KÉK HÍREK
A Rovatból

Egykori kórházában esett el az idős orvos, onnan elküldték, három nap múlva meghalt

A mátészalkai kórház korábbi neurológus osztályvezetőjét ugyan megvizsgálták, majd pszichiátriára küldték, de ott nem sokkal később elhunyt. Fia szerint nem látták el megfelelően, ezért feljelentést tett.


Az Index számolt be arról, hogy dr. Cs. Román egykori munkahelyén, a mátészalkai kórházban szenvedett balesetet, majd pár nappal később meghalt.

A nyugdíjas orvos egykor a kórház neorológiájának osztályvezetője volt, ezért is vitte oda kivizsgálásra egy hónappal ezelőtt súlyos beteg feleségét. A 81 éves férfit azonban szintén el kellett látni, mert a kórház parkolójában elesett és beütötte a fejét. Először a sürgősségire került, itt kezdődött a kálvária.

„Nagyon zavart volt édesapám az esés után, nehezen vette a levegőt, nehezen kommunikált, de amikor a sürgősségin az orvos megkérdezte, akkor apám azt mondta neki, hogy nincs semmi baja. Össze-vissza küldözgették az osztályok között, volt a sürgősségin, a neurológián és a belgyógyászaton is, de nem volt állandó monitoros megfigyelés alatt”

- mondta el a portálnak az orvos fia, Cs. Norbert.

Édesapja végig nagyon zavartan viselkedett, ezért azt mondták a családjának, hogy vigyék a nagykállói pszichiátriára, ahol kezelni tudják esetleges altatófüggését. Végül a nyíregyházi pszichiátriára vitték el az idős férfit, ahol azonban pár nap múlva meghalt - egyelőre nem tudják, miért.

„Senki nem tudja a halál okát. Még a mátészalkai kórházban infarktus gyanúját is felvetették, de későbbi elhalálozási helyén Nyíregyházán nem tudták megállapítani, hogy miért halt meg. Igazságügyi orvosszakértői vizsgálatot is elrendeltek”

- mondta a fia, aki feljelentést is tett apja halála körülményeinek - szerinte -furcsaságai miatt.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Cs. Norbertet arról értesítették, hogy eljárást indítottak az ügyben.

A mátészalkai kórházat is magába foglaló Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház sajtófőnöke az Indexnek annyit mondott, hogy betegpanasz vagy hatósági megkeresés esetén mindig indul belső vizsgálat.

Címkép: Google Street View


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Leányfalun: halálos baleset történt egy kertben a vihar után
Egy férfi a saját udvarán dolgozott a viharkárok eltakarításán, amikor végzetes baleset érte. A kiérkező mentők már csak a halálát tudták megállapítani.


Szörnyű baleset történt Leányfalun, a település északi részén, egy kis utcában. Egy férfi feltehetően a viharban kidőlt fát próbálta feldarabolni saját kertjében, amikor leesett a létráról és a helyszínen életét vesztette - számolt be a Leányfalu Vöröskő Önkéntes Tűzoltó Egyesület.

A helyi tűzoltók a közösségi oldalukon osztották meg a szívszorító történetet. Mint írták: egy lakossági bejelentés alapján ők értek ki elsőként a helyszínre, de egyértelmű volt, hogy már nem tudtak segíteni a bajba jutott férfin.

„A kiérkező mentőszolgálat munkatársai is csak az elhalálozás tényét tudták megállapítani” - közölték.

Az egyesület a bejegyzés végén részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozói és barátai felé.

A Katasztrófavédelemhez kedden késő délelőttig hatezernél is több bejelentés érkezett, jórészt a hétfőn kitört viharokkal összefüggésben. A vészhelyzetek, kárelhárítások több mint a felét délutánra felszámolták, de jelenleg is megfeszített erővel dolgoznak az ország több száz helyszínén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű tragédia az M1-esen: egy gyerek és három felnőtt halt meg Biatorbágynál
A baleset helyszínére tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.


Három felnőtt és egy gyermek meghalt, három gyermeket pedig életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, miután az M1-es autópályán Biatorbágynál baleset történt kedden délután – közölte az Országos Mentőszolgálat az MTI-vel.

Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs és PR-vezetőjének tájékoztatása szerint a helyszínre tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.

A balesetben egy gyermek és három felnőtt meghalt, három gyermeket helyszíni életmentő beavatkozások, állapotstabilizálás után életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.

Az Útinform azt írta: az M1-es autópályán, Biatorbágy térségében egy kamion és egy személyautó ütközött össze a 23-as kilométernél kedd délután.

A balesethez mentőhelikopter érkezett, ezért a Budapest felé tartókat megállították, a rendőrök a 27-es jelű Zsámbék csomópontban kiterelik a főváros felé tartó járműveket az autópályáról.

A torlódás a csomópont előtt 10 kilométeres. Az ellenkező, Hegyeshalom felé vezető oldalon korábban a mentésre érkezett jármű a belső sávot foglalta el, a sávzárás abban az irányban már megszűnt, de 6-7 kilométeres a torlódás, és a további nézelődés miatt várhatóan nem fog gyorsan feloszlani.

A katasztrófavédelem honlapja szerint a baleset következtében öt ember beszorult a járműbe, őket a tűzoltók feszítővágó segítségével emelték ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Drámai pillanatok az M7-esen: két gyerek ült a hátsó ülésen, miközben hatalmas fa zuhant a család autójára
A szakadó esőben araszoltak a sávelhúzás miatt a Balaton irányába, amikor hirtelen óriási robajjal rájuk dőlt egy hatalmas fa. Csoda, hogy épségben megúszták a balesetet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Csodával határos módon nem lett nagyobb baj abból, hogy egy autóra dőlt egy hatalmas, korhadt fa az M7-es autópályán a hétfői vihar során. Az autó az azóta feloldott sávelhúzás miatt a leállósávban haladt, amikor hatalmas robajjal rájuk zuhant a fa, írja a BpiAutósok.hu.

„Az M7-es autópályán haladva, az útjavítások miatt a leállósávban haladva egy óriási korhadt fa zuhant a kocsinkra a tegnapi viharban. Szerencsére nem esett bajunk. Remélem a mögöttünk haladóknak sem” - írta az ijesztő felvétel mellé az autós portál olvasója.

„Miután megálltunk úgy döntöttünk, hogy két kisgyerekkel a hátsó ülésen, a nagyobb baleset elkerülése érdekében inkább tovább haladunk, így a következő pihenőnél álltunk meg és mértem fel a károkat, valamint felvettem a kapcsolatot a pálya üzemeltetőjével”

– tette hozzá a pórul járt sofőr.

A drámai felvételt itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült, hogy mi okozhatta a balesetet az M1-esen, amiben egy 10 éves gyerek és három felnőtt halt meg
A roncsba szorult utasokat tűzoltók szabadították ki, a helyszínre mentőhelikopterek is érkeztek. A tragédia körülményeit még vizsgálják.


Kedden délután súlyos közlekedési baleset történt az M1-es autópályán, Biatorbágynál. Egy angol rendszámú Seat egyterű hátulról belerohant egy bolgár kamionba a Budapest felé vezető oldalon, a Sasfészek pihenő közelében, a 22-es kilométernél.

Az autóban összesen heten utaztak. Négyen, köztük három felnőtt és egy 10 éves kisgyermek, a helyszínen életüket vesztették. A másik három gyerek súlyos, életveszélyes állapotban került kórházba.

A Tények információi szerint

a kamion a külső sávban haladt, amikor a mögötte érkező jármű nagy sebességgel nekiütközött. A Seat sofőrje vélhetően nem tudott időben fékezni.

A helyszínre több mentőegység is érkezett, köztük mentőhelikopterek és gyermekrohamkocsik. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál azt közölte: „A három túlélő – mind gyermek – állapota kritikus, az ő életükért ezekben a percekben is küzdenek.” A mentők a helyszínen életmentő beavatkozásokat hajtottak végre, majd a sérülteket kórházba szállították.

„A baleset következtében öt ember az autóba szorult, őket az érdi, tatabányai, fővárosi és bajnai hivatásos, valamint a bicskei önkormányzati tűzoltók feszítővágó segítségével a roncsból kiszabadították, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak” – mondta el Némethy Zita Gabriella, a vármegyei Katasztrófavédelem helyettes szóvivője a Tények riportjában.

A mentés több órán át tartott. A tragédia idején az M1-es autópályán jelentős torlódás alakult ki. A Budapest felé vezető oldalt teljesen lezárták, a Hegyeshalom felé haladó sávban pedig a belsőt zárták le a mentés idejére. Az Útinform tájékoztatása szerint a torlódás Budapest felé 4-5 kilométeres, míg az ellenkező irányban 2-3 kilométeres volt.

A baleset pontos körülményeinek vizsgálata jelenleg is tart.

A Tények riportját a tragikus balesetről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: