Megdöbbentő esetről számolt be vasárnap este a Tények. A TV2 beszámolója szerint
fényes nappal, a nyílt utcán raboltak ki egy szívbeteg és Down-szindrómás fiatal lányt.
A hír szerint a 25 éves Patríciát egy fiatal fiú és egy középkorú férfi szólította le, majd elvették a hátizsákját, illetve a pénztárcáját. Patrícia évek óta egyedül közlekedik, biciklivel megy a házukhoz közeli buszmegállóig, majd onnan busszal megy tovább. A két támadó ennek a biciklinek a kosarába borította ki a hátizsák tartalmát, hogy kikeresse az értékeket.
A Tények szerint a lánynál 8 ezer forint volt, ezt elvették tőle, az üres pénztárcát pedig visszaadták. Patríciát annyira megviselte az eset, hogy csak este tudott beszámolni róla a családjának,
azóta pedig nem mer egyedül kimenni az utcára.
A család állítólag már a beszámolóból sejtette, kik a támadók, de egyáltalán nem volt szükség a találgatásokra: egyfelől Patrícia nagyon részletes személyleírást adott a két férfiról, másfelől pedig a közeli dohánybolt térfigyelő kamerája is rögzítette a rablást. Így
a rendőrség könnyen beazonosította a támadókat, hamarosan pedig el is fogták őket.
A Tények riportja
Megdöbbentő esetről számolt be vasárnap este a Tények. A TV2 beszámolója szerint
fényes nappal, a nyílt utcán raboltak ki egy szívbeteg és Down-szindrómás fiatal lányt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kínozták, féregnek és kutyának hívták nevelőszülei azt a nyíregyházi kisfiút, akinek a holttestét egy csomagtartóban találták meg
A kisfiú 15 kilóról 8 kilóra fogyott, és több súlyos fejsérülést is szenvedett. A hatóságok szerint a nevelőanya alkalmatlan volt a gyermekek gondozására.
Egy kétéves kisfiú holttestét találták meg egy autó csomagtartójában két éve Nyíregyházán. A gyermeket nevelőszülei súlyosan bántalmazták: éheztették, rendszeresen verték, és megalázó nevekkel illették. Az eset megrázta az egész országot.
A kisfiú 15 kilóról 8 kilóra fogyott, és több súlyos fejsérülést is szenvedett. A hatóságok szerint a nevelőanya alkalmatlan volt a gyermekek gondozására, ennek ellenére egy helyi gyermekotthon mégis rábízta a kétéves Sanyikát és egyéves húgát, derül ki a Tények riportjából. A kisfiú három hónapnyi szenvedés után meghalt.
„Folyamatosan bántalmazták a nevelőszülő háztartásában” – mondta a tárgyaláson Molnár Szabolcs ügyész.
Amikor a gyermek meghalt, nevelőanyja a holttestet a saját autójának csomagtartójába tette, majd elvitte a rendőrségre. A boncolás során kiderült, hogy a kisfiú testén számos sérülés volt, és súlyosan alultáplált volt.
„A gyermek holttestében nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülés volt, kóros alultápláltság. Egyébként a családjukban ezt a gyermeket rendszeresen féregnek és kutyának nevezték”
– mondta az ügyész.
A nő azóta szabadlábon védekezik, és időközben megszülte harmadik gyermekét. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést javasolt, amit a nevelőanya elfogadott, és beismerte bűnösségét. A bíróság azonban nem fogadta el ezt a megállapodást, így az ügy tárgyalással folytatódik, és a nő súlyosabb büntetésre számíthat.
Mellette a vádlottak padján ül az a nevelőotthon egykori vezetője is, aki annak ellenére helyezte el a gyermekeket ennél a családnál, hogy a gyámhatóság alkalmatlanság miatt vizsgálatot kért a nevelőanyával szemben. Őt kiskorú veszélyeztetésével vádolják, de tagadja a felelősségét.
Egy kétéves kisfiú holttestét találták meg egy autó csomagtartójában két éve Nyíregyházán. A gyermeket nevelőszülei súlyosan bántalmazták: éheztették, rendszeresen verték, és megalázó nevekkel illették. Az eset megrázta az egész országot.
A kisfiú 15 kilóról 8 kilóra fogyott, és több súlyos fejsérülést is szenvedett. A hatóságok szerint a nevelőanya alkalmatlan volt a gyermekek gondozására, ennek ellenére egy helyi gyermekotthon mégis rábízta a kétéves Sanyikát és egyéves húgát, derül ki a Tények riportjából. A kisfiú három hónapnyi szenvedés után meghalt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megerőszakolt és bántalmazott egy nőt három férfi március 4-én este - írja a Police.hu. A társaság tagjai autóba ültettek és elcsalták a nőt, majd Dunakeszi külterületére vitték.
A nő az egyik férfival önként létesített szexuális kapcsolatot egy lakókocsiban, majd ezután a másik két férfi lefogta, és megerőszakolták. Eközben folyamatosan fenyegették.
Ezt egy 11 éves kisfiú, az elkövetők unokaöccse is végignézte.
Több nappal később a sértett nagymamája tett feljelentést, ezután a nyomozók rövid időn belül azonosították az elkövetőket. Március 14-én fogták el és állították elő a 20, a 22 és a 29 éves férfiakat. A Pest vármegyei nyomozók mindhármukat szexuális erőszak gyanúja miatt hallgatták ki, és kezdeményezték letartóztatásukat, melyet a bíróság elrendelt.
Megerőszakolt és bántalmazott egy nőt három férfi március 4-én este - írja a Police.hu. A társaság tagjai autóba ültettek és elcsalták a nőt, majd Dunakeszi külterületére vitték.
A nő az egyik férfival önként létesített szexuális kapcsolatot egy lakókocsiban, majd ezután a másik két férfi lefogta, és megerőszakolták. Eközben folyamatosan fenyegették.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Súlyos baleset történt pénteken a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén – közölte a Honvédelmi Minisztérium. A közlemény szerint ketten sérültek meg, az egyikük állapota súlyos, életveszélyes, őt az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórházba szállították mentőhelikopterrel. A másik sérültet a veszprémi kórházban ápolják.
„A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium együtt érez a sérültekkel, minden szükséges támogatást megad nekik” – írták.

Teljesen kiégett egy mentőautó Nagykőrös és Csemő között csütörtök este, szerencsére beteget pont nem szállított. A sofőr és a betegápoló utazott benne, ők pedig időben ki tudtak szállni az autóból.
Még sikerült nekik a mentőben lévő két orvosi oxigénpalackot is kimenteni, nehogy azok felrobbanjanak. Sőt, a többi felszerelést is sikerült megmenteni.
Mire a túzoltók kiérkeztek, addigre lángokban állt az egész jármű. A tűz a motortérben keletkezett, a lángokat vették észre a mentősök.
Az OMSZ közlése szerint a kocsit rendszeresen karbantartották, novemberben volt műszaki vizsgán is. Nem tudják még, hogy mi okozhatta a bajt.