„Szó szerint a nulláról építettük fel az egyesületünket. Most pedig 38-an dolgoznak nálunk. Én abban hiszek, hogy mi, fogyatékossággal élők ne csak beszéljünk arról, hogy egyenlők vagyunk másokkal, és helyünk van a társadalomban, hanem a munkánkkal mi is segítsünk a sok segítségért cserébe. Így alakulhat ki az egyensúly – mondja Nyikes Fatime, a Buda-Környéki Látássérültek Közhasznú Egyesületének elnöke.

„Ez a szervezetünk különlegessége: a gyakorlatban is megmutatjuk, mit tudunk, mi mit teszünk másokért. Partneri viszonyban gondolkodunk, és ennek az a feltétele, hogy az adományért, támogatásért, segítségért cserébe kínálok valamit, jelen esetben egészségügyi szolgáltatást. Fontos, hogy akár lelki értelemben érdekeltté tegyem a másik felet, hogy segítsen nekem, mert ez jó érzéssel tölti el. Ez a filozófiánk egyik sarokpontja.”

Nyikes Fatime felnőttként veszítette el teljesen a látását. Lelkileg nagyon mélyre került. Miután feldolgozta az őt ért traumát, talpra állásában sokat segített neki az, hogy szociális munkásnak tanult, majd társaival együtt 15 évvel ezelőtt megalapította a BULÁKÉ-t, vagyis a Buda-Környéki Látássérültek Közhasznú Egyesületét.

2015-ben Richter Aranyanyu Díjra jelölték szociális kategóriában, emellett a Richter Főnix Közösség tagjává is választották – nagy megtiszteltetés volt számára a jelölés és a beválasztás is, fantasztikus közösségre talált, inspiráló élettörténetekkel találkozott. Ugyanakkor nem érzi egyedül az ő sikerének, ez szerinte inkább az Egyesületről szól.

A láttássérülteket segítő egyesületet tizenegynéhányan alapították, és lépcsőzetesen, fokról fokra haladva építették fel. Nyikes Fatime úgy emlékszik rá, hogy ez egyetlen, máig húzódó folyamat volt a helyszín kereséstől a szolgáltatások kiépítésén és a források felkutatásán át a környező települések lakosságának és intézményeinek megszólításáig. Az első mérföldkőnek azt tekintik, amikor Budaörs városa lehetőséget adott arra, hogy a székhelyüket ott jelentsék be – és így 2006. április 4-én megnyithatták ügyfélszolgálati irodájukat.

„Egy icipici irodát kaptunk a támogató szolgálatból, ami az orvosi váróból nyílt. Ott szerveztük meg a megnyitónkat, és még karácsonyi klubot is tartottunk az akkor még maroknyi tagság számára. Úgy nyitottuk össze az ajtót az orvosi váróval. Miután megkaptuk az akkreditációs tanúsítványt, és megkezdhettük a látássérültek foglalkoztatását, béreltünk ugyanabban a házban egy 50 négyzetméteres lakást, ott kezdtük el a munkát két gyógymasszőrrel.” A másik ilyen mérföldkövet az jelentette, amikor ingatlant vásárolhatott az Egyesület, ez ugyanis sokkal biztonságosabbá teszi a működésüket, nem függnek a tulajdonostól és gazdasági változásoktól.

Már az elejétől fogva nagy hangsúlyt helyeztek a szakmaiságra, mert az egyesület úgy véli, önmagában az érintettség nem elég. Korábban elegendő volt az is, ha látássérült az érdekképviselő, és „van hangja”. A BULÁKE alapelve viszont az, hogy mivel sok a hátrányos helyzetű csoport, sok az igény, ha ők nem tudnak lerakni az asztalra fajsúlyos szakmai anyagokat megfelelő indoklással és érveléssel, nem tudják jól képviselni az érdekeiket a támogatások elnyeréséhez.

A szakmaiság azt is jelenti, hogy nem vesznek fel egy munkakörre csak azért egy jelentkezőt, mert az látássérült. Az első az alkalmasság.

Nyikes Fatime elmondja, hogy a megváltozott munkaképességű emberek egy része még nincsen felkészülve a munkavállalásra, mert vagy már elavult a tudásuk, elavultak a készségeik, vagy nem mindig célozzák be jól azt, hogy mire képesek. Előfordul az is, hogy valaki még nem jutott el olyan pszichés, mentális, fizikai állapotba, hogy megfelelően el tudja látni a munkát. Az egyik állásinterjún például neki a meghallgatásról segítő beszélgetésre kellett váltania, mert a jelentkező elkezdett zokogni – még a saját, fogyatékosságával kapcsolatos gyászfolyamatával volt elfoglalva, még nem dolgozta fel a traumát. „Szeretném hangsúlyozni, hogy attól, hogy mi megváltozott munkaképességű emberek vagyunk, még lehetnek elvárásaink a munkavállalókkal és a feladatok elvégzésével kapcsolatban.”

Mivel a környezetemben azt tapasztaltam, akad néhány sztereotípia a látássérültekkel kapcsolatban, megkérdezem, milyen előítéletekkel kell megküzdeniük. Nyikes Fatime elmondja, hogy az egyik sztereotípia az, hogy aki fogyatékossággal él, az deviáns is vagy értelmi fogyatékossággal is küzd. De ezek az előítéletek például a hallássérülteket is sújtják.

„Ha valamiről nincsen személyes tapasztalatunk, vagy nem megyünk közel egy helyzethez, akkor messziről egészen más képet alakítunk ki róla”

– magyarázza. Amikor elkezdtük a munkát, akkor még sokkal nehezebb volt úgy megszólítani az embereket, hogy ne legyen részükről egy kis visszahúzódás vagy viszolygás, de ennek nem feltétlenül az előítéletesség az oka, hanem pusztán az, hogy ez még ismeretlen terület volt számukra, az érdekképviseleti munka korábban nem ment ennyire közel az emberekhez.

A mi megalakulásunk éppen abból a gondolatból fakadt, hogy mi menjünk közelebb a többi emberhez, mi tegyük meg az első lépést. Arra már könnyebb reagálni, mintha csak várjuk, hogy a másik nyisson vagy legyen szolidáris velünk. Közben a korábbi, előítéletesebb gondolkodásmód is sokat oldódott mára, és ez annak is köszönhető, hogy az Európai Unió alapelvei beszűrődtek a magyarországi érdekképviseleti munkába, a kis helyi csoportok mellett önálló egyesületek alakultak.

Nekem személy szerint többnyire pozitív tapasztalataim vannak a nem látássérült emberekkel kapcsolatban, egyre kevésbé sújtanak bennünket a sztereotípiák. Ehhez viszont az is kell, hogy mi bátran odategyük magunkat emberileg is, nyitottsággal, kezdeményezőkészséggel.”

A szakmaiságot, a professzionális hozzáállást többször is hangsúlyozza Nyikes Fatime a beszélgetésünk alatt. Például kizárólag szakképzett, komoly múlttal rendelkező gyógymasszőrökkel dolgoznak. Az egyesület munkatársai folyamatosan képzik magukat, és mindegyiküknek megvan a szükséges végzettsége vagy képesítése a betöltött pozícióhoz. Náluk fontos szempont, hogy ne azért vegyék igénybe a szolgáltatásaikat, mert sajnálják őket, hanem azért, mert értenek ahhoz, amit csinálnak, és minőségi munkát végeznek.

„Elsőként szociális munkás diplomát szereztem, és legfőképp szociális munkásnak is tartom magam, ebből kifolyólag az alap szakra mesterfokozatot is szereztem. Szervezetfejlesztő szupervizor a másik végzettségem, ezen kívül gyógypedagógiai OKJ-s végzettséget is szereztem. E három terület együttes jelenléte a vezetői munkámban nagyon nagy segítség.

Ma már az integrált oktatásban egyre több a fogyatékossággal élő fiatal, és nem akkora kuriózum. Az egyetemi koordinátorok felkészültek a fogyatékossággal élő hallgatók támogatására, másrészt olyan eszközök állnak a rendelkezésükre, amelyekkel mi, látássérültek is versenyképesek lehetünk az oktatás során. Ilyen a számítógép, ami egy speciális szoftver segítségével gyengén látók és vakok számára is egyenlő esélyeket biztosít, vagy az okostelefon, amire - amellett, hogy beszél – sokféle segítő (pl. pénzfelismerő, GPS) alkalmazást is le lehet tölteni.