HÍREK
A Rovatból

Gyurcsányozás és egymás melletti elbeszélés jellemezte Márki-Zay Péter és Hollik István vitáját

Nem a Tranzit fesztiválon lezajlott csörte hozott új politikai párbeszédet Magyarországon, ahol a kormányszóvivő és az ellenzéki miniszterelnök-jelölt még a tényekben sem tudtak megállapodni.


Ritka pillanat a magyar politikában, amikor egy aktív ellenzéki és kormánypárti politikus vitázik egymással, ezért is volt különleges a szombat délutáni program, ahol Márki-Zay Péter a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje és Hollik István kormányszóvivő ült le egymással megbeszélni az ország jelenlegi helyzetét és jövőbeli terveiket. Az eseményre a TRANZIT Közéleti Évadnyitó és GondolatEXPO nevű kormányzati szervezésű program keretein belül került sor, ami a közönség reakcióin is meglátszott. Míg Hollik gyakran kapott tapsot egy-egy megszólalása után, Márki-Zay Péternek inkább beszólogattak a közönség soraiból, és számos kritikájára hangos nevetés volt a reakció. Az esemény moderátora, Kárász Róbert sem mindig volt a helyzet magaslatán, amikor a vitát az eredeti mederben kellett volna tartania.

A konstruktív és párbeszédre alapuló vita nagyrészt el is maradt, mert Márki-Zay kormánykritikus megjegyzéseire már a beszélgetés elején gyurcsányozás volt a válasz. Bár az ellenzéki miniszterelnök-jelölt magát következetesen jobboldalinak vallotta, és Gyurcsány Ferenccel szemben is kritikákat fogalmazott meg, Hollik István nem tágított eredeti álláspontjától, mivel szerinte azzal, hogy Márki-Zay Péter csatlakozott az ellenzéki pártok összefogásához, csatlakozott a Gyurcsány vezette baloldalhoz is. Ugyanakkor az ellenzéki polgármester éppen azt kérte számon Holliktól és a Fidesztől, hogy miért nem számoltatták el a volt miniszterelnököt az elmúlt 11 év kormányzása alatt.

Mikor a tényekre terelődött a szó, hamar kiderült, hogy azokat Hollik és Márki-Zay is más-más módon értelmezi. Akár Magyarország felzárkózásáról, akár a koronavírus adatairól, akár népszerűségi listákról volt szó,

szinte minden esetben más és más adatokra hivatkozott a kormánypárti és az ellenzéki politikus, így a legtöbb témában csak az egymás melletti elbeszélés volt a jellemző.

A konkrét kérdéseket érintve Hollik István azt állította, hogy Gyurcsány Ferenc az ellenzék igazi vezetője, és részben arra is utalt, hogy Márki-Zay Pétert is az ő emberének tekinti. A hódmezővásárhelyi polgármester ezzel szemben kitért arra, hogy volt olyan közvéleménykutatás az elmúlt hónapokban, ami őt Dobrev Klára elé sorolta, ami szerinte eleve kizárja, hogy Gyurcsány emberének nevezhessék.

Gazdasági kérdésben sem volt minimális közös pont sem a két politikus véleményében: míg a kormányszóvivő szerint a baloldali kormányzás alatt Magyarország távolodott az unió átlagától, addig most folyamatosan csökken a távolság. Márki-Zay Péter szerint ez éppen ellenkezőleg van, a számok túlnyomó részében Magyarország az unió sereghajtói között foglal helyet. Nem vitte előre a vitát az sem, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetőinek számait Hollik egyszerűen "baloldali hazugságoknak" titulálta.

A koronavírus hatásaival kapcsolatban is összecsapott a két politikus. Hollik szerint Magyarország jól kezelte a kihívásokat, és hazánk hamarosan visszatérhet arra a növekedési pályára, amin 2019-ben volt. A KDNP-s képviselő nehezményezte, hogy Márki-Zay emberéleteket használ politikai propagandára, amikor a koronavírusban elhunyt 30 ezer emberről beszél. Ráadásul szerinte a koronahalálozások a magyar számítási rendszer szerint ilyen magasak, valójában nem áll ilyen rosszul az ország. Az ellenzéki politikus szerint ugyanakkor éppen a Fidesz volt, amelyik politikai célokra használta fel a koronavírust, amikor a Pesti úti Idősotthon magas halálozási adatait tavaly Karácsony Gergely lejáratására használta fel. Szerinte az emberek halála a Fidesz lelkén szárad, nem volt védekezés, sem transzparencia - vélte.

Mikor Márki-Zay Péter a vita 54. perce körül arról beszélt, hogy román-magyar kettős állampolgárságú ismerőse már tíz éve is inkább románnak vallotta magát Németországban, mert az Orbán-kormány miatt már akkor is alacsony presztízse volt az országnak, elszabadult a pokol, és a vita végéig igen nehezen is állt már helyre. A közönségből folyamatos bekiabálások is érkeztek, amelyekből nem lehetett mindegyiket érteni, de Márki-Zay reakciójából arra lehetett következtetni, hogy konkrét fenyegetés is elhangzott. Ekkor már a hódmezővásárhelyi polgármester is kijött a sodrából, így mikor az utolsó néhány percben a jövő évi választásra terelődött a szó, indulatosan egy volt Fidesz közeli ismerősére hivatkozva azt állította, hogy Orbán Viktor a neki kedvezőtlen népszerűségi mutatók esetén akár el is halaszthatja az országgyűlési szavazást. Az erős állítás miatt a beszélgetés már nem is tért vissza a klasszikus vitaszituáció medrébe, így az eredetileg tervezett fél 5-ös befejezést percre pontosan tartva végül a problémák és a vitás kérdések érdemi megbeszélése nélkül ért véget az esemény.

A teljes vitát Márki-Zay Péter Facebookon oldalán lehet visszanézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Robert Fico harcolni küldte volna Ukrajnába a poprádi diákokat, akik válaszul kulcscsörgetéssel vonultak ki a teremből
A feszültség tapintható volt, amikor a kormányfő az Ukrajnának szánt uniós milliárdokról beszélt. Egy diák ukrán zászlót is a magasba emelt.


Botrányba fulladt Robert Fico szlovák miniszterelnök poprádi diákfóruma, miután a kormányfő az Európai Unió Ukrajnának szánt támogatási tervét bírálta. Amikor a diákok soraiból elégedetlen morajlás hallatszott, a miniszterelnök a tiltakozókhoz fordult:

„Ha ilyen nagy hősök vagytok ezekben a fekete pólókban, ennyire a háború mellett vagytok, akkor menjetek oda”.

A miniszterelnök kijelentésére válaszul a diákok egy csoportja a kulcsait kezdte csörgetni, majd mintegy harmincan felálltak és kivonultak a járási hivatal terméből. Egyikük egy ukrán zászlót tartott a kezében. Az eseményről a szlovákiai Napunk helyszíni tudósítást és videófelvételt közölt, amelyen hallható, ahogy Fico a távozók után szól: „Hát akkor csörgessétek.”

A pénteki találkozó egy korábban elhalasztott esemény pótlása volt.

Az eredetileg egy helyi gimnáziumba tervezett programot múlt héten azért mondták le, mert az iskola előtti járdára valaki krétával azt írta: „Fico áruló”. Az eset után rendőrségi eljárás indult, és országszerte szolidaritási akciók kezdődtek, melyek során többen festettek krétával kormánykritikus üzeneteket közterületekre.

A miniszterelnök megnyilvánulása nem előzmény nélküli, kormánya régóta ellenzi Ukrajna katonai támogatását. Fico már október végén kijelentette, hogy Szlovákia nem fog részt venni semmilyen, Ukrajna katonai szükségleteit finanszírozó uniós programban. Az általa említett 140 milliárd eurós csomag egy olyan uniós terv, amely a befagyasztott orosz állami vagyon hozamaiból finanszírozna egy hitelt Kijevnek, de a tagállamok vezetői még nem hagyták jóvá a javaslatot.

A diákok által alkalmazott kulcscsörgetés a békés tiltakozás szimbóluma Szlovákiában, amely az 1989-es bársonyos forradalom idejéből ered, amikor a tüntetők ezzel jelezték a kommunista rendszer végét.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Hétfőn a rendszerváltás fontos állomásához érkezünk, bejelentjük a TISZA jelöltjeit mind a 106 egyéni választókerületben
A Tisza Párt elnöke arra kérte támogatóit, hogy minden körzetben álljanak ki a jelöltek mellett és védjék meg őket a hatalom aljas támadásaitól.


November 17-én, hétfőn a rendszerváltás fontos állomásához érkezünk: bejelentjük a TISZA képviselő jelöltjeit mind a 106 egyéni választókerületben – írta Magyar Péter a Facebookon.

„Orvosokat, tanárokat, ápolókat, gyermekvédelmi szakembereket, vállalkozókat, gazdákat, jogászokat, művészeket, mérnököket. Hús-vér embereket, bátor magyar hazafiakat. Olyan embereket, aki önzetlenül szeretnének tenni a hazájukért és a választókerületükben élőkért.

Fogadjátok őket nyitottsággal és bizalommal! Kérem a TISZA milliós közösségét, hogy minden körzetben álljon ki a jelöltek mellett és védje meg őket a hatalom aljas támadásaitól!”

– fogalmazott a Tisza Párt elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Rosszul lett egy forgalmista, órákra megbénult a forgalom a váci vasútvonalon
Az utasokat pótlóbuszokkal kellett tovább szállítani a lezárt szakaszról. A Nyugati pályaudvaron óriási tömeg és teljes tanácstalanság fogadta a hazaindulókat.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. november 14.



Estére helyreállhat a menetrend a Budapest–Vác–Szob vasútvonalon, miután pénteken 16 órakor újra megindult a forgalom Gödön. A MÁVINFORM tájékoztatása szerint a Szobról 15:56-kor, valamint a Nyugati pályaudvarról 16:08-kor induló Z70-es járat már a teljes útvonalon közlekedett.

A délutáni csúcsforgalmat megbénító káoszt egy váratlan rosszullét okozta: Göd állomáson lett rosszul a forgalmi szolgálattevő.

A Nyugati pályaudvaron várakozó utasok ebből annyit érzékeltek, hogy az indulás előtt egy perccel bemondták, a vonat „váratlan forgalmi okok” miatt nem közlekedik, írta a Telex.

A gödi állomás lezárása miatt a szerelvények órákon át csak Dunakeszi és a Nyugati pályaudvar, illetve Vác és Szob között jártak.

A fennakadás a nemzetközi járatokat sem kímélte, a Prága felől érkező Metropolitan EuroCitynek Göd előtt kellett vesztegelnie. A Prágába tartó, 15:30-as járat pedig várhatóan másfél órás késéssel indulhat el.

Az átmeneti időszakban a MÁV a 300-as és 371-es Volán-járatokon 17:30-ig elfogadta a vasúti jegyeket és bérleteket. Emellett a veresegyházi vonalat javasolták kerülőútként.

A Dunakeszi és Vác közötti szakaszon pótlóbuszok szállították az embereket, amelyek Gödön a városházánál, Felsőgödön a Duna útnál, Sződ-Sződligetnél és Vác-Alsóvárosnál a megállóhelynél, Vácott pedig az autóbusz-állomáson álltak meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Légi razzia: drónokkal buktatták le a biciklisávban parkoló autósokat Újbudán
A levegőből szúrták ki azokat a sofőröket, akik a biciklisek elől foglalták el a helyet. A járőrök a drón jelzése alapján azonnal a helyszínre siettek, és büntettek is.


Drón bevetésével csaptak le a közterület-felügyelők csütörtökön azokra az autósokra Újbudán, akik a biciklisávokat használták parkolónak. Az akció célja az volt, hogy kiszűrjék azokat, akik abban bíztak, a járőrök épp nem veszik észre a szabálytalanságukat.

A kerületi felügyelet tájékoztatása szerint a drón a levegőből folyamatosan pásztázta a kerület belvárosának csomópontjait, utcáit, tereit, biciklisávjait.

A levegőből küldött felvételeket egy drónpilóta folyamatosan figyelte, és ha szabálytalanságot látott, azonnal értesítette a helyszínhez közeli járőröket, akik intézkedtek.

Az ellenőrzés kiemelten érintette a Bartók Béla utat, ahol a lakossági bejelentések szerint rendszeres probléma, hogy az autósok a kerékpársávon állnak meg, ezzel akadályozva a forgalmat. „Sajnos most sem volt ez másképp, a járőröknek sokszor jelezte a drón, hogy kocsi áll a bicikliúton” – olvasható a légi razziáról szóló Facebook-bejegyzésben.

Az akciót a Budapesti Közlekedési Központ idei utolsó, a Móricz Zsigmond körtéren tartott „nagytakarításával” egy időben tartották. Az újbudai közteresek ebben is segítettek, biztosították a helyszínt a busz- és villamosmegállók, valamint az aluljárók tisztítása közben.

A hatályos KRESZ-szabályozás értelmében kerékpársávon, kerékpárúton és gyalog- és kerékpárúton is tilos a megállás. Aki ezt megszegi, 31 200 forintos alapbírságra számíthat. A Bartók Béla út környéke nem először kerül a hatóságok fókuszába, a kerületben az elmúlt években több parkolási és közterület-használati intézkedést vezettek be, és a környéken korábban is voltak már hatósági ellenőrzések különböző közterület-használati konfliktusok miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk