KÉK HÍREK
A Rovatból

Te mennyit eszel? Három magyar felnőttből kettő túlsúlyos

Sok gyerek és felnőtt kihagyja az első főétkezést, a reggelit. Ez pedig nagy hiba a dietetikus szakember szerint. Az anyukák a náthától is jobban féltik a gyerekeiket, mint az elhízástól.


Három magyar felnőttből kettő túlsúlyos vagy elhízott - mondta Takács Hajnalka dietetikus az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában. A szakember szerint a gyerekekre is nagyon jellemző az elhízás. Probléma, hogy sok felnőtt kihagyja az első főétkezést, a reggelit. Márpedig ez hátráltatja az egészséges táplálkozás kialakítását, és rossz példa a gyerekeknek. Vizsgálatok támasztják alá, hogy a kihagyott reggeli egyenes arányban van a gyermekkori túlsúly kialakulásával - mondta a szakember.

Takács Hajnalka kiemelte a mozgás és az egészséges táplálkozás fontosságát. Azt mondta, hogy az elhízás ellen "számos változtatás mentén el lehet indulni". Először elég egy-egy apró "hibát" felfedezni a táplálkozásban, s azt lépésről-lépésre kijavítani. Példaként említette a 20 százalékos zsírtartalmú tejföl 12 százalékosra cserélést, vagy zsírszegény sajtok fogyasztását.

Előzi a rákot

Nemrég mi is beszámoltunk róla: a brit rákkutató intézet adatai szerint 2035-re a brit rákos megbetegedések 10 százalékát a cigaretta, 9 százalékát a túlsúly fogja okozni, azonban 2043-ra a túlsúly átveszi a vezetést, legalábbis a nőknél. Az elhízás 13 fajta rákot okozhat, és a nők azért vannak nagyobb veszélyben, mert ebbe a számba beletartozik a mellrák is.

Vezetünk Európában

Európában csúcstartók vagyunk elhízottságban, és világszinten is negyedik helyen állunk a Magyar Elhízástudományi Társaság a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet legfrissebb jelentése szerint. Az elhízás több mint húszféle szövődményes betegséget okozhat, közülük a leggyakoribbak a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri megbetegedések, a II-es típusú diabétesz és egyes daganatos megbetegedések. Kezelésének legjobb módja az életmódváltás, súlyos esetben azonban csak gyógyszerrel, műtéttel lehet orvosolni.

Az Index idézi az NRC felmérését, amely a magyar anyákat kérdezte meg, hogy mitől tartanak a legjobban a gyereküket illetően. A megdöbbentő válaszok szerint az anyák jóval nagyobb százaléka tar kéz- és lábtöréstől, illetve olyan betegségektől, amelyek a gyerekeknek maximum 10%-át érintik, a törések még ennyit sem. A megkérdezettek az elhízástól féltik legkevésbé a gyerekeiket, a válaszadók kevesebb mint fele tart attól, hogy a gyerekeik túlsúlyosak lesznek - mindez a világ negyedik, illetve Európa legkövérebb országában. A listán még a nátha és a megfázás (53 százalék) is megelőzi az elhízást - írja az Index.

A lap idézi a 2016-os egészségjelentést:

"Korcsoportok szerint a fiatal nők 23%-a, míg a fiatal férfiak 39%-a volt túlsúlyos vagy elhízott. A életkor előrehaladtával ez az arány egyre nőtt, a középkorú nők 53%-a, a középkorú férfiak 71%-a, valamint az idősebb nők 65%-a és az idősebb férfiak 72%-a volt túlsúlyos vagy elhízott."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Meg akartam halni, de már százszor megbántam” – Megszólalt a férfi, akinek az utcán műtötték a szívét
Megszólalt Zsolnai Gábor, a 30-as éveiben járó férfi, akinek a nyílt utcán mentették meg az életét egy szívműtéttel. A férfi a kórházi ágyán elmondta, tette előtt üldözési mánia gyötörte és gyászolt.


Megszólalt az a 30-as éveiben járó férfi, akinek nemrég a nyílt utcán műtötték meg a szívét, miután mellkason szúrta magát. Gábor a kórházi ágyán, még lábadozva beszélt arról, hogy megbánta a tettét, és már másként látja az életét.

A Blikk beszámolója szerint az eset körülbelül egy hónappal ezelőtt történt, amikor a férfi szigetújfalui otthonának kapujában ötször szúrta mellkason magát, a sebek közül három a szívét érte.

„Meg akartam halni, de már százszor megbántam azóta, hogy magam ellen fordultam. Ugyan még nem tudok lábra állni, de szépen helyreraktak, a mellkasomat összevarrták, aránylag minden rendben van velem mostanra”

– mondta.

A kiérkező mentőhelikopterrel dr. Dubóczki Zsolt, az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a helyszínen, a nyílt utcán nyitotta fel a férfi mellkasát, és varrta össze a dobogó szívét. A szívbe kerülő varratok behelyezéséig nagyjából hét perc telt el, ami Magyarországon egyedülálló orvosi teljesítménynek számít.

Gábor a lapnak elárulta, mi vezetett a tettéhez. Édesanyját egy éve veszítette el, azóta az öccsével él együtt.

„Volt konfliktusom helyi fiatalokkal, bennem pedig kialakult egy üldözési mánia. Ez annyira elfajult, hogy még a boltba menve sem éreztem jól magam és nem láttam más kiutat”

– magyarázta.

Elmondása szerint a kritikus pillanatban nem gondolkodott, csak az volt a célja, hogy elaludjon, még fájdalmat sem érzett.

Másnap tudta meg egy orvostól, hogy újra kellett éleszteni, és ekkor értette meg, mekkora bravúr volt megmenteni az életét. Azóta teljesen más lelkiállapotban van, és nagy álma is teljesült, amikor nemrég személyesen is találkozhatott az életét megmentő főorvossal.

A történtek hatására átgondolta az életét, és arra jutott, hogy változtatnia kell.

„Az biztos, sokkal több olyan emberrel kellene körbevennem magam, legfőképpen a családtagjaimmal, barátaimmal, akik jó hatással vannak rám” – tette hozzá.

Gábor a Blikk cikke szerint négy és fél hete fekszik a Honvédkórházban.

Az életmentő beavatkozásról dr. Dubóczki Zsolt is beszélt. „A leszállás pillanatától a beteg ellátása 5–10 perc alatt történt, a beavatkozás megkezdésétől a szívbe való varratok behelyezéséig pedig nagyjából hét perc. Azt lehetett látni a betegen, hogy szívtáji szúrt sérült, illetve van lehetőségünk helyszíni ultrahangvizsgálatra gyorsan, ahol a szívburokban felgyülemlő vér volt látható. Erre a helyzetre is van eljárásrendünk, hogy mit kell tenni, ha szívtájéki szúrt sérüléssel találkozunk” – elevenítette fel a történteket a főorvos.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegélyszámot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Rengeteg erőt ad, hogy egy ország áll mellettünk" - Bíróság elé állt a kisfiút felrúgó karateedző
A szolnoki bíróság újabb szakértőket hallgatott meg a kalandparkban kisfiút felrúgó A. Tibor ügyében. Az ítélethirdetés így várhatóan hat héttel csúszik, a magát ártatlannak valló vádlott pedig valószínűleg fellebbez, ha elítélik.


Nem született döntés szerdán a Szolnoki Járásbíróságon annak a férfinak az ügyében, aki csaknem két éve egy kalandparkban a vád szerint felrúgott egy kisfiút. A tárgyalásra a vádlott, A. Tibor Dániából, repülőgéppel érkezett, miután – írta a Blikk – azért költözött külföldre, mert tartott a népharagtól és a zaklatásoktól.

A bíróság újabb szakértőket hallgatott meg, így az elsőfokú ítéletre még legalább hat hetet várni kell. A tárgyaláson megjelent a kisfiú édesanyja is, aki szerint egy egész ország áll mellettük.

„Rengeteg erőt ad, hogy egy ország áll mellettünk, ez a tárgyalás, az ítélet lehet a garancia arra, hogy ilyennek többé nem szabad előfordulnia sem Magyarországon, sem máshol” – mondta Judit.

Az eset 2024 júliusában történt a szolnoki kalandparkban, ahol a jászberényi karateedző egy gyermektábor felügyelőjeként vett részt. A vád szerint miután a kisfiú összeveszett egy társával és sírni kezdett, A. Tibor odalépett hozzá, és hátulról olyan erővel rúgta ki a lábát, hogy a gyerek a földre zuhant. Az esetről videófelvétel is készült, ami hatalmas közfelháborodást váltott ki.

A felvétel nyilvánosságra kerülése után a Magyar Karate Szakszövetség előbb fegyelmi eljárást indított, majd a férfit végleg eltiltotta az oktatástól, egyesületét kizárták a szövetségből, és megfosztották a dan fokozat magyarországi viselésétől.

Az ügyben Orbán Viktor miniszterelnök is megszólalt, aki a történteket „tűrhetetlennek és következményekért kiáltónak” nevezte.

Kiderült az is, hogy a férfi korábban Bonis Bona-díjat kapott, amelyet Novák Katalin akkori államtitkár adott át; a díjat később visszavonták.

Az ügyészség kiskorú veszélyeztetése és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat. A férfi nem ismerte el a váddal egyezően a bűnösségét; ügyvédje szerint nem vitatja, mi történt, de nem ért egyet a minősítéssel és a szándékossággal. Egy korábbi tárgyaláson bocsánatot kért, és felajánlotta, hogy fizeti a gyerek pszichológiai kezelését.

A kisfiú édesanyja egy korábbi nyilatkozatában azt mondta, az edző ezt mondta a fiának: „ne hisztizzél, mi vagy te, lány?” Az anya ezután hozzátette:

„Ezt a mondatot, a büdös életbe ki nem törli senki se a gyerek fejéből”.

Az ügy nyilvánosságra kerülése után újabb vádak is megfogalmazódtak az edzővel szemben, aki azokat is tagadta.

A tárgyalási napon a bíróság küzdősport-szakértőket hallgatott meg, akik a rúgás technikáját, erejét és lehetséges következményeit elemezték. A vádlott a bíróságon azzal védekezett, hogy nem akart sérülést okozni, csupán rosszul reagált a helyzetre. Az eljárás várhatóan június közepén, a perbeszédek után az ítélethirdetéssel folytatódik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Elárulta az óvoda ablakán belövő férfi, hogy miért csinálta
A 71 éves gyanúsított légfegyverből adott le lövést Solymáron, a lövedék pedig egy óvoda csoportszobájába csapódott be. A férfi a rendőrségnek azt mondta, hogy egy madarat akart elijeszteni, ami összepiszkította az autóját.


Miközben a solymári Kék Óvoda gyerekei a délutáni csendespihenőjüket töltötték, egy lövedék csapódott be a csoportszoba nyitott ablakán és a lehúzott redőnyön keresztül. A lövést egy 71 éves, az óvodával szemközti társasházban élő nyugdíjas adta le egy légfegyverből. Bár a férfit a rendőrök megbilincselve elvitték, egy nap után hazaengedték.

A gyanúsítottazóta a Blikknek is elmondta, miért lőtt: egy galambot akart elriasztani a háza előtti fáról.

A férfi a lapnak azt mondta, nem akarta eltalálni a madarat, csak el akarta zavarni, mert az állatok korábban bepiszkították a kocsiját.

Az eset kedden kora délután történt. A bejelentés után a rendőrök órákon belül azonosították és elfogták a szemközti ház második emeletén élő férfit. A lakásában tartott házkutatás során négy vadászlőfegyvert és egy légpisztolyt is találtak; mint kiderült, a férfinak van fegyvertartási engedélye.

Az óvoda ablakán belövő férfit a Budaörsi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés kísérletével gyanúsítja. Őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását, ám az ügyészség ezt nem látta indokoltnak, így egy nap után elengedték.

„Ekkor odalőttem, de nem is találtam el, sajnos a fa túloldalán lévő óvodába ment be a golyó. Erről egyébként csak akkor értesültem, amikor nem sokkal később a rendőrök felkerestek. Ez a légfegyver egyébként engedély nélkül kapható” – magyarázt a nyugdíjas, aki először tagadta a lövést, de később beismerte a tettét.

A férfinak a bíróságon kell majd felelnie a történtekért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Lezuhant az óceánjáróról és meghalt egy 24 éves nő, az FBI nyomoz
A nő a családjával utazott a luxushajón, amikor a kabinja erkélyéről egy alatta lévő fedélzetre zuhant az utazás másnapján. A tragédia körülményeit vizsgálják.


Azonosították azt a 24 éves nőt, aki hétfőn halt meg, miután a Carnival Firenze óceánjáró fedélzetéről lezuhant. A Los Angeles megyei halottkémi hivatal csütörtökön közölte, hogy beazonosították az áldozatot. A halál pontos okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra, az ügyben a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) indított vizsgálatot - írja a People.com.

A fiatal nő a családjával utazott, és hétfőn, Kalifornia partjainál zuhant le a kabinja erkélyéről az alatta lévő fedélzetre.

A családtagok azonnal riasztották a személyzetet. Az eset után a hajó kikötött a közeli Catalina-szigeten, ahol a helyi rendvédelmi szervek a fedélzetre szálltak, hogy információkat gyűjtsenek.

A Los Angeles megyei seriffhivatal később megerősítette, hogy a nyomozást átadták az FBI-nak.

A körülbelül 300 méter hosszú Carnival Firenze vasárnap indult el Long Beachből egy ötnapos, Alsó-Kalifornia (Baja California) körútra, amely Mexikó legészaknyugatibb tagállama, és amelynek tervezett állomásai Catalina-sziget és a mexikói Ensenada voltak.

A Carnival Cruise Line közleményben fejezte ki részvétét, és jelezte, hogy minden támogatást megadnak az elhunyt utas családjának.

„A Carnival csapata támogatja az utas családját, és gondolataink és imáink velük és szerettükkel vannak”

- közölték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk