KÉK HÍREK
A Rovatból

„Ezt nem lehet felfogni, sem elfogadni” – megszólalt a verőcei hajóbalesetben elhunyt 20 éves Bogi családja

A fiatal lány családját nagyon megrázta a tragédia. A párja is a hajón utazott, aki mindössze fél órával a baleset előtt kérte meg Bogi kezét a hajón.


Múlt hét szombaton, késő este Verőcénél tragikus hajóbaleset történt, amikor nyolc fiatal utazott egy motorcsónakban, amely egy szállodahajóval ütközött. Közülük egyetlen személy menekült meg, kettőt holtan találtak, ötüket pedig még mindig keresik. Az egyik halálos áldozat, a 20 éves Boglárka, akit fél órával a baleset előtt jegyeztek el a hajón (a fiatal lány párját, Marcit még keresik). Boglárka édesanyja, Melinda a Tényeknek nyilatkozott.

„Nekem kellett azonosítanom a lányom holttestét. A sérülései okozták a halálát, nem a fulladás. Az arcán nem látszottak a sérülések, csak az alsó ajkán volt egy vágás. Olyan volt, mintha aludna, mintha mosolyogna”

– mondta az édesanya.

A családot mélyen megrázta a tragédia. Boglárkának két testvére van, a kisebbik tízéves, ő nem mer elmenni a temetésre, mert azt reméli, hogy a nővére hazatér.

„A kisfiam, aki 13 éves, rettenetesen sír”

– árulta el az anyuka.

Boglárka nagymamája, Teréz a Ripostnak beszélt az unokájáról.

„Ezt nem lehet felfogni, sem elfogadni. Nem tudom, hogyan éljük túl ezt a szörnyűséget. Bogi azért költözött Szegedre, hogy az erdészeti technikumban tanulhasson a párjával. Jó tanuló volt, szerette az iskolát, nagyon várta a közös jövőjét Marcival.”

Teréz elmondta, hogy Bogi és Márton komolyan vették a tanulmányaikat.

„Nem volt bulizós, alig járt el, ha mégis, sosem volt kicsapongó. Mindenki szerette őt. Nem tudjuk, mi történhetett aznap. Szombaton boldogan ment el a barátaival, senki sem gondolta, hogy ilyen tragédia történhet. Reggel a rendőrök értesítettek minket. Nem tudjuk felfogni, nem akarjuk. A menyem és a fiam is össze vannak törve, ahogyan Bogi két testvére is. A fiam királylányként tekintett Bogira. Nem tudom, hogyan tudjuk ezt feldolgozni. Még a kertben sem tudok dolgozni, nem tudok semmit csinálni”

– mondta a nagymama.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Több embert is megrázott az áram egy ráckevei gyümölcsösben, ketten meghaltak, hárman megsérültek
A rendőrség szerint még nem tudni, hogy mi okozta a tragikus balesetet, ismeretlen tettes ellen indult nyomozás.


Áramütés miatt egy 44 és egy 47 éves férfi meghalt, hárman pedig megsérültek egy ráckevei gyümölcsösben péntek kora délután - közölte a rendőrség.

Két nőt súlyos sérüléssel vittek kórházba, egy könnyebben sérült férfit a helyszínen elláttak.

Egyelőre tisztázatlan, mi okozta az áramütést - írták.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt indított nyomozást egyelőre ismeretlen tettes ellen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megtaposta a nevelőanyja a vád szerint azt két és fél éves kisfiút, aki tavaly februárban halt meg Polgáron
A tragédia napján az asszony vigyázott a gyerekre, aki makacskodott, nem akart szót fogadni. Amikor a házhoz vezető lépcsőhöz értek, a földre esett. A nő ekkor a hátán fekvő gyermeket nagy erővel megtaposta. Megrázó történet!


Meghalt egy kisfiú, miután begipszelt lábbal leesett a ház előtti lépcsőn. A nevelőszülők bevitték a helyi mentőállomásra, de már nem tudták újraéleszteni. A nevelőanyát emberöléssel vádolják és 13 év fegyházat kérnek rá.

Danika édesanyja tavaly februárban veszítette el a gyermekét, akire akkor - a nagyobb testvérével együtt - 2022 decembere óta nevelőszülők vigyáztak, Polgáron.

"Ha szépen bántak volna vele, akkor nem bántották volna, nem halálozott volna el a kisfiam" - mondta.

A kisfiú haláláért a kezdetektől a nevelőanyát tették felelőssé a nyomozók, a bíróság emiatt le is tartóztatta.

Az RTL Híradó megtudta, hogy a nőt már kiengedték a börtönből, és bűnügyi felügyeletbe került. Már áprilisban vádat emeltek ellene, és a bizonyítékok alapján az ügyészség súlyosabb bűncselekménnyel vádolja, mint amivel korábban a nyomozók meggyanúsították. Emberölés miatt születhet ítélet a nevelőanya ellen - tudta meg a Híradó.

Beismerése esetén 13 év fegyházbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltásra ítélhetik és véglegesen eltilthatják a nevelőszülői és minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amivel kiskorúakkal kerül kapcsolatba.

A polgári házaspár egy családi házban nevelte az elhunyt kisfiút és testvérét a közös gyermekükkel. A tragédia napján a nevelőanya egyedül vigyázott a gyerekekre. Vacsora után aludni akarta vinni mind a hármat, de Danika nem fogadott szót neki. A nehezen kezelhető és járógipszet viselő kisgyermek nagyon ellenkezett, megpróbálta visszahúzni a nevelőanyát, aki emiatt indulatos lett. Amikor a házhoz vezető lépcsőnél jártak, akkor a földre került, hátán fekvő gyermeket nagy erővel megtaposta - derült ki a tragédia részletei.

A gyereket a hazérkező nevelőapa vitte a helyi mentőállomásra, ahol megpróbálták újraéleszteni, de olyan súlyos belső sérülései voltak, hogy belehalt.

A nevelőanya ügyvédje korábban azt mondta, egy szerencsétlen baleset áldozata lett a gyerek.

Az ügyet hamarosan tárgyalja majd a bíróság.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Terrorszervezet finanszírozása miatt több tízmillió dollár kártérítést kell fizetnie a Chiquita banánipari cégnek
A cég a kolumbiai polgárháború legvéresebb időszakában támogatott egy terrorszervezetet. A cég vezetői a finanszírozást egyszerűen a „kolumbiai üzleti tevékenység költségei” közé sorolták.


A Chiquita Brands International amerikai banánipari óriásvállalatot egy floridai bíróság 38 millió dollár kártérítés megfizetésére kötelezte nyolc kolumbiai férfi családjának, akiket a jobboldali félkatonai szervezet, a Kolumbiai Egyesült Önvédelmi Erők (AUC) gyilkolt meg, írja a Guardian.

Az ítélet 17 év jogi küzdelem után született meg, és ez az első alkalom, hogy egy gyümölcsipari cég ilyen mértékű kártérítést fizet hasonló ügyben.

A Chiquita 2007-ben beismerte, hogy 1994 és 2007 között 1,7 millió dollárral támogatta az AUC-t. Ez az időszak a kolumbiai polgárháború egyik legvéresebb időszaka volt.

Az AUC eredetileg azzal a céllal alakult az 1980-as években, hogy megvédje a földbirtokosokat – köztük a külföldi nagyvállalatokat – a baloldali csoportoktól, például a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erőktől (FARC).

Később azonban az AUC maga is a legsúlyosabb jogsértéseket követte el Kolumbiában.

A meggyilkoltak családjait képviselő iroda ügyvédje elmondta:

„Ez az ítélet erőteljes üzenetet küld a vállalatoknak mindenütt: az emberi jogok megsértéséből származó haszon nem marad büntetlenül.”

Ez az első alkalom, hogy egy nagy amerikai vállalatot felelősségre vonnak egy másik országban elkövetett hasonló jogsértésekért. Az ítélet utat nyithat több ezer kolumbiai áldozatnak is, akik szintén beperelhetik a céget.

A Chiquita azzal védekezett, hogy az AUC zsarolta őket, és csak azért fizettek, hogy megvédjék alkalmazottaikat a fegyveres marxistáktól. Azonban a bírósági dokumentumokból kiderült, hogy

a cég azután is pénzelte az AUC-t, hogy az Egyesült Államok 2001-ben nemzetközi terrorszervezetnek nyilvánította.

A cég vezetői a finanszírozást egyszerűen a „kolumbiai üzleti tevékenység költségei” közé sorolták.

A kolumbiai polgárháborúban összesen 450 000 ember halt meg, és több milliónak kellett elhagynia otthonát.

Az AUC és a FARC a világ legnagyobb kokainkereskedőivé váltak, Észak- és Dél-Amerikát nagyrészt lefedve.

A mostani ítélet reményt adhat a kolumbiai áldozatoknak és családjaiknak, hogy igazságot szolgáltassanak a múlt bűneiért.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Horror a buszon! Videón, ahogy egy szarvas bezúzza az ablakot
A buszon hat utas tartózkodott, közülük hárman megsérültek és kórházba kerültek. Később kiderült, hogy a szarvas olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a buszon elpusztult.
Fotó: YouTube - szmo.hu
2024. június 14.



Három utas megsérült Rhode Island keleti részén június 10-én, miután egy szarvas nekicsapódott egy busznak, betörte a szélvédőt és bezuhant a járműbe – közölte a Fox. A Warwickben történt balesetről a tömegközlekedési hatóság tett közzé egy videót, amit a csatorna is megosztott.

A felvételen látható, ahogy a szarvas nekiugrik a busznak, majd a következő képkockákon már a jármű belsejében küzd egy utassal.

Ezután azt látni, hogy az állat próbál felállni, de nem tud. Később kiderült, hogy a szarvas olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a buszon elpusztult.

A rendőrség szerint a buszon hat utas tartózkodott, közülük hárman megsérültek és kórházba kerültek.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: