KÉK HÍREK
A Rovatból

Etikai vizsgálatot követelnek az orvos ellen, aki hálapénzért vizsgált rákos betegeket

Büntetését felfüggesztették, mondván gyógyító tevékenységére szükség van. A Facebookon nyílt levélben tiltakoznak kollégái.


Az elmúlt napokban nagy sajtóvisszhangot kapott egy orvos pere. Jogerősen elítélték, miután kiderült róla, hogy a hozzá forduló betegeket csak előre odaadott hálapénz ellenében volt hajlandó megvizsgálni.

A veszprémi Csolnoky Ferenc Megyei Kórházban praktizáló onkológus nőgyógyász-specialista ügyét a Veszprém Megyei Törvényszéken vizsgálták.

Az eljárás során az is kiderült, mekkora "tarifával" dolgozott: ha műtött, 150 ezret, ha csak vizsgált, 15 ezret kért gyógyíthatatlan betegektől. A büntetőeljárásban megnevezett 10 érintett betegből már csak egy él.

A hivatalos vád ellene tízrendbeli, üzletszerűen elkövetett vesztegetés, amiért akár 7 évnyi börtönre is ítélhetnék.

vp-korhaz

A főorvos büntetését azonban felfüggesztették, az indoklás szerint azért, hogy "szabadlábon maradva tovább folytathassa a gyógyító tevékenységet, mivel szakmai tudására nagy szükség van" - idézi a 444 a Hír TV riportját. Ezen kívül 450 ezer forint pénzbeni büntetést kell kifizetnie.

A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete, valamint az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport most nyílt levélben fordult a Magyar Orvosi Kamarához, azt követelve, hogy induljon etikai vizsgálat az orvos ellen. Aláírni kommentben lehet, eddig közel kétszázan értenek egyet a javaslattal. Indoklásuk szerint

"az orvosközösség belső viszonyait és társadalmi megítélését jelentősen befolyásolja a fenti történet végkimenetele. Szükségesnek látjuk, hogy az orvos szakma nyilvánosan is megszólaljon a munkánkhoz elengedhetetlen orvos-beteg bizalom megóvása érdekében és demonstrálja az orvosi eskünk és alapvető értékeink melletti kiállást."

A Facebookon közzétett szöveget változtatás nélkül közöljük.

"Nyílt levél Prof. Dr. Wittman István

A Magyar Orvosi Kamara etikai kollégiumának elnöke részére

Tárgy: Felkérés hivatalos állásfoglalásra

Tisztelt Elnök Úr!

A napokban nagy sajtóvisszhang követte egy jelenleg is praktizáló kollégánk, a Csolnoky Ferenc Veszprém Megyei Kórház egy onkológus-nőgyógyász specialistájának perét, melynek tárgya a hivatás gyakorlásával kapcsolatban áll.

Tekintettel arra, hogy a jogerős ítélet kapcsán a sajtóban súlyos, a hivatás tisztaságát, hitelességét és a betegek bizalmát megrendítő állítások jelentek meg, felkérjük, hogy a Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiumának elnökeként adjon ki hivatalos közleményt a kamara etikai bizottságának állásfoglalásáról, és az etikai vizsgálat eredményéről.

Amennyiben a vizsgálat még nem indult meg, arra kérjük, hogy rendelje el ennek megindítását.

Indoklás:

Amennyiben a sajtó információi valósak, a MOK Etikai Kódexének II.15. (3) bekezdése (kirívóan súlyos etikai vétség bármilyen anyagi juttatást, vagy egyéb előnyt a betegtől, vagy hozzátartozójától, bármilyen módon kikényszeríteni) alapján hivatásunk alapértékeivel ellentétes, így az orvosközösség egészét érintő vétség gyanúja áll fenn. A Kódex szerint ezen vétség esetén az orvos akár a Magyar Orvosi Kamarából való kizárással is sújtható.

Véleményünk szerint az orvosközösség belső viszonyait és társadalmi megítélését jelentősen befolyásolja a fenti történet végkimenetele. Szükségesnek látjuk, hogy az orvos szakma nyilvánosan is megszólaljon a munkánkhoz elengedhetetlen orvos-beteg bizalom megóvása érdekében és demonstrálja az orvosi eskünk és alapvető értékeink melletti kiállást.

Válaszát és közbenjárását ezúton is köszönjük!

Üdvözlettel:

Az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport és a Rezidensek és szakorvosok szakszervezete nevében:

Dr. Álmos Péter

Dr. Lovas András

Dr. Lénárd Rita

Dr. Martin Dénes

Dr. Dénes Tamás

Dr. Máté-Horváth Nóra

Dr. Hegedűs Zsolt.

(továbbiakban lásd lent...)

2016.12.12"

Képek: illusztráció (Pixabay)

Ha hasznos volt a hír, oszd meg másokkal is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Rommá törték a sértett bordáit” – Brutálisan megverték, meztelenre vetköztették, majd hagyták meghalni barátjukat
Megdöbbentő részleteket mondott el a bíró. A két támadó ugyan tagadta, hogy végzetes sérüléseket okoztak volna, de a bíróság nem hitt nekik.


Első fokon 16 és 15 év börtönt kapott két férfi, akiket a bíróság emberölés miatt ítélt bűnösnek – számolt be róla az RTL Híradó.

A történet három éve indult egy VIII. kerületi lakásban, ahol a rendőrségi fotók szerint borospoharak és egy pakli kártya jelezte a vidámnak induló estét. A három barát összeveszett, a vád szerint ketten brutálisan megverték a harmadikat.

„Bűnös, társtettesként elkövetett emberölés bűntettében” – mondták el az ítélethirdetéskor.

A bíró súlyos részleteket sorolt fel az indoklásban.

„Rommá törték a sértett bordáit és hasi szerveit, életveszélyes fejsérülést okoztak, ami kifejezetten hosszú és igen nagy fokú szenvedéssel járt, és e szenvedéssel szemben a vádlottak teljes közönyt tanúsítottak”

– mondta a bíró.

A megtámadott férfi hiába mondta, hogy rosszul van, a társai nem törődtek vele. Amikor koszos lett a ruhája, levetkőztették és kimosták a holmiját, a férfit pedig meztelenül a padlón hagyták egész éjjel.

„Láthatóan komoly fájdalmakkal küzdött, vérzett, nehezen lélegzett, önálló helyváltoztatásra csak korlátozottan volt képes. A vádlottak viszont magára hagyták, és a lakásban tovább folytatták az italozást” – fogalmazott a bíró.

Mentőt csak másnap hívtak, de már nem tudtak segíteni. A vád szerint a halálos verés és az órákig tartó szenvedés vezetett a tragédiához.

A két férfi a börtönből, online kapcsolaton keresztül jelentkezett be a tárgyalóterembe. Az utolsó szó jogán hosszan beszéltek: egyikük bocsánatot kért az áldozat családjától, mindketten tagadták, hogy végzetes sérüléseket okoztak volna.

A bíróság nem hitt nekik. Az egyik vádlott 16, a másik 15 év szabadságvesztést kapott. Az ügy fellebbezés miatt folytatódik, az ügyészség súlyosbítást kér.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragikus buszbaleset Szávaszentdemeternél – Hárman meghaltak, miután hatalmas sebességgel árokba csapódott a jármű
A 70 éves sofőrt vasárnap hallgatták ki, harminc napra előzetesbe került. A hatóság több mint 60 szabálytalanságot talált a cégnél.


Súlyos buszbaleset történt a vajdasági Szávaszentdemeter és Járek közötti útszakaszon. A busz egy vállalat munkásait szállította, amikor lesodródott az útról és az árokba borult. A járművön 83 utas tartózkodott, közülük 80-an megsérültek, hárman pedig életüket vesztették, írta a Blic.

A rendőrség szerint a buszt egy 70 éves férfi vezette, akit vasárnap hallgattak ki. Az ügyészség harmincnapos előzetes letartóztatást rendelt el vele szemben.

A nyomozás során kiderült, hogy a busz akár 120 kilométer per órás sebességgel is haladhatott a baleset előtt.

„A tachográf adatai szerint a jármű – méreteihez képest megdöbbentő módon – akár 120 km/órás sebességgel is haladhatott. A sofőr 83 utast szállított. Ez rendkívül felelőtlen magatartás…

A fizika törvényei mellett ilyen tempónál képtelenség volt a buszt az úton tartani”

– nyilatkozta Dejan Stević alezredes.

Egy utas elmondása szerint a sofőr nem sokkal a tragédia előtt felhívta egyik kollégáját, mert valamilyen sípoló hangot hallott a járműben.

Ezt követően következett be a baleset.

A mentők egyik orvosa szerint a helyszínen drámai körülmények fogadták a kiérkező egységeket.

Elmondása alapján egyesek fájdalomtól kiabáltak, mások mozdulatlanul feküdtek, és két ember már nem mutatott életjeleket.

A belügyminisztérium vizsgálata során a fuvarozó cégnél több mint hatvan szabálytalanságot tártak fel. A Healthcare nevű vállalat, amelynek dolgozói a buszon utaztak, háromnapos gyászt hirdetett. A történtekről a Blic számolt be.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Olyan súlyosan bántalmazta kéthetes csecsemőjét az anya, hogy a kislány soha nem fog látni, beszélni és járni
Sőt a hosszútávú túlélési esélyei is minimálisak, miután olyan erővel nyomta a kiságy matracába, hogy eltört a koponyája. Öt év börtönre számíthat.


A Győri Fellebbviteli Főügyészség azt indítványozza, hogy az ítélőtábla hagyja helyben az 5 éves börtönt annak a szombathelyi nőnek, aki életveszélyes sérüléseket okozott alig kéthetes kislányának.

A bíróság szerint a csecsemő központi idegrendszere károsodott, ezért soha nem fog tudni járni, beszélni és látni, önmagát nem tudja majd ellátni, hosszú távú túlélési esélyei minimálisak.

Az orvosok gyors és szakszerű beavatkozása mentette meg az életét.

A kislány 2024 márciusában egészségesen született. Hazatérés után az anya előbb kiabált a síró babával, majd bántalmazta: legalább háromszor megrázta hónaljnál fogva, befogta a száját, és a hason fekvő gyermek fejét közepes erővel a kiságy matracába nyomta, amitől koponyacsonttörés keletkezett.

2024 áprilisának elején az anya aluszékonyságot és étvágytalanságot észlelt. A védőnő tanácsára másnap orvoshoz vitte, ahonnan azonnal kórházba került. A nő élettársa végignézte a bántalmazásokat és az állapotromlást, mégsem tett semmit. Őt jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték kiskorú veszélyeztetése miatt.

Az elsőfokú ítélet szerint a nő 5 év börtönt és 5 év közügyektől eltiltást kapott; feltételes szabadságra nem bocsátható, és megszüntették a szülői felügyeleti jogát.

A vádlott és védője enyhítést kért, de az ügyészség álláspontja szerint nem indokolt a büntetés enyhítése.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Belekortyolt a sörnek hitt italba, mérgezésben meghalt egy 21 éves új-zélandi férfi
Drogcsempészetből származó hamis sört bontott fel otthon. A metamfetaminból akár egy kis mennyiség is halálos adag lehet.


2023 márciusában a 21 éves Aiden Sagala munka után hazaért aucklandi otthonába, ahol a nővérével, Angelával és a sógorával, Billy Anelusival élt. Ahogy a világon sokan mások, ő is úgy döntött, hogy a nehéz nap után felbont egy sört - ami ezúttal egy doboz volt a főnökétől kapott, kanadai import „Honey Bear Beerből”.

A sörkülönlegességet Aiden és Billy is megkóstolta. Előbbi már az első kortynál érezte, hogy valami nem stimmel az itallal. Később ki is derült, hogy a felbontott doboz nem sört, hanem folyékony metamfetamint tartalmazott, és ebből akár egyetlen korty halálos adag lehet - ahogy sajnos ebben az esetben is történt.

Aiden állapota gyorsan romlott, kómába esett, és öt nap múlva meghalt a kórházban.

Billy a CTV Newsnak elárulta: Aiden kifejezetten várta, hogy megkóstolja a kanadai sört. „Azt hittük, ez egy új márka, ami most indul Új-Zélandon, és láttuk a kanadai logót, a zászlót. Olyan menő volt, azt hittük, Kanadából jött.”

Aiden az első korty után szólt neki, hogy az ital „sós”. Billy is belekóstolt, majd kiköpte: „Tengeri só és vegyszer íze volt, ezért nem nyeltem le az egészet.” Mint mondta, a fiú még telefonálni akart az édesanyjának, mielőtt rosszul lett. „Azt kiabálta: Anyát akarom, anyát akarom. Meghalok, anyát akarom. Meghalok, anyát akarom.”

Billy felhívta Aiden orvos nővérét. Angela hazasietett, mentőt hívott, és közben újraélesztést végzett a testvérén. „A szemem láttára, a karjaimban halt meg” - nyilatkozta.

A rendőrök az Aiden halálát követően indított Lavender Akció során több mint 700 kilogramm metamfetamint foglaltak le. A kábítószert jellemzően Kanadából érkező juharszirupos és sörös dobozokba rejtve csempészték az országba, és a hatóságok szerint Indiából, illetve az Egyesült Államokból érkező szállítmányokban is találtak a drogból. Aiden tévedésből kaphatott az egyik szállítmányból.

Eddig két férfit vontak felelősségre a fiatal férfi halála ügyében.

A főnökét, Himatjit „Jimmy” Kahlont 21 év börtönre ítélték, míg egy másik vádlott, Baltej Singh 22 évet kapott.

(LadBible)


Link másolása
KÖVESS MINKET: