád, így Kruckenberg-Anderson akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK

Fegyveres rablás történt egy székesfehérvári autós boltban

Először kocsival, majd futva menekült a tettes. Nagy erőkkel keresi a rendőrség.
Fotó: Fehérvár TV/Szabó Miklós Bence - szmo.hu
2021. január 25.

hirdetés

Fegyveres rablás történt hétfő reggel Székesfehérváron egy felsővárosi autóalkatrészeket forgalmazó szaküzletben– írja a FMC.

A Fehérvár Televízió információi szerint a rablást egy erős testalkatú, fekete ruhás férfi követte el. A tettes a pénzzel egy Peugeot-ban menekült a fehérvári Vajda sorig, majd onnan futva folytatta, kabátját pedig útközben egy ház udvarára hajította.

A tettest keresi a TEK és a rendőrség is, a bűncselekmény helyszínét kutyákkal vizsgálják át a hatóságok a lap információi szerint.

FRISSÍTÉS – a rendőrség az FMC megkeresésére alábbi közleményt adta ki az ügyben:

"A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a 2021. január 25-én 7 óra 30 és 7 óra 50 perc között Székesfehérváron, a Zámolyi út 1. szám alatt lévő üzletnél történt eset kapcsán fegyveresen elkövetett rablás bűntett miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A halaszthatatlan eljárási cselekmények jelenleg folyamatban vannak, ezért bővebb tájékoztatást nem tudunk adni."

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK

Túszt ejtett, majd gyalog menekült a fehérvári fegyveres rabló, aki 15 ezer forintot zsákmányolhatott

A túszul ejtett üzletvezető egy ponton a kulccsal kiugrott a kocsiból, a rabló ezért gyalog menekült tovább.
Fotó: Fehérvár TV/Megyeri Zoltán - szmo.hu
2021. január 25.

hirdetés

Ahogy korábban írtuk, fegyveres rablás történt hétfő reggel egy székesfehérvári autós szaküzletben. A Fehérvár Médiacentrum most további részleteket közölt az ügyről.

Mint írják: csak a váltópénz volt a kasszában, de azt is magához vette a rabló. Az üzletvezetőt túszul ejtette, majd a Felsővároson keresztül próbált menekülni a fegyveres elkövető.

A helyi tévé információi szerint a rabló a helyszín közelében állt meg egy fekete Mazdával, majd elindult az üzlet felé egy gázpisztollyal.

"A bolthoz érve előbb körbejárta az épületet, majd közölte a helyszínen tartózkodó üzletvezetővel, hogy kéri a bevételt. Az üzletvezető tájékoztatta, hogy nincs nála a széfkulcs. Ezután bementek a boltba, ahol a férfi egyszer a levegőbe lőtt. Az épületben kiderült, hogy a széfet valóban nem tudják kinyitni a rablónak, aki végül magához vette a kasszában található mintegy 10-15 ezer forintot" - írják a helyi portálon.

A férfi ezt követően túszul ejtette az üzletvezetőt, és arra kényszerítette, hogy szálljon be saját kocsijába. A rabló a hátsó ülésre ült és utasításokat adott a dolgozónak, hogy merre vezesse a kocsit.

hirdetés

Egy szemtanú elmondása szerint óriási sebességgel haladt a kocsi, amivel majdnem ütköztek is, miközben épp a gyerekekkel az óvodába tartottak.

"Reggel negyed kilenc körül a Havranek utcában mentünk a város irányába, mikor a furcsa zebrás kereszteződés előtt egy gyorsan hajtó fekete autóra lettünk figyelmesek. Az autó pillanatok alatt beérte az előtte haladót és lendületből előzni is kezdte, úgy, hogy tisztán látta, mi érkezünk a szembesávban. A férjem épp csak el tudta kapni a kormányt. Én csak annyit tudtam mondani, hogy úristen karambolozunk, és a kezemet a fejem elé tettem. Centiken múlt az ütközés. Nagyon félelmetes volt. Bele sem merek gondolni, mi történhetett volna, ha a férjem nem reagál ilyen gyorsan."

Végül a rabló utasítására a fehérvári Vajdasoron álltak meg a kocsival. Ekkor az üzletvezető az autókulcsot magához véve kiugrott a kocsiból és elrohant. A rabló tovább ment volna a kocsival, azonban a kulcsok hiányában nem tudta elindítani a járművet.

Ekkor úgy döntött, hogy gyalog menekül tovább.

A rendőrök két férfit állítottak elő az ügyben. Mint a police.hu-n írják, az eset kapcsán fegyveresen elkövetett rablás miatt indítottak eljárást, a bűncselekmény során senki nem sérült meg.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK

Komoly büntetésre számíthat a tini, aki felmászott a szegedi Belvárosi híd tetejére

A fiatal az egész akciót videóra vette, ez most sok pénzébe kerülhet.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 24.

hirdetés

Az internetre is feltöltötte mutatványát az a tinédzser, aki tavaly decemberben felmászott a szegedi Belvárosi híd tetejére.

A felvételeken szereplő fiút hamar beazonosították a rendőrök. A fiatal ellen garázdaság szabálysértése miatt indulhat eljárás

- írja a Délmagyar.hu.

A veszélyes produkciót elkövető és rögzítő, egyébként nem helybeli fiatal - aki videója címében még csak azt írja "majdnem" elkapták a rendőrök - komoly pénzbüntetésre számíthat.

VIDEÓ: Fiatal srác a szegedi Belvárosi híd tetején

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés

Barátja kiskorú fiait kényszeríthette szexre egy szolnoki férfi

A laptopján több ezer, fiatalkorúakról készített képet tárolt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 25.

hirdetés

Továbbra is börtönben maradhat az a szolnoki férfi, akit két kiskorú fiú ellen elkövetett szexuális erőszakkal, gyermekpornográfiával és lőszerrel való visszaéléssel vádolnak, olvasható az Ügyészség oldalán.

A vád szerint a férfi családi barátság révén ismerte meg a kiskorúakat, akiket szexre kényszerített. Továbbá a lakásában több ezer fiatalkorúról készült képet töltött le az internetről és tárolt a laptopján. A fényképek esetenként szexuális cselekmény közben ábrázolták a fiatalokat.

Emellett a férfi lakásán 30 darab működőképes éles lőszert is lefoglalt a rendőrség.

Szolnokon az elsőfokú bíróság a vádemelést követően is fenntartotta a férfi letartóztatását, aki azonban ez ellen fellebbezett. A szegedi fellebbviteli főügyészség egyetértett az elsőfokú döntéssel és indítványozta a letartóztatás fenntartását.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: