KÉK HÍREK
A Rovatból

Hiányozhatott a térképről a magyar helikopter tragédiáját okozó drótkötél

Horvát sajtóinformációk szerint a magyar gép a napi gyakorlat után „mélyrepülésben” száguldott a Cikola-kanyonban. Egy horvát dandártábornok kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy a drótkötél is szerepelt-e a térképen.


A feltételezések szerint egy kifeszített drótkötélbe ütközhetett és ezért zuhant le a Magyar Honvédség Airbus H145M típusú helikoptere szerdán a horvátországi Cikola-kanyonban – írja az Index.

Ahogyan beszámoltunk róla, a magyar katonai helikopter horvátországi balesetében a legénység két tagja meghalt, a harmadikat pedig még keresik a hatóságok.

A tragédia vizsgálata még tart, de a horvát Telegram úgy értesült, hogy a három magyar katonát szállító helikopter túlságosan alacsonyan szállt, így nekiütközött egy úgynevezett zipline-nak, vagyis egy szakadék felett kifeszített drótkötélnek.

A zipline egy rozsdamentes acélból készült drótkötélpálya, melyet két magaslat között szoktak kifeszíteni. Megfelelő szerkezettel emberek, vagy akár áruk is átcsúsztathatóak rajta egyik pontból a másikba. Általában szórakoztatási célból alakítanak ki ilyet.

Szerdán a Magyar Honvédség Airbus H145M típusú helikoptere a támaszpontjára tért volna vissza a napi gyakorlat befejezése után, amikor bekövetkezett a tragédia. Mario Banozic horvát védelmi miniszter azt mondta, a pilóták hegyi repülési képzéseken vettek részt, a baleset körülményeit pedig haladéktalanul kivizsgálják. Tomislav Pusnik dandártábornok szerint egyelőre semmit sem tudni a helikopter-szerencsétlenségről. Mihael Krizanec, a horvát légierő parancsnoka közölte, a baleset nem az úgynevezett pilótazónában történt, hanem a bázisul szolgáló katonai reptér felé vezető hazaúton.

Az Index a horvát portál információi nyomán azt írta, a magyar helikopter „mélyrepülésben” száguldott a Cikola-kanyonban.

A lap szerint a kéthetes képzéshez szükséges összes térképet frissítették, abban naprakészen szerepeltek az antennák, a szélerőművek és minden egyéb, ami akadályozhatja a légi forgalmat.

A balesettel kapcsolatban a horvát védelmi minisztérium által tartott sajtótájékoztatón

egy újságíró megkérdezte, hogy a térképeken a zipline-t is feltüntették-e. Pusnik kitérő választ adott, annyit mondott, hogy a zipline „egy kanyonban fekszik, felette egy távvezetékkel, és ez utóbbit megjelölték”.

Ehhez Krizanec hozzátette: „Senki sem hibáztatható ilyen helyzetért. A térképeket frissíteni kellett, de 300 méternél alacsonyabb magasságon a legénység kötelessége a terület megfigyelése és az akadályok elkerülése.”

Helyi lapok arról írtak, hogy a Cikola-patak és a Krka-folyó találkozásánál már régóta működik a turisták szórakoztatására kialakított zipline, amelynek nekiütközött a magyar helikopter.

Egyébként a helyiek szerint a Cikola-kanyon nagyon kanyargós, és egyáltalán nem alkalmas alacsony repülésre, még profik számára sem.

Egyetlen egyenes szakasza sincs, ezért szokatlan, hogy katonai helikopter repült itt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Az egyik fertőzött kislány édesapja kiderítette, pontosan mi okozta a tömeges ételmérgezést múlt héten Budapesten
A vizsgálat szerint elég lehetett akár egyetlen mosatlan kéz, hogy a fertőzés elterjedjen. A hatóságok most azt kutatják, hogyan juthatott a kórokozó a menzára, és ki a felelős.


A hatósági vizsgálat

calicivírust és Staphylococcus aureus baktériumot is kimutatott

annál a beteg gyereknél, aki a múlt heti, több száz gyereket érintő ételmérgezés miatt került kórházba. A Magyar Hang információi szerint, amit a hvg.hu is szemlézett, az egyik fertőzött kislány orvos édesapja juttatta el a laphoz a laboreredményeket. A család ugyanis nem várta meg a központi kiértékelést, és magánúton készíttetett széklettenyészetet a betegtől vett mintából. Az első laboreredmény a calicivírus jelenlétét mutatta ki, amit később a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hivatalos tesztje is megerősített. A Staphylococcus aureus baktérium esetében az NNGYK a hasmenéses-hányásos tüneteket kiváltó enterotoxin termelés szintjét is vizsgálja.

A calicivírus széklettel, székletmaradványokkal terjed, és elég hozzá egy nem alapos kézmosás, de mosatlan zöldségek és gyümölcsök is lehetnek a fertőzés forrásai. A Staphylococcus szintén előfordulhat ürülékben, de az emberi orrnyálkahártyában is megtelepedhet, és cseppfertőzéssel terjed.

A tömeges rosszullétek november 6-án kezdődtek, amikor több száz, XIII. kerületi óvodába és iskolába járó gyerek lett rosszul, miután az intézményükben ebédeltek. A legtöbbjüknél hányásos, hasmenéses panaszok, valamint kiszáradásos tünetek jelentkeztek, ami miatt infúziós kezelésre szorultak.

Az első hatósági összesítés 470 érintettről és 47 kórházi ellátást igénylő gyerekről szólt, de a hétvégére a kórházba került gyerekek száma nyolcvanra nőtt. Hétfőre nyolc gyermek maradt bent megfigyelésen. A hatóságok az érintett főzőkonyha működését felfüggesztették, és a vizsgálat kiterjed az ételkészítés technológiájára, a tárolásra, a szállításra és a személyi higiéniára is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Nyakon szúrta a kislányt, úgy halt meg” – megdöbbentek a helyiek a 20 éves lány halálán, akit féltékenységből ölhetett meg a barátja
A pár mindössze három hónapja költözött a szolnoki panelházba, ahol a tragédia történt. A lány egy gyorsétteremben dolgozott, a környékbeliek szerint kedves, barátságos fiatal nőnek ismerték meg.


Brutális gyilkosság rázta meg Szolnokot: egy 22 éves férfi egy heves vita után nyakon szúrta 20 éves barátnőjét a közös albérletükben. A fiatal lány a helyszínen életét vesztette, a gyanúsított pedig feladta magát.

A tragédia egy Hild Viktor utcai panelházban történt, ahol a környéken élők a gyilkosságból semmit sem hallottak. A csendet csak a hajnali órákban a helyszínre érkező rendőrautók törték meg – számolt be róla az RTL Híradó.

"Most hallom, hogy egy albérletben megöltek egy lányt, gondolom, reggel, hajnalban. De semmit nem hallottunk" – nyilatkozta egy szomszéd.

A szoljon.hu információi szerint a nyomozók hajnali egy óra körül érkeztek a házhoz. Egy másik lakó arról beszélt, hogy a gyanú szerint féltékenység állhat a háttérben.

"Csináltuk a tapétát és láttam a fiatalembert. Akkor az a fiatalember volt ezek szerint, akit mi láttunk. Ő szurta le, mert nyakon szúrta a kislányt. Tehát úgy halt meg"

– mondta.

A pár mindössze három hónapja költözött az albérletbe. A 20 éves lány egy közeli gyorsétteremben dolgozott, a környékbeliek kedves, barátságos fiatal nőnek ismerték meg – mesélte egy férfi, aki gyakran beszélt az áldozattal.

"Nagyon kedves kislány volt. Én beszélgettem sokszor vele. A fiúval soha nem. Őt nem is láttam. Most láttam először" - árulta el.

A Híradó úgy tudja, hogy a 22 éves férfi a gyilkosság után feladta magát. A rendőrség közleménye szerint a gyanúsítottat a lakásban fogták el, és emberölés gyanúja miatt vették őrizetbe. A kihallgatásán beismerő vallomást tett, elmondta, hogy összevesztek a barátnőjével, és a vita hevében ölte meg a lányt. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezte a férfi letartóztatását.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő részletek: Volt párja ölte meg a fiatal nőt, akit holtan találtak Szolnokon
A gyanú szerint a fiatalok összevesztek és a férfi ezt követően végzett áldozatával.


Mi is hírt adtunk róla, hogy az otthonában holtan találtak egy fiatal nőt Szolnokon. A rendőrséget csütörtökön értesítették.

Mostanra kiderült, hogy a huszonéves lány gyilkosság áldozata lett.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a gyilkossággal egy 22 éves fiatalembert gyanúsítanak. A gyanú szerint a fiatalok szóváltásba kerültek, a férfi utána végzett a nővel.

A Szolnok hangja Facebook-csoportban arról írtak: volt élettársa végzett a lánnyal.

„A McDonaldsban dolgozott az a húsz éves fiatal lány, akit féltékenyégből gyilkolhatott meg volt párja szerda éjszaka Szolnokon... Andrea újra szerelmes lett egy munkatársukba, amelyet volt élettársa nem tudott elviselni”

- fogalmaztak a posztban.

A férfit a rendőrség elfogta. Emberölés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, ahol beismerő vallomást tett. A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását - írja a 24.hu.

VIDEÓ: Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elfogták Halász Noémi zaklatóját: egy 21 éves férfi hamis profillal, alpári e-mailekben fenyegette a szegedi politikust
A gyanú szerint a férfi Messengeren zaklatta a politikust, és „végtelenül alpári” hangvételű e-mailekben fenyegette. Emellett a nevével és profilképével egy hamis Messenger-csoportot is létrehozott, ahol valótlanságokat terjesztett róla.


„Halász Noémi (is) megnyugodhat: a rendőrség elfogta zaklatóját” – így tudatta a Rendészeti Államtitkárság a Facebookon, hogy a Kisteleki Rendőrkapitányság elkapta a szegedi független képviselőjelöltet hetek óta fenyegető férfit.

A gyanúsított egy 21 éves ráckevei fiatalember, F. Norbert, akit személyes adattal visszaéléssel és zaklatással gyanúsítanak.

A rendőrség az elfogás után egyből indítványozta a férfi letartóztatását. F. Norbert a gyanúsítás ellen nem tett panaszt, és egyelőre vallomást sem tett.

Az érintett szegedi politikus szerint azonban az elfogás önmagában nem oldja meg a mélyebb problémát.

„A közélet brutális lezüllése továbbra is jelen van, a gyalázkodások továbbra is történnek – nem csak velem, és nem csak politikusokkal”

– írta Halász a közösségi oldalán.

A gyanú szerint a férfi Messengeren zaklatta a politikust, és a hatósági megfogalmazás szerint „végtelenül alpári” hangvételű e-mailekben fenyegette. Emellett a nevével és profilképével egy hamis Messenger-csoportot is létrehozott, ahol valótlanságokat terjesztett róla.

Halász Noémi, a Momentum korábbi szegedi elnöke, aki jövőre független jelöltként indul a Csongrád-Csanád vármegye 2-es választókerületében, még novemberben tett feljelentést a rendőrségen. Akkor úgy fogalmazott, bár megszokta a politikai támadásokat, „de most a dolog túlment egy határon”. A rendőrség a bejelentést követően nyomozást indított, ami mostanra vezetett eredményre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk