HÍREK
A Rovatból

Így érte el egy kis spanyol hegyi falu, hogy senki ne betegedjen meg, és elégedettek legyenek a lakói

Míg az országban tombol a járvány, addig Andalúzia egyik ismert turistacélpontjában egy megbetegedés sincsen.
Fotó: Wikipedia - szmo.hu
2020. április 21.



A Cádiz tartományban fekvő Zahara de la Sierra nagyjából egy hónappal ezelőtt vágta el magát teljesen a külvilágtól, miután egyre aggasztóbb hírek érkeztek Spanyolország többi részéről. A város vezetése határozott lépéseket tett annak érdekében, hogy a betegség ne kússzon be az 1400-as népességű községbe - írja a Daily Mail.

Zahara polgármestere, Santiago Galván nagyon gyorsan cselekedett:

még március 14-én rendelte el, hogy lezárják a város kapuit,

a Zaharába vezető 5 út közül négyet lezártak, az az egy pedig folyamatos rendőri felügyelet alatt áll, és fertőtlenítik az autókat, mielőtt belépnének. A településre nem léphetnek be sem turisták, sem azok, akik nem helyi lakosok.

Forrás: Pexels

Galván azzal indokolta mindezt, hogy elsődleges fontosságú most számára a helyiek védelme, ráadásul Zahara lakosságának negyedét teszik ki a 65 éven felüliek - azok, akikre nagyobb veszélyt jelent a vírus -, több mint harmincan pedig idősotthonban élnek. A helyiek egy emberként üdvözölték a döntését.

A falu további működéséhez viszont az kellett, hogy újraszervezzék és önfenntartóvá tegyék az életet.

A faluban minden hétfőn és csütörtökön 10 önkéntes végigjárja az utcákat, fertőtlenítik az utakat, a házak külsejét és az üzleteket, amelyhez az egyik helyi vállalkozó biztosítja a fertőtlenítőt. Az egyik helyi földműves, Antonio Atienza traktorját ajánlotta fel, azzal járja a falut, és mossa az utcákat. Egy másik helyi üzlet két alkalmazottat fizet azért, hogy házhoz szállítsa az élelmiszert a helyieknek. Egyikük a CNN-nek elmondta, hogy a helyiek rendkívül hálásak ezért, magabiztosnak és védettnek érzik magukat.

"A megfelelő időben vezették be a megfelelő intézkedéseket, és most ennek az eredményét láthatjuk"

- mondta el az egyik ételszállító asszony.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Nyugdíjasok, figyelem: elég egy mozdulat, és érvénytelenné válhat az élelmiszer-utalvány
Egy pénztáros nem fogadta egy asszony utalványait, mert azokat nem pont a perforációnál vágta szét, és így a bolt szerint érvénytelenné váltak.
F. O. Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. szeptember 12.



A legtöbben már hétvégére vásároltak a szombathelyi piacon. Egy táblán arról tájékoztatják a vásárlókat, hogy néznek ki a kormány által adott nyugdíjas élelmiszer-utalványok. Az Államkincstár szerint a 30 ezer forint értékű utalványokat október közepéig minden érintett megkapja. Van, akihez már meg is érkezett.

Egy békéscsabai asszony többféle címletű utalványt kapott. Mivel ezekből nem tudnak visszaadni az árusok, jól jöhetnek a kisebb-nagyobb címletek. Azt mondja, igyekezett óvatosan szétválasztani, nehogy megsérüljenek.

„Előbb behajtogattam, mert láttam, ha csak úgy fogom eltépni, akkor biztos, hogy szakad, behajtogattam, aztán újra vissza, és utána könnyen széjjel jött” – mondta Molnárné Sallai Erzsébet az RTL Híradónak.

Egy néző szemtanúja volt, hogy nem fogadták el egy nyugdíjas élelmiszer-utalványát egy szupermarket pénztáránál.

Azt írta, „ollóval vágta szét az utalványokat az azon látható vonal mentén", de „az üzlet illetékes munkatársnője szerint belevágott az utalványba", ami ettől érvénytelenné vált. Erről más is hallott már.

„Szét kell szedegetni, de azt is hallottam ismerősöktől, hogy nagyon óvatosan, mert hogyha a vonalkódot vagy nem tudom, van-e ilyen szalag rajta, megsérül, akkor nem fogadják el”

– jelentette ki Sárközi Mária.

„Én szerintem ez kukacoskodás, mert a csekket is hogyha letépjük, a sárga csekket, én is már jártam úgy, hogy egy kicsit beszakadt, és a postán megragasztották” – mondta Pásztiné Maros Erika.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint a sérült utalványokat a kereskedő visszautasíthatja.

„Ha az utalvány biztonsági elemei sérültek, és nem ellenőrizhetők az utalványon például az azonosító szám, vagy a vonalkód nem leolvasható, akkor ezt a kereskedő nem fogadhatja el” – nyilatkozta Kozák Tamás, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Az Államkincstár a híradóval azt közölte: a sérült utalványok cseréjét kérvényezni lehet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A pályamester korábban többször kérte a vonatkisiklással érintett vasúti pálya ideiglenes lezárását, nem hallgattak rá
A Tisza Párt elnöke szerint a történtek miatt Lázár Jánosnak azonnal távoznia kell a közlekedési miniszteri posztról.
F. O. Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. szeptember 12.



„A pályamester korábban többször kérte a vonatkisiklással érintett vasúti pálya ideiglenes lezárását a veszélyhelyzet elhárításáig. Nem hallgattak rá. Ma két ember megsérült és csak a gondviselésnek köszönhető, hogy nem történt súlyos tragédia. Számtalan korábbi fotó kering az interneten az érintett pályaszakaszról. Ezek alapján egy laikus számára is nyilvánvaló, hogy a pálya életveszélyes” – írta a Facebookon Magyar Péter.

A Tisza Párt elnöke szerint Lázár Jánosnak azonnal távoznia kell a közlekedési miniszteri posztról.

„Egy működő országban erre nem is kéne felszólítani, hanem magától távozna” – jelentette ki Magyar Péter, majd emlékeztetett arra, hogy Lázár János 2022-ben minden vasúti fejlesztést leállított, számtalan szakembert eltávolított a MÁV-tól.

„Ma már a vasúti pálya felén lassújel van érvényben, számtalan helyen a magyarkútihoz hasonlóan életveszélyes állapotban van a sínpálya.

Lázár János az utóbbi években csak azzal foglalkozott, hogyan lehet a beszerzéseket magához vonni. Mindenki kitalálhatja, hogy mi volt ezzel a célja.

Az utóbbi hetekben sem a közlekedés fejlesztésével törődött, hanem Rogán Antal kitúrásával a miniszterelnök környezetéből, ezzel is felkészülve az Orbán Viktor bukása utáni időkre” – fogalmazott a politikus, aki a poszt végén megerősítette: véleménye szerint a batidai kastélytulajdonosnak nincs helye a közéletben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Az FBI 11 ezer nyomot ellenőrzött és 33 óra alatt fogta el Kirk feltételezett gyilkosát
Tyler Robinson szobatársa üzeneteket mutatott a nyomozóknak a Discord csoportos csevegőalkalmazásban, ahol Robinson egy puska visszaszerzéséről beszélt.


Kash Patel, az FBI igazgatója (képünkön) bejelentette, hogy Tyler Robinsont, a Charlie Kirk elleni merénylet gyanúsítottját csütörtökön helyi idő szerint este 10 órakor vették őrizetbe Utah államban.

„Kevesebb mint 36 óra – pontosabban 33 – alatt, a szövetségi kormány teljes erejének és a Utah állambeli partnerekkel, valamint Cox kormányzóval közösen végzett munkának köszönhetően a gyanúsítottat történelmi jelentőségű idő alatt elfogták” – mondta Patel.

Patel szerint az FBI már értékelte a törvényszéki bizonyítékokat, és több mint 11 ezer nyomot ellenőriztek, számolt be róla a CNN.

Szeptember 11-én este Tyler Robinson egyik családtagja felvette a kapcsolatot egy lelkésszel, aki a Washington megyei seriffhivatalhoz fordult azzal az információval, hogy Robinson bevallotta nekik, vagy arra utalt, hogy ő követte el az incidenst”

– mondta Spencer Cox, Utah állam kormányzója a pénteki sajtótájékoztatón.

A kormányzója hozzátette: a feltételezett gyilkos egyik családtagja szerint a gyanúsított, Tyler Robinson negatívan beszélt az áldozatról a lövöldözés előtt. Spencer Cox azt is elmondta, hogy Tyler Robinson szobatársa üzeneteket mutatott a nyomozóknak a Discord csoportos csevegőalkalmazásban, ahol Robinson egy puska visszaszerzéséről beszélt.

A szobatárs megnyitotta a Discordot, és „engedélyezte a nyomozóknak, hogy fényképeket készítsenek a képernyőről, miközben Robinson haverja minden egyes üzenetet megjelenített”

– mondta Cox.

„Ezek tartalmaztak Tylerhez kapcsolódó üzeneteket, amelyekben kijelentették, hogy vissza kell hozni egy puskát egy ledobási pontról, a puskát egy bokorban kell hagyni, üzeneteket küldtek a terület vizuális megfigyeléséről, ahol a puskát hagyták, valamint egy üzenetet arról, hogy a puskát törölközőbe csavarva hagyták” – részletezte Cox.

A hatóságok átvizsgálták a Utah Valley Egyetem térfigyelő felvételeit, és látták, amint a gyanúsított szerda reggel egy Dodge Challengerrel érkezik az egyetemre

– mondta Spencer Cox.

Egy egyszerű bordó pólót, világos rövidnadrágot, fehér logós fekete kalapot és világos cipőt viselt – mondta Cox. Amikor a nyomozók ma reggel találkoztak vele, a gyanúsított olyan ruhát viselt, amely „megegyezett” a videón látottakkal – tette hozzá a kormányzó.

A nyomozók egy törölközőbe csomagolt zárszerkezetű puskát és a hüvelyekre vésett feliratokat találtak a puskával együtt.

Kirk „politikai meggyilkolása sokkal nagyobb dolog, mint egy személy elleni támadás”

– mondta Cox. „Ez mindannyiunk elleni támadás. Támadás az amerikai kísérlet ellen. Támadás az ideáljaink ellen. Ez alapjaiban sérti meg azt, akik vagyunk, akik voltunk, és akik lehetnénk jobb időkben” – mondta Cox.

Cox Kirket a szabad véleménynyilvánítás bajnokának nevezve azt mondta: „Soha nem leszünk képesek megoldani az összes többi problémát, beleértve az erőszak problémáit is, amelyek miatt az emberek aggódnak, ha nem tudjuk biztonságosan és megbízhatóan kezelni az eszmék ütközését.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lázár János: Hazug és szemét dolog a magyarkúti baleset kapcsán általában aláásni a MÁV-val kapcsolatos közbizalmat
A miniszter szerint a sebességből engednek, a szállítási módból engednek, ha kell, csak egy dologból nem engednek: az utasbiztonságból.
F. O. Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. szeptember 12.



A magyarkúti siklásos balesettel két dolgot tilos csinálni: pánikkeltésre használni és félvállról venni – kezdte Facebook-bejegyzését Lázár János.

„Az elsőhöz felelősség kellene, amit a politikai ellenfeleimtől legfeljebb csak kérni tudok, kikényszeríteni nem. Az utóbbit viszont az állam tulajdonosi jogait gyakorló miniszterként mindenkinek személyesen is garantálom. A magyarkúti baleset okainak feltárása a következő napok első számú feladata” – írta az építési és közlekedési miniszter, aki minden részletre kiterjedő, szigorú és őszinte vizsgálatot kért a MÁV vezetésétől.

„Tudni akarom, hogy pálya- vagy járműhiba, emberi mulasztás vagy ezek együttese okozták-e a balesetet.

Számos fénykép- és videófelvétel kering az interneten az elmúlt napok esőzései során alámosott pálya egy-egy szakaszáról. Ezek a képek valóban válaszokat igényelnek, de ezeket a válaszokat csak és kizárólag a szakemberek adhatják meg, nem mi, nem a műkedvelő közlekedési szakértők és végképp nem a politikai celebek” – fogalmazott Lázár.

A miniszter szerint a MÁV pályahálózata, különös tekintettel a mellékvonalakra, számos kihívással küzd,

régen – évek óta – megérett már a felújításra.

„Ahol lehetett, elindítottuk a felújításokat. Ahol még nem lehetett, ott lassú-jeleket tettünk ki, sebességkorlátozással közlekedünk, ha a szakemberek számításai szerint az felelősen vállalható megoldás. Ahol pedig egyik megoldással sem tudjuk kezelni az öröklött pályahibákat, ott átmenetileg vagy tartósan autóbusszal szállítjuk az utasokat. A

sebességből engedünk, a szállítási módból engedünk, ha kell, csak egy dologból nem engedünk: az utasbiztonságból”

- írta Lászár, aki azzal zárta posztját, hogy „hazug és szemét dolog a magyarkúti baleset kapcsán általában aláásni a MÁV-val kapcsolatos közbizalmat. Az utasok és a vasutasok is többet érdemelnek ennél az olcsó lejárató kampánynál és pánikkeltésnél”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk