A 33 éves Darnell Jones ellen emberölés, nemi erőszak, emberrablás, gyermekek veszélyeztetése, bizonyítékokkal való visszaélés, betörés és holttesttel való súlyos visszaélés miatt emeltek vádat. A férfi jelenleg 4 millió dolláros óvadék mellett is börtönben marad, írja a Crime Online.
A vádirat szerint Jones március 17. és 18. között elrabolta, megerőszakolta, majd megölte 13 éves lányát, Kei'Mani Latigue-ot. Az ügyészek korábban azt mondták, hogy Jones beismerte: ő okozta azt a sebet, amely a lány halálát eredményezte.
Latigue holttestét március 24-én egy elhagyatott épületben találták meg. A Lucas megyei halottkémek megállapítása szerint a lány a nyakán ejtett többszörös vágott sebek következtében vesztette életét. Brian Steel, a Columbus-i rendőrség hadnagya azt mondta, hogy
a kislányt megerőszakolták, levágták a kezét, és majdnem elvágták a torkát.
A hatóságok szerint a férfi egy toledói otthonból rabolta el a kislányt, ahol a nagymamájával élt. Az ügyben négy olyan gyilkossági vádpont is szerepel, amely alapján halálbüntetés is kiszabható. Az esküdtszék szerdán emelt vádat a férfi ellen.
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of violence/abuse
Keimani Latigue, 13, of Toledo, Ohio, vanished from her north Toledo home on March 18, last seen by her father, Darnell Jones, 33.
A 33 éves Darnell Jones ellen emberölés, nemi erőszak, emberrablás, gyermekek veszélyeztetése, bizonyítékokkal való visszaélés, betörés és holttesttel való súlyos visszaélés miatt emeltek vádat. A férfi jelenleg 4 millió dolláros óvadék mellett is börtönben marad, írja a Crime Online.
A vádirat szerint Jones március 17. és 18. között elrabolta, megerőszakolta, majd megölte 13 éves lányát, Kei'Mani Latigue-ot. Az ügyészek korábban azt mondták, hogy Jones beismerte: ő okozta azt a sebet, amely a lány halálát eredményezte.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„A bíró úr is elmehet a jó büdös p.csába” – őrjöngeni kezdett a bíróságon a Kőbányai úti gyilkos, a bírót és Orbán Viktort is szidta
A brutális gyilkossággal vádolt férfi a bíróságon esett neki a tanúként meghallgatott nőnek. A bíró figyelmeztetése sem hatott rá, végül kommandósok vitték ki a teremből.
Az ügyészség szerint O. József és társa, K. Zoltán 2022 februárjában egy Kőbányai úti társasházban megtámadtak egy idős férfit, majd elvették az értékeit. A vádirat szerint a támadás során a 67 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette. A támadók ezen kívül megpróbálták megerőszakolni az áldozat feleségét is, aki tanúként vett részt a bírósági eljárásban. A történtek után a lakásban kolbászt sütöttek, cigarettáztak és kávéztak, majd este távoztak a helyszínről. Útközben egy benzinkúton is megálltak, ahol az egyik férfi az ellopott bankkártyával próbált fizetni, de az automata végül bevonta a kártyát.
O. József a bíróságon azt állította, nem ő követte el a gyilkosságot, hanem a nő.
„Veronika fojtotta meg a volt férjét egy kispárnával. Rátette a kispárnát a fejére, meg az orrára, és attól lett vértócsa a párnán meg az ágyon.” A nő ezzel szemben tagadta a vádat, és azt is mondta, hogy O. József meg akarta őt erőszakolni. A férfi erre azt mondta: „Azért rántottam csak le róla a bugyit, mert kíváncsi voltam, hogy reagál majd rá. Szidta az anyámat, ezért elővettem a táskájából a gázspray-t, és kétszer lefújtam vele.”
A nő szerint a férfi rávágott az ágyra, ő pedig úgy belerúgott, hogy nekiesett a szekrénysornak. Tagadta, hogy csókolózott volna O. Józseffel, ahogy azt is, hogy gyógyszert tett volna az italába. A vádlott ezzel szemben azt állította, hogy itatták és bedrogozták, és olyan állapotban volt, hogy nem emlékszik mindenre.
A tárgyalás elején még semmi nem utalt a későbbi konfliktusra, írta tudósításában a 24.hu. O. Józsefet és társát bilincsben és vezetőszáron vezették be, a tanúk pedig hozzájárultak, hogy felismerhető felvételek készüljenek róluk. Ez ritkán fordul elő ilyen súlyos bűncselekmény esetén.
O. József a Pesti Központi Kerületi Bíróságon zajló tárgyalás során
hangos szóváltásba keveredett a tanúként meghallgatott nővel, majd a bírót is szidalmazni kezdte.
A férfi több alkalommal káromkodott, majd azt mondta:
„Bűnös vagyok, mert felmentem ehhez a rohadt kurvához, de nem hallgatom tovább, hogyan rágalmaz ez a mocsok. Befejeztem a tárgyalást és elmegyek. Bírságoljon meg, és akkor mi van? Majd a faszszopó Orbán Viktor kifizeti. Leszopja Orbán Viktor a faszt. És a bíró úr is elmehet a jó büdös picsába”.
A bíró végül százezer forintos rendbírságot szabott ki rá, majd a bv. kommandósai kivezették a tárgyalóból. Ezután két további egyenruhás is érkezett a helyszínre. O. József később közölte, hogy a rendőrökkel nincs problémája, nyugodtan visszavihetik a börtönbe.
Az ügyészség tényleges életfogytiglani szabadságvesztést kért O. Józsefre nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, idős személy sérelmére elkövetett emberölés, rablás és szexuális erőszak kísérlete miatt. Társára húsz év fegyházbüntetést indítványoztak, azzal, hogy feltételesen ne lehessen szabadlábra helyezni.
Az ügyészség szerint O. József és társa, K. Zoltán 2022 februárjában egy Kőbányai úti társasházban megtámadtak egy idős férfit, majd elvették az értékeit. A vádirat szerint a támadás során a 67 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette. A támadók ezen kívül megpróbálták megerőszakolni az áldozat feleségét is, aki tanúként vett részt a bírósági eljárásban. A történtek után a lakásban kolbászt sütöttek, cigarettáztak és kávéztak, majd este távoztak a helyszínről. Útközben egy benzinkúton is megálltak, ahol az egyik férfi az ellopott bankkártyával próbált fizetni, de az automata végül bevonta a kártyát.
O. József a bíróságon azt állította, nem ő követte el a gyilkosságot, hanem a nő.
„Veronika fojtotta meg a volt férjét egy kispárnával. Rátette a kispárnát a fejére, meg az orrára, és attól lett vértócsa a párnán meg az ágyon.” A nő ezzel szemben tagadta a vádat, és azt is mondta, hogy O. József meg akarta őt erőszakolni. A férfi erre azt mondta: „Azért rántottam csak le róla a bugyit, mert kíváncsi voltam, hogy reagál majd rá. Szidta az anyámat, ezért elővettem a táskájából a gázspray-t, és kétszer lefújtam vele.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A 15 éves Szabó Lillát továbbra is keresik, miután 2023 augusztusában megszöktették az állami gondozásból. Azóta eltűntként tartják nyilván. A lányt több súlyos bűncselekmény is érte: a bírósági iratok szerint az apja és egy középiskolai tanára is megerőszakolta. A tanárt azóta jogerősen öt és fél év börtönbüntetésre ítélték.
A legutóbbi információk szerint Lillát felismerték az ausztriai Linzben, egy bútoráruház parkolójában
– írta meg a Blikk. A bejelentés alapján egy 40-50 év körüli, sportos testalkatú, jól öltözött férfi volt vele, aki holland akcentussal beszélt angolul. A rendőrséghez is eljutott a bejelentés, jelenleg is vizsgálják az esetet.
A gyermek édesanyja, Hrutka Melinda több civil segítővel együtt próbálja megtalálni a lányát. Egy új információ szerint Lilla akár Svájcban is lehet. A kereséshez a Nem Vagy Egyedül Velünk Alapítvány is csatlakozott. Az alapítvány vezetője, Füssy Angéla egy fantomképet készíttetett Varga Tamással, aki az ország egyik legismertebb bűnüldöző grafikusa. Varga Tamás több mint 25 éve dolgozik együtt a rendőrséggel, portrérajzaival számos súlyos bűnügy megoldásához járult hozzá.
„A gyermek fiatalkorú, jelenleg még állami gondozásban van, és súlyos bűncselekmények áldozata. Ha idősebb férfival látják, az nem a testvére, nem az apja, nem a nagypapája, hanem jó eséllyel bűnelkövető, aki a kiszolgáltatott gyermeket valamilyen célra használja. Volt már erre példa az eltűnése óta. Előfordulhat, hogy kényszerítésre hamis személyazonosságot használ”
– mondta Füssy Angéla.
Hrutka Melinda arról is beszámolt, hogy nemrég egy ismeretlen férfi kereste meg, aki azt állította, tudja, hol van a lánya, és segítene kiszabadítani.
„Egy idegen férfihang szólt bele, aki csak alkalmazáson keresztül volt hajlandó beszélni. Állította, nem csak információja van Lilláról, hanem ki is tudja szabadítani, el tudja hozni az albán maffia által fogva tartott és prostitúcióra kényszerített gyermeket, de csak akkor, ha azonnal fizetek neki 300 ezer forintot. Kértem, hogy küldjön a lányomról egy videót, vagy valami bizonyítékot, hogy igazat mond, aztán majd tudunk egyezkedni, de semmire nem volt hajlandó”
– mondta az édesanya.
A lány kiskorában szakadt el az anyjától, és egy befalazott ablakú házban élt az apjával és a nagymamájával. Melinda dokumentumokkal tudja igazolni, hogy hosszú éveken keresztül próbálta visszakapni a gyermekét a gyámhatóságokon és a bíróságokon keresztül. Most abban bízik, hogy újra magához ölelheti.
A gyermekmentők arra kérik a lakosságot, hogy aki bármilyen hiteles információval rendelkezik Szabó Lilla hollétéről, haladéktalanul jelezze a hatóságoknak vagy a segítő alapítványnak, hogy a lány mielőbb biztonságba kerülhessen.
A 15 éves Szabó Lillát továbbra is keresik, miután 2023 augusztusában megszöktették az állami gondozásból. Azóta eltűntként tartják nyilván. A lányt több súlyos bűncselekmény is érte: a bírósági iratok szerint az apja és egy középiskolai tanára is megerőszakolta. A tanárt azóta jogerősen öt és fél év börtönbüntetésre ítélték.
A legutóbbi információk szerint Lillát felismerték az ausztriai Linzben, egy bútoráruház parkolójában
– írta meg a Blikk. A bejelentés alapján egy 40-50 év körüli, sportos testalkatú, jól öltözött férfi volt vele, aki holland akcentussal beszélt angolul. A rendőrséghez is eljutott a bejelentés, jelenleg is vizsgálják az esetet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Jogosítvány nélkül, bedrogozva vezetett, kötelező biztosítás és rendszám nélküli autójával kilométereken át menekült a rendőrök elől egy férfi – számolt be a Police.hu alapján az RTL.
Amikor érzékelte, hogy üldözni kezdték, gázt adott, és kis utcákon valamint egy kiserdőn keresztül menekült.
Még akkor sem állt meg, amikor levált a gumi autója kerekéről. Egy esetben a szembejövő autósnak is majdnem nekiment.
Végül kipattant az autóból, és gyalog próbált menekülni. A rendőrök azonban hamar elkapták, mostanra pedig le is tartóztatták.
Videón az őrült száguldozás:
Jogosítvány nélkül, bedrogozva vezetett, kötelező biztosítás és rendszám nélküli autójával kilométereken át menekült a rendőrök elől egy férfi – számolt be a Police.hu alapján az RTL.
Amikor érzékelte, hogy üldözni kezdték, gázt adott, és kis utcákon valamint egy kiserdőn keresztül menekült.
Még akkor sem állt meg, amikor levált a gumi autója kerekéről. Egy esetben a szembejövő autósnak is majdnem nekiment.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Gyárfás Tamás péntek délelőtt bevonult a Váci Fegyház és Börtönbe, adta hírül a Blikk. A 76 éves volt sportvezető és médiavállalkozó néhány perccel 10 óra előtt érkezett meg, az autó anyósülésén ült, napszemüveget és baseballsapkát viselt. A kiszállás előtt telefonon beszélt valakivel, a börtönkapuig pedig családtagjai kísérték el.
A volt médiamogul újságírói kérdésekre nem válaszolt, gyalog sétált be az intézmény területére.
A Fővárosi Ítélőtábla április 10-én kihirdetett ítéletében hét év börtönbüntetésre ítélte Gyárfást felbujtóként elkövetett emberölés bűntette miatt Fenyő János meggyilkolásának ügyében.
Az ítélethirdetést követően a bíróság megszüntette az országos bűnügyi felügyeletét, így akkor szabadon távozhatott a bíróságról.
A szabályok szerint leghamarabb a büntetés háromnegyedének letöltése után helyezhető feltételesen szabadlábra.