Háborút indított egy csoport a Reszkessetek, betörők! ellen, mert szerintük Kevin szadista

Leonardo DiCaprio mindig alaposan megválogatja a szerepeit, filmjeit. Talán ezért is van az, hogy pl. az utóbbi 10 évben mindössze 4 filmben szerepelt (2015: A visszatérő, 2019: Volt egyszer egy… Hollywood, 2021: Ne nézz fel!, 2023: Megfojtott virágok). Nem híve a gyártósornak, s talán épp emiatt számít máig minden DiCaprio-film kiemelkedő filmes eseménynek, az idén 51 éves színész pedig az egyik utolsó filmsztárnak.

DiCaprio már igen régóta szeretett volna együtt dolgozni Paul Thomas Andersonnal, a tizenegyszeres Oscar-jelölt író-rendezővel, aki olyan filmekkel vonult be eddig a filmtörténet halhatatlanjai közé (többek között), mint a Boogie Nights (1997), a Magnólia (1999), a Vérző olaj (2007), a Fantomszál (2017) vagy a Licorice Pizza (2021). Legújabb rendezése, az Egyik csata a másik után, amit egy korábbi filmjéhez, az Beépített hibához (2014) hasonlóan szintén Thomas Pynchon egyik könyve (a Vineland) inspirált, egyértelműen DiCaprio után kiáltott, így összejött a régóta vágyott közös meló. És milyen hatalmas szerencse, hogy összejött!

A sztori szerint a szerelmespár, „Ghetto” Pat Calhoun (DiCaprio) és Perfidia Beverly Hills (Teyana Taylor) egy szélsőbaloldali forradalmi csoport, a Francia 75 tagjai. Perfidia bevándorlókat szabadít ki az idegenrendészet egyik telephelyéről, és megalázza a parancsnokot, Steven Lockjaw-t (Sean Penn), aki szexuális vonzalmat érez iránta. A Francia 75 ezután politikusok irodáira, bankokra és az áramellátó hálózatra támad, Lockjaw pedig Perfidiára vadászik, s el is kapja, de elengedi, miután a nő beleegyezik, hogy szexel vele.

Perfidia nem sokkal később megszüli a kislányát, Charlene-t, de Pat nem tudja rávenni, hogy családként éljenek. A nő elhagyja őket, hogy folytassa forradalmi tevékenységét, de elkapják, s hogy elkerülje a börtönt, beárulja a Francia 75 tagjait. Pat és Charlene így kénytelenek Bob és Willa Ferguson néven bujkálni a Baktan Cross nevű menedékvárosban. Tizenhat évvel később Patet/Bobot már paranoiás piásként és drogosként látjuk viszont, aki túlzottan védelmezi a közben felcseperedett Willát (Chase Infiniti). Lockjaw azonban továbbra is vadászik rájuk. Mivel épp felvételt akar nyerni egy a fehér felsőbbrendűséget hirdető elit klubba, ezért, hogy eltitkolja faji keveredésű kapcsolatát, mindenképp meg akar bizonyosodni arról, hogy Willa az ő lánya-e. A Francia 75 riasztása után Willának nyoma vész, Bob pedig mindent megtesz, hogy felkutassa és megmentse élete egyetlen megmaradt értelmét.

Szóval az akció-krimi-dráma talán találóbb, egy csipet vígjátékkal nyakon öntve. Paul Thomas Anderson számára tehát ez egyfajta karrierösszegző film, hiszen szinte minden korábbi rendezésének zsánerét mixelte itt egybe. De még hogy!

Az Egyik csata a másik után talán egy kicsit nehezen adja magát az elején, főként a fent felvázolt, igen hosszú expozíció miatt (a film maga sem épp rövid a kb. 160 perces játékidejével). Sok minden történik az első 45 percben, akciók, időugrások, montázsok, mintha kapkodna egy kicsit a forgatókönyv, nem könnyű felvenni a ritmust és a hangulatot. Majd, amikor megtörténik a 16 éves ugrás, hirtelen egy másik filmben találjuk magunkat.

A Bob és Willa utáni hajsza ugyanis egész Baktan Crossra hatással van, konkrét utcai lázadások törnek ki, az illegális bevándorlóknak pedig menekülniük kell, így a központi Lockjaw-Willa-Bob-tengely kiegészül kiváló mellékszálakkal is. Például a Willa karatetanárát alakító Sergio szenszeiével (Benicio Del Toro), aki a helyi menekültek Oskar Schindlere és egyben Bob egyetlen segítsége az elkeseredett harcban a hatalmas katonai túlerő ellen. Del Toro és DiCaprio pedig azért nagyszerű páros, mivel Sergio szenszei folyamatos, még a legnagyobb zűrök közepette is megingathatatlan nyugalma kiváló egyensúlyban van Bob pörgős, kétségbeesett, ideggóc figurájával, akinek a játékidő kb. kétharmada alatt folyamatosan hordott fürdőköpenye a végére már szinte saját karakterrel bír, minden bizonnyal gyakran jelennek majd meg Bob Fergusonnak öltözött vendégek a jövő beöltözős bulijain.

Az például elég furcsa lenne, ha Sean Penn nem kapna újabb jelölést (vagy akár a harmadik díját a Titokzatos folyó és a Milk után) a legjobb férfi mellékszereplők közt, mivel teljesen ellopja a show-t az eszement, folyton megfelelni akaró, perverz, gyerekes és kicsinyes ezredes szerepében. Minden rezdülése arany, régóta látott már a nagyvászon ennél emlékezetesebb filmes gonoszt. Persze a többiek is remekelnek: DiCaprio is parádés, ahogy azt tőle megszokhattuk, Chase Infiniti Willaként egyszerre törékeny és tűzrőlpattant, Del Toro maga a megtestesült csi, és Teyana Taylor is emlékezetes, bár nem sokan zárják majd a szívükbe a rendkívül antipatikus karakterét.

S hogy az akciókról is ejtsünk néhány szót, ami korábban azért egyáltalán nem volt P.T. Anderson stílusa: nos, még e tekintetben is kapunk egy az év végi toplistákon minden bizonnyal előkelő helyet érdemlő autósüldözéses jelenetet a fináléban, ami úgy lett hihetetlenül látványos és izgalmas, hogy az egymást üldöző kocsik több száz méterre vannak egymástól, és csupán egy kietlen pusztán áthaladó autóúton száguldanak. Elképesztő szcéna egy elképesztő filmhez.

Az Egyik csata a másik utánról tehát bátran kijelenthető, hogy Anderson egyik legjobb filmje (a Vérző olajjal vetekszik), ahogy Leonardo DiCaprio és a többi színész filmográfiájának is az egyik legfőbb ékköve lesz. Fürdőköpenyöveket becsatolni!

Ha velem történt volna, én nem csinálnék belőle ekkora ügyet! Ha velem történt volna, én megvédtem volna magam! Ha velem történt volna, én azonnal szóltam volna! Ha velem történt volna, én... és még sorolhatnánk. Mondatok, amelyek olyanok szájából hangoznak el, akik soha nem estek szexuális határátlépés áldozatául, kívülről azonban egészen másképp látjuk ezeket a helyzeteket, mint belülről. 2024-ben 444 büntetőeljárás indult gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények miatt, a valós szám azonban ennél jóval magasabb lehet a be nem jelentett esetek miatt. Ugyan a statisztika javult az elmúlt években, a probléma mégis mélyen gyökeredzik és már önmagában elkeserítő, hogy statisztikáról kell beszélnünk egy ilyen témában. Na de milyen eszköze van egy gyereknek, ha ilyen jellegű atrocitások érik? Kiben bízhat, kivel beszélhet, hol van az a bizonyos „safe space”?

„Csak ki ne derüljön!” címmel készített rövidfilmet Bendó Zsuzsanna és Muchichka László, melyet a Cirko-Gejzír moziban vetítettek le. Az alkotás egy olyan témát dolgoz fel, ami már önmagában nyomasztó, pláne, ha ilyen jól meg van csinálva és még igaz történeten is alapul. A két rendező célja azonban nem a pénzkeresés, hanem a gyermekek megvédése, segítése és edukálása.

Spoilerveszély! A filmben tizedikes diákok egy álprofillal kicsalnak egy dickpic-et (péniszfotó) az egyik tanáruktól, aki

Amikor erre az egészre fény derül, az igazgató az intézmény hírnevét próbálja megvédeni, így gőzerővel keresni kezdi a diákokat, akik részt vettek az akcióban, ahelyett, hogy támogatásáról biztosítaná őket és segítséget nyújtana nekik.

A film több társadalmi problémára is rávilágít: a szülő-gyerek kapcsolat hiányosságaira, az áldozathibáztatásra, a bizalmi körök beszűkülésére, az intézményvezetők morális instabilitására és a jogrendszer kiskapuira egyaránt.

A nagyjából 20 perces film levetítése után síri csendben ültek a nézők és valószínűleg estig nem szólaltunk volna meg, ha nincs a kerekasztal beszélgetés az alkotókkal, valamint Gyurkó Szilviával, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány vezetőjével és Jármi Évával, aki bullying szakértő.

Bendó Zsuzsanna elmondta, hogy az interneten belefutott egy történetbe, amely ugyan ellentmondásos, mégis kellően részletes volt. Magát a témát Muchichka Lászlóval érdemesnek találták egy kisfilm elkészítésére, melybe hamar bevonták Gyurkó Szilvia szakértőt, aki további példákkal segítette a munkát, így a film igazából több igaz történet összefonódása.

Muchichka László hozzátette, hogy az írói szándék az volt, hogy minden jelenetben más karakter aspektusát mutassák meg ezzel rávilágítva, hogy bizonyos szemszögből mindenkinek igaza van, más szempontból viszont nincs és ezzel teljes mértékben be tudják mutatni, hogy mi is az a szexuális határátlépés.

Az alkotás független filmes környezetben jött létre, nyertek a „Közös Értékeink” független EU-s pályázaton, valamint a civilek is hozzájárultak a költségvetéshez. A forgatás során is megmutatkozott, hogy mennyien és milyen szinten képesek összefogni, ha egy ilyen fontos témáról van szó. Az alacsony költségvetés ellenére olyan színészek vállalták a szereplést a produkcióban, mint Herczeg Adrienn, Láng Annamária, Hajdu Zsigmond, Kováts Adél, vagy Török-Illyés Orsolya.

A filmben a fiatal színészek is teljesen átszellemülve, kiválóan alakítják megtört karaktereiket. Szinte olyan, mintha tényleg átélnék a bántalmazás különböző formáit. Muchichka László kiemelte, hogy a téma fontosságát ugyan szem előtt tartva, de jó hangulatban teltek a forgatások és végig figyeltek arra, hogy ne sérüljön senki abban, hogy túlságosan átéli a történéseket. A mű bemutatja, hogy a fiatalok mennyire eszköztelenek bizonyos helyzetekben, valamint rossz példával is szolgál, mindez azonban prevenciós jelleggel készült és pont, hogy a helyes döntések és korai felismerések alapköveként tudna funkcionálni.

A két rendezőnek nem az volt a célja, hogy a Cinema City VIP termében popcornozva szörnyülködjön a közönség, hanem belülről próbálják megoldani a problémát. Éppen ezért minél több iskolában szeretnék vetíteni a filmet diákoknak, tanároknak, valamint szülőknek. Eddig nyolc intézményben sikerült bemutatniuk az alkotást, mindenhova személyesen mennek el egy mentálhigiénés szakemberrel, hogy a feloldást jelentő beszélgetésben részt tudjanak venni. Elmondásuk alapján vitakörök alakulnak ki a művet látva, felmerül a kérdés, hogy mi a helyes, mi nem az, ki cselekedett jól, ki nem, ki a jó és ki a rossz. Ez pedig tökéletesen tükrözi, hogy a szexuális határátlépés témája korántsem fekete-fehér.

Mennyei teremtmények (1994)

Jóval A Gyűrűk Ura-trilógia előtt az akkor még trash-horrorokról ismert Peter Jackson elkészített egy bűnügyi drámát, amely két gyilkos tinédzserről szólt, és amely egyben Kate Winslet mozifilmes debütálása is volt, előtte csak tévéfilmekben és sorozatokban tűnt fel. Sőt, ez volt az első filmszerepe, amelynél egyáltalán meghallgatáson vett részt. A valós történeten alapuló Mennyei teremtményekben két fiatal lány – Winslet mellett a szintén ismert Melanie Lynskey (The Last of Us, Yellowjackets) – barátkozik össze, és létrehoznak együtt egy fantáziavilágot, ami miatt a szüleik megpróbálnak véget vetni intenzív barátságuknak. Ezt azonban ők nem hagyhatják… Winslet egyszerre volt ijesztő és lenyűgöző, így nem meglepő, hogy ez a szerep indította be a karrierjét.

Értelem és érzelem (1995)

A Jane Austen könyvéből Emma Thompson által adaptált forgatókönyv alapján és Ang Lee (Tigris és sárkány, Pi élete) rendezésében készült kosztümös filmben Kate Marianne-t, a két Dashwood nővér közül az impulzívabbat alakította. A regényben Marianne őszintén szólva kissé elviselhetetlen, de Kate kedves, romantikus alakítása sokkal szimpatikusabbá tette a karaktert. Meg is hozta neki élete első Oscar-jelölését a legjobb női mellékszereplő kategóriában (Mira Sorvino azonban elhappolta előle a Hatalmas Aphroditével).

Titanic (1997)

Hogyan is lehetne Kate Winsletről beszélni anélkül, hogy megemlítenénk a mozik vásznaira 1997-ben kihajózott romantikus katasztrófafilmet, amely akkor a világ legtöbb pénzt hozó produkciója lett, s e rekordot egészen a 2009-es Avatarig tartotta? Amikor a tini arisztokrata Rose Southamptonból New Yorkba utazik, váratlanul szerelmes lesz a szegény Jackbe, ám később egy jéghegy és egy álnok ajtó megakadályozza a szerelmük hosszabb távú beteljesedését. A fiatal Leonardo DiCaprio és Kate az egész világ szívét megérintették a hírhedt süllyedő hajón, Winslet alakítása pedig meghozta neki élete második Oscar-jelölését, immár a női főszereplők közt.

Egy makulátlan elme örök ragyogása (2004)

Joel és Clementine soha nem tűnhetnek el az emlékezetünkből. Jim Carrey és Kate Winslet egy nem éppen tipikus páros volt egy nem éppen tipikus romantikus filmben, amelyben egy pár új technológiát használ, hogy kitöröljék egymásról az emlékeiket. A cselekmény előrehaladtával aztán kiderül, hogy az elsőre éterinek és tökéletesnek tűnő Clementine valójában egy nagyon is valós és nagyon is hibákkal teli karakter. Jött is érte egy újabb Oscar-jelölés. Nem véletlen, hiszen egy impulzív, sebezhető és szokatlan alakítás volt, oly módon, ahogyan Winsletet addig még soha nem láttuk.

Apró titkok (2006)

Sarah Pierce éppen a doktorija megszerzésére készült, mielőtt hátrahagyta az akadémiai világot, hogy férjhez menjen. Boston külvárosában ragadt, és elégedetlen az életével, ezért érthető, hogy nagyon dühös, amikor rájön, hogy a férje (Gregg Edelman) internetespornó-függő. Mivel a házassága szétesőben van, Sarah úgy dönt, hogy a „carpe diem” elvét követi, és viszonyt kezd az egyik szomszéd apával (Patrick Wilson). Majd felüti a fejét egy ismert pedofil (Jackie Earle Haley) a környéken… Talán mondanunk sem kell, ez a fülledt alakítása is megért egy Oscar-jelölést, méghozzá az ötödiket.

A felolvasó (2008)

A második világháború utáni Németországban játszódó film Michael Berg (Ralph Fiennes) történetét követi nyomon, aki 15 éves korában (David Kross) viszonyt folytatott egy 30-as éveiben járó nővel, Hanna Schmitzzel (Winslet). Michael mindig felolvasott az analfabéta Hannának, aki később eltűnik, s csak akkor találkoznak újra, amikor Michael már joghallgatóként részt vesz egy háborús bűnökkel kapcsolatos perben. Ekkor ismeri meg Hanna múltját, aki egy koncentrációs tábor őre volt. A 2008-as film Bernhard Schlink 1995-ös könyvén alapul, és 2009-ben meghozta Winslet első Oscar-díját (ez volt egyébként a 6. jelölése).

A szabadság útjai (2008)

Tizenegy évvel a Titanic után ő és Leonardo DiCaprio újra összeálltak, hogy megfilmesítsék Richard Yates 1961-es regényét Sam Mendes (Amerikai szépség, A kárhozat útja, 1917) rendezésében. Az ’50-es években játszódó sztoriban Frank (DiCaprio) és April (Winslet) történetét ismerjük meg. Kívülről úgy tűnik, hogy a párnak mindene megvan. de belül sokkal többre vágynak, s a házasságuk kezd szétesni. Winslet Golden Globe-díjat nyert alakításáért, a legendás filmkritikus, Roger Ebert pedig így fogalmazott akkoriban kettejükről: „Olyan jók, hogy már nem is színészekként tekintek rájuk, hanem olyan emberekként, akikkel együtt nőttem fel.”

Mildred Pierce (2011)

Winslet nem az a típus, aki általában túl sokfelé szakad, ezért a tévés produkciók, sorozatok nem bukkannak fel gyakorta a filmográfiájában. Ez a 2011-es miniszéria azonban biztosan egy visszautasíthatatlan ajánlat volt a számára: egy Joan Crawford által híressé tett szerep a kifogástalanul stílusos Todd Haynes (Távol a Mennyországtól, I’m Not There – Bob Dylan életei) rendezésében. Winslet Emmyt és Golden Globe-ot is kapott az elvált, egyedülálló anya, Mildred Pierce eljátszásáért, aki úgy dönt, hogy éttermet nyit, ami tovább rontja a már amúgy is feszült viszonyát ambiciózus idősebb lányával, Vedával (Evan Rachel Wood).

Steve Jobs (2015)

A Social Network: A közösségi háló (2010) című filmhez hasonló teches életrajzi filmek rajongói számára Danny Boyle (Transpotting, Gettómilliomos) készített remek darabot az Apple alapítójáról, Steve Jobsról. S bár Winslet nem a film főszereplője volt a lengyel-amerikai Joanna Kaufman, vagyis Jobs jobbkeze szerepében, ő képviselte a józan ész hangját – alakításával így a figyelem középpontjába került minden jelenetében, ellopva a show-t a többiek elől. Ezért kapta a hetedik és eddig egyben utolsó Oscar-jelölését, illetve az egyetlent a díjat is elhozó A felolvasó óta.

Easttowni rejtélyek (2021)

A 2021-es HBO Max-sorozatban Mare Sheehan szerepét játssza, egy nyomozóét, aki egy tizenéves anya (Cailee Spaeny) meggyilkolását vizsgálja Pennsylvania államban. A Winslet által alakított detektív egy magának való és zűrzavaros nő, akinek a saját élete ugyanannyira szétesőben volt, mint a bűncselekmények, amelyek után nyomozott. Egészen parádés alakítás és sorozat! Nem is véletlen, hogy ezúttal sem maradt el az Emmy-díj és a Golden Globe.

2025-ben mintha a Neon filmstúdió új csapásvonalat próbálna ki. Fiatal, elsőfilmes író/rendezőket támogatnak, és kaphatnak lehetőséget, hogy megcsinálják álmaik filmjeit. Természetesen ez különösen a horror műfajt érinti, tekintve a stúdió filmográfiáját. Már önmagában ez is izgalmas vállalás, hiszen ritkán adatik meg, hogy ennyi friss hang egyszerre érjen célba Hollywoodban.

Az egyik legnagyobb idei dobásnak Michael Shanks filmje, az Együtt tűnik, amely egyszerre testhorror, párkapcsolati dráma és szokatlan szerelmi történet. Shanks nemcsak rendezőként, hanem íróként is kipróbálhatta magát, és úgy tűnik, jól járt a stúdió azzal, hogy teljesen szabad kezet adott a művésznek. Cikkünk tárgya a különleges atmoszférájával és erőteljes vizuális világával, olyan élményt kínál, amely ritkán adódik a mozikban.

A történet középpontjában Tim (Dave Franco) és Millie (Alison Brie) áll, akik több mint tíz éve élnek együtt. Kapcsolatukban már alig pislákol a szenvedély, szinte megszokás az egész életük. Az unalom és ki nem mondott feszültségek uralják a mindennapjaikat. Tim zenész, aki még mindig a nagy áttörésről álmodik, Millie pedig tanítónő, aki inkább a biztos egzisztenciát keresi.

Közös életük következő állomása Tim szülői háza, mert Millie ebben a városban talált új állást. A házat Tim az apja halála után örökölte meg. Azonban az épület súlyos emlékeket őriz. Édesapja elhunyt és anyukája napokig élt a férfi oszladozó testének társaságában, míg végül elméje teljesen szétesett. Tim találta meg szüleit ebben a helyzetben és ez a traumatikus tapasztalat ott lüktet a film hátterében, mintegy előrevetítve a kapcsolat lassú, de biztos felbomlását.

Michael Shanks nem siet, aprólékosan, lassan, komótosan építi a karakterek közti dinamikát. A pár való életben is házaspár és ez a vásznon is azonnal érződik. Franco és Brie játéka természetes, intim és meglepően őszinte. Ez a fajta közelség különösen fontos, hiszen a film központi gondolata, hogy Tim és Millie nemcsak érzelmileg, hanem szó szerint is közelebb kerülnek egymáshoz. Egészen a fizikai összeolvadás határáig.

A marketingkampány sem véletlenül hangsúlyozta ezt az extrém ötletet: a két főszereplő egyre inkább vonzódni kezd a gondolathoz, hogy „együtt” legyenek. De itt nemcsak átvitt értelemben, hanem testileg is, szinte sejtszintűleg kell gondolni.

A testhorror itt nem puszta sokkolás, hanem metafora. Az összeolvadás vágya a kapcsolat végső stádiumát szimbolizálja: amikor két ember annyira vágyik egymás közelségére, hogy már a saját identitásukat is feladnák érte. Ezek a jelenetek hol hátborzongatóan intim, hol nyugtalanító képekben öltenek testet, miközben a néző egyszerre érzi ugyanezt a taszítást és vonzódást is szereplőinkhez. A film így nemcsak a horrorrajongóknak kínál élményt, hanem azoknak is, akik szeretik a mélyebb, metaforikus történetmesélést.

Az atmoszférateremtés egyik kulcsfigurája Germain McMicking, akinek operatőri munkája elképesztően erős és hosszú időre beég az emlékezetbe. A komor szépségű képek, a fény-árnyék játék és a gondosan megkomponált beállítások különös, hipnotikus hatást keltenek. A ház, ahol a cselekmény zöme zajlik, szinte önálló szereplőként működik, nyomasztó és mégis otthonos, múltbeli tragédiákat őrző tér.

A lassú tempó szándékos, és kifejezetten jól áll a filmnek. Kevés a hirtelen ijesztgetés, nincsenek harsány fordulatok. Apránként, csaknem észrevétlenül épül fel a feszültség. A csend, a várakozás és a kimondatlan szavak legalább annyira hatásosak, mint a különféle véres effektek. A vizuális történetmesélés itt kulcsszerepet kap, sokszor nincs szükség párbeszédre, a képek maguk mesélnek. Shanks remekel a vizuális történetmesélésben.

Amikor a két szélsőséges megoldás, a szakítás vagy az összeolvadás a kizárólagos választási lehetőség. Arról szól, milyen nehéz hosszú évek után életben tartani a szerelmet, hogyan válhat egy kapcsolat egyszerre támaszunkká és börtönünkké. A testhorror-elemek csupán felerősítik ezt a gondolatot.

A szeretet és az intimitás határai néha félelmetesen közel kerülnek a pusztításhoz. Michael Shanks éretten, szájbarágás nélkül vezeti végig a nézőt ezen az érzelmi hullámvasúton. Első nagyjátékfilmjében sikerült megtalálnia az egyensúlyt a műfaji sajátosságok és a személyes történetmesélés között. Az Együtt nem A szer típusú sokkoló testhorror, aki olyanra vágyik, csalódni fog. Itt egy finoman adagolt kapcsolati kamaradrámát nézhetünk, némi humorral, amelyben a horror csak egy művészi eszköz, nem cél az ijesztegetés.

Összességében az Együtt nem való mindenkinek, lassú, melankolikus, és nem kínál könnyen fogyasztható horrorélményt. Ám aki nyitott a különleges hangulatú, atmoszférikus szerelmi drámákra, amelyeket bizarr testhorror-elemek színeznek, annak igazi csemege lesz.

Ez nemcsak egy ígéretes rendezői pályakezdés, hanem egyben emlékeztető is arra, hogy a horror műfajában még mindig rengeteg lehetőség rejlik a kísérletezésre. Már értem, hogy a Neon miért szavazott neki bizalmat. Ami remek hír, hogy nemsokára érkezik Chris Stuckman youtuber első rendezése is a stúdió gondozásában. A Shelby Oaksnak nagyon jó a filmes visszhangja, de addig is itt van nekünk az Együtt!