Meghalt minden idők egyik legnagyobb hatású japán képregénye, a Dragon Bal alkotója, Akira Torijama – írja a BBC. Torijama halálát akut szubdurális hematóma, azaz vérömleny okozta március 1-jén, áll a stúdiója közleményében.
A Dragon Ball képregénysorozatot először 1984-ben adták ki, aztán a sikere miatt népszerű rajzfilm is készült belőle.
Az alaptörténet egy Son Goku nevű fiúról szól, aki sárkánygömböket gyűjt, hogy megvédje a Földet bizonyos Saijanoknak nevezett idegen humanoidoktól.
Egy 2013-as interjújában Torijama azt mondta, fogalma sincs, mitől lett a Dragon Ball világszerte ilyen népszerű. Csodának nevezte a képregényeit, melyekkel csupán a japán fiúknak akart örömet szerezni.
Az 1990-es évek második felében a kereskedelmi csatornákkal Magyarországra is megérkezett a Dragon Ball (és folytatása, a Dragon Ball Z), amit túlzott erőszakossága miatt az akkori ORTT le is vetetett egy időre a képernyőről – nem kis felháborodást okozva az akkori kamasz és tinédzser generáció körében.
Meghalt minden idők egyik legnagyobb hatású japán képregénye, a Dragon Bal alkotója, Akira Torijama – írja a BBC. Torijama halálát akut szubdurális hematóma, azaz vérömleny okozta március 1-jén, áll a stúdiója közleményében.
A Dragon Ball képregénysorozatot először 1984-ben adták ki, aztán a sikere miatt népszerű rajzfilm is készült belőle.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Sorra érkeznek a gratulációk a friss Nobel-díjas Krasznahorkainak: Karácsony, Orbán is posztolt
Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter szűkszavúan gratulált. Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.
Nyáry Krisztián elsőként reagált a Facebookon, és az Aprómunka egy palotáért című műből idézett egy hosszabb részletet:
(…) a művészet, ennyit még én is tudok, az nem az anyagi vagy szellemi tárgyakban megjelenő báj, a nagy szart, már bocsánat, a művészet, az nem valami tárgyban van, az nem esztétikai kijelentés, nem valami message, nincs message, meg egyáltalán, a művészet az csak kapcsolatban van a szépséggel, de nem azonos vele, és főleg nem korlátozódik a bájra, sőt, a maga rendkívüli módján elüldözi azt, tehát nem a könyvben, a szoborban, a festményben, a táncban, a zenében kell keresni, mivel nem is kell keresni, hisz azonnal felismerhető, ha ott van (…)
Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter a bejelentés idején még a magyar felsőoktatásról posztolt, negyedórával később már szűkszavúan gratulált.
Rövidesen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is megszólalt: „Krasznahorkai Lászlónál tökéletes, nagyon is kiérdemelt helyen van” a díj.
Közel negyven perc elteltével Orbán Viktor miniszterelnök is nyilvánosan gratulált, Magyarország büszkeségének, és egyben az első gyulai Nobel-díjasnak nevezve az írót.
Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.
A Svéd Akadémia csütörtökön közölte, hogy idén Krasznahorkai László veheti át az elismerést.
A fogadóirodák az utóbbi napokban második legesélyesebb „jelöltként” jegyezték Krasznahorkait; az esélyek alapján olyan neveket előzött meg, mint Murakami Haruki, Salman Rushdie vagy Thomas Pynchon.
Az írót korábban Kossuth-díjjal, Nemzetközi Man Booker-díjjal, valamint számos hazai és külföldi elismeréssel tüntették ki.
Nyáry Krisztián elsőként reagált a Facebookon, és az Aprómunka egy palotáért című műből idézett egy hosszabb részletet:
(…) a művészet, ennyit még én is tudok, az nem az anyagi vagy szellemi tárgyakban megjelenő báj, a nagy szart, már bocsánat, a művészet, az nem valami tárgyban van, az nem esztétikai kijelentés, nem valami message, nincs message, meg egyáltalán, a művészet az csak kapcsolatban van a szépséggel, de nem azonos vele, és főleg nem korlátozódik a bájra, sőt, a maga rendkívüli módján elüldözi azt, tehát nem a könyvben, a szoborban, a festményben, a táncban, a zenében kell keresni, mivel nem is kell keresni, hisz azonnal felismerhető, ha ott van (…)
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Így ír a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlóról a világsajtó: Végtelennek tűnő mondatok, könyörtelen intenzitás
A legnevesebb médiumok is beszámoltak arról, hogy Kertész Imre után ismét magyar író nyerte az irodalmi Nobel-díjat. A BBC, a Guardian vagy a CNN is fő helyen hozta a hírt.
Mint megírtuk, csütörtök délután kiderült, hogy 2025-ben magyar író, Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia közleményében megjelent hivatalos indoklás szerint a magyar író a díjat „lebilincselő és vizionárius életművéért” kapta, amely „az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.
A hírről természetesen a világ legnevesebb médiumai is beszámoltak online felületükön. A BBC azt hangsúlyozza, hogy Krasznahorkai Kertész Imre után a második magyar szerző, aki elnyerte ezt a rangos díjat. Megemlítik, hogy öt regényt írt, melyek közül kettőt emeltek ki: az 1985-ben kiadott Sátántangót, amelyből 1994-ben hétórás fekete-fehér film is készült Tarr Béla rendezésében; illetve a 2021-es Herscht 07769 című kötetet, amelyet nagyszerű kortárs német regényként jellemeztek a kritikusok.
A Guardian arról is ír, hogy Krasznahorkai számos más neves irodalmi díjat is elnyert már, köztük a Nemzeti Könyvdíjat (2019-ben), amely az Amerikai Egyesült Államok egyik legismertebb irodalmi díja, vagy a Nemzetközi Man Booker irodalmi díjat (2015-ben). Cikkük szerint a magyar szerző hosszú körmondatairól és "könyörtelen intenzitásáról" ismert, amely miatt a kritikusok Gogolhoz, Melville-hez és Kafkához hasonlítják. Azt is megemlítik, hogy Krasznahorkai karrierjét nagyban meghatározták az utazások is, hiszen a világ számos helyén járt: élt Németországban, Kelet-Ázsiában és az Egyesült Államokban is.
amikor még Krasznahorkai műveiből csupán néhányat fordítottak le angol nyelvre, James Wood irodalomkritikus szerint ezek a kötetek olyanok voltak, mint a "ritka pénznemek".
Ebben a cikkben is szerepel, hogy Krasznahorkait a hosszú, kígyózó mondatok jellemzik, amelyek eredménye Szirtes György műfordító szerint „az elbeszélés lassú lávafolyama”.
A New York Times felidézte, a magyar szerző 2014-ben azt nyilatkozta a lapnak, hogy egy „abszolút eredeti” stílust próbált kialakítani:
„El akartam távolodni irodalmi őseimtől, nem szerettem volna Kafka, Dosztojevszkij vagy Faulkner valamiféle új verziója lenni.”
Mint megírtuk, csütörtök délután kiderült, hogy 2025-ben magyar író, Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia közleményében megjelent hivatalos indoklás szerint a magyar író a díjat „lebilincselő és vizionárius életművéért” kapta, amely „az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.
A hírről természetesen a világ legnevesebb médiumai is beszámoltak online felületükön. A BBC azt hangsúlyozza, hogy Krasznahorkai Kertész Imre után a második magyar szerző, aki elnyerte ezt a rangos díjat. Megemlítik, hogy öt regényt írt, melyek közül kettőt emeltek ki: az 1985-ben kiadott Sátántangót, amelyből 1994-ben hétórás fekete-fehér film is készült Tarr Béla rendezésében; illetve a 2021-es Herscht 07769 című kötetet, amelyet nagyszerű kortárs német regényként jellemeztek a kritikusok.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Krasznahorkai László kapta az irodalmi Nobel-díjat
A hivatalos indoklás szerint a magyar író a díjat „lebilincselő és vizionárius életművéért” kapta, amely „az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.
A Svéd Királyi Tudományos Akadémia csütörtök délután hirdette ki, hogy
2025-ben Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat.
A közleményben megjelent hivatalos indoklás szerint a magyar író a díjat „lebilincselő és vizionárius életművéért” kapta, amely „az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.
Krasznahorkai László 1954-ben született Gyulán, a román határ közelében. Hasonlóan távoli, vidéki közeg ad helyszínt első regényének, a Sátántangónak is, amely 1985-ben jelent meg, és irodalmi szenzáció lett Magyarországon, egyben az író nagy áttörését is jelentette.
A regény erősen sejtető eszközökkel mutat be egy nyomorúságos helyzetben élő lakóközösséget egy elhagyott termelőszövetkezet területén, valahol a magyar vidéken, nem sokkal a kommunizmus bukása előtt. 1994-ben Béla Tarr rendezésében film is készült a regényből. Innentől kezdve Krasznahorkai állandó alkotótársa lett a hozzá hasonlóan öntörvényű, fekete-fehér filmjeivel a nemzetközi színtéren is kultikussá vált rendezőnek. Egészen 2011-ig dolgoztak együtt, amikor a A torinói lóval lezárta mozifilmes életművét.
Műveit elismeréssel fogadták a kritikusok az Egyesült Államoktól Japánig. Az amerikai kritikus, Susan Sontag második könyve, Az ellenállás melankóliája (1989) után „az apokalipszis Gogolt és Melville-t idéző magyar mesterének” nevezte Krasznahorkait, W. G. Sebald pedig így írt róla: „Krasznahorkai víziójának univerzalitása a Holt lelkeket író Gogoléval rokon, s a kortárs irodalommal kapcsolatos minden kétségünket eloszlatja”. 1993-ban elnyerte Németországban az év legjobb könyvének járó díjat, a Bestenliste-Preist Az ellenállás melankóliája című regényéért.
A Háború és háború (1999) című regényben Krasznahorkai a magyar határokon túlra fordította a figyelmét: a szerény levéltáros, Korin élete utolsó nagy tettére készül, és Budapest pereméről New Yorkba utazik, hogy egy pillanatra a világ közepére állhasson. Otthon, a levéltárban egy kivételesen szép, régi eposzra bukkant visszatérő harcosokról, és abban reménykedik, hogy megismerteti a világgal. Krasznahorkai prózája ekkorra a hömpölygő szintaxis felé alakul: hosszú, kanyargó, pont nélküli mondatokkal, amelyek azóta védjegyévé váltak.
A regény írása közben több éven át keresztül-kasul utazta Európát. A mű megírásában legnagyobb segítségére Allen Ginsberg volt, akinek New York-i lakásában hosszabb ideig lakott, és baráti tanácsaival is segítette őt.
1990-ben Kelet-Ázsiában utazgatott, mongóliai és kínai élményeiről Az urgai fogoly és a Rombolás és bánat az Ég alatt című regényében számolt be.
2016 szeptemberében megjelent Báró Wenckheim hazatér című regénye, melyben a fókusz a hazatérésen van. Itt Dosztojevszkij „idiótája” születik újjá a reménytelenül szerelmes, szerencsejáték-függő báró alakjában. A báró tönkrement, és sok, Argentínában töltött száműzetéses év után hazafelé tart Magyarországra. Krasznahorkai László egész életművét összegző regénye apokalipszis és karnevál, érzékeny szatíra és dráma és tragikus zárlat, melyben mindenki megkapja a magáét: aki nevetni akar, nevethet, aki elérzékenyülni, az elérzékenyül. Előképe Gogol és Mikszáth, no meg az enciklopédikus Dante, aki e regény lapjain is feltűnik: szolnoki lakos, aki – fejben – erősen hasonlít a Dante nevű brazil balhátvédre.
2018-ban jelent meg az Aprómunka egy palotáért: bejárás mások őrületébe című műve, 2022-ben a Herscht 07769 című elbeszélése, 2024-ben pedig a Zsömle odavan című regénye. Legújabb regénye, A magyar nemzet biztonsága novemberben jelenik majd meg.
Krasznahorkai László számos díjat kapott a munkássága során, köztük tulajdonosa a legrangosabb magyar állami díjnak, a Kossuth-díjnak is. 1993-ban megkapta az év legjobb könyvének járó díjat Az ellenállás melankóliája című regényéért Németországban, valamint 2010-ben Berlinben megkapta a Brücke Berlin-díjat Seiobo járt odalent című elbeszéléskötetéért, ami németül is megjelent. 2014-ben elnyerte az America Award irodalmi életműdíjat, majd egy évvel később a nemzetközi Booker-díjat is. 2021 áprilisában neki ítélték meg az Osztrák Állami Díjat, 2022-ben pedig a Herscht 07769 című elbeszélésével elnyerte a Libri-díjat.
A Svéd Királyi Tudományos Akadémia csütörtök délután hirdette ki, hogy
2025-ben Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat.
A közleményben megjelent hivatalos indoklás szerint a magyar író a díjat „lebilincselő és vizionárius életművéért” kapta, amely „az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Eléggé a radar alatt érkezett az Amazon Primve Video felületére a Mocskos játszma. Az legalábbis furcsa, hogy szinte senki sem beszélt arról a premierig, hogy egy új Shane Black-film jelenik meg nemsokára az életünkben. Ha pedig valaki esetleg nem ismerné az egykor a világ legjobban fizetett forgatókönyvíróját, annak eláruljuk, hogy Black olyan filmek szkriptjéért volt felelős többek között, mint a Halálos fegyver, Az utolsó cserkész, Az utolsó akcióhős vagy az Utánunk a tűzözön (ezért kapta anno a rekordgázsit). 2005-ben aztán felcsapott rendezőnek is (a forgatókönyveket továbbra is maga írja, maximum szerzőtársat kap maga mellé), amikor előállt a Durr, durr és csók című remek kis krimi-vígjátékkal, amelynek köszönhetően Robert Downey Jr. később megkapta Tony Stark szerepét. S talán az sem véletlen, hogy 2013-ban maga Black lehetett a Vasember 3 rendezője is. 2016-ban pedig újra sikerült nagyot dobnia a Ryan Gosling és Russell Crowe nevével fémjelzett Rendes fickókkal.
Szóval Black igazi nagyágyú volt, aki főként a nagydumás és igen vicces karaktereiről volt ismert, máig rengeteg szövegét idézik a fenti filmekből.
A 2010-es évek második felében aztán minden sci-firajongó odáig volt, amikor kiderült, hogy Black írja-rendezi a következő Predator-filmet, tekintve, hogy ő alakította a sajnos igen korán pórul járt viccmesélő Hawkinst az első, ’87-es részben. A 2018-as Predator – A ragadozó azonban sajnos nagy meglepetésre félrement. Black karakterei és szövegei inkább csak jópofáskodóak voltak, mintsem igazán viccesek, a fordulatok és akciók pedig egyenesen lehangolóak. Sebaj, mindenkinek belefér egy mellényúlás, előfordul.
Erre most, hét évvel később előáll egy akció-krimi-vígjátékkal, vagyis egy olyan sztorival, amiben ő magasan a legjobb (volt), méghozzá Donald E. Westlake egyik (Richard Stark álnéven futó) Parker-regényeinek feldolgozásával. Vissza a kezdetekhez, itt az új Rendes fickók. Sajnos nem.
A Parker-könyvekből már több film is készült, mint például az 1967-es A játéknak vége, az 1968-as Kétes döntés, az 1973-as A társaság, az 1983-as Leszámolás, az 1999-es Visszavágó vagy a 2013-as Parker.
Sokan nem is tudták tehát, hogy Lee Marvin, Jim Brown, Robert Duvall, Peter Coyote, Mel Gibson, Jason Statham és most Mark Wahlberg ugyanazt a karaktert játszották.
Mondjuk, ez nem is annyira meglepő, tekintve, hogy a 2013-as Parker volt az első, amelyben megtartották az eredeti nevet, addig folyamatosan megváltoztatták, futott Walkerként, Stone-ként, Macklinként, McCainként vagy Porterként.
Shane Black azonban nem félt a Parkert használni, így a profi tolvaj újabb bevetéseit már ezen a néven, Wahlberg alakításában láthatjuk. A sztori szerint Parker épp egy jól megtervezett rablást hajt végre a társai, köztük a veterán Philly (Thomas Jane) segítségével. Azonban a dolgok igen rosszul alakulnak, amikor a sikeres balhé után az egyik társa, Zen (Rosa Salazar) elárulja őket, és mindenkit kinyír a bandából. Parker is súlyosan megsérül, de hamar felépül, és persze azonnal bosszút forral Zen ellen.
Amikor azonban rátalál a nőre, az meginvitálja egy jóval nagyobb szabású, milliárd dolláros értékű balhéba, az odáig vezető út azonban rivális gengsztereken át vezet, az élükön a kvázi magánhadsereggel rendelkező Lozinivel (Tony Shalhoub).
Parker így segítségül hívja régi haverjait, a színész-színházvezető Grofieldet (LaKeith Stanfield), a nagydumás házaspárt, Edet (Keegan-Michael Key) és Brendát (Claire Lovering), illetve az új, nem túl eszes zöldfülűt, Stant (Chai Hansen).
Persze egy Shane Black-film mindig tele van mellékkarakterekkel, így olyan színészek is feltűnnek még a Mocskos játszmában, mint Chukwudi Iwuji (a milliárdos Phineas), Nat Wolff (Lozini pribékje, Kincaid), Gretchen Mol (Philly özvegye), az ismert üzletember Mark Cuban (aki önmagát játssza), Yvonne Zima (Kincaid macája), Peta Wilson (a moteles Madge) vagy az Acapulco-sorozatból ismert Hemky Madera (Ortiz ezredes). Ennyi figurával pedig garantált a móka, nem? Nos, nem feltétlenül.
A legnagyobb baj a Mocskos játszmával, hogy Shane Black nem foglalkozott azzal, hogy esetleg megkedveljük a főszereplőit. Parker ugyanis itt egy szinte teljesen lelkiismeretlen bűnöző. Persze van benne némi tisztesség, tolvajbecsület, és a barátaiért megtesz mindent, de olyan fapofával gyilkolássza az embereket (oké, nem feltétlenül a jókat, de azért olyanokat is, akik nem érdemelnének halált), és olyan lazán áldoz be akár ártatlanokat is a céljai eléréséhez, mindezt pedig olyan mérhetetlen és arrogáns közönnyel teszi, hogy képtelen elnyerni a nézők szimpátiáját. De ott van a másik főszereplő, Zen is, akinek úgy kéne drukkolnunk, hogy végignéztük, ahogy minden társát lelövi az előző rablás után, hogy megtartsa az egész szajrét, és ezen még az sem segít, hogy alapvetően jó célra szánja a pénzt.
De sajnos a többiek sem lesznek a szívünk csücskei, s mivel elég nehéz azonosulni a karakterekkel, így nem is drukkolunk nekik, magasról tojunk arra, hogy sikerül-e nekik összehozni a balhét vagy nem.
A Mocskos játszma ennek ellenére szórakoztató is tud lenni, mivel folyamatosan pörög, rengeteg dolog történik benne, és meglepő módon igen nagyszabású, vizuális effektekben gazdag akciójeleneteket is kapunk (a lóversenyes autósüldözés vagy a magasvasút kisiklása). Illetve Black nem problémázik a gyilkolászással sem, annyi embert lőnek szó szerint szitává, amennyit nem szégyellnek. Egy idő után immúnisak is leszünk erre, az viszont még jobban fájt, hogy egy-két dumát leszámítva sajnos a Mocskos játszma szövegei is inkább a Predator – A ragadozó párbeszédeire hajaznak, azaz inkább az érződik róluk, hogy nagyon viccesek akarnak lenni, de annyira nem azok.
Szóval úgy tűnik, Shane Black a Rendes fickók óta egy kissé elvesztette a monyóját, és a Mocskos játszma egy újabb melléfogás lett, mindenesetre a remény hal meg utoljára, így továbbra sem tudjuk leírni őt, talán majd legközelebb összejön. A türelmünk mindenesetre erősen fogyóban.
Eléggé a radar alatt érkezett az Amazon Primve Video felületére a Mocskos játszma. Az legalábbis furcsa, hogy szinte senki sem beszélt arról a premierig, hogy egy új Shane Black-film jelenik meg nemsokára az életünkben. Ha pedig valaki esetleg nem ismerné az egykor a világ legjobban fizetett forgatókönyvíróját, annak eláruljuk, hogy Black olyan filmek szkriptjéért volt felelős többek között, mint a Halálos fegyver, Az utolsó cserkész, Az utolsó akcióhős vagy az Utánunk a tűzözön (ezért kapta anno a rekordgázsit). 2005-ben aztán felcsapott rendezőnek is (a forgatókönyveket továbbra is maga írja, maximum szerzőtársat kap maga mellé), amikor előállt a Durr, durr és csók című remek kis krimi-vígjátékkal, amelynek köszönhetően Robert Downey Jr. később megkapta Tony Stark szerepét. S talán az sem véletlen, hogy 2013-ban maga Black lehetett a Vasember 3 rendezője is. 2016-ban pedig újra sikerült nagyot dobnia a Ryan Gosling és Russell Crowe nevével fémjelzett Rendes fickókkal.
Szóval Black igazi nagyágyú volt, aki főként a nagydumás és igen vicces karaktereiről volt ismert, máig rengeteg szövegét idézik a fenti filmekből.
A 2010-es évek második felében aztán minden sci-firajongó odáig volt, amikor kiderült, hogy Black írja-rendezi a következő Predator-filmet, tekintve, hogy ő alakította a sajnos igen korán pórul járt viccmesélő Hawkinst az első, ’87-es részben. A 2018-as Predator – A ragadozó azonban sajnos nagy meglepetésre félrement. Black karakterei és szövegei inkább csak jópofáskodóak voltak, mintsem igazán viccesek, a fordulatok és akciók pedig egyenesen lehangolóak. Sebaj, mindenkinek belefér egy mellényúlás, előfordul.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
