A Rovatból

Együtt tüntetett az ellenzék: demokráciát és kiszámítható jövőt követelnek 12 pontjukban

Több politikus, civil aktivista és diák is felszólalt a Szabad sajtó útján.


Az ellenzék közös tüntetést szervezett március 15-ére a Szabad sajtó útján, ahol számos fellépő szólalt fel vagy adott elő valamit a színpadon.

Az esemény a Himnusszal indult, majd Petőfi Sándor Kutyák dala című verse is elhangzott Fodor Tamás színművész előadásában.

Az első felszólaló Deák Dániel egyetemi tanár és civil aktivista volt, aki "Elmúlt 30 év" címmel tartott kisebb előadást március 15-ről. Arra hívta fel a figyelmet, hogy szükség van egy új társadalmi szerződésre, amihez bátor polgárok civil politizása kell.

Utána Molnár Péter slammer lépett színpadra, aki egyébként amellett, hogy Európa-bajnok a slam poetryben, egykori Fidesz-alapító tag is. A műfajt inkább a fiatalok kedvelik, így a főként idősekből álló tömeg kevésbé tudott a gyors szavalással azonosulni.

A következő felszólaló Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének pécsi ügyvivője volt, aki szerint a túlóratörvény lendületet adott a szakszervezetek feléledéséhez.

„Sztrájkot, bérharcot, eredményesen jelen pillanatban Magyarországon csak a versenyszférában lehet tartani”

- jelentette ki, hozzátéve, hogy a PDSZ folytatja a küzdelmet és valódi sztrájkra készülnek, május elsején pedig tüntetni akarnak.

Ezután Káposznyák István, A Szolidaritás Mozgalom elnöke következett, aki beszédében emlékezetett arra, hogy több nemzet küzdött egyszerre a magyar szabadságért, ami jelenleg veszélyben van, mert „azok, akik keresztény Magyarországról beszélnek, vallásos köntösbe bújva lopnak és hazudnak”. Szerinte 1848 üzenete az, hogy csak összefogással lehet az elnyomókat legyőzni.

"A Szolidaritás sosem adja fel, "küzdeni fogok a magyar szabadságért, a tisztességes közéletért, a törvény előtti egyenlőségért"

- mondta.

Fehér Tibor, a Város Mindenkié (AVM) aktivistája azt emelte ki beszédében, hogy jelenleg is lakhatási krízis van az országban, ami nemcsak a hajléktalanokat érinti. Kevés a szociális szolgáltatás, magasak az albérleti árak és kisgyermekes családokat lakoltatnak ki a tartozásaik miatt. Szerinte az "a minimum minimuma", hogy utóbbit az elhelyezés megoldása nélkül le lehessen megtenni. Ennek érdekében a Város Mindenkié egy újabb törvénymodósítást kezdeményez, amire választ várnak.

Utána Sipos Ferenc Norbert egyetemista lépett színpadra, aki a fiatalabb generációkat képviselte az eseményen a műsorvezető szerint. Szerinte viszont a fiatalokat elengedték, ezért ők már egy "elveszett generáció". Mint mondta, a kormányok eddig nem foglalkoztak eléggé a fiatalokkal, ezért most "a jövőnk egy kiló krumplit vagy egy fél disznót ér".

„Elegünk van abból, hogy a fiatalokat használják fel arra, hogy az elmúlt 30 év hibás politikáját dicsőítsék. Mi nem az elmúlt 30 évet építjük tovább, hanem változást követelünk"

- mondta, majd hozzátette, hogy "az elmúlt 30 évet elsöpörjük".

Ezután a diákok beolvasták a fiatalok és az ellenzék 12 pontját.

Ezek a következők:

1. Demokráciát és jogállamot!

2. Pártatlan közmédiát, a propagandamédia állami finanszírozásának beszüntetését!

3. Független ügyészséget és bíróságokat!

4. A közvagyon gondos és jogszerű kezelését, a korrupt közszereplők felelősségre vonását!

5. Igazságos közteherviselést, a szélsőséges jövedelmi különbségek felszámolását!

6. A tudomány, a kultúra, az oktatás szabadságát és támogatását, minőségi oktatást az egész országban!

7. Méltányos bérezést és munkakörülményeket, a munkavállalói jogok kiszélesítését és érvényesítését!

8. Széleskörű társadalmi egyeztetést az érintettekkel, valamint a szakmai, érdekvédelmi és civil szervezetekkel!

9. Színvonalas egészségügyi ellátást mindenkinek!

10. Létbiztonságot, lakhatást mindenkinek, és kiszámítható jövőt!

11. A klímaválsággal szembeni hatékony fellépést, természeti értékeink megőrzését és a környezetünk védelmét!

12. Nemzetünk és az Európai Unió értékei melletti kiállást!

Ezután Lakatos Béla roma közéleti személyiség mondott beszédet, aki hangsúlyozta, hogy "mi, cigány emberek mindig vállvetve harcoltunk a magyarsággal", pedig szerinte a romák minden háborúban "vérükkel váltották meg magyarságukat". Ezután

felszólított mindenkit, hogy ne nevezzenek egy cigányt se migránsnak.

Az első politikai felszólaló Márki-Zay Péter volt, aki visszaemlékezett arra, hogy „egy évvel ezelőtt Hódmezővásárhelyen a szeretet hatalma legyőzte a hatalom szeretetét”, majd felidézte azt is, hogy már 1948-ban is számos szellemi, politikai irányzat feszült egymásnak, mégis képesek voltak együtt a közös ügyért harcolni. Szerinte

az ország a tavaly áprilisi választás után elveszett, azonban hozzátette, hogy "de mára létrejött valami, amitől a hatalom retteg, a mostani színpadon valamennyi ellenzéki párt képviselője megjelenik, létrejött a nemzeti egység".

Bár Márki-Zay örül, hogy több városban és budapesti kerületben megállapodtak egymással az ellenzéki képviselők, mégis sajnálja, hogy az európai parlamenti választáson nem lesz közös ellenzéki lista. A voksolással kapcsolatban hangsúlyozta: "Mindenkinek el kell menni szavazni!"

Utána Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége, a Demokratikus Koalíció EP-listavezetője szólalt fel a tüntetésen. Szerinte az ellenzéknek nem Orbán Viktor leváltása a célja, ez csak egy eszköz arra, hogy élhető Magyarországot hozzanak létre. Hangsúlyozta, hogy szerinte lázadni kell, "nem lehet alku az önkényuralommal": „Aki ma hazafi, az lázad a Fidesz kormánya ellen.”

A következő színpadra lépő Hadházy Ákos volt, aki arról beszélt, hogy "sok beszéd helyett sok munkára van szükség" ahhoz, hogy Magyarországon jólét és szabadság legyen. Szerinte

„szánalmas balf.szok vagyunk, ha hagyjuk, hogy igaztalanul gyalázzanak bennünket az adófizetők pénzéből.”

Utána Jakab Péter, a Jobbik szóvivője azzal kezdte beszédét, hogy március 15-e Orbán Viktor bukásának ünnepe". A politikus azt mondta, rossz híre van a miniszterelnöknek, mert

nemzeti egység születik, ugyanis most az ellenzéki pártok képviselő egy színpadra álltak. Szerinte bár nem mindenben ért egyet a többi felszólalóval, de a nemzetért össze kell fogniuk, mert "egy elmebeteg" foglyul ejtette.

Őt követte Turcsán Szabolcs, az LMP alapító tagja, aki beszédében azt emelte ki, hogy az ellenzéki pártoknak egymást erősítve kell növekedni, de a klímavédelem fontosságát is hangsúlyozta. Szerinte a kormány ellensége a zöld politikának, ezért

a Fideszt le kell váltatni, hogy fenntartható és élhető Magyarország születhessen.

Az LMP ennek érdekében döntött úgy, hogy szövetséget köt a többi ellenzéki párttal a Fidesz ellen.

Ezután Bősz Anett, a Liberálisok alapító tagja szólalt fel, aki szerint ma ugyanazokért ugyanazokért a célokért küzdünk, mint 1848-ban Petőfiék, mert nincs sajtószabadság, törvény előtti egyenlőség és felelős kormány.

"Követeljük a jogállamot, a jogegyenlőséget a demokráciát"

- mondta, majd hozzátette azt is, hogy az ünnepet és az országot is vissza kell venni a Fidesztől.

Az MSZP képviseletében Kálló Dániel mondott beszédet, aki először felsorolta a márciusi ifjakat, akik szerinte olyan "fiatalok, akik mertek politizálni, hiába volt veszélyes. Megtették magukért, a nemzetért és a jövőért". Szerinte a fiatalok ma nemcsak azért hagyják el Magyarországot, mert máshol jobb az oktatás vagy a munkalehetőséget, hanem mert "nem lelik honukat a hazában".

Bejelentette azt is, hogy 19 évesen, az MSZP színeiben, de párton kívüli tagként indul az európai parlamenti választáson - így ő lehet a valaha volt legfiatalabb EP-képviselőjelölt.

Utolsó előtti felszólalóként Donáth Anna, a Momentum alelnöke állt színpadra, aki azt emelte ki, hogy 1848-ban együtt mozdult Magyarország és Európa, és akkor mindenki együtt tudott cselekedni, mert voltak közös ügyeik és céljaik. Szerinte most is ezt kellene tennie a magyaroknak, akiket csak úgy lehet egységesen összekovácsolni, hogy meghatározzuk a közös értékeinket.

Végül Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője mondott beszédet. Hangsúlyozta, hogy amikor a márciusi ifjak a Nyugat felé tekintettek, nem lettek hazaárulók, mert tudták, hogy a magyarság megmaradását a friss, előremutató eszmék szolgálják, mint a szabadság és az egyenlőség.

Szerinte most is harcolni kell Magyarország függetlenségéért, hogy ne "egy Moszkvától függő, köpcös kis bábhelytartó" irányítása alatt éljünk.

A közös ellenzéki tüntetést élőben közvetítettük:

Szeretlek Magyarország

ÉLŐ: Közös ellenzéki tüntetés a Szabad sajtó útján

Szeretlek Magyarország

ÉLŐ: Közös ellenzéki tüntetés a Szabad sajtó útján


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Két órán belül két vonatgázolás is történt szombat reggel Magyarországon
Előbb Velencénél gázolt a vonat, majd nem egész két órával később Hegyeshalomnál történt tragédia. Mindkét településen zajlik a helyszínelés.


Gázolt a vonat Velencén és Hegyeshalomban is szombat reggel, emiatt késésekre kell számítani a székesfehérvári vasútvonalon és a Győr-Hegyeshalom vonalszakaszon - írja az MTI a Mávinform közlése alapján.

Azt írták,

a budapesti Déli páIyaudvarról Nagykanizsára 5.30-kor elindult Tópart InterCity elgázolt egy embert Velence megállóhelynél.

A helyszínelés ideje alatt Kápolnásnyék és Gárdony között egy vágányon szünetel a forgalom. A Budapest-Székesfehérvár vonalon és a csatlakozó vonalakon 5-10, esetenként 10-20 perccel hosszabb menetidőkre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő vonatokra kell számítani. Egyes InterCity vonatok csak Székesfehérvártól közlekednek.

Hegyeshalomban, az Orgona utcai átjáróban a Győrből Hegyeshalomba tartó, Mosonmagyaróvárról szombaton 7.12-kor elindult személyvonat gázolt el egy embert.

A helyszínelés ideje alatt csak egy vágányon haladhatnak a vonatok Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Teljesen kifosztottak egy Alza-automatát Tiszaújvárosban
Ismeretlenek törték fel a tiszaújvárosi COOP ABC mellett álló AlzaBoxot péntekre virradó éjszaka. A hatóságok a helyszínen szemléztek, és a nyomozáshoz a lakosok segítségét kérik.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



A Borsod24 írta meg a Tisza TV tájékoztatása alapján, hogy ismeretlenek

feltörték és a jelek szerint teljesen kifosztották a tiszaújvárosi COOP ABC oldalában található Alza csomagküldő automatát még péntekre virradó éjszaka.

A rendőrség a helyszínen szemlézett, a munka még délelőtt is folyt. A hatóságok egyelőre azt vizsgálják, pontosan mikor és hogyan történt a bűncselekmény, és a lakosság segítségét kérik: aki az éjszaka folyamán a környéken gyanús mozgást, szokatlan zajt vagy bármi rendelleneset észlelt, jelezze a rendőrségen.

A nyomozás érdekeire hivatkozva a hatóságok egyelőre nem közöltek részleteket sem az elkövetőkről, sem a kár mértékéről. Az Alza.hu PR-specialistája, Nagy Dávid a Forbes megkeresésére az esettel kapcsolatban elmondta:

„Az AlzaBoxokat feltörni azonban nem éri meg, mert azokat 24 órában, a hét minden napján figyeli riasztó és kamerarendszer. Ahogyan az AlzaBoxba történő kézbesítés, úgy az elkövető elfogása is általában ugyanolyan gyors.”

A cég ilyenkor azonnal értesíti az érintett vásárlókat, az előre kifizetett rendelések árát visszatéríti, és ingyenes újrakézbesítést ajánl fel.

A Tisza TV videót is megosztott a kifosztott automatáról:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Szirénázó mentőautó gázolt el egy 13 éves kislányt a pécsi zebrán
A baleset péntek este történt a Zsolnay Vilmos úton, ahol az elmúlt időszakban több súlyos karambol is volt. A súlyosan megsérült gyereket a mentők stabilizálták, az ügy körülményeit a rendőrség vizsgálja.


Szirénázó mentő gázolt el egy 13 éves kislányt Pécsen, a Zsolnay Vilmos úton, a Zsolnay-negyed előtti gyalogátkelőhelyen péntek este. A 6-os út belvárosi szakaszán történt balesetről elsőként a BAMA számolt be. A kislány súlyosan megsérült.

Az Országos Mentőszolgálat közlése szerint

a mentőautó egy riasztáshoz sietett, megkülönböztető fény- és hangjelzést használva haladt, amikor a 13 éves lány elé lépett.

A mentők a helyszínen stabilizálták a súlyosan megsérült lány állapotát, majd kórházba szállították.

A rendőrség a helyszínelés idejére teljesen lezárta az érintett útszakaszt, a péntek esti forgalom hosszabb időre megbénult. A hatóságok vizsgálják a baleset körülményeit.

Nem ez az első súlyos incidens ezen a helyen a közelmúltban. Egy héttel korábban szinte ugyanitt két jármű ütközött, az egyik autó keresztbe fordulva állt meg az úton a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának kihajtójánál. Tavaly decemberben szintén a Zsolnay-negyed előtt történt karambol, míg októberben egy hármas ütközés miatt alakult ki hatalmas torlódás ugyanitt.

A KRESZ szabályai szerint bár a kijelölt gyalogátkelőhelyen a gyalogosnak elsőbbsége van, ez nem érvényes a megkülönböztető jelzést használó járművekkel szemben. Ilyen esetben a gyalogos csak akkor léphet az úttestre, ha meggyőződött róla, hogy az áthaladás veszélytelen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyílt állkapocstörése volt, mégis hazaküldték a veszprémi kórházból, Ausztriában azonnal megoperálták
Egy karácsonyi családi verekedés után került kórházba a férfi, akit azonban hazaküldtek. Ausztriában viszont életmentő beavatkozás várt rá, miután légzési nehézségei lettek.


Egy családi karácsonyi vacsora végződött verekedéssel. Majd egy kálvária következett a magyar egészségügyben egy férfi számára, akit nyílt állkapocstöréssel küldtek haza a veszprémi kórházból. Végül Ausztriában azonnal megoperálták. Az eset még 2025. december 24-én, Szenteste kezdődött, amikor a Kétfarkú Kutyapárt egyik aktivistájára egy ideológiai vita hevében rátámadt az édesanyja párja.

A sérült a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház sürgősségi osztályára ment, ahol röntgen és CT is készült. A vizsgálatok kimutatták, hogy a férfinak nemcsak az arccsontja, de az állkapcsa is eltört, utóbbi ráadásul nyílt töréssel. Az ügyeletes orvos műtétet javasolt, a férfit pedig éjszakára a traumatológián helyezték el azzal az ígérettel, hogy reggel átviszik a szájsebészetre.

Másnap reggel, december 25-én azonban egy ápoló közölte vele, hogy menjen haza, és december 29-én jöjjön vissza.

A férfi ezután visszautazott Ausztriába, ahol dolgozik. Mivel a fájdalmai erősödtek és már légzési nehézségei is voltak,

a bécsújhelyi kórházba ment, ahonnan St. Pöltenbe irányították. Ott azonnal felvették, és másnap, december 26-án reggel meg is operálták. Mindeközben a veszprémi kórház négy nappal a sérülés után kiadott zárójelentésében az állt, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek.

Az RTL Híradónak a férfi részletesen mesélt a történtekről.

„Először rám támadt, aztán azt is megütötte egyszer, aki meg akart védeni. Súlyosan megsérültem” – idézte fel a Kétfarkú Kutyapárt aktivistája. Mikor elment a veszprémi kórházba, akkor „Az ügyeletes orvos mondta, hogy ezt biztosan meg kell műteni. A traumatológián éjszakára elhelyeztek, és azt mondták, mivel a szájsebészeten nem volt ügyelet, reggel átvisznek, amikor megérkezik az ügyeletes orvos” – mesélte. „Azt mondták, jöjjek vissza 29-én, mert addig nem tudnak ellátni. Utólag megnéztem: azon az estén a veszprémi kórház volt az ügyeletes szájsebészet, de nem volt ügyeletes szájsebész orvos” – tette hozzá. Az osztrák ellátásról pedig így számolt be: „Azt mondták, ezt azonnal meg kell műteni, olyan helyen, ahol van ügyeletes szájsebészet; ez St. Pölten volt. Aznap este már fogadtak, és másnap reggel azonnal meg is műtöttek.”

Az RTL Híradó megkereste a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházat, ahonnan azt a választ kapták, hogy az ügyet „betegpanaszként” kezelik és belső vizsgálatot indítottak.

A történetet a Kétfarkú Kutyapárt hozta először nyilvánosságra.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk