HÍREK
A Rovatból

Jakab Péter: A kémiai kasztrálás eszközének bevezetését is meg kell fontolni a pedofilokkal szemben

A Jobbik elnöke az ATV-nek adott interjújában a párton belüli zaklatási vádról is beszélt.

Link másolása

A Jobbik újraválasztott elnöke, Jakab Péter volt az ATV Egyenes beszéd egyik vendége hétfőn. A politikus többek között arról beszélt, hogy szerinte pártjának nem ígérgetnie kell, azt a Fidesz teszi, hanem politizálni. Ugyanakkor megjegyezte: nehéz úgy politizálni, hogy 2010 óta mindig kétharmados ellenszélben kell valamilyen teljesítményt elérni.

Jakab szerint azonban az elmúlt években volt olyan javaslatuk, amelyet a kormánypártok fideszes javaslatként megszavaztak. Példaként említette, hogy ők voltak az első, akik azt javasolták, engedjék el a 29 év alatti fiataloknak az szja-t. A Fidesz ezt végül a 25 év alattiaknak engedte el. Emellett ő terjesztette elő azt a javaslatot is, hogy az átlag alatt kereső munkavállalóknál adják vissza az szja-t teljes egészében.

Jakab Péter azt is elmondta: nem érdekli, hogy ki terjeszt be egy törvényjavaslatot az Országgyűlésnek, ha a a Jobbik egyetért annak tartalmával, meg fogja szavazni.

"A pedofiltörvényt is azért szavaztuk meg, mert mi voltunk azok, akik azt követeltük, hogy a pedofilokkal szemben sokkal keményebben kell fellépni"

- fogalmazott a Jobbik elnöke, aki azt is hozzátette:

"A jövőben én tovább fogok menni ezen a vonalon. Ha a pedofilokkal szembeni fellépésről van szó, akkor a kémiai kasztrálás eszközét igenis majd meg kell fontolni, hogy vezessék be".

Az interjúban a napokban kirobbant zaklatási ügy is szóba került. Korábban a Borsban jelent meg egy cikk, ami szerint a Jobbik egy tavaly decemberi vidéki eseményén, ahol kizárólag a párt vezető politikusai vettek részt, egy korábbi polgármester megpróbálta megerőszakolni Szilágyi György élettársát.

Jakab Péter az üggyel kapcsolatban azt mondta: "ahogy az etikai bizottsághoz fordult Szilágyi György élettársa, azon nyomban elindult a vizsgálat. Hozzáteszem, az ügy részleteiről én magam is a bizottságtól szereztem tudomást". Azt is hozzátette: bár ott volt az eseményen, se hozzá, se a kollégáihoz nem érkezett semmilyen panasz.

Jakab azt mondja, megdöbbent a beadványon, és azonnal felhívta Szilágyi Györgyöt, hogy egy órán belül találkozzanak. A politikus szerint megkérdezte Szilágyitól, hogy ha minden úgy megtörtént, ahogy az le van írva a beadványban, akkor miért nem fordultak még aznap vagy legkésőbb másnap a nyomozó hatósághoz, hogy kiderüljön az igazság.

"Azon nyomban a rendőrséghez kellett volna fordulni, Gyuri nem ezt tette, meg a párja, hanem vártak öt hónapot és még ezt követően sem a rendőrséghez fordultak, hanem egy párt etikai bizottságához, ami nem egy nyomozóhatóság"

- fogalmazott Jakab Péter.

"Jelenleg ott tartunk, hogy van egy állítás, meg van egy tagadás (...) Innentől kezdve a hatóságok feladata, hogy kiderítsék, mi az igazság. Mi ezt követően tudunk majd lépéseket tenni"

- mondta a Jobbik elnöke.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Magyar Péter kiakadt: „Valljon színt a Fidesz! Valóban le kell fejezni azokat, akik nem értenek velük egyet?”
A fideszes putnoki polgármester trágár szavakkal osztotta ki az ellenzéket és kifejtette, hogy ellenzéki települések nem kapnak pénzt, és ő ezzel egyetért. Erre reagált Magyar.

Link másolása

A TISZA Párt politikusa a Facebook-oldalán írt a putnoki polgármester fenyegetéséről.

"Ha a Fidesz vezetői nem értenek egyet a putnoki polgármesterük fenyegetésével és vállalhatatlan, obszcén megnyilvánulásaival, akkor még ma lemondásra szólítják fel Tamás Barnabást. Ha ezt nem teszik meg, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a magát békepártinak, vidékpártinak és keresztények hazudó Fidesz, valójában háborút szít magyar és magyar közt és fizikai erőszakkal fenyegeti a vele egyet nem értőket."

- reagált a polgármester trágár szavaira Magyar.

A fideszes Tamás Barnabás polgármester korábban trágár gyűlöletbeszédben osztotta ki az ellenzéket és kifejtette, hogy ellenzéki települések nem kapnak pénzt, és ő ezzel egyetért.

Mint ismert, Tamás Barnabás, Putnok fideszes polgármestere az alábbiakat mondta:

“tudjuk nagyon jól, hogy választások jönnek, választások mennek. Nem mindig gondolkodik helyesen a választópolgár, és olyan embereket enged a fazékhoz, akik nem a fazékhoz valók, hanem a guillotine alá. Ma viszont bízom abban, hogy a tavasszal úgy fog dönteni a magyarság, a magyar nép, hogy újra megkapja a lehetőséget az a konzervatív kormányzat, amely a jelen pillanatban is előre viszi ezt az országot”.

A polgármester így folytatta a trágár sorait:

“Gyurcsányt a seggem egyik felére, Vonát meg a másik felére rajzoltatom és hagyom, hogy rugdossák. Maximum fájni fog, de megéri, mert oda valók. A Fidesz nyer, mert azzal azért tisztában vagytok, hogy nyer, és ha nem fideszes lesz a képviselőnk, akkor bizony szopni fogunk. Lófaszt fognak adni olyan területre, ahol nem fideszes a képviselő. Az az igazság, hogy én sem adnék. Ahol nem ránk szavaznak, mert az úgyis kiderül, ott megnézhetik magukat.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Hszi Csin-ping és Orbán Viktor csak ültek, és gyönyörködtek a Duna fölött gomolygó felhőkben - írja a kínai hírügynökség
Romantikus hangvételű cikkben köszönt el Orbán Viktortól a kínai állami hírügynökség. A két vezető őszinte megbeszélést folytatott.

Link másolása

Hszi Csin-ping magyarországi látogatásának utolsó napjáról számolt be a kínai hírügynökség: a beszámoló szerint a kínai elnök és felesége a magyar miniszterelnökkel és feleségével költött el egy búcsúebédet a Mol-torony tetején lévő Virtu étteremben.

A lap szerint a pénteki búcsúeseményen a két vezető és házastársaik együtt tekintették meg Budapestet, és gyönyörködtek a Duna mindkét partját felölelő panorámában.

A búcsúebéd során a két vezető az ablak mellett ült, és együtt figyelték a gomolygó felhőket. Közben őszinte megbeszélést folytattak a gazdasági növekedéssel és a vezetői filozófiával kapcsolatos tapasztalataikról, véleményt cseréltek fontos közös érdekű kérdésekről, és számos megállapodásra is jutottak

- áll a kínai hírügynökség beszámolójában, amit az rtl.hu foglalt össze.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Lehet jönni diktafonnal, nadrágszíjjal” – Deutsch Tamás is részt akar venni a tévés politikai vitán
Pénteken derült ki, hogy bár az állami média közleményben visszautasította Magyar Péter kérését, az MTVA mégis betartja törvényi kötelezettségét, és vitát szervez az európai parlamenti választáson induló pártok listavezetőinek.

Link másolása

Válaszolt az RTL Híradónak a Fidesz sajtóosztálya arra a kérdésre, hogy vajon Deutsch Tamás EP-listavezető is részt vesz-e az állami televízióban ritka politikai vitán.

"Ahogy azt Deutsch Tamás korábban jelezte, ott lesz a vitán. Lehet jönni diktafonnal, nadrágszíjjal"

– írta az RTL Híradó érdeklődésére a Fidesz sajtóosztálya szombat délután.

Pénteken derült ki, hogy bár az állami média közleményben visszautasította Magyar Péter kérését, az MTVA mégis betartja törvényi kötelezettségét, és vitát szervez az európai parlamenti választáson induló pártok listavezetőinek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Leisztinger Tamás cége csapott le bukott ásványvízkirály luxusjachtjára
A luxushajóért nem volt nagy verseny. Két érdeklődő is adott ajánlatot, de az egyikük csak egyszer próbálkozott.

Link másolása

Hivatalosan is új tulajdonoshoz került az Aquarius-Aqua bukásának jelképévé váló luxusjacht. A Cassiopeia néven ismert 34 méteres hajót már át is keresztelték, most Aragónak hívják.

A G7 cikke szerint az Arago-csoport az egyik leggazdagabb magyar, Leisztinger Tamás cégbirodalma.

A luxushajóért egyébként nem volt nagy verseny: két érdeklődő is adott ajánlatot, az egyikük csak egyszer próbálkozott, így az aukciót végül egymillió forinttal a kikiáltási ár felett ütötték le (ami 850 millió volt).

Végül a vételár 851 millió forint lett, amely közel 150 millióval kevesebb a jacht becsértékénél.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk