MÚLT
A Rovatból

Csak terrorral lehetett távoltartani az embereket Nyugat-Berlintől – Ilyen volt az élet a legkeményebb kommunista országban

Az NDK a berlini fal előtt sem volt szívderítő hely. Drága, gagyi termékek, élelmiszerhiány és háztömbkommandók mindenütt.
Forrás: Tó-retró blog, címkép: Drezda, 1961. Fortepan/Hunyady József - szmo.hu
2022. február 11.



A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

Egy fontos dátum: 1961. augusztus 13-án építeni kezdték a Németország fővárosát kettészelő berlini falat, azonban ez a momentum nem a kezdete volt a sanyarú életnek, hanem éppen a következménye.

Maga a fal a történelem talán első olyan építménye volt, mely nem a lakók védelmét volt hivatott szolgálni, sokkal inkább őket akarta a keleti oldalon tartani. A folyamatok, melyek a fal építéséhez vezettek, a korabeli magyar sajtóban nem jelenhettek meg.

Nem mutattak volna jól a címlapon a minden rendszernél jobbnak lefestett kommunizmus elől menekülő kelet-németek. Az odalátogató turistákat, dolgozókat cserediákokat pedig szigorúan ellenőrzött helyekre vitték csak el, egy hamis világot mutatva be számukra. Így az olyan dolgok, mint a Balaton-brigád (az NDK titkosszolgálat kihelyezett egysége) csak a rendszerváltás után kerültek nyilvánosságra. Azonban a külföldi lapok nagyon is szemléletes riportokban mutatták be a Stasi által sanyargatott ország mindennapjait, a helyzetet a legkeményebb barakkban.

Éppen a fal építése előtt, 1961 késő tavaszán rendelt el különleges intézkedéseket az NDK akkori vezetője Walter Ulbricht.

A teljes kelet-német hadsereget (100 ezer fő) „bármilyen eszköz” használatára feljogosította a tömeges méreteket öltő Nyugat-Németországba irányuló szökéshullám megállítására.

Azt, hogy mi okozta a menekülés iránti vágy ilyen mértékű felerősödését, a vezető is jól tudta. Egy 1500 fős konferenciát hívott össze, hogy ismertesse a helyzetet. Itt világossá tette, hogy azok az emberek, akik a boltokban nem tudják még a legalapvetőbb élelmiszereket sem megvásárolni, nyilván elégedetlenkedni fognak (a boltokban gyakran a kenyér is ehetetlen volt, míg a vaj vagy a tojás szinte folyamatosan hiánycikknek számított).

Csalódnia kell azonban annak, aki azt gondolja, hogy ezen az eszmecserén megoldást kerestek a hiányok enyhítésére!

Ulbricht azt a feladatot adta a hű pártkatonáknak, hogy értessék meg a lakossággal: az olyan élelmiszerekért, melyeket külföldről kell behozni, kemény valutával vagy drága termékekkel kell fizetni. Ezért csak a létminimumhoz szükség ételmennyiséget hozhatják be az országba. Mindeközben az NDK-ban megtermelt búza, tej, stb. vonatokra került és a Szovjetunióba vagy nyugatra (más termékek fejében) vándorolt.

Német nyelvű kulturális-politikai plakát az NDK-ból, Magyar Nemzeti Múzeum/Europeana

Ráadásul a nehézipar feleslegesen erőltetett túlfejlesztése szintén nem a mezőgazdaság malmára hajtotta a vizet. A nemtörődömség és a hozzá nem értő pártkatonák is hozzátették a magukét a folyamathoz. Akkoriban született a vicc, hogy „Mi a különbség egy atombomba és egy kollektív farm (nálunk MgTsz) között? Semmi. Mind a kettő teljesen elpusztítja a földet.”

Bár a pártpropaganda nem győzte eleget hangsúlyozni, hogy a szocializmus hamarosan győzedelmeskedni fog, ezt egyre kevesebben hitték el. Az országban napról-napra keservesebbé vált az élet. Az élelmiszerek mellett szinte mindenből folyamatos volt a hiány.

Egy hűtőgépre a vásárlástól számítva egy, egy mosógépre két évet kellett várni. A helyben gyártott Wartburgok várólistája több évre nyúlt, ráadásul 1961-ben Kelet-Németországban (átszámítva) közel 4000 dollárt kellett érte fizetni, miközben nyugaton 1200 márka körül árulták. Bár a lakásellátás nem volt rossz (ekkor nőttek ki a földből a tipikus betondzsungelek) maguk a lakóegységek meglehetősen szegényesek voltak. A kis konyhában nem volt hely főzéshez és a legtöbb egységben nem volt fürdőkád sem. Ráadásul ha lehetett is kapni valamit a boltokban, többnyire az is csapnivaló minőségű volt. (A szocialista selejtgyártásról itt írtunk korábban).

Egy külföldi tudósító megdöbbenve tapasztalta, hogy az éttermek meglepő módon folyamatosan dugig vannak. Meglepett kérdésére az egyik vendég kifejtette, hogy a takarékoskodásnak semmi értelme. Az ember sohasem tudhatja, mikor kényszerítik a bankbetétek tulajdonosait értéktelen állami kötvények vásárlására.

Rendes bútort, vagy ruhaneműt nem lehet kapni, így a legokosabb, ha megeszi a pénzét, és nem gondol többet rá. A férfi – mint szinte minden társa - kardigánt és felhajtás nélküli gyapotnadrágot viselt, mivel a keletnémet konfekcióáruk rosszak és drágák voltak.

Nem nagyon lehetett válogatni.

Ilyen körülmények között érthető, ha az embereket csak terrorral lehetett távoltartani az utca túloldalán hívogató, gazdag Nyugat-Berlintől... A hatóságok a szökések megállításához az emberek kontrolljának addig soha nem látott szintjét vezették be. Figyelték a bankszámlákat és mindenkit ellenőriztek, aki jelentősebb mennyiségű készpénzt vett fel, emellett

létrehozták a háztömbkommandókat is.

Az ő feladatuk az volt, hogy késő éjszaka az épület valamennyi lakásában ellenőrizzék a létszámot.

Kelet-Berlin, Karl-Marx-Allee a Strausberger Platz felé nézve. 1962. Fortepan/Nagy Gyula

Ha a családból valaki nem tartózkodott a lakásban, arra azonnal elfogatóparancsot adtak ki. A vasúti szerelvényeket intenzíven ellenőrizték, és ezt a baráti országoktól is kérték. Nem volt ritka, hogy a magyar hatóságoknak NDK állampolgárokat kellett leszállítania a tőlünk Jugoszláviába tartó vonatokról, ha a papírjaik nem voltak rendben (onnan szöktek a legtöbben nyugatra).

Az NDK-ban azonban még ennél is intenzívebb volt a felügyelet.

Nem volt ritka, hogy egy Drezdából Kelet- majd Nyugat-Berlinbe tartó vonaton 6-8 ellenőrzés is lezajlott, a 200 kilométeres út alatt. Ilyenkor a szerelvényt akár 20-30 határőr és titkosrendőr szállta meg, és azonnal leszállították, akinél csak gyanították a szökés esélyét.

Bár a fal felépülése után valamelyest könnyebbé vált a hatóságok „munkája”, a szökések 1961 után sem értek véget. Történészek úgy kalkulálnak, hogy a falon (felette, alatta) összesen mintegy 3500 embernek sikerült Nyugat-Németországba szökni. Ez a szégyenteljes építmény 28 éves fennállásával számolva évente alig 125 embert jelent. Ráadásul a hátramaradt családtagok ilyenkor hosszú időre börtönbe kerültek. Ám valószínűleg így is örültek, hogy valakinek mégis sikerült...

Ha a múlt században imádtál a Balatonnál nyaralni vagy szeretnéd tudni, hogyan nyaraltak a szüleid, neked írták a Tó-retró blogot. Ha pedig szeretnél visszaemlékezni a 70-es, 80-as évekre, és vannak fotóid, amiket szívesen megosztanál, csatlakozz a Retró Insta-csoporthoz!

A kérdőív kitöltésével pedig segítheted a Tó-retró Balatonnal kapcsolatos kutatását, és ajándékot is nyerhetsz.

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
1800 éves ábrázolás került elő Jézusról, amin teljesen máshogy nézett ki, mint eddig tudtuk
Egy oxigéntől elzárt föld alatti sírkamrának köszönhetően maradt fenn szinte tökéletes állapotban a 3. századi falfestmény. A felfedezés egy régészeti leletsorozat része, amely alapjaiban rengeti meg a vallás korai terjedéséről alkotott elképzeléseket.


Egy 3. századi, oxigéntől elzárt sírkamra falán találták meg a valaha volt egyik legjobb állapotban fennmaradt korai Jézus-ábrázolást, ami egy sor más, az elmúlt években előkerült lelettel együtt teljesen új megvilágításba helyezi a kereszténység korai történetét. Az izniki (ókori Nikaia) föld alatti családi sírban felfedezett, Jó Pásztorként ábrázolt Krisztus-freskó pigmentjei szinte tökéletesen megőrizték eredeti állapotukat – írta a The Independent.

A felfedezés egy nagyobb régészeti hullám része, amely az elmúlt két évben söpört végig Anatólián. Laodiceában egy ritka, 4. századi domus ecclesiae került elő: egy magánházból kialakított keresztény istentiszteleti hely. A mai İzmirben, az ókori Szmirna agoráján egy római kori bevásárlóközpont falán 2. századi, kódolt keresztény üzenetekre bukkantak: az egyik egy keresztrejtvényszerűen elrendezett „Logosz” — vagyis Ige — felirat, egy másik pedig a „800” számkód, amely a görög betűk számértéke alapján a „hit” és az „Úr” szavakra utal.

A képen egy szakáll nélküli, rövid hajú, előkelő római ruhát viselő fiatal férfi látható, akinek arcvonásai, ruhájának redői és a vállán cipelt kos is élesen kivehető.

Pergamonban a kutatók azonosították azt a 25 ezer fő befogadására is alkalmas amfiteátrumot, ahol a 2. században keresztényeket végezhettek ki, és itt találtak rá a Szent György-kultusz egyik legkorábbi tárgyi bizonyítékára, egy 5. századi zarándokkulacsra is.

Mindeközben Epheszoszban egy teljes, a 614-es évek körüli tűzvészben leégett, de a hamu alatt „Pompeji-szerűen” konzerválódott kora bizánci üzletnegyedet tártak fel, benne többek között egy zarándok-emléktárgyakat árusító bolttal.

A leletek sokasága segít megérteni, miért éppen Anatólia vált a korai kereszténység egyik központjává. A Római Birodalomban az élő császárok isteni tisztelete, a császárkultusz éppen Pergamonban vert gyökeret, ahol már időszámításunk előtt 29-ben templomot emeltek Augustus tiszteletére.

Nem véletlen, hogy a Jelenések könyve ezt a helyet „a Sátán trónjának” nevezi, a császárt pedig a „Fenevadnak”, akinek száma a 666.

A régészet legújabb eredményei, köztük a Sagalassosban talált hatalmas, 4,5 méteres császárszobrok is azt bizonyítják, hogy ez a kultusz rendkívül látványos és erőteljes volt, amellyel szemben a kereszténység egy markáns alternatívát kínált.

Az új felfedezések tudományos vitákat is lángra gyújtottak a kereszténység gyors terjedésének okairól. A legújabb elméletek szerint a – korábban hittnél valószínűleg kisebb léptékű – üldözések és a vértanúság kultusza paradox módon erősítette a közösségeket. Emellett a korai keresztények szociális hálója, a járványok idején nyújtott segítségük, valamint az újszülöttek kitételének és megölésének elutasítása is hozzájárulhatott a sikerükhöz: egyes elméletek szerint ez különösen a lánycsecsemők túlélési esélyeit javította, és hosszabb távon demográfiai előnyt adott a keresztény közösségeknek.

„Anatólia – a mai Törökország – sok tekintetben a korai kereszténység bölcsője volt.”

A korai kereszténység egyik vezető szaktekintélye, Candida Moss, a Birminghami Egyetem professzora szerint a leletek jelentősége vitathatatlan. A szakértő kifejtette, hogy a régió, amelyet Péter és Pál apostolok is bejártak, kulcsfontosságú a vallás korai történetében, és nem szabad elfelejteni, hogy

a birodalom központját is Konstantinápolyba, a mai Isztambulba helyezték át, amikor a kereszténység államvallássá vált.

A feltárások Törökország egész területén folytatódnak, és a kutatók szerint az izniki nekropolisz, a pergamoni amfiteátrum vagy az epheszoszi üzletnegyed további vizsgálata még számos titkot tárhat fel az emberiség történetének egyik legfontosabb korszakáról.

Via Independent


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
Évtizedes hallgatás tört meg – Kovács Kati szerint őt és Cserháti Zsuzsát is zaklatták
Kovács Kati szerint a Kádár-korszak zeneiparát nem mindig szakemberek irányították, ami súlyos visszaélésekhez vezetett. Az énekesnő szerint az akkori hatalmasságok zaklatásai őt is elérték, de Cserháti Zsuzsa sorsát pecsételték meg igazán.


Az énekesnő arról beszélt, hogy a Kádár-korszak zeneiparában sem volt ismeretlen a hatalommal való visszaélés - írta a Blikk. Kovács Kati szerint korábban, amikor a visszaélésekről beszélt, „az időközben szentté avatott emberek nagyon megsértődtek”, és tagadták az állításait.

„Akkoriban is voltak munkahelyi zaklatások, amelyeken én könnyedén túlléptem, mert ilyen a természetem. Cserháti Zsuzsa viszont – aki ugyanúgy megszenvedte azt az időszakot – sokáig élete fő tragédiájaként emlegette, hogy mennyi abúzus érte.”

A kemény fellépés és a gyors döntések már a pályája legelején is jellemezték. Első Ki mit tud?-os szereplése után, 17 évesen a zsűri azzal küldte haza, hogy nem is énekel, hanem kiabál.

„Amikor azt mondták, kiabálok, lejöttem a színpadról, és elhatároztam, hogy akkor én ezt itt be is fejezem. Lezártam magamban azt a korszakot” – mondta. A karrierjét végül édesanyja mentette meg, aki a következő tehetségkutatóra újra benevezte. „Ha ezt nem teszi, biztos, hogy nem a zenei pá­lyán kötök ki, mert már volt egy ellenérzésem a zenével kapcsolatban” – tette hozzá.

Ez a határozottság mutatkozott meg akkor is, amikor egy komoly külföldi ajánlatot utasított vissza. Hamburgban a Led Zeppelin előtt lépett fel, és az Ein Tag im September című dala azonnal sláger lett.

„Szinte le sem jöttem a szín­padról, amikor a kezembe nyomtak egy lakáskulcsot, majd közölték: ha akarok, még ma odaköltözhetek.”

A szerződés öt évre szólt volna, ami alatt nem jöhetett volna haza. Bár édesanyja támogatta volna a döntésben – „Gyorsan eltelt volna az az öt év” –, Kovács Kati végül a családja, a barátai és a magyar közönség mellett döntött.

A visszavonuláson ma sem gondolkodik. „Csak egyvalami állíthat meg, az egészségem romlása” – szögezte le az énekesnő, akit harminc éve mindenben támogat informatikus férje, akivel elmondása szerint nagyon hasonló az értékítéletük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Megoldhatták a piramisok legnagyobb rejtélyét: egy új modell megmutatja, hogyan épültek
Vicente Luis Rosell Roig független kutató szerint nem egy, hanem négy rejtett, belső rámpán hordták fel a köveket a Nagy Piramishoz. Az elmélet konkrét javaslatot is tesz arra, hol keressék a fizikai bizonyítékokat a piramis sarkaiban.


Ahhoz, hogy Hufu fáraó 27 éves uralkodása alatt felépüljön a sírhelyéül szolgáló Nagy Piramis, a számítások szerint átlagosan hárompercenként kellett egy-egy, akár 15 tonnás kőtömböt a helyére tenni. A legtöbb eddigi elmélet, mint például egyetlen hatalmas külső vagy belső rámpa használata, elbukik ezen az időkorláton.

Egy friss, a Nature-portfólióhoz tartozó tudományos lapban megjelent tanulmány most egy olyan számítógépes modellel állt elő, amely megmutatja, hogyan oldhatták meg a feladatot.

A titok nyitja négy, a piramis peremébe integrált, spirálisan emelkedő rámpa lehetett, amelyek a fő szerkezet elkészülte után a visszatöltés miatt nem hagytak külső nyomot.

Vicente Luis Rosell Roig független kutató részletes modellje szerint az ókori építők nem egy, hanem négy, a piramis alapjának különböző pontjairól induló, spirális rámpát használtak párhuzamosan. A módszer lényege, hogy a rámpák a piramis szerkezetén belül, annak külső élei mentén haladtak felfelé, így nem kellett hozzájuk külön óriási anyagmennyiséget felhasználni. A fő szerkezet elkészülte után egyszerűen beépítették, feltöltötték őket, eltüntetve a nyomukat.

A szimuláció kimutatta, hogy míg egyetlen rámpával közel fél évszázadba telt volna a munka, a négypályás rendszer már képes volt biztosítani azt a folyamatos anyagáramlást, ami lehetővé tette a 27 éves építési idő tartását.

Az elmélet nemcsak egy légből kapott ötlet, hanem konkrét, ellenőrizhető állításokat is tesz.

A modell szerint a rámpák éles kanyarodása miatt a piramis sarkaiban a kőelemek illesztése vagy a szerkezeti egység eltérő lehet a többi részhez képest.

A tudományos közösség izgalommal fogadta a felvetést, bár a végső szót a jövőbeli terepi kutatások mondhatják ki. Roland Enmarch, a Liverpooli Egyetem egyiptológusa szerint a modell logikus magyarázatot kínál. „Ez egy nagyon érdekes magyarázat a piramis építésére” – nyilatkozta, de jelezte, hogy a bizonyításhoz fizikai adatokra van szükség.

A kutatónak „további bizonyítékokra lesz szükség – többek között olyan szerkezeti rendellenességek még pontosabb feltérképezésére a sarokpontoknál, ahol a rámpa hirtelen irányt váltott volna.”

A másik kulcskérdésre, a hatalmas kőtömegek helyszínre szállítására szintén nemrég érkezett válasz. Egy 2024-es tanulmány geológiai bizonyítékokkal támasztotta alá, hogy az ókori Egyiptom idején a Nílus egyik mára kiszáradt ága, az úgynevezett Ahrámát-ág egészen a gízai plató lábáig folyt. Ez a vízi útvonal lehetővé tette, hogy a többtonnás kőtömböket hajókkal szállítsák a bányáktól szinte közvetlenül az építkezés helyszínére.

Via BBC Science Focus


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Farkas Bertalan: Az űrrepülés egy kétesélyes küldetés – 46 éve a hősünk volt, ma egy üres épület viseli a nevét
Az első magyar űrhajós küldetése hatalmas kockázatot rejtett, de sikere egy egész ország hősévé tette. Ennek ellenére a tiszteletére épült gyulaházi űrközpont évek óta kihasználatlanul áll, beváltatlan ígéretként.


Ma 46 éve, 1980. május 26-án, magyar idő szerint 20 óra 20 perckor egy egész ország tartotta vissza a lélegzetét. A kazahsztáni Bajkonurból elstartolt a Szojuz–36 űrhajó, fedélzetén Farkas Bertalan vadászpilótával, aki ezzel a hetedik nemzet képviselőjeként lépett ki a csillagok közé. A küldetés azonban jóval több volt, mint egy nyolcnapos utazás a Szaljut–6 űrállomásra; egy olyan tudományos és kulturális mérföldkő lett, amelynek hatása évtizedekkel később, egy teljesen új korszak hajnalán is érezhető.

Az első magyar űrhajós maga is tudatában volt a vállalkozás veszélyeinek, ahogy egy későbbi interjúban felidézte.

„Az űrrepülés, amíg földet nem érsz, kétesélyes küldetés, amelyből nem biztos, hogy visszatérsz”

A hetvenes évek végén a szocialista országok közös Interkozmosz programja nyitotta meg az utat a nem szovjet űrhajósok előtt. A magyar repülést egy évvel elhalasztották a Szojuz–33 korábbi dokkolási hibája miatt, ami csak tovább növelte a várakozást. A küldetés gerincét tizenhárom, magyar tudósok és mérnökök által kidolgozott kísérlet adta.

Ezek közül is kiemelkedett a Pille nevű, hordozható sugárdózismérő, amely a maga korában forradalmi újításnak számított, hiszen azonnali visszajelzést adott az űrhajósokat érő kozmikus sugárzásról. A Pille későbbi generációi a Nemzetközi Űrállomáson is bizonyítottak, igazolva a magyar mérnöki tudás időtállóságát. Farkas Bertalan és parancsnoka, Valerij Kubaszov az űrállomáson töltött hét alatt anyagtudományi kísérleteket is végzett, valamint a Balaton műszerrel vizsgálták a szellemi munkavégző képesség változását a súlytalanságban.

Az utazás azonban nem csak a tudományról szólt. Amikor Farkas Bertalan az űrből olvasott esti mesét a magyar gyerekeknek, magával víve a tévémacit, egy egész nemzetet kapcsolt be a kalandba, emberközelivé téve a felfoghatatlan csúcstechnológiát.

„Láttam a Földet alattunk és büszke voltam, hogy az emberiség ezt tudta produkálni, a tudomány, a technika legyőzött mindent” – idézte fel a pillanatot, amely örökre megváltoztatta a perspektíváját.

Közel fél évszázad telt el, mire Magyarország újra embert küldhetett a világűrbe. A HUNOR Program keretében Kapu Tibor gépészmérnök kapta meg a lehetőséget, hogy Farkas Bertalan nyomdokaiba lépjen.

Kapu Tibor a Nemzetközi Űrállomáson töltött közel háromhetes küldetése során olyan kísérleteket végzett, amelyek részben az 1980-as misszió örökségére épültek. A fedélzetre vitte a Pille egy modern változatát, és a Semmelweis Egyetem bevonásával az emberi szervezet mikrogravitációra adott válaszait is vizsgálták.

Farkas Bertalan évtizedekig várt utódjára, és a HUNOR Program során aktív mentorként segítette a felkészülést. A két generációt képviselő űrhajós kapcsolata szimbolikussá vált.

Farkas személyes tanácsokkal látta el Kapu Tibort, ahogy egy interjúban fogalmazott: „Arról beszéltem Tibinek, hogy minden egyes másodpercet próbáljon rögzíteni magában”.

Farkas Bertalan örökségének ápolása kettős képet mutat. Míg a Budapesti Történeti Múzeumban kiállítás mutatta be a magyar űrkorszak relikviáit, addig szülőfalujában, Gyulaházán egy róla elnevezett látogatóközpont évek óta üresen áll, mert a megígért berendezések sosem érkeztek meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk