hirdetés

KÉK HÍREK

Egy rajz miatt bilincsben vittek el egy 10 éves, fogyatékkal élő kislányt a rendőrök az iskolából Hawaiin

Az incidens miatt a 10 éves lány még a tanév vége előtt iskolát váltott, és végül az államot is elhagyta.
Címkép: Honowai Elementary/Facebook - szmo.hu
2021. október 19.


Link másolása

hirdetés

Megbilincselve, rendőrkocsival vittek el a hatóságok egy hawaii-i iskolából egy 10 éves, fogyatékkal élő lányt egy rajz miatt, írja az Independent.

A 2020-ban történt incidensre egy civil érdekvédelmi szervezet hívta fel most a figyelmet, a szervezet aktivistái szerint az iskola más szülők nyomására hívta ki a rendőrséget a kislány rajza miatt, amely állítólag az őt zaklató diákokat ábrázolta.

A rendőrök a kislányt megbilincselték, majd a rendőrőrsre vitték anélkül, hogy hagyták volna beszélni az édesanyjával. A civil szervezet szerint a "traumatizáló intézkedéseket" annak ellenére hajtották végre a kislánnyal szemben, hogy együttműködő volt, és tudták róla azt is, hogy fogyatékkal élő.

Az iskola és a rendőrség a fiatal lány édesanyját is feltartóztatta, amikor az iskola területére ért. Nem engedték neki, hogy találkozzon a lányával, és csak később tudta meg, hogy a rendőrségre viszik.

A 10 éves kislányt végül négy órával később engedték ki a rendőrségről.

A civil szervezet faji alapú diszkriminációval és túlkapással vádolja az iskolát és a hatóságokat, és válaszokat vár tőlük. Az incidens miatt a 10 éves lány még a tanév vége előtt iskolát váltott, és végül Hawaii államot is elhagyta.

„A lányomat és engem is traumatizáltak az események, és elkeserít a tudat, hogy ez a nap örökké a lányommal fog élni” – nyilatkozta az édesanya.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK

Deutsch Tamás apósát szúrta le albérlője Óbudán

Lazsányi László már a helyszínen meghalt.

Link másolása

hirdetés

Az RTL Klub tudósítása szerint a 66 éves főbérlőt halálra szúrta Óbudán, a III. kerületben péntek este albérlője.

Az áldozatról most már biztosan tudni lehet, hogy Deutsch Tamás apósa, Lazsányi László volt az.

Az összetűzés oka az lehetett, hogy a főbérlő az albérleti díjat akarta beszedni. A férfit a helyszínen próbálták újraéleszteni, de sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínen meghalt. Az elkövetőt elfogták, emberölés vádjával állítják a napokban bíróság elé.

Lazsányi Deutsch Tamás feleségének, Deutsch-Lazsányi Erikának, az MTK ritmikus sportgimnasztikai szakosztályelnökének az édesapja volt. A szomorú hírről Facebook-oldalára írt bejegyzést.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK

Eddig mindenkin kifogott az a kóbor kecske, amely a 62-es főútnál legelészik nyár óta

Nem tudják befogni, pedig sokan próbálkoztak már vele, de mindig elszaladt. Balesetet is okozhat.

Link másolása

hirdetés

A 62-es főút Seregélyest elkerülő szakaszánál éldegél egy elszabadult kecske pár hónapja. Az állat augusztus óta legelészik arrafelé, persze az is lehet, hogy csak kijár az út közelébe napi rendszerességgel.

Az fmc.hu azt írja, hogy már többször is kísérleteztek a befogásával, még önkéntes tűzoltók is, de az állat mindig túljárt az eszükön, és elszaladt.

"Volt, aki cselhez folyamodott és saját kecskéjét is kivitte a helyszínre, abban reménykedve, hogy a jószág magához csalogatja a szabad hippilét örömeit láthatóan sokra tartó vadócot"

- írta a lap.

Vigyázni kell a befogással, a megijesztett állat ugyanis az útra befutva akár halálos kimenetelű balesetet is okozhat.

Kérdés, mi lesz vele a télen, de a kecskék szívós állatok, valamint komolyabb ragadozó nem veszélyezteti, szóval akár gond nélkül áttelelhet.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK

Rálőtt a feleségére, majd végzett magával egy férfi Gyenesdiáson

Előbb a házban, majd az utcán is lövöldözött. A nő súlyosan megsérült, kórházban kezelik.
MTI, fotó: police.hu - szmo.hu
2021. december 06.


Link másolása

hirdetés

Súlyosan megsérült egy nő hétfő délután Gyenesdiáson, miután többször is rálőtt a férje, aki később végzett magával - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Az 53 éves férfi Gyenesdiáson, a Jókai utcában található egyik lakóházban, majd kint az utcán is többször rálőtt egy kézi lőfegyverrel 45 éves házastársára. A nő súlyosan megsérült, ezért kórházba szállították.

Az elkövetőt a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közreműködésével keresték, de a rendőrök holtan találtak rá a férfira, aki öngyilkosságot követett el.

Az eset körülményeit a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja.

Ha segítségre van szükséged

Ha te is úgy érzed, segítségre van szükséged, hívd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK

„Elindulsz otthonról és soha nem érsz haza” – drámai videót osztott meg a rendőrség egy halálos balesetről

December 5-ig csak a fővárosban 31 halálos baleset történt, ez a kisfilm apropója.

Link másolása

hirdetés

A rendőrség hivatalos YouTube csatornáján egy megrázó videót tett közzé - szúrta ki a hvg.hu.

A két és fél percben egy halálos baleset helyszínelésének részleteit vágták össze, amelyen láthatóak a roncsok, az elhunytak. A háttérben a rendőrök és a mentő orvosok beszélgetése is hallható.

Az egyik legdrámaibb kép, amikor az egyik áldozatot az édesanyja hívja telefonon, miközben az összetört mobil az úttesten hever.

A hatóság célja ezzel a megelőzés és, hogy felhívják a figyelmet a biztonságos közlekedés jelentőségére. Az „Elindulsz otthonról és soha nem érsz haza” cím is erre utal.

A rendőrség megírta, hogy december 5-ig csak a fővárosban 31 halálos baleset történt.

hirdetés

A megdöbbentő felvétel korhatárhoz kötötten ide kattintva tekinthető meg.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: