SZEMPONT
A Rovatból

Gondold át, mit posztolsz a gyerekedről a Facebookon!

Valós, akár évtizedekig kísértő veszélyektől óvhatod meg a kicsiket, ha megfogadod a gyerekjogász tanácsait.
Forrás: WMN, képek forrása: Pixabay - szmo.hu
2015. március 28.



Érdemes alaposan átgondolni, mit és hogyan osztotok meg a gyerekeitekről a Facebookon. szélsebesen terjed a neten Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogász ezzel kapcsolatos cikke, amely eredetileg a WMN.hu portálon jelent meg - engedélyükkel közöljük. Olvassátok el, és fontoljátok meg azokat a dolgokat, amelyekre felhívja a figyelmet. A szakértő 10 pontban össze is gyűjtötte a legfontosabb tanácsokat.

Digitális lábnyomok

A rólunk készült fotó, videó, hangfelvétel a saját személyes adatunk, a magánéletünk része. Hétköznapi emberként jogunk van eldönteni, hogy ki mit tegyen rólunk közzé vagy hozzon nyilvánosságra. Hozzájárulhatunk, eltűrhetjük de tiltakozhatunk is egy-egy megjelenés ellen. Mindezt azért, mert a képmásunk, a hangunk a személyiségünk lenyomata, ezért különleges védelem illeti meg.

Így kellene lennie ennek a gyerekek esetében is, akiknél a szülő az, akinek ezt a védelmet elsődlegesen biztosítania kell – ezért is nehéz, ha a szülő nem gondolja végig alaposan egy-egy megosztás következményeit, hatásait vagy éppen fontosabbnak tartja a saját érdekét, mint a gyerek szükségleteit, jogait.

Gondoljunk bele: nekünk, felnőttként a beleegyezésünket kell kérni ahhoz, hogy közzétegyenek rólunk valamit – vagy tiltakozhatunk az ellen, ha ez akarunk ellenére megtörténik. De tesz-e ilyet egy gyerek?

hh

A gyerek vagy nincs abban a helyzetben, hogy tiltakozzon (mert pici még, mert nem tudja, hogy szabad neki ilyet csinálni, vagy mert fel sem merül benne, hogy ami történik az nem OK); vagy mert senki nem gondolja, hogy ez az ő története is. Miközben a következmények rá hullanak vissza. Ő lesz az, aki 13 éves kora előtt (tehát még mielőtt legálisan saját Facebook profilja lehetne) már egy igen masszív digitális lábnyommal rendelkezik a szülei és más felnőttek révén. Úgy, hogy erről nem is tud, vagy legalábbis nem kérték a hozzájárulását, nem kérdezték meg a véleményét.

children-593313_640

Magyar adatunk ugyan nincsen, de egy amerikai kutatás szerint az anyák 63%-a használja a Facebookot, és az ő 97%-uk posztolt már képet a gyerekéről. Szeretjük vagy utáljuk, használjuk vagy elutasítjuk,

a Facebook, vagy az Instagram és más közösségi oldalak részeivé váltak az életünknek. Egy okostelefonnal pedig egy mozdulat csak megörökíteni a múló pillanatot, majd azt megosztani a barátainkkal.

Ez a gyorsaság pedig sokszor nagyon nehézzé teszi, hogy végiggondoljuk egy-egy poszt lehetséges következményeit vagy veszélyeit.

Szülő a Facebookon

Ha a szülő oldaláról nézem, a Facebook nagyon jó arra, hogy régi kedves ismerősök, távoli rokonok, barátok is láthassák a gyereket és a fejlődését, és így részesei lehessenek a család életének – legalább ilyen szinten.

feet-619517_640

Vannak szülők, akiknek a Facebook egy olyan felület, ahol a saját anyai (apai) szerepüket is megélhetik, megmutathatják, és gondoskodhatnak arról, hogy a barátaik, akiktől az élet fizikailag távolabb sodorta őket, ne kerüljenek érzelmileg is messze. Kérdés persze, hogy tényleg azok látják-e ezeket a történeteket, képeket, sztorikat, akiknek szánjuk, és akiket ezek az információk, képek tényleg megilletnek.

Gyerek a Facebookon

Ha a gyerek oldaláról nézem, akkor igazából két alapvető kérdés van: a beleegyezés és a biztonság. A veszélyeket számba véve alapvető, hogy a gyerek születési helyét, idejét, a gyerek teljes nevét, a helyet, ahova iskolába, óvodába jár, vagy ahol élünk nem osztjuk meg, nem tesszük közzé. Tisztában kell lennünk vele, hogy nem csak a fotók lehetnek veszélyesek.

kids-143022_640

Ha valaki közel akar kerülni egy gyerekhez, és a bizalmába akar férkőzni, könnyen megteheti ha a szülő ehhez információval látja el egy közösségi oldalon.

Például így: "Panna farsangkor Hófehérkének öltözött. Ő a kedvenc mesehőse." "Megint mogyorókrémes palacsinta volt vacsorára. Mert Panna azt szereti legjobban." "Indulunk úszni. Minden pénteken az uszodában vagyunk, és Pannának van a legszebb piros fürdőruhája." Ilyen információkkal a birtokában bárki játszi könnyedséggel egy gyerek bizalmába tud férkőzni.

Nem minden kép veszélyes, de vannak olyanok, amik azok. Ha most odafigyelünk arra, hogy mit teszünk közzé, az egyfajta befektetés a jövőbe. Mert bár nehéz megmondani hol lesz a Facebook 10 vagy 15 év múlva (...) az azért jól sejthető, hogy az információ 10 év múlva is hatalmat fog jelenteni.

teddy-bear-524251_640

Már ma is intenzíven gyűjtik a közösségi oldalak a személyes adatainkat, hogy a reklámok a lehető legjobb célcsoportokat találják meg. Vagy gondoljunk az arcfelismerésre, ami már most is egy működő technológia, és joggal feltételezhetjük, hogy mire a mai kisgyerekekből felnőttek lesznek, sokkal kifinomultabb módokon lehet majd a rájuk vonatkozó adatokat gyűjteni, tárolni, megtalálni. Sejthető, hogy a jövő az adatok egyre nagyobb arányú összekapcsolódását fogja hozni. A magam részéről biztosan nem akarom, hogy a gyerekem magánélete és biztonsága veszélyeztetve legyen majd 10 év múlva, azért amiket most kiposztolok róla.

Ezért aztán

figyeljünk oda, hogyan bánunk azzal a kinccsel, amit a gyerekünk személyes adatai jelentenek (ideértve az őt ábrázoló fotókat is). Ezzel pedig már most sokat tehetünk a gyerekünk jövőbeni digitális személyazonosságának és érdekeinek védelméért.

A biztonság mellett a másik fontos kérdés a beleegyezés. Minden gyereknek joga van véleményt nyilvánítani az őt érintő ügyekben, és nekünk szülőként az a feladatunk, hogy a gyereket (és a jogait) tiszteletben tartva neveljük őket. A gyerek véleményét (a jogszabályok szerint) életkorának és belátási képességének megfelelően kell figyelembe venni. Különösen nehéz a helyzet akkor, ha a gyerek olyan pici, hogy teljesen ránk van utalva, ha úgy tetszik ki van szolgáltatva a mi döntéseinknek, tudatosságunknak, védelmünknek és gondoskodásunknak.

Vannak szülők, akik emiatt úgy döntenek, hogy egyáltalán nem tesznek ki semmiféle képet a gyerekükről. Vannak, akik arra figyelnek oda, hogy a gyerek arca ne legyen látható, felismerhető a képeken. Létező szülői taktika az is, hogy biztosítjuk a gyerekeinket arról, hogy felnőve letörölhetik majd azokat a tartalmakat amiket 18 éves koruk előtt töltöttek fel róluk. Ami ugyan eső után köpönyeg, mert "az internet nem felejt", de legalább megadja azt az érzést a gyereknek, hogy ez az ő ügye, a saját képmása felett ő rendelkezik.

lab

Minden gyereknek joga van biztonságban lenni az interneten, és persze joguk van ahhoz is, hogy felkészítsük őket az internet használatára, hogy biztonságosan és jól tudjanak élni a technikai fejlődés adta lehetőségekkel.

Jó beállításokkal (például hogy csak az láthassa a képeket aki tényleg a családhoz tartozik), tudatos megosztásokkal, és a gyerek biztonságának szem előtt tartásával, később pedig a gyerek partnerként való kezelésével elég jó szülőként fogunk tudni működni a digitális világban is."

Dr. Gyurkó Szilvia 10 hasznos tanácsa:

1. Ne posztolj más gyerekéről készült képet!

2. A saját gyerekedről ne posztolj meztelen, a gyereket bántó, megalázó, őt kiszolgáltatott, sérülékeny helyzetben ábrázoló fotót!

3. Mielőtt kiteszel egy fotót a gyerekedről a Facebookra, gondold végig: pár év múlva, ha majd nagyobb lesz, és meglátja ezt a képet, vajon mit fog szólni hozzá?

4. Kérdezd meg a gyereket, hogy hozzájárul-e a róla készült fotó (és a hozzá írt szöveg) kiposztolásához. A gyereknek joga van véleményt nyilvánítani a rá vonatkozó ügyekben – és ez bizony ilyen ügynek számít. (Azt nem is kell külön hozzátenni, hogy a gyerek véleményét aztán tiszteletben is kell tartani!)

5. Mindig tedd föl magadnak posztolás előtt a kérdést: Kiről is fog szólni ez a kép? Rólam vagy a gyerekről? Azt mutatja meg, hogy én milyen szülő vagyok, vagy a gyereket? Azt akarom, hogy minél több lájkot kapjon a bejegyzésem? Ha az egész inkább rólam szól, akkor nekem kellene rajta lenni, nem a gyereknek.

6. Lehet, hogy elég egy vicces, kedves történetet leírni. Nem is kell hozzá a kép.

7. Minden posztolási és egyéb facebookos szokásod mintaként fog szolgálni a saját gyerekednek. Nem leszel hiteles akkor, amikor megtiltod a gyereknek, hogy bulikon készült képeket töltsön föl, ha előtte te magad is ezt tetted (teszed).

9. Minden posztolást gondolj végig! Ha bizonytalan vagy abban, hogy valamit kitegyél-e, inkább aludj rá egyet, vagy kérdezz meg egy barátot (és persze a gyereket), szerinte OK-e a kép.

9. Sok gyerekfotó lakásban készül, és olyan részletek is lehetnek rajta, amelyek a rossz szándékú felhasználókat segíthetik abban, hogy többet megtudjanak például a lakásotok biztonságáról vagy szokásaitokról. (Elég csak olyan posztokra gondolni: „Minden délután kimegyünk a játszótérre. Csak a cica vigyáz a házra. Ugye milyen helyes Pistike és Mici cica együtt?”)

10. Gondold végig, hogy kivel szeretnéd megosztani a képet: a családdal, legjobb barátokkal, ismerősökkel? A gyerekről készült intim képek, portrék csak a családra tartoznak, alakíts ki számukra titkos csoportot és a személyes felvételeket csak ott oszd meg. Állítsd be gondosan a fiókodat – akár a posztokat is egyenként -, és légy mindig naprakész az adatvédelmi lehetőségekről!

holding-hands-619532_640

A gyerekjogász írásaira sokan reagáltak. A szülők és nem-szülők kommentekben osztották meg véleményüket. Volt olyan, akit letiltott egyik ismerőse, mikor hasonló dolog miatt figyelmeztette:

"Amikor egy volt osztálytársnőm a kisfiáról tett ki meztelen képet, ahogy pancsol egy gumimedencében és én privát üzenetben megírtam neki, hogy nem csak jó szándékú emberek vannak az FB-on, vigyázzon ezzel, és mellesleg a FB szabályzata tiltja az ilyen fotók közzétételét, akkor közölte, hogy de miért ő KISFIÚ és amúgy is, mit szólok bele. Tény, nem az én dolgom. Gondoltam én megpróbáltam tenni valamit, ennyiben hagytam. Később dühösen közölte, hogy törölte az admin a képet, és biztos én jelentettem, mert én ki akartam tolni vele. Azzal a lendülettel le is tiltott.

Sokan nem fogják fel, hogy amit feltöltenek, ahhoz sok esetben BÁRKI hozzáfér, le tudja tölteni magának és felhasználni olyan célokra amilyenre csak akarja."

Volt olyan is, aki konkrétan megfogalmazta a gyerekekről posztolás veszélyeit:

"Nagyon jó, hogy megjelent ez az írás. Én rövid leszek: PEDOFÍLIA és VAGYON ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK - csak ez a két szó legyen MINDIG észben tartva, kedves szülők !!!"

Akadt azonban olyan is, aki pozitívabb hozzáállásra sarkall:

"Elkeserítő. A cikk jogos veszélyre figyelmeztet - de kissé erre a negatív oldalra billen. Számomra öröm a technika "bevonulása" az emberi kapcsolatok ápolásába, odafigyelésre mások örömeire... Főleg, ha ezek a kapcsolatok távoliak/tanítvány, volt szomszéd, ismerős.. Kevés forma adódik róluk információt kapni. Ha nyitottak vagyunk a világra, másokra-nekünk is "lélekerősítő" lehet. Remélem az optimista szemléletünkkel többen vagyunk-és hisszük a társasági oldalak pozitív oldalában is!

Kiknek és hogyan készül a wmn.hu?

"Az ötlet az enyém, régi álmom volt létrehozni egy olyan felületet, ahol olyasmiről írunk, ami minket érdekel. Szabadon, bátran, higgadtan, ha kell tabuk ledöntésével.

Egy olyan life&kult profilú blogot-magazint szerettem volna, amely megmutatja, hogy egy nő (és a férfi is) sokféle, sokszínű, egyszerre érdekli az irodalom és a popkultúra, a társadalmi ügyek és a trendek, a szerelem és az életmód, a test és a lélek. Judi Dench Oscar díjas angol színésznő szavaival, magunkat nem vesszük túlságosan komolyan, a munkánkat annál inkább.

A wmn.hu a saját projektem, a saját lelkesedésemet, munkámat, szaktudásomat és pénzemet fektettem bele. És a munka oroszlánrészét is én végzem, írok, szerkesztek, cikkeket töltök föl, témákat találok ki, hirdetőkkel tárgyalok, stb. Az alkotótársak között van humorista, életmód-tanácsadó, grafikus, gyerekjogász, pszichológus és író, a saját szakterületükön mind kiválóak, jó stílusuk van és nem mellesleg vagány csajok. Egyelőre home office rendszerben működünk. Az oldal három hete indult, és engem is meglep a sikere. Már most olyan látogatottsági számokat mutat, amelyek évek óta működő, nagy kiadói háttérrel rendelkező női online magazinokra jellemzőek a piacon. Ami persze még több munkát és felelősséget jelent. De nem panaszkodom, örülök."

D. Tóth Kriszta

Forrás: WMN

Ha érdekesnek találtad a cikket, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter a Trump-Putyin találkozóról: Amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete
A biztonságpolitikai szakértő szerint Putyin elérte, amit akart, Trump pedig önmagát tette meg békeszervezőnek. Tarjányi Péter szerint a legnagyobb kérdés jelenleg az, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt.


„A világ figyelt. A háború nem állt meg. És amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete. Nincs áttörés. Csak egy asztal. A találkozó nem hozott megállapodást. Nincs tűzszünet. Nincs aláírt egyezmény. Van viszont egy tervezet, amit Trump és Putyin kidolgozott, Ukrajna és Európa nélkül. Ez nem béketeremtés. Ez békéről való tárgyalási keret felkínálása, Ukrajna feje felett” - írja a Trump-Putyin csúcstalálkozóról Facebook-oldalán megosztott elemzésében Tarjányi Péter.

A biztonságpolitikai szakértő szerint

„Putyin elérte, amit akart: fogadták hivatalosan az USA-ban, Trump partnerként kezelte, nem született új szankció, nincs tűzszünet, tehát a háború folytatódhat. Ez diplomáciailag óriási előrelépés Moszkvának, anélkül, hogy bármit engedett volna”.

Tarjányi szerint Trump önmagát tette meg békeszervezőnek, ez pedig kampánystratégia is.

„Trump úgy akar visszatérni, mint aki békét tud hozni. De ehhez előbb meg kell teremtenie a háború folytatásának lehetőségét is. És ezt most megtette. Mert jelenleg a harc megy tovább! Ukrajna és Európa a pálya szélén. Zelenszkijt nem hívták meg. Az európai vezetők csak értesítést kapnak, nem tárgyalófelek. A biztonsági garanciák nem NATO-keretűek, tehát nem kollektív védelmet jelentenek, csak Trump által vázolt ígéreteket”

- írta, majd hozzátette:

„Ez egyben stratégiai üzenet is: ha Európa nem egységes és nem lép fel önállóan, nem lesz megoldás.”

A szakértő számára ugyanakkor a legnagyobb kérdés, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt. „Mert erről senki nem mondott semmit. (...) A tervezet létezik, de nem hozták nyilvánosságra. Ez érthető, mert előtte Trump megmutatja Zelenszkijnek és az EU-nak” - fogalmazott a szakértő, aki szerint a tervezetben lehet szó területi kompromisszumról, a Krím elismeréséről, Donbasz orosz védnökségéről és akár Ukrajna NATO-tagságának tiltásáról is.

„Ez a találkozó nem a háború lezárásáról szólt, hanem a hatalmi szerepek újrafelosztásáról. Putyin visszatért a tárgyalóasztalhoz, Trump visszatért a középpontba és Európa, Ukrajna nélkül semmi nem lehet a »békéből«, ami még tűzszünet sem jelenleg. A kérdés mi derül ki az elkövetkező órákban, napokban a tárgyalásról, a konkrét hangulatról, esetleges nyomásgyakorlásról illetve a tervezet tartalmáról...Bizonyos szempontból többet vártam, bizonyos szempontból rosszabbat”

- zárta értékelését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Karikó Katalin: Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat
A Nobel-díjas kutató szerint a tudományellenesség erősödése és a támogatások megvonása komoly kockázatot jelenthet. A kutatóbiológus az amerikai egészégügyi miniszter legújabb döntése hosszú távon gyengítheti az ország felkészültségét egy új pandémia esetén.


Karikó Katalin kutatóbiológus szerint az Egyesült Államok komoly veszélybe kerülhet, ha a jövőben új pandémia tör ki. Úgy véli, hogy az mRNS-vakcinák fejlesztésének leállítása jelentős nemzetbiztonsági kockázatot hordoz. „Amikor majd jön a következő pandémia, a fejlesztések leállítása hatalmas nemzetbiztonsági veszélyt fog előidézni. Akkor Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat” – fogalmazott a Magyar Hangnak adott interjújában.

Mindezt azután mondta el a Nobel-díjas tudós, hogy az amerikai egészségügyi miniszter, Robert F. Kennedy Jr. nemrég

félmilliárd dollárral csökkentette az mRNS-vakcina kutatások szövetségi támogatását. Karikó szerint Kennedy minden döntését félreértésekre és hazugságokra alapozza, és már régóta ismert oltásellenes nézeteiről.

A kutató arra is kitért, hogy nem érti, hogyan erősödhetett meg ennyire a tudományellenesség az Egyesült Államokban. Megdöbbentőnek tartja, hogy tömegek örülnek annak, ha egy egyetem, például a Harvard, komoly támadások érik.

Felidézte, hogy amikor Magyarországon ellehetetlenítették a munkáját, elhagyta az országot, később pedig az Egyesült Államokból is távozott, miután a Pennsylvaniai Egyetemről elküldték.

Ezután Németországba ment, ahol a Biontechnél kezdett dolgozni – a cégről akkor még csak véletlenül, egy ismerősétől hallott.

Elmondta, hogy az mRNS-vakcinák mellékhatásai nem térnek el a hagyományos oltásokétól. Sokan mégis másképp gondolják, mert egyszerre sok felnőttet és idős embert oltottak be, akik az életkoruk miatt gyakrabban betegednek meg.

Karikó szerint az amerikai támogatások megvonása nem állítja meg a fejlesztéseket. Úgy látja, hogy az amerikai kutatók megtalálják a módját a folytatásnak, miközben Európában és Kínában továbbra is számos kutatás zajlik. Hozzátette, hogy ezeknek a vakcináknak a rákterápiákban is nagy szerepe lehet.

Jelenleg mintegy 150 különböző klinikai vizsgálat folyik világszerte mRNS-vakcinákkal, elsősorban különféle daganatos betegségek ellen. Három éve kezdtek személyre szabott mRNS-alapú oltásokat adni New Yorkban hasnyálmirigy-daganatos betegeknek, és a páciensek fele még ma is él, annak ellenére, hogy ez az egyik legagresszívebb ráktípus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Ha innen is kiszorulnak a legszegényebbek, akkor végképp földönfutóvá válnak” - az Utcából Lakásba Egyesület az önazonossági törvényről
Kistelepülések sora szűrné ezentúl a beköltözőket, például büntetlen előélethez, érettségihez, szakképesítéshez kötnék, hogy valaki ingatlant vehessen náluk. Kovács Vera szerint mindez elsősorban a szegénységben élőket, azokon belül is a romákat sújthatja.


Van ahol érettségihez vagy szakképesítéshez kötnék a betelepülést, máshol a büntetett előéletűeknek tiltanák meg, hogy ingatlant vegyenek, vagy épp néhány tízezer forintot kérnének el, de olyan település is van, ahol minden egyes kívülről érkező ingatlanvásárlót előzetesen meghallgatna a képviselőtestület.

Mindezeket a helyi önazonosság védelméről szóló új törvényre hivatkozva vezetnék be az önkormányzatok, ami a hivatalos indoklás szerint elsősorban azt akadályozná meg, hogy újabb beköltözők tegyék élhetetlenné a már amúgy is túl sűrűn lakott budapesti agglomerációt vagy a Balaton környékét. A szigorításokat eddig azonban olyan települések tervezik bevezetni, mint Taktaharkány, Újlengyel vagy Vámosszabadi. Az Utcáról Lakásba Egyesület alapító-társelnökével, Kovács Verával arról beszélgettünk, milyen hatással lehet mindez a szegénységben élőkre.

– Feltételezhetjük, hogy a jogalkotó nem gondolt minden következményre.

– Feltételezem, hogy nem. De szerintem ez inkább egy gesztus a szélsőjobbnak, lehetőséget adva arra, hogy a települések kirekesszék az általuk nem kívánatosnak tartott beköltözőket, különösen a szegénységben élőket, ezen belül is a roma embereket. Az a gond, hogy azok a települések védekeznek leginkább ezek ellen a családok ellen, amelyeknek már csak ezek a települések lehetnének éppen megfizethetőek. Így csapdahelyzet jön létre: senki nem akar a legelmaradottabb településekre költözni, hiszen azok hátrányos helyzetűek. Oda azok mehetnének, akiknek nincs más lehetőségük.

Ha innen is kiszorulnak a legszegényebbek, akkor végképp földönfutóvá válnak.

Előfordult, hogy roma családok, teljesen függetlenül anyagi helyzetüktől, nem tudtak házat venni egy településen pusztán etnikai hovatartozásuk miatt.

– Felmerül a másik kérdés, hogyan kerülje el egy eleve szegény település a további gettósodást, ami szociálpolitikai szempontból sem kívánatos.

– Igen, de ezt nem kirekesztéssel, hanem felzárkóztatással kell kezelni. Többféle megoldás lehetséges. A már szegregálódott településeken fontos a munkahelyteremtés, a közműfejlesztés, a célok világos meghatározása. Egyes esetekben, például a Miskolc környéki szegregátumoknál az segíthet, ha ezeket a területeket bekapcsolják a város életébe.

Más esetekben viszont kívánatos lehet a szegregátumok megszüntetése, a lakók integrált környezetbe költöztetése, ahol munka, iskola és infrastruktúra is elérhető.

De minden település más: a földrajzi elhelyezkedés, a lakosságszám, a helyi adottságok meghatározzák, hogy hol melyik beavatkozás a leghatékonyabb. A jó programok azok, amelyekben helyi megvalósítók vesznek részt, és a valódi helyi igényekre reagálnak. Valahol a munkahelyteremtés a kulcs, máshol a szegregált lakóterület teljes felszámolása.

– Egy generációk óta mélyszegénységben élő családnál nem elég a költöztetés vagy a munkahelyteremtés. Szükség van szociális beillesztésre, mentorációra is, hogy valódi esélyt kapjanak.

– Valóban, a helyi igényeket ismerő szervezeteknek kellene ezeket megvalósítani szociális munkával. Ez a munka nagyon összetett. Nem gyámkodni kell felettük, hanem a lehetőségeket kell biztosítani számukra, amelyektől akár generációk óta el vannak zárva, és a részvétel módját is segíteni kell. Például

ha egy gyerek úgy nő fel, hogy a szülei sosem dolgoztak bejelentett állásban, csak napszámban, az teljesen kilátástalan helyzetet teremt. Ilyenkor egyszerre kell foglalkozni a szülőkkel és a gyerekekkel: meg kell tanítani, mit jelent rendszeresen munkába járni, havi fizetést kapni, és a tanulás értékét is meg kell mutatni.

Ez nehéz, mert az eredmények sokszor csak a gyerekeknél vagy unokáknál jelentkeznek.

– Megvan-e ehhez az állami vagy önkormányzati intézményrendszer, illetve a megfelelő civil szervezeti háttér?

– A tudás megvan, de az emberi erőforrás nincs. Állami szinten a legnagyobb ilyen program jelenleg a „Felzárkózó kistelepülések”, melynek a fő pályázója a Máltai Szeretetszolgálat. Ez kívülről nem tűnik átütő sikernek, de a kormány és a Máltaiak nem adnak nyilvánosan adatokat. Ugyanakkor számos civil szervezet, például az Igazgyöngy Alapítvány, vagy a Van Helyed Alapítvány, képes több generációval párhuzamosan dolgozni. Bátonyterenye térségében, Bonyhád környékén és másutt is vannak jó gyakorlatok, amelyeket országos szintre lehetne emelni.

– De ez az intézményesítés még nem történt meg.

– Így van. Ezek jellemzően helyi civil kezdeményezések, legfeljebb néhány településen dolgoznak. A Máltai Szeretetszolgálat „jelenlét” típusú programjai a legkiterjedtebbek, de egységes, országos rendszer nincs.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Mitől ennyire magabiztos Putyin? – A New York Times bemutatta, hogyan változott meg az orosz hadsereg
Putyin Oroszország teljes gazdaságát alárendelte a háborúnak, és sikeresen alakította át a toborzást, a fegyvergyártást, valamint a harcmodort – írja az amerikai lap. Emiatt sokkal jobb pozícióból várhatja találkozását Trumppal, ami számára önmagában is győzelem.


Orbán Viktor arról beszélt a történelmi Trump-Putyin csúcstalálkozó előtt, hogy Oroszország már meg is nyerte az Ukrajna elleni háborút. Bár rajta kívül egyetlen nyugati vezető sem tett ilyen kijelentést, abban egyetértenek az elemzők, hogy Putyin számára már az is hatalmas győzelem, hogy létrejön a csúcs, ami véget vet nemzetközi elszigeteltségének, éket ver a NATO szövetségesek közé, és lehetővé teszi, hogy úgy mutassa be az ukrajnai háborút, mint egy nagyobb konfliktus részét Oroszország és a Nyugat között, amit Oroszország akár meg is nyerhet.

„Bárhová is lép egy orosz katona, az a miénk” - jelentette ki Putyin nemrég külföldi vezetők előtt egy gazdasági találkozón.

De mitől lehet ennyire magabiztos az orosz vezető, akinek a hadserege a háború első időszakában katasztrofális vereségeket szenvedett el? Hogyan tudta megváltoztatni a helyeztetet a csatatéren? És milyen kilátásai lehetnek valójában a háború megnyerésére?

A New York Times terjedelmes cikkében azt írja, Putyin magabiztossága az orosz hadsereg újjáépítéséből fakad. A toborzás, a fegyvergyártás és a harcmodor teljesen átalakult.

Ennek eredményeként Oroszország jelenleg több katonát és fegyvert tud mozgósítani, mint Ukrajna és nyugati szövetségesei. Az orosz veszteségek súlyosak, de a csapatok előrenyomulnak. Mindez csak megerősíti Putyint abban, hogy kitarthat, amíg olyan békemegállapodást nem ér el, ami megfelel az érdekeinek. Kijelentette, ha ez az alaszkai tárgyalásokon nem sikerül, fegyverrel szerzi meg, amit akar.

A lap felidézi, hogy 2022-ben az oroszok a vereség küszöbén álltak. Putyin ekkor elrendelte a második világháború óta az első részleges mozgósítást: 300 ezer embert hívtak be. Emellett fegyencek tízezreit vitték a frontra kegyelemért cserébe. Ez stabilizálta a helyzetet, de komoly társadalmi feszültséget okozott – százezrek menekültek el Oroszországból.

A Kreml ezután változtatott a gyakorlaton, és ma már a pénzre építi a toborzást.

Egy átlagos orosz havi bére körülbelül 330 ezer forint. Egy katona viszont 900 ezer forintot kap havonta. Ehhez jön az akár 11 millió forintos aláírási bónusz, nyugdíj, adósság-elengedés és kedvezményes lakáshitel. Emellett minden harctéri teljesítményt külön megjutalmaznak. Ha valaki kilő egy nyugati tankot, több százezer forint prémiumot kap. Egy HIMARS kilövéséért vagy egy helikopter megsemmisítéséért milliós bónusz jár. Súlyos sérülések – például végtag amputáció vagy vakság – után is komoly kártérítést fizet az állam.

Ezek az ösztönzők százezreket vonzottak a frontra. Egy lábát elvesztő őrmester azt mondta a New York Times-nak, hogy 33 évesen nyugdíjba mehet, és soha többé nem kell dolgoznia. Korábban egy napraforgóolaj-gyárban robotolt, havi 110 ezer forintért. Most Havi 400 ezres nyugdíjat kap majd.

Ezzel a taktikábal Oroszország jelenleg naponta nagyjából ezer katonát toboroz – kétszer annyit, mint Ukrajna.

Átalakították a fegyvergyártást is. A védelmi kiadások ma már aköltségvetés több mint egyharmadát teszik ki. Oroszországé ipara teljesen átállt a háborús termelésre. Putyin hitelekkel árasztotta el a fegyvergyárakat, lazította a munkaügyi törvényeket, és hétvégi, ünnepnapi, éjszakai műszakokat rendelt el.

Jelabugában létrehozták a világ legnagyobb dróngyárát, ahol naponta 80 Geran–2 drónt gyártanak. Az orosz légierő júliusban átlagosan már 200 drónt indított minden éjjel Ukrajna felé. A háború elején ez a szám alig érte el a 40-et.

Putyin a jobb ellátás érdekében harcot hordetett a korrupció ellen. Régi szövetségese, Szergej Sojgu helyére egy közgadászt nevezett ki, Andrej Belouszovot, aki az üzleti világban megszokott módon irányít. Elsődleges célja az ellátási láncok javítása, új technológiák bevezetése, a hadsereg kapcsolatainak elmélyítése az üzleti szférával és a tudományos világgal, hogy Oroszország előnybe kerüljün a csatatéren.

Egyik első intézkedése egy speciális drónegység, a Rubicon felállítása volt, amellyel az ukrán utánpótlási vonalakat támadhatják. Az egység új generációs orosz drónt vetett be, amelyet vékony optikai kábellel irányítottak. Ez a technológia immunissá tette a drónokat a jelzavarásra. A Rubicon drónjai órákig mozdulatlanul feküdtek az utak mellett, majd lesből támadtak minden mozgó célpontot. Belouszov azt is megígérte: októberre külön katonai ágat hoznak létre Drón Erők néven.

Változtattak a harcmodoron is. Az ukrán városokat kisebb gyalogos egységekkel veszik körbe, mezőről mezőre haladnak, sokszor gyalog vagy motorbiciklivel. A védőknek így választaniuk kellett: visszavonulnak, vagy bekerítik őket.

Emellett az idei nyári offenzívában kis, álcázott csoportokat küldtek mélyen az ellenséges vonalak mögé is, ahol romos épületekben vagy szakadékokban rejtőztek, mielőtt összehangolt támadásokba kezdtek. Olekszandr Szirszkij, az ukrán haderő főparancsnoka „teljes beszivárgásnak” nevezte ezt a taktikát.

Mindez oda vezetett, hogy az oroszok fölénybe kerültek az 1200 kilométeres frontvonalon, és az alaszkai tárgyalások előtt sok helyen előre tudtak törni.

A New York Times cikke ugyanakkor rávilágít arra is, hogy mindennek komoly ára volt, Putyin rendszerén belül is megjelentek a repedések. A frontra egyre idősebb és tapasztalatlanabb katonák kerülnek, akiknek az átlagéletkora már eléri a 38 évet. A gazdaság egészét megviseli a hadigazdálkodás, a készletek fokozatosan kimerülnek, az utánpótlás pedig a szankciók miatt akadozik.

De mindeddig Putyin kitartott. Mindent egy lapra tett fel, és úgy tűnik, továbbra is eltökélt, hogy győz Ukrajnában, amit politikai örökségének tekint.


Link másolása
KÖVESS MINKET: