KÉK HÍREK
A Rovatból

Hat év után került elő egy fesztiválozó holtteste – nem messze volt egykori sátrától

Kevin Graves a barátnőjével érkezett a fesztiválra, ahol egy vita után azt mondta, visszamegy a sátrához. Azonban később se ott, se máshol nem találták.


Michigan államban, Rothbury közelében bukkantak rá Kevin Graves holttestére, aki még 2018-ban tűnt el az Electric Forest fesztiválról. A férfi akkor 28 éves volt, és azóta sem adott életjelet magáról.

Graves a barátnőjével érkezett a fesztiválra, ahol egy vita után azt mondta, visszamegy a sátrához. Azonban később se ott, se máshol nem találták. A rendőrség azonnal mozgósította magát: önkéntesek és keresőkutyák járták be a fesztivál helyszínét és környékét, a közeli tavakat pedig búvárok vizsgálták át, de semmi nyom.

A család évekig nem adta fel a keresést. Óriásplakátokat tettek ki Graves fotójával, és minden fesztiválon szórólapokat osztogattak, remélve, hogy valaki felismeri. De az áttörés csak 2024. december végén érkezett, amikor vadászok rábukkantak a férfi holttestére a fesztivál közelében. A rendőrség a fogazata alapján azonosította a maradványokat. A halál oka ismeretlen, és semmi sem utal bűncselekményre.

Graves családja érthetően értetlenül áll a helyzet előtt.

„Nem értem, hogy a kutyák és a keresőcsapatok hogy nem találták meg, amikor állítólag mindent átnéztek”

– mondta a férfi apja, aki további részletekre vár, például arra, pontosan hol találták meg a holttestet.

Kevin testvére, Kellie Graves a WOOD-TV-nek elmondta: „100 méterre volt a táborhelyüktől. A ruhái is megvoltak, a pénztárcája és a telefonja szintén.” Szerinte a rendőrség már az elején hibázott, mert nem vizsgálta át elég alaposan a környéket, és nem követték a férfi telefonjának helyzetét sem.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális támadás Szombathelyen: hasba rúgták a kismamát, lehet, hogy elvesztette a babát
A fiatal nő a párja 17 éves exével veszett össze, majd egy csapat férfi is rátámadt. Állítása szerint legalább harmincan estek neki.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 19.



Egy szombathelyi társasházban tört ki verekedés a napokban, tudta meg a Tények. Fanni vitába keveredett a párja 17 éves volt barátnőjével. A fiatal lány azt állította, hogy van egy gyermeke attól a férfitól, akivel Fanni most él együtt. A vitából dulakodás lett, majd a kamasz lány azt is felrótta Fanninak, hogy a kisbabájával együtt lelökte a lépcsőn.

Nem sokkal később megjelentek a tinédzser barátai is. Fanni elmondása szerint a lakásához érkeztek, ahol megtépték a haját, bántalmazták és a földön fekve is rugdosták. A testén cipőnyomokat is találtak.

A 17 éves lány édesanyja szerint a lánya védelmében hívta oda a testvéreit és ismerőseit. Állítása szerint Fanniék nem pontosan azt mondják el, ami történt, és tagadja, hogy a helyszínen többen bántalmazták volna a fiatal nőt.

A mentők kórházba vitték Fannit, akinek a vizsgálatok szerint könnyebb zúzódásos sérülései lettek. Az orvosok arra is gyanakodnak, hogy a bántalmazás következtében elvetélt,

mivel az ultrahang már nem mutatta a magzatot, de a vérvizsgálat pozitív lett, ezért további kivizsgálásra volt szükség.

Az ügyben a rendőrség eljárást indított.

A Tények teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálra gázolták, miközben fegyverrel kergette ismerősét egy budapesti úton
A férfi barátnője végignézte, ahogy a párját elgázolja egy autó, majd a mentősök hosszasan küzdenek az életéért.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 19.



Halálra gázoltak egy húsz év körüli férfi az éjszaka a Könyves Kálmán körúton. A fiatalok a Népligetben töltötték az estét, amikor vita tört ki köztük. A Tények információi szerint az egyikük paprikaspray-vel lefújta a másik férfi barátnőjét. Ezután dulakodás kezdődött a nő és az üldözött férfi között. A nő párja ezután fegyvert rántott, majd üldözni kezdte a férfit.

A menekülő férfi átjutott az úttesten, de a fegyveres fiatal már nem tudott megállni. Egy autó elütötte, és olyan súlyosan megsérült, hogy az életét már nem tudták megmenteni.

A barátnője végignézte a tragédiát. Szemtanúk szerint a helyszínre siettek a szülők is, akiket megrázott a látvány.

„Egy arra közlekedő mentőegységünk gyorsan megkezdte az ellátást. Újabb mentőegységek érkeztek, hosszú ideig küzdöttek a férfi életéért, de sajnos sikertelenül. A helyszínen életét vesztette” – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

A rendőrség jelenleg is vizsgálja a tragédia pontos körülményeit.

A Tények teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Újabb tragédia a Tomorrowlanden: egy 35 éves kanadai nő halt meg a fesztiválon
A nőt kórházba vitték, de már nem tudtak rajta segíteni. A boncolás és a toxikológiai vizsgálat adhat majd pontos választ a halál okára.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 19.



Egy 35 éves kanadai nő péntek este lett rosszul a Tomorrowland fesztiválon Belgiumban. A helyszínen elsősegélyben részesült, majd az Antverpeni Egyetemi Kórházba vitték, ahol később meghalt, tudta meg a The Independent.

A fesztivál szóvivője, Debby Wilmsen a Brussels Morningnak ezt mondta:

„Elsősegélyben részesült, majd az Antverpeni Egyetemi Kórházba szállították. Onnan kaptuk a hírt, hogy ott hunyt el. Részvétünket fejezzük ki a családjának és barátainak. Az antwerpeni ügyészség vizsgálja a halál okát, és tájékoztatni fog a fejleményekről” - mondta Debby Wilmsen, a fesztivál szóvivője a Brussels Morningnak

Az antwerpeni ügyészség közleményt adott ki az esetről, melyben azt írták:

„erős a gyanú, hogy a halál összefüggésben állhat kábítószerrel. A boncolás és a részletes toxikológiai vizsgálat fog pontos választ adni.”

Nem ez az első tragikus hír a héten a rendezvénnyel kapcsolatban. Szerdán tűz ütött ki a fesztivál területén, amely teljesen elpusztította a nagyszínpadot. A lángok a közeli erdős részre is átterjedtek. A helyi híroldalakon és a közösségi médiában megjelent képeken jól látszott, hogy fekete füst borította be a környéket. A tűzijátékok is működésbe léptek, amelyeket a fellépésekhez készítettek elő.

A tűz idején még nem voltak bulizók a fesztivál területén, de körülbelül ezer dolgozó éppen ott tartózkodott. A tűz okát eddig nem hozták nyilvánosságra. A szervezők ezután gyorsan felépítettek egy másik nagyszínpadot, így a fesztivál pénteken kétórás csúszással indult el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Sziklamászás közben lezuhant és meghalt egy férfi Tatabányán
A Kő-hegy egyik drótköteles pályáján történt a tragédia. Helikopter is érkezett, de hiába próbálták újraéleszteni.


Életét vesztette egy férfi szombaton a tatabányai Kő-hegyen, miután balesetet szenvedett az egyik via ferrata pályán, vette észre a Telex. Saját biztonsági felszerelést használt, mégis lezuhant a mászás közben.

A pálya üzemeltetője a Facebookon közölte a hírt. Azt írták, helikopteres mentéssel próbálták megmenteni a férfit, de az újraélesztés nem járt sikerrel, a helyszínen meghalt.

Az Országos Mentőszolgálat megerősítette az esetet.

„A baleset következtében egy 40 év körüli férfi sajnos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy bajtársaink újraélesztési kísérlete ellenére a helyszínen életét vesztette”

– írták.

A Kő-hegyen, a tatabányai Turul-szobor közelében több via ferrata pálya is található. Ezek között vannak nehezebb és könnyebb útvonalak is, amelyek kezdőknek vagy akár gyerekeknek is ajánlottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk