KÉK HÍREK
A Rovatból

Drámai percek: megszólalt a tornaórán újraélesztett fiú édesanyja

A fiú szívműködését közel félórás küzdelemmel, többszöri defibrillálással sikerült újraindítani.


Tegnap már beszámoltunk róla, hogy az egyik debreceni gimnázium végzős diákja összeesett tornaórán, és újra kellett éleszteni.

– Futottunk körbe, amikor egy puffanást hallottunk, és amikor odanéztem, Jani a padlón feküdt – mondta el a történteket a Blikknek a fiú egyik osztálytársa. – A testneveléstanárunk, aki egyben az osztályfőnökünk is, azonnal odarohant, közben pedig mobilon hívta a mentőket. Minket elküldött vízért, és elkezdte újraéleszteni Janit.

"
A mentők percek alatt ott voltak, rohantak a felszereléssel, minket pedig elküldtek a tornateremből

– magyarázta a fiú.

Az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán írt a történtekről:

– Tornaórán, bemelegítés közben esett össze egy 17 év körüli fiú ma délelőtt egy Hajdú-Bihar megyei iskolában. A tanárok a mentésirányító telefonos támogatásával azonnal megkezdték az újraélesztést, amit az öt percen belül odaérkező rohamkocsi személyzete folytatott. A fiú szívműködését közel félórás küzdelemmel, többszöri defibrillálással sikerült újraindítani. A gyors, szakszerű elsősegélynyújtásnak és mentőellátásnak köszönhetően a fiút stabil állapotban szállították kórházba.

A Blikk elérte János édesanyját, aki szerint fel fog épülni a fia:

"
Fiatal, erős szervezet a fiamé, ezért remélem, nagyon hamar újra jól lesz.

A család mindenben a segítségére lesz, az biztos – mondta aggodalommal a hangjában az édesanya.

Szakszerű újraélesztés egy népszerű videón:

Osztálytársai így beszéltek róla:

– Egy vidám, jó humorú fiú, akit szinte mindenki szeret a suliban, de rengeteg haverja van az iskolán kívül is. Imád motorozni, szinte önkívületi állapotba kerül, ha egy szép gépet lát. A tanulás is nagyon fontos neki, úgy tudom, mindenképpen tovább akar tanulni a gimnázium után – mesélte Jánosról egyik barátja.

A Blikk megkérdezte Dr. Koczán István orvostm, aki szerint hirtelen szívleállás történhetett.

"
Ennek hátterében vagy valami veleszületett probléma állhat, de az is elképzelhető, hogy semmi baja a szívnek mégis megtörténik a baj.

Ilyenkor azonnal meg kell kezdeni a újraélesztést, közben pedig tárcsázni a mentőket – közölte a szakember.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő videó: Ilyen gyorsan öntött el mindent az árvíz Texasban – Továbbra is eltűnt lányok után kutatnak
Több mint 20 táborozó lány tűnt el, ők mindannyian a Camp Mystic tábor lakói voltak. Az eddigi adatok szerint legalább 51 ember életét vesztette a hirtelen áradásban, köztük 15 gyermek is.


Egy friss videofelvétel mutatja be, milyen gyorsan emelkedett meg a vízszint a texasi Guadalupe folyónál, és hogyan öntötte el teljesen a Camp Mystic nevű lánytábort Kerr megyében, írja az Unilad.com.

A timelapse-videón jól látszik, ahogy a part menti épületeket percek alatt elárasztja az ár, és egy csónakot is elsodor a folyó.

Egy másik videón egy csoport ember látható, akik egy mélyedés felé sétálnak az úton, amikor hirtelen megérkezik az árvíz, és a szabad utat halálos területté változtatja.

A villámárvíz következtében legalább 51 ember életét vesztette, köztük 15 gyermek.

Több mint 20 táborozó lány jelenleg is eltűntként szerepel a nyilvántartásban.

Ők mindannyian a Camp Mystic tábor lakói voltak.

A videót a @texaslens nevű felhasználó osztotta meg az Instagramon. A felvétel tanúsága szerint az áradás szinte pillanatok alatt söpört végig a területen.

A mentési munkálatok azonnal megkezdődtek, miután az áradás elérte a tábort. A hatóságok tájékoztatása szerint legalább 20 személyt továbbra is keresnek. Greg Abbott, Texas kormányzója rendkívüli állapotot hirdetett, és szövetségi segítséget kért a FEMA-tól.

A Camp Mystic honlapján az olvasható, hogy a tábor „egy keresztény nyári tábor fiatal nők számára, akik 13 és 17 év közöttiek”. A leírás szerint a program célja, hogy „a lányok erősebbé váljanak keresztény hitükben, és közben új barátokat szerezzenek, sokat játsszanak és jól szórakozzanak”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Súlyos buszbaleset: egy 17 éves lány karját amputálni kellett
A Kunszentmárton közelében történt balesetnek 19 sérültje van. Az ukrán nagykövetség megerősítette, hogy ukrán gyerekek voltak a buszon.


Mi is írtunk róla, hogy súlyos buszbaleset történt vasárnap reggel Kungyalu külterületén, Kunszentmárton irányába. Az autóbusz eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról, az árokba hajtott, majd a vasúti töltésnél az oldalára borult. A balesetben 19-en megsérültek, közül 11 gyerek. Egy 17 éves lány állapota életveszélyes, egy 14 éves fiú pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

Napközben Ukrajna magyarországi nagykövetsége a közösségi oldalon közzétett bejegyzésben megerősítette, hogy a buszon ukrán gyerekek utaztak. Az utastérben 77-en voltak. Ők 19 sérültről tudnak, és tudomásuk szerint 4 súlyos sérült van - írja a 24.hu.

A sérülteket a helyszíni ellátás után a szolnoki, a szentesi és a kecskeméti kórházakba vitték. Akik nem sérültek meg, a kunszentmártoni művelődési központban tartózkodnak. Róluk a helyi önkormányzattal közösen gondoskodnak, ideiglenes szállást és étkezést biztosítanak.

A Telex információja szerint a buszon utazó Polunicska (Szamóca) táncegyüttes egy táncdalfesztiválra indult Lvivből az észak-macedóniai Ohridba. A lap értesülése szerint a 17 éves lánynak a karját amputálni kellett. A sérültek közül két másik gyereket is meg kellett műteni.

VIDEÓ: A helyszínről


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Az járt a fejemben, hogy néhányan közülünk nem fogják túlélni” – Egy kutya mentette meg a baráti társaságot a texasi áradásból
Az egyik férfi beszámolója szerint többen nem tudtak úszni közülük, és a rohamosan emelkedő víz láttán nem tudták, hogy fognak kijutni szurolt helyzetükből. Ő már a családját is felhívta és elbúcsúzott tőlük.


Ricky Gonzalez és egy tucat barátja Texasban töltötte a július 4-i hétvégét, amikor hirtelen drámai vége lett a nyaralásnak. A víz percek alatt elárasztotta azt a szállást, ahol megszálltak. Az áradásnak pedig kis híján tragédia lett a vége - írja a CNN.

A férfi elmesélte, hogy

egy kutyának köszönhetik az életüket: az állat vette észre elsőként, hogy az egyik autójukat elsodorta a víz, és felébresztette a társaságot.

A víz olyan gyorsan emelkedett, hogy rövid idő alatt elérte a ház második szintjét. Ekkor már tudták: ha nem lépnek azonnal, nem biztos, hogy túlélik.

„Közülünk többen nem tudnak úszni. A víz majdnem 9 méter mély volt. Én sem tudok úszni”

– mondta Gonzalez. „Felfújtunk minden úszógumit, matracot, hűtőládát, mindent, amit csak tudtunk, hogy ha kell, legyen mibe kapaszkodnunk.”

A helyzet annyira kilátástalannak tűnt, hogy Gonzalez már el is búcsúzott a családjától: „FaceTime-on hívtam a nővéremet, gyakorlatilag elköszöntem tőle.”

A baráti társaság végül úgy döntött, hogy a padlástér két nagy ablakán keresztül próbálnak kimenekülni. A férfi elmondta: ekkor már komolyan attól tartott, hogy nem mindenki éli túl.

„Az járt a fejemben, hogy lehet, nem mindenki jut ki élve. Arra gondoltam: lehet, hogy néhány barátom ma reggel meghal.”

A szerencse azonban melléjük állt. Egy arra járó család meglátta őket, és azonnal segített. Kimentették őket, ételt adtak nekik, majd kivitték a társaságot a repülőtérre.

Gonzalez „védőangyalaiknak” nevezte a családot, és azt mondta, a történet is megmutatja, mennyire tudnak összefogni az emberek, ha baj van.

„Bármennyi minden történik is a világban, az embereknek még mindig van szívük, és hajlandók segíteni idegeneken is” – fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Fotókon a súlyos baleset helyszíne – Ukrán gyerekeket szállított a busz, amely árokba borult
A járművön 77-en utaztak, közülük 19-en kórházba kerültek. Egy 17 éves lány karját amputálni kellett, két másik gyereket pedig megműtöttek.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, súlyos buszbaleset történt. Ukrán gyerekeket szállító busz borult az árokba Kunszentmárton közelében. A járművön 77-en utaztak, közülük 19-en kórházba kerültek. Egy 17 éves lány karját amputálni kellett, két másik gyereket pedig megműtöttek.

A baleset után készült felvételeken látható, hogy az oldalára borult, ukrán rendszámú autóbusz mentésén dolgoznak a 442-es főúton Kunszentmárton és Tiszaföldvár között.

Képgaléria: (A fotókért kattint a képre)


Link másolása
KÖVESS MINKET: