KÉK HÍREK
A Rovatból

Hátborzongató: mosolyogva szelfizett fiával a fiatal anya, órákkal később a gyerek megölte őt

A 17 éves floridai fiú ráadásul másfél évvel korábban már apjával is végzett. A halálos lövést azonban akkor még önvédelemnek tudták be.


Megrendítő Instagram-bejegyzést osztott meg a halála előtti órákban egy anyuka, akit a jelek szerint halálra késelt a fia – írja az UniLad hírportál.

Szeptember 8-án, vasárnap a floridai Polk megyei seriff hivatala segélyhívást kapott a 17 éves Collin Griffithtől. A fiú azt állította, hogy anyja, a 39 éves Catherine Griffith véletlenül beleesett egy késbe, és erősen vérzik a nyakán. Azt azonban hozzátette, hogy az eset egy heves vita közben történt.

A helyszínre érkező rendőrök később azt mondták, hogy Collin először hűvösen és feltűnően nyugodtan fogadta őket, érzelmet nem mutatott, de hamarosan megváltozott, és ragaszkodott ahhoz, hogy ügyvédet biztosítsanak neki.

A nő boncolása után a Polk megyei seriff, Grady Judd egy sajtótájékoztatón elmondta: egyáltalán nem életszerű, hogy a nő sérülései úgy keletkeztek, ahogy azt fia állította.

Collint így letartóztatták, és gyilkossággal vádolják.

A történetben az igazán hátborzongató az, ha megnézzük az anya Instagram-oldalát, ami jelenleg is elérhető. Oda számos alkalommal, a közelmúltban is feltett több mosolygós közös képet fiával – az egyik fotót állítólag halála előtt néhány órával újraposztolta.

Május 5-én fia nem kisebb ajándékot, mint egy Volkswagen Jettát kapott, amihez az anya azt írta: „Boldog korai érettségi ajándékot!!! Gratulálunk Collinnak a vadonatúj 2024-es VW Jetta-hoz!!! Szeretlek és nagyon büszke vagyok rád!!!”

A történet azonban még ennél is bizarrabb. Cathy Griffith halála nagyjából másfél évvel azután történt, hogy Collin 2023. február 14-én, az oklahomai Lincoln megyében, otthonukban agyonlőtte apját, Charlest. A fiú és édesapja között egy vita fajult tettlegességig, ami után a tinédzser pisztolyt rántott. Akkor is őrizetbe vették, de a nyomozók úgy döntöttek, hogy nem zárható ki az önvédelem, ezért szabadon engedték. Collin ekkor költözött Floridába, hogy anyjával és nagymamájával éljen. Utóbbi most arról beszélt a sajtónak: a fiú gyakran volt verbálisan agresszív az anyjával, de előfordult az is, hogy fizikálisan is ellene fordult.

Judd seriff azt mondta, hogy Collint kora ellenére felnőttként fogják kezelni a bíróságon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kommandósok vitték el a nagybani piac urát – Letartóztatták a milliárdos üzletembert
A NAV kommandósokkal erősített egysége a napokban razziázott a piacon. A lebukott cégek számláiról több mint 9 milliárdot inkasszóztak, legalább 70 embert vittek el.
F. O. - szmo.hu
2025. június 01.



Ahogy már beszámoltunk róla, szerdán, a legforgalmasabb kereskedési napon tartott nagyszabású akciót a NAV a Budapesti Nagybani Piacon. A rajtaütésben kommandósok is részt vettek. A 24.hu információi szerint legalább 70 embert állítottak elő, közülük többen letartóztatásba kerültek.

A hatóságok több mint 9 milliárd forintot inkasszóztak a lebukott cégek számláiról. A Fővárosi Törvényszék megerősítette a Magyar Nemzet értesülését, amely szerint

harminc napra elrendelték a piac egyik legbefolyásosabb vállalkozójának, M. A.-nak a letartóztatását.

A lap szerint M. A. neve már évekkel ezelőtt is felmerült egy büntetőeljárásban. Egy együttműködő gyanúsított akkor azt állította, hogy a férfi társaival együtt egy olyan bűnszervezetet irányított, amely milliárdos károkat okozott. A vallomás szerint a csoport „megvoltak a megfelelő hatósági kapcsolataik”.

A cikk azt is megemlíti, hogy M. A. jó kapcsolatot ápolt az azóta a Fenyő-gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantás miatt jogerősen elítélt Portik Tamással is. M. korábban azt állította, hogy „a városban neki van a legnagyobb hatalma”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Külföldi férfiaknak közvetítették ki a javítóintézet igazgatójának áldozatait - újabb megdöbbentő részletek derültek ki
Egy fővárosi luxushotelbe szervezték az általuk futtatott lányok légyottjait - ezzel gyanúsítják a Budapesti Javítóintézet igazgatóját és élettársát.


Ahogy már beszámoltunk róla, J. Péter Pált, a Budapesti Javítóintézet igazgatóját és élettársát, A. Z.-t csütörtök délután vették őrizetbe. A pár ellen emberkereskedelem, kényszermunka és közfeladati helyzettel visszaélés gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrség szerint a férfi irányította az egész rendszert, míg a nő az internetes szexhirdetésekre jelentkezőkkel egyeztetett, és a fiatal lányok által keresett pénzt is ő kezelte.

A férfi és beosztottja két, korábban intézetben nevelkedett fiatal nőt prostituáltként futtatott, az információk alapján főként külföldi férfiaknak – mondta az RTL Klub Híradójában Németh-Kész Mónika, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője. A rendőrök úgy tudják, hogy

a lányokat egy budapesti luxushotelbe közvetítették ki, de volt, hogy a gyanúsított nővéréhez köthető lakásban zajlott a prostitúciós tevékenység.

Egy alkalomért 60-70 ezer forintot kértek, de ebből a fiatal nőknek semmi sem jutott.

Az RTL Klub úgy tudja, hogy a férfi a Budapesti Javítóintézet igazgatója, aki országosan ismert gyermekvédelmi szakembernek számított. Tavaly a fideszes vezetésű Dunakeszin a város közbiztonsági díját kapta meg.

„Az ő megítélése nagyon jó volt szakmailag, Magyarországon az egyik legjobb szakembernek tartották” – mondta a Híradónak Dunakeszi polgármestere, Dióssi Csaba.

A férfi évek óta drogprevenciós foglalkozásokat tartott a város gimnáziumában, a polgármester szerint ott senkit sem próbált behálózni,

a rendőrség szerint azonban még lehetnek áldozatok. A csatorna értesülése szerint bár a gyermekvédelemben dolgozóknak kötelező kifogástalan életmód vizsgálaton átment a férfi, a nyomozók találtak gyanús jeleket, ezért tovább vizsgálódtak, majd tavaly decemberben feljelentést tettek.

A nyomozók azóta figyelték a párt, és mostanra elegendő bizonyíték gyűlt össze az elfogásukhoz. A rendőrök több ingatlanban, köztük a Szőlő utcai intézményben is házkutatást tartottak, ahol adathordozókat, elektronikai eszközöket, feljegyzéseket és iratokat foglaltak le.

A nyomozás során 120 millió forintnyi vagyont biztosítottak: forintban, euróban, dollárban és svájci frankban lévő készpénzt, gépjárműveket, bankszámlákat és ingatlanokat vettek zár alá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Háznak ütközött egy autó Újpesten, akkora repedés keletkezett, hogy ki lehetett látni az utcára
A kocsit egy másik jármű lökte a falnak egy kereszteződésben. Az összetört autó vezetője egy háromgyerekes édesanya azt mondta, hogy annak örült, hogy egyedül ült a járműben.


Egy háznak csapódott egy autó Újpesten, az kocsi is összetört és az épület is megrongálódott. Repedéseket okozott a falon, sőt egy akkora lyuk is keletkezett, hogy azon ki lehetett látni az utcára.

A lakó és a szomszéd is a hatalmas csattanásra lett figyelmes, és a szobába lépve megdöbbenve látták, hogy a hálószoba fala egy részen beomlott.

A szoba életveszélyessé vált, de a szomszédos konyha és szoba fala is sérült, azt szakember vizsgálja majd meg.

Az autót vezető háromgyerekes anya elmondta, annak örül, hogy egyedül ült az autóban. Mikor kiszállt belőle, sírva fakadt, miután meglátta mi történt. Őt egy másik autó lökte meg a kereszteződésben, utána csapódott a falnak.

Csak a szerencsének köszönhető, hogy senki sem sérült meg.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elvakította a lemenő Nap, halálra gázolt egy idős férfit egy fiatal sofőr Szombathelyen
A helyiek szerint ezen a szakaszon nincs gyalogátkelő, és már több súlyos baleset is történt.


Meghalt az az idős férfi, akit Szombathelyen gázolt el egy fiatal sofőr szombat délután. A férfi olyan helyen ment át az úton, ahol nincs zebra. A helyiek szerint már több súlyos baleset is volt ezen a részen. Úgy vélik, jó lenne egy zebra, mert a közelben nincs, és sokan az áldozathoz hasonlóan próbálnak átkelni a túloldalra.

A sofőr fékezés nélkül ütötte el a férfit, akinek az életéért hosszan küzdöttek, de már nem tudták megmenteni. Az autó vezetője azt mondta, nem vette észre az útra lépő idős embert, mert a lemenő Nap fénye elvakította.

A rendőrség vizsgálja a tragédia körülményeit.

VIDEÓ: A Tények beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: