Gyalogosokat gázolt, majd busznak ütközött egy nő, akinek meggyűlt a baja az automata váltóval
Kinyílt légzsákokkal állt egy összetört autó az Árpád fejedelem útján, előtte egy üres csuklós busz várakozott. A helyszínen tucatnyi rendőr és helyszínelő dolgozott szerda este, miután nem sokkal 10 óra előtt hatalmas robaj rázta meg a környéket. A baleset nyomai másnap délelőtt is jól látszottak.
– mesélte az RTL Híradónak egy közelben lakó.
A fiatal nő szerint több sérült is volt a helyszínen, közülük ketten nagyon rossz állapotban. „Az egyik hölgynek csúnyán megsebesült az arca, vérzett, de már segítettek neki és igyekeztek a vérzést elállítani, egy másik fiatal lány feküdt a földön, ő nem tudta mozgatni a kezét és a lábát, nagyon nagy fájdalmai voltak.”
A rendőrség közölte, hogy a balesetben összesen hat ember sérült meg: három gyalogos és az autóban ülő három személy. A mentők öt sérültet vittek kórházba.
Információink szerint az autó egy kis utcában parkolt le, hogy az egyik utas kiszálljon. A 40-es éveiben járó nő, aki vezette a kocsit, azt hitte, parkoló állásba tette az automataváltót, de az autó elindult. Ekkor elrántotta a kormányt, hogy elkerülje az ütközést az előtte álló járművel, majd a fék helyett a gázra lépett. A kocsi kidöntötte a járdán álló terelőoszlop egyikét, elütötte a gyalogosokat, majd az útra gurulva egy busznak ütközött.
A rendőrség közúti baleset gondatlan okozása miatt indított eljárást az ügyben.