hirdetés

KÉK HÍREK

Életfogytiglanra ítélték a kőbányai machetés gyilkost

A férfi egy háromgyermekes anyát ölt meg kegyetlen módon a gyerekei szeme láttára. Leghamarabb 30 év múlva helyezhetik feltételesen szabadlábra.

Link másolása

hirdetés

Jogerősen életfogytiglanra ítélte a kőbányai machetés gyilkost a Fővárosi Ítélőtábla kedden - tudatta a bíróság honlapján közleményben.

Az ügyben a Fővárosi Törvényszék február 17-én hirdette ki elsőfokú, nem jogerős ítéletét, amelyben a fiatalembert emberölés, szexuális visszaélés és gyermekpornográfia bűntettében mondta ki bűnösnek, és ezért halmazati büntetésül 20 év határozott idejű fegyházra ítélte azzal, hogy legkorábban a büntetés kétharmad részét követően bocsátható feltételes szabadságra.

Mivel a fiatalember korábbi bűncselekmények miatt kiszabott büntetése próbaideje alatt követte el a vádbeli cselekményeket, a bíróság elrendelte a korábban kiszabott két év szabadságvesztés végrehajtását is, továbbá kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült közel 12 millió forint bűnügyi költség megfizetésére.

Az elsőfokon megállapított tényállás lényege szerint a férfi 2019. december 25-én hajnalban 13 éves féltestvérével "szexuális cselekményt végzett". Ez a vádlott házkutatás során előkerült naplójából derült ki. 2019. december 30-án a késő délutáni órákban a vádlott azzal a szándékkal csöngetett be a kőbányai társasházban lakó első emeleti szomszédjához, hogy valakit megöljön.

Amikor az ott lakó anyuka az ajtót résnyire kinyitotta, a férfi egy 44 centis bozótvágó késsel többször megszúrta a háromgyermekes asszonyt.

Az áldozat gyermekei telefonon hívtak segítséget. A gyilkos elmenekült a tetthelyről, majd másnap feladta magát a rendőrségen. A házkutatás során kiderült az is, hogy

hirdetés
a férfi notebookján és mobiltelefonján 18 év alatti lányokról készült pornográf felvételeket tartott.

A Fővárosi Törvényszék első fokon még nem látta megalapozottnak a különös kegyetlenséget, ugyanakkor mivel a vádlottnak semmiféle oka, indítéka nem volt a gyilkosságra, cselekményét aljas célból elkövetettnek minősítette. A hozzátartozója sérelmére elkövetett cselekménnyel kapcsolatban a bíróság megállapította a szexuális visszaélés bűntettét, mert bár a szexuális cselekmény a sértett beleegyezésével történt, arra őt a vádlott nem kényszerítette, ám az elkövetés időpontjában a sértett még nem töltötte be 11. életévét, így az ő belátási képessége korlátozott volt.

Az ügyészség tényleges életfogytiglan kiszabását indítványozta, a törvényszék azonban úgy ítélte meg, hogy miután a vádlott a cselekmény elkövetésekor 22 éves, úgynevezett fiatal felnőtt volt, esetében a büntetési célok határozott idejű szabadságvesztéssel is elérhetőek. A büntetés kiszabásakor az elsőfokú bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott visszaeső, korábban is szexuális cselekmény miatt ítélték el, valamint, hogy vádbeli cselekményeit a korábbi ítélettel kiszabott próbaidő alatt követte el, ugyanakkor enyhítő körülménynek számított a vádlott beismerése, megbánása, továbbá, hogy feladta magát a rendőrségen.

A februári elsőfokú döntés ellen az ügyészség súlyosításért, a védelem enyhítésért fellebbezett, így került az ügy másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblára.

A tábla kedden az emberölés vonatkozásában a törvényszékkel ellentétben megállapította, hogy az különös kegyetlenséggel és aljas célból történt, így a cselekmény tárgyi súlyát és a vádlott személyében rejlő társadalomra veszélyességet figyelembe véve úgy látta, szükséges az életfogytiglan kiszabása.

A vádlott feltételes szabadságra bocsátásának lehetősége legkorábban 30 év múlva vizsgálható.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK

Megvertek egy biztonsági őrt Kecskeméten, mert rászólt egy családra a maszkviselés miatt

Egy 43 éves nő és két gyereke támadt rá a biztonsági őrre: ököllel ütötték és karmolták a férfit.

Link másolása

hirdetés

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján közölte az esetet: egy nő és két gyereke rátámadt egy helyi áruház biztonsági őrére, miután az felhívta a figyelmüket a helyes maszkhasználatra.

A tájékoztatás szerint az egyik kecskeméti áruház üzletvezetője tett bejelentést hétfőn arról, hogy egy 43 éves nő, 22 éves fia és 15 éves lánya rátámadt az áruház biztonsági őrére: ököllel ütötték és karmolták a férfit. Az alkalmazott előzőleg figyelmeztette a családot arra, hogy az áruház területén viseljenek orrot és szájat eltakaró maszkot

– írja az MTI.

A dulakodás odáig fajult, hogy közben még az áruvédelmi kaput is kidöntötték, ezzel több százezer forintos kárt okozva az üzletnek.

A család tagjait gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök. Az asszonynak kiskorú veszélyeztetése és könnyű testi sértés, két gyerekének pedig csoportosan elkövetett garázdaság miatt kell felelnie.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés

Rálőttek a Bajnai-kormány igazságügy-miniszterének lakására

A tettes egy ittas szomszéd volt, a rendőrség garázdaság gyanújával vette őrizetbe.

Link másolása

hirdetés

Garázdaság gyanúja miatt vette őrizetbe a rendőrség azt a férfit, aki szerda hajnalban ittasan több lövést adott le Forgács Imre volt igazságügyi és rendészeti miniszter lakásának az ajtajára - tudta meg a Népszava.

Forgács a lapnak elmondta, szerda reggel hatkor arra ébredtek, hogy a belvárosi társasházban, ahol élnek bekapcsolt egyik szomszédjuk lakásának riasztója. Felesége felhívta a szomszédot, kiderült, hogy nem történt semmi baj, de sem ő, sem később a közös képviselő nem tudta rávenni az ittas férfit a riasztó kikapcsolására.

A férfi ezután megjelent Forgácsék lakásának ajtaja előtt, és trágár szavak kíséretében, üvöltözve azt akarta, hogy nyissanak neki ajtót. Mivel ezt nem tették meg, a férfi egy pisztollyal több lövést adott le az ajtóra, majd visszament a lakásába.

Forgácsék riasztották a rendőrséget, húsz perccel később pedig az egyenruhások el is fogták lakásában a férfit. A helyszínen kiderült, nem éles lőfegyverrel, hanem gumilövedékes pisztollyal lőtt, aminek a golyója nem tud áthatolni a bejárati ajtón.

A lap megjegyzi, hogy a Bajnai-kormányban 2009 decembere és 2010 májusa között az igazságügyi és rendészeti miniszteri posztot betöltött Forgács Imre volt az, akinek a magánszemélyeknél tartott lőfegyverek szigorításával is foglalkoznia kellett. Ekkor történt több, olyan súlyos bűncselekmény. amit sportlövőként regisztrált személyek követtek el a sportcélokra maguknál tartott lőfegyverekkel. Az országos sajtóban nagy port kavart esetek után szigorítottak ebben a körben a fegyvertartás szabályain.

Ebben az esetben a rendőrség közölte, politikai motiváció az ügyben nem merült fel.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés

11 éves gyereket gázolt el a villamos Budapesten

A baleset a XVIII. kerületben történt, a gyereket fejsérüléssel szállították kórházba.

Link másolása

hirdetés

Elgázolt a villamos egy 11 éves gyereket Budapesten a XVIII. kerületben, írja a Metropol.

Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a helyszínre riasztott mentőegységek egy 11 éves gyermeket szállítottak fejsérüléssel kórházba.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyelőre nem adott tájékoztatást az esetről.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK

Egy 22 évvel ezelőtti gyilkosság gyanúsítottját hozták haza Magyarországra

Európai elfogatóparancsot adtak ki a két szlovák állampolgár ellen.
Címkép: - szmo.hu
2021. december 01.


Link másolása

hirdetés

Egy 1999-ben elkövetett emberölés egyik gyanúsítottját hozták Magyarországra német és osztrák rendőrök, írja a Police.hu.

A gyanú szerint 1999. február 2-án a XV. kerületi Szent Korona útján található egyik vendéglátóhelyen ismeretlen tettesek megöltek egy magyar és egy bolgár állampolgárságú férfit, a Telex cikke szerint Döcher Györgyöt és bolgár testőrét. A Nemzeti Nyomozó Iroda életvédelmi osztálya emberölés gyanúja miatt nyomozott a szlovák állampolgárságú D. Alex és B. Karol ellen.

A két gyanúsított ellen európai elfogatóparancsot adtak ki, amelynek alapján idén október 8-án D. Alexet Budapesten, míg B. Karolt ugyanazon napon Németországban fogták el a rendőrök.

A német hatóságok B. Karol kiadatásáról döntöttek, majd – az osztrák rendőség közreműködésével – 2021. november 30-án Hegyeshalomnál átadták a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Terrorelhárítási Központ munkatársainak, ahonnan a TEK műveleti egységei szállították Budapestre.

A szlovák férfit 2021. november 30-án a KR NNI Életvédelmi és Célkörözési Főosztály munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki a fenti ügyben, majd őrizetbevételét követően letartóztatására tettek előterjesztést.

Videó: A gyanúsított Magyarországra szállítása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: