Így érte el egy kis spanyol hegyi falu, hogy senki ne betegedjen meg, és elégedettek legyenek a lakói
Azzal is törődnek, hogy a helyiek lelkével is foglalkozzanak: az idősek számára Facebook-oldalt indítottak, ahol megoszthatják egymással régi képeiket és történeteiket. A gyerekek szórakoztatására két zenélő és villogó autó járja az utcákat, a visszajelzések szerint a kicsik ilyenkor az erkélyeken, udvarokon táncolnak, ugrálnak.
A szigorú és korai intézkedések pedig meg is hozták a gyümölcsüket: Zaharából eddig nem jelentettek egyetlen fertőzöttet sem.
Pedig a környékről nem lehet elmondani, hogy elkerülte volna a vírus: a 34 kilométerre fekvő Ubrique nevű városban egy öregotthonban 16 halálos áldozatot szedett a vírus, és egy 9 kilométerre található faluból is jelentettek már halálos áldozatot.
A város polgármestere azt is elmondta, hogy kénytelenek voltak belenyúlni a városi tanács rendkívüli tartalékába is, ugyanis ebből finanszírozzák a helyi vállalkozások számláit, hogy ne menjenek tönkre, és továbbra is elláthassák a helyieket. Ennek ellenére azt látja, hogy pénzügyi segítséget kell majd kérniük Madridtól vagy a tartományi önkormányzattól.
A Sevillától nagyjából egy órányira fekvő Zahara de la Sierra egyébként ismert turistacélpont, egyike az úgynevezett Pueblos Blancosnak, azaz fehér városoknak. Nevüket arról kapták, hogy a legtöbb ház fehérre van meszelve, ez pedig rengeteg turistát vonz a helyszínre. Zahara ráadásul 500 méteres tengerszint feletti magasságban található, és egy erőd is található benne, emiatt úgy néz ki a kis falu, mintha egy hegyi erődítmény lenne. Éppen ezért is volt fontos, hogy Galván szinte azonnal lezárta a kapukat, kizárva ezzel a nagy mennyiségű turistát, akik berobbanthatták volna a járványt.