KULT
A Rovatból

Döbrösi Laura: Nem jó, ha a szerelem szabályokhoz van kötve

Miért jó, ha van leszbikus csók egy magyar sorozatban? Az Aranyélet főszereplője mesélt arról, milyen börtönben forgatni, és hogyan rosszalkodott tinikorában.


Az első évad után milyenek voltak a tapasztalataid az Aranyélet második szériájának forgatásán?

A második évad minden szempontból nagyobb szabású volt, mint az első. Az HBO mindig törekszik arra, hogy a legjobb minőséget adja ki a kezéből, ez is olyan élményt ad, mintha egy mozifilmet néznél, nem is egy tévésorozatot. Ezt már a forgatáson is érzékeltük. A kamerákat most többféleképpen használták, Zsombor és Gábor (Dyga Zsombor rendező és Marosi Gábor operatőr) rengeteg kreatív és extra dolgot találtak ki együtt. Steadicam, esőgép, durva sebek... szóval technikailag és képileg is vagányabb lett az egész. Olyan dolgokat láttam, mint azelőtt még sosem, ezért rengeteget is tanultam. Egy-két kivételtől eltekintve a stáb maradt a régi, ugyanaz a család jött össze, még szorosabbra fűződtek a kapcsok. Nagyon barátságos légkörben, de pörgősebben forgattunk; bár kevesebb napom volt, mint tavaly, de azokat a tizenkét órákat én végig is dolgoztam. Ennek ellenére nem igazán jellemezték stresszes momentumok, legfeljebb egy-két szituációban. Főleg ahhoz képest, hogy mekkora volt a nyomás, hiszen az ország legprofibb csapatával voltunk körülvéve, mégis inkább spannolt minket, minthogy visszavetett volna bármiben is. Mindenki nagyon figyelt egymásra.

Névjegy

Döbrösi Laura 1993-ban született Budapesten, színész és énekesnő. Tízéves kora óta dolgozik filmforgatásokon, tizenkét évesen lett Földessy Margit drámastúdiójának tanítványa és tagja. Gimnáziumi tanulmányai mellett jelmez-díszlettervezést is tanult. Az HBO nézői a Társas Játék második évadában találkozhattak vele, de szerepelt többek közt az Aranyéletet rendező Dyga Zsombor Coach Surf című nagyjátékfilmjében, a Félvilágban és az Egynyári kalandban is.

Miből adódott a stressz?

Leginkább a körülményekből. Mert hát simán megtörténhet, hogy elkezd esni az eső vagy nekiállnak fúrni-faragni a szomszédban. És sokszor tartozik ehhez egy fura varázs: minél többször kell felvenni valamit, annál rosszabb lesz. Nekem például sok kemény jelenet jutott, amelyek érzelmileg eléggé megviseltek, és azokat azért nehéz tizenötször ugyanúgy megcsinálni. Feltéve persze, hogy nem vagyok egy robot… Egy brutál nagy kiakadásból három-négy van az emberben és aztán egyszerűen nem jön ki belőle több. Szóval ügyesnek kellett lenni. Az időjárással idén kicsit megszívtuk: rengeteget esett az eső, és sokszor sajnos ellenünk.

ser_3862

A nagy kiakadások közül mi volt az, ami érzelmileg is megviselt?

A börtönben például iszonyú nyomasztó volt. Csak annyit tartózkodhattunk ott és akkor, amennyit feltétlenül, minimálisan kellett.

"
Őrök kísérgettek minket, sokszor belefutottunk igazi rabokba. Kint lógtak az ablakban és nézték, ahogy eljátsszuk, hogy mi vagyunk a rabok. Az egésznek még ezen felül is volt egy rettenetesen lélekölő atmoszférája, súlya. Egyetlen napot forgattam ott, de az annyira kemény volt, hogy hármat is ért.

Mindezek ellenére örülök minden nehéz, szenvedős feladatnak, hiszen ezek jelentik a kihívást. Ilyenkor a saját életed olyan másodlagossá válik, hogy miután hazamész, vagy beájulsz az ágyba, vagy ülsz otthon és nézel magad elé még órákig.

Ilyenkor hogyan tudsz visszatalálni a valóságba?

Nehezen. Ebben az évadban kimaradt egy hónap, amikor nem forgattam; az elején vettük fel a veretős részeket, úgyhogy a pihenő nagyon jól esett utána. Persze vannak olyan színészek, akik abban a percben, hogy kijönnek a jelenetből, el is engednek mindent, de az egy másik módszer. Én nem tanultam meg ennyire technikából játszani, és szerintem filmen az ritkán működik igazán jól. Színpadon simán, mert ott száz méterről néznek, de filmen nem lehet úgy tenni, mintha egy matekképlet lenne az egész, amit csinálsz. Legalábbis én nem tudok úgy tenni, és ennek örülök is.

Ezek szerint te inkább az a fajta színész vagy, aki ösztönből játszik?

Talán. Lenyűgöz az a profizmus, amikor valaki pontosan, kiszámíthatóan, minden esetlegességet kizárva tud játszani. Az ösztönösség viszont szerintem nem zárja ki az intellektualizáltságot - például én szeretek minden érzelmet alaposan megvizsgálni, körbejárni, amit meg kell jelenítenem. Elemzem a helyzeteket, hogy jobban megértsem. És amikor agyból megértettem, onnantól kezdve átélni is könnyebben, mélyebben tudom. Nem gyakorlom a tükör előtt, hogyan fogok kinézni, ha elsírom magam, hanem belerakom a fejembe azt a pszichológiai folyamatot, ami az adott helyzetben lejátszódik. Ezt kell megfelelően elmélyíteni, és akkor át is lehet élni „igaziból” is.

ser_8122ser_3872

Voltak az életedben hasonlóan drámai erejű fordulópontok, mint Miráéban? Nem konkrétan arra gondolok, hogy rájössz, a családod minden tagja gyakorlatilag bűnöző, de fedeztél már fel párhuzamosságokat az ő sorsának alakulása és a tiéd között?

Nem jellemző egyik sem. Olyan előfordult már, hogy gyökeresen át kellett értékelnem saját magamat, a viszonyomat a külvilághoz. Pont tizenhét voltam egyébként, annyi, mint Mira, de ezen kívül nincs sok hasonlóság köztünk. Nyilván szerelmes már voltam, csalódott, kiábrándult is, értek már veszteségek, még ha nem is olyan súlyúak, mint Mirát. De például az én családom a világ legjobbja, és végtelenül szerencsésnek is érzem magam miattuk.

Te milyen kamasz voltál?

Alapvetően jó gyerek voltam, szorgalmas tanuló és mindig lelkes. Nem is nagyon kellett mi ellen lázadnom, otthon mindig minden tök rendben ment. Szerettem bulizni, de mindig úgy „rosszalkodtam”, hogy ne menjen a jól működés meg a korrektség rovására. Meg tudtam tartani a balanszot, nem csinálnék semmit sem másképp.

Gyerekszínészként kezdted a pályát, már egészen kiskorod óta szerepelsz filmekben, színházban is. Sosem érezted, hogy áldozatokat hozol vagy kimaradsz valamiből, ami az „átlagos” gyerekeknek, a kortársaidnak megadatik?

Nem éltem meg áldozatként, nem éreztem azt, hogy bármiről le kellett volna mondanom. A mai napig úgy vagyok vele, ha dolgozom, forgatok, fel se merül, hogy mást is csinálhatnék, például nyáron fesztiválra mehetnék helyette. Annyira szeretem, hogy mindennel szemben prioritást élvez. Már kisiskolás koromtól kezdve folyamatosan dolgoztam suli mellett, forgattam, szerepeltem. Tizenkét-tizenhárom évesen gyerekműsort vezettem az MTV-n, ami úgy nézett ki, hogy hétfőtől péntekig suliban voltam, szombat reggel hatra bementem a tévébe, ott bepróbáltunk, majd kilenctől jött az élő adás. Aztán még felvettük a vasárnap délelőttit is, szóval szombat délután négykor indultak a hétvégéim. Maradt egy vasárnapom arra, hogy megírjam a házikat meg tanuljak. A felvételi évet is úgy nyomtam végig, hogy három hét suli, egy hét forgatás, három hét suli, egy hét forgatás… Később nagyon sokszor forgattam vizsgaidőszakban, például az Egynyári kalandot is - olyankor többször volt, hogy kimaradt egy-két éjszaka alvás, de ez nem szenvedést, inkább kihívást jelentett, ami aztán rengeteg sikerélményt hozott magával.

ser_0435

A barátaid többsége szintén szakmabeli?

Nem, ez amiatt is van, hogy nem a színműre jártam. Több barátságom a középiskolából maradt meg, a legjobb barátnőm már hatéves koromtól kezdve az. Sokan közülük művészek: képzősök, momésok, zenészek. Egy kreatív, alternatív csapat, de jellemzően nem filmesek és színészek.

Az Aranyélet helyenként elég durván mutat rá a magyar társadalom deficitjeire, problémáira, olyan dolgokat, rétegeket, az „alvilágot” is megmutatva, amelyekre sokunknak nincs igazán rálátása. Érzékenyített téged ezzel a világ dolgai iránt?

A sorozat rengeteg társadalmi-szociális problémahalmazt sorakoztat fel.

"
Ha körülnézek, én is meglátom a diszfunkciókat: a nyíló ollót gazdagok és szegények között, globálisan és lokálisan is, a környezetünk módszeres elpusztítását, azt, hogy az emberek mennyire ignoránsak egymással szemben, a mások érzelmei, fájdalmai iránt. És erre még pluszban rá is erősít az az individualista, másokat lekönyöklő rendszer, amiben élünk.

Ezek a dolgok mindig is szúrták a szemem, azért is végeztem el éppen a nemzetközi tanulmányok szakot, hogy jobban megértsem a világot, a problémákat, már a gyökerüktől fogva.

Azért a forgatókönyvírók néhol sarkítanak is, nem?

Igen, szerintem néha kicsit igen. Egyrészt lehet vele azonosulni, mert valósághű, viszont ahova felkiáltójelet akar rakni, ott pont annyira karikíroz, hogy attól csak színesebb lesz, szórakoztatóbb és jobban rá lehet csodálkozni. Ennek a célnak teljesen jól rendelődik alá a sarkítás, egyensúlyban vannak egymással. Mondjuk amit a HÖK-ösökkel művelünk, az elég kemény, bár nem tudom, mi megy a valóságban... (nevet) Mindenesetre a túlzásosnak tűnő történések mindig megállnak egy ponton, amitől nem lesz belőlük egy szürreális hülyeség.

Az alárendelésről most eszembe jutott egy kérdés, igaz, kicsit más kontextusban. Mennyire megy neked az, hogy színészként alárendeld magad a rendezői akaratnak? Nem egy színésztől lehet hallani, hogy ez a szakma, pláne a filmezés nem a demokráciáról szól…

Eddig szerencsémre remek rendezőkkel hozott össze az élet. Zsomborral ezer éve dolgozunk együtt, jóban is vagyunk, vele például nyilván bátrabb vagyok, ha van egy ötletem. De egyébként az a fontos, hogy mindkét oldalról működjön a bizalom. Ahhoz, hogy kétség nélkül alárendeljem magam, nagyon erősnek kell lennie. Ha valami nem tiszta, amit kérnek tőlem, addig kérdezek, míg meg nem értem. Én képes vagyok elengedni az igazamat, belátva, hogy egy rendező a maga teljességében lát rá a történetre, az összefüggésekre, de ez nem baj, ha kölcsönös. Érdemes néha egy rendezőnek is elhinnie azt, hogy a színész a karakterét (főleg két évad után) már lehet, hogy eggyel jobban érzi, mint ő. Közben persze megvan a hierarchia, amelynek a rendező áll a csúcsán, és ha nincs konszenzus, azt kell tenni, amit ő akar.

Számítasz arra, hogy a leszbikus szál, Mira és Oszi kapcsolata visszhangot ver? Nem túl megszokott, hogy egy magyar sorozatban két lány románca ilyen hangsúlyos és kidolgozott legyen, pláne hogy még ágyban csókolózva is lássuk őket.

Azt szeretném hinni, hogy nem lesz olyan, aki emiatt felhördülne vagy a szívéhez kapna. A szerelemről azt gondolom, hogy nem jó, ha szabályokhoz van kötve. Ez pont nem egy olyan síkja az emberi létezésnek, amihez kell egy használati útmutató, meg nagykönyv, amiben le van írva, hogy anya-apa-gyerekek, meg házasság, meg élethosszig tartó monogámia, meg heteroszexualitás. Rossz az, ha egy belülről ennyire őszintén fakadó dolgot kívülről, erőszakkal akarnak szabályozni.

Örülök neki, hogy van leszbicsók egy magyar sorozatban, annak is örülök, hogy én csinálhattam.

A Franciska (Farkas Franciska színésznő, Oszi megformálója) nagyon jó csaj, tök jó vele csókolózni (nevet). Egyébként jóban vagyunk, semmi szégyenlősséget nem éreztem, amikor leforgattuk, azóta is poénkodunk rajta. Az egész szál egyébként gyönyörűen van megírva. Mira nem leszbikus, hanem egyszerűen szeretethiányos. Oszi jelentette számára az első olyan kapcsolatot, amiben oda tudta adni mindenét, amije van. Oda merte, mert megbízott benne. Intimitás volt köztük, nem szexualitás, hanem ember és ember közötti közelség. Neki soha nem volt még olyan, hogy valakit tiszta szívből szerethet, ő csak olyat tud, hogy vagy mindent odaad, vagy semmit. És miért ne kívánhatnánk meg bárkit, akár csak szexuálisan, vagy miért ne kerülhetnénk annyira közel valakihez, hogy egyszer csak azt érezzük, jó lenne odabújni hozzá? Szerintem közel sem annyira élesek a határok, mint ahogy azt sokan gondolják. Nehogy már fennakadjunk ezen.

ser_9003

A sorozat minden vasárnap látható az HBO-n és az HBO GO-n. Az első epizód regisztráció nélkül megtekinthető az HBO GO-n.

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Megszólalt Radnai Márk, miután egy külföldi ügynökség letiltotta a darabját a Thália Színházban
A Thália Színház leveszi műsoráról A nagy kézrablást, mert a jogkezelő kifogásolta a feketére maszkírozott színészt. A darab rendezője, Radnai Márk állítja, hogy nem volt sértő szándék a színpadi megoldás mögött.


Feketére maszkírozott fehér színész miatt tiltott le egy külföldi ügynökség egy 2016-ban bemutatott, majd 2023-ban felújított darabot a Thália Színház műsoráról.

Kálomista Gábor, a színház igazgatója hétfőn közleményben tudatta, hogy a szerzői jogokat képviselő külföldi ügynökség döntése miatt veszik le a műsorról Martin McDonagh A nagy kézrablás című darabját.

Az indoklás szerint a probléma az, hogy az egyik fekete karaktert sötétre sminkelt fehér színész alakítja.

Kálomista Gábor szerint a döntés nemcsak ezt az előadást érinti, hanem az Alul semmit és A koponyát is; az előbbi végül feltétellel repertoáron maradhatott, A koponya játszásához viszont az ügynökség nem járult hozzá. Az igazgató közölte, hogy nem hagyja annyiban, jogi útra tereli az ügyet.

A darab rendezője, Radnai Márk is megszólalt. A Telexnek elmondta, nem volt sértő szándék a színpadi megoldás mögött, de elfogadja, ha az előadás a vita miatt lekerül a műsorról. Radnai a művészi szabadságra hivatkozva érvelt.

„Ahogyan a kis hableányt is játszotta fekete színész, ez fordítva is igaz kellene, hogy legyen, vagy egy meleg karaktert sem kell, hogy meleg színész játsszon” – mondta.

Hozzátette, a darab egy erős szatíra, amelyben a karakter bőrszíne dramaturgiailag fontos, és mivel Magyarországon nehéz színes bőrű színészt találni, így tudták megoldani a szereposztást. „Nem állt szándékomban senkit megbántani, semmilyen sértő dolgot nem éreztem ebben” – fogalmazott Radnai.

A darabot 2016 áprilisában mutatták be a Thália Nagyszínpadán. Akkor a feketére maszkírozott színész alkalmazása még nem okozott problémát, a konfliktus a 2023. májusi felújításkor élesedett ki. A szerzőt képviselő ügynökség már a premier előtt jelezte, hogy nem járul hozzá az előadáshoz ilyen szereposztással, de a bemutatót ennek ellenére megtartották. A 2023-as felújítás után levelezés és egyeztetés indult a színház és a jogkezelő között, a vita végül most jutott el a tiltásig, nem sokkal a tervezett 250. előadás előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Rákay Philipék a választás után visszaléptek a mohácsi csatáról szóló filmhez kért támogatástól
Rákay Philip csapata visszavonta a film támogatási kérelmét. A 956 millió forintos összeg nem a film teljes költségvetését fedezte volna, csupán az előkészületeket. A forgatókönyv első változatára már kaptak korábban 5 milliót.


Alig öt nappal az április 12-i országgyűlési választás után, április 17-én visszavonták a mohácsi csatáról szóló, Mohács 1526 című film közel egymilliárd forintos támogatási kérelmét. A film producere korábban elutasításról beszélt, a Nemzeti Filmintézet szerint viszont a gyártó lépett vissza – írta a Telex.

A projekt mögött álló FP Films Kft. 956 millió forintot igényelt a film gyártás-előkészítésére. A produkció 2024 júliusában már kapott ötmillió forintot a forgatókönyv első változatának elkészítésére.

A most visszavont 956 millió forintos összeg nem a film teljes költségvetését fedezte volna, csupán az előkészületeket.

A forgatókönyvet Kis-Szabó Márk, Szente Vajk és Rákay Philip írta, a producer Fülöp Péter volt. Az alkotói kör nem ismeretlen a nagy költségvetésű állami produkciók világában: a Most vagy soha! című Petőfi-filmhez korábban 4,7 milliárd forint állami támogatást kaptak, annak forgatókönyvét is Rákayék jegyezték, Fülöp a producerek között volt, az FP Films pedig az egyik gyártócégként vett részt a munkában.

A mohácsi film alkotói korábban arról beszéltek, hogy a produkciót a csata 500. évfordulójára, 2026-ra szeretnék elkészíteni. Szente Vajk egy nyilatkozatában kiemelte, hogy a történet már készen áll, és II. Lajos királyt egy árnyaltabb, a valósághoz közelebb álló figuraként akarták bemutatni.

Rákay Philip korábban így kommentálta a készülő filmet: „Előre megnyugtatnék minden fanyalgót, nem fogunk győzni a végén.”

A producer, Fülöp Péter a Telexnek azt állította, hogy a pályázatot a Nemzeti Filmintézet „visszadobta”. A Nemzeti Filmintézet ezzel szemben azt közölte a lappal, hogy a pályázó vonta vissza a kérelmet április 17-én.

Egyelőre nem tudni, hogy a gyártó miért döntött a visszalépés mellett, és hogy tervezik-e a későbbiekben újra benyújtani a kérelmet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Nulla forint állami támogatást kapott a 95 éves Szegedi Szabadtéri Játékok a jubileumi évadára
A hivatalos indoklás szerint a jubileumi évadra benyújtott szakmai koncepció nem volt megfelelő. Botka László, Szeged polgármestere szerint a döntés méltánytalan és elfogadhatatlan az elmúlt időszak botrányait tekintve.


„Szakmailag nem kellően megalapozott” – ezzel az indoklással utasította el a Nemzeti Kulturális Alap pályázatait lebonyolító Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő a Szegedi Szabadtéri Játékok támogatási kérelmét.

A fesztivál 2026-os, jubileumi 95. évadára nyújtották be a pályázatot. Az elutasításról szóló, hétfőn elküldött levélben a következő indoklás szerepel:

„Jelen kérelem most nem részesül támogatásban, mivel a benyújtott szakmai koncepció szakmailag nem bizonyult kellően megalapozottnak.”

A döntésről szóló értesítést Botka László, Szeged polgármestere hozta nyilvánosságra a Facebookon.

„0 forint. A Kulturális és Innovációs Minisztérium döntése szerint ennyit ér ma Magyarországon a Szegedi Szabadtéri Játékok. Az indoklás: »szakmailag nem kellően megalapozott«.

80 ezer néző bizalma. Több mint 1,1 milliárd forint bevétel egyetlen év alatt. Több száz művész és szakember munkája. És ezzel szemben áll egy anonim döntőbizottság ítélete” – írta a polgármester.

Botka szerint méltánytalan és elfogadhatatlan, hogy „miközben az elmúlt időszak botrányai világosan megmutatták, milyen szempontok alapján vándorolnak kulturális milliárdok, Szegedet »szakmai hiányosságokra« hivatkozva zárják ki a támogatásból”.

A polgármester közölte, hogy a támogatás nélkül is megrendezik az eseményt, amit az ország legnagyobb és legszebb szabadtéri színházi fesztiváljának nevezett.

Az utóbbi hetekben számos kritika érte a Nemzeti Kulturális Alap pénzosztásait. Először Molnár Áron színész hívta fel a figyelmet arra, hogy egy ideiglenes NKA-kollégium mintegy 17 milliárd forintot osztott szét a választások előtt. Szerinte a kedvezményezettek között számos, a Fideszhez köthető vagy a párt kampányában szerepet vállaló előadó volt.

A botrány hatására sorra mondtak le az NKA bizottságainak tagjai, köztük Bús Balázs alelnök, valamint Baán László, Both Miklós és Vidnyánszky Attila.

A kialakult helyzetre reagálva az új kormányzat részéről Tarr Zoltán, a TISZA Párt elnökségi tagja hétfőn már arról beszélt, hogy véget vetnek a pártszimpátia alapú pénzosztásnak, és átvilágítják az NKA-t, valamint minden civil pályázatbírálási rendszert. Céljuk a szakmai alapú elbírálás és a teljes átláthatóság biztosítása a kulturális támogatásoknál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Itt a Tűzben edzett férfi – „Újraélesztette” a Netflix a kultikus akciófilmet sorozatformában, de vajon megérte?
Most Denzel Washington nélkül folytatódik a Man on Fire. A hangulat ismerős, mégis egészen más élményt nyújt, mint az eredeti. Ez az a fajta feldolgozás, ami biztosan reakciókat vált ki. A kérdés csak az, hogy ez előnyére válik-e.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. május 05.



A Man on Fire, avagy a Tűzben edzett férfi sokak számára nem egy mindennapos akciófilm volt, hanem egy Tony Scott-klasszikus, az akciókorszak egy meghatározó darabja volt 2004-ben. Scott stílusa: a gyors vágások, a zaklatott, mégis kontrollált kameramozgás és a nyers érzelmi töltet olyan intenzív élményt teremtett, amely a mai napig etalonnak számít a műfajban. Bevallom, én nem kedveltem annyira a direktor stílusát. Nem csoda, hogy amikor a Netflix bejelentette a történet sorozatos újragondolását, sokan egyszerre lettek izgatottak és szkeptikusak.

Pedig akad bőven alapanyag. A. J. Quinnell regénye nem egyetlen történetet kínál, hanem egy egész karakterívet: John Creasy figurája több könyvön keresztül fejlődik, így a sorozat formátum kifejezetten indokoltnak tűnhet.

A kérdés inkább az volt, hogy sikerül-e új életet lehelni ebbe a világba, és sikerül-e az emberek fejében elkülöníteni a netflixes verziót Denzel Washington alakítása után. Az új változatban Yahya Abdul-Mateen II veszi át John Creasy szerepét, és már az első epizódok alapján kijelenthető: nem próbálja másolni elődjét, hanem saját értelmezéssel próbálkozik. Ez a döntés kifejezetten jót tesz a sorozatnak. Az ő Creasy-je törékenyebb, sérültebb figura, akit nemcsak a fizikai, hanem a lelki sebek is folyamatosan gyötörnek. Washington az alkoholba menekült, ám Mateen alakítását látva ő inkább funkcionális alkoholistának tűnik, mintsem mentsvárként gondol az italra.

A történet egy elhibázott CIA-akcióval indul, amelynek egyetlen túlélője Creasy. A trauma nem múlik el nyomtalanul: évekkel később is a múlt árnyaival küzd, és saját magát hibáztatja társai haláláért. Ez az alapvetés egyértelműen a karakterdrámára helyezi a hangsúlyt, legalábbis kezdetben. A sorozat bátran vállalja ezt a lassabb, introspektívabb felütést, majd az első rész végén egy váratlan húzással kizökkenteni a nézőt ebből a melankolikus hangulatból és igazán beindulnak az események. Meglepő módon ez a rész teljesen működik.

A cselekmény a nagyfilm Mexikója után most Brazíliába helyeződik át, ami ismerősen hathat, de mégis egy kicsit más.

A történet vizuálisan is profitál ebből: a zsúfolt, kaotikus favelák és a luxusban úszó riói penthouse-ok között erős a kontraszt. A sorozat ügyesen kihasználja ezt a környezetet, és sikerül megteremtenie azt a nyers, földközeli atmoszférát, amely egy ilyen történethez szükséges. Nem ússzuk meg azonban a sárga szűrőt, hogy mindenki tudja valahol latinamerikában vagyunk… de ez már szerintem hollywoodi tradíció.

Ami az akciót illeti, a sorozat nem okoz csalódást, legalábbis részben. Amikor beindulnak az események, feszült tűzpárbajokat és kifejezetten jól koreografált közelharcokat kapunk. Ezek a jelenetek emlékeztetnek arra, miért működött az eredeti történet is. Ugyanakkor hiányzik az a vizuális túlzás és stilizáltság, ami Tony Scott filmjét igazán egyedivé tette. Itt minden visszafogottabb, realistább, ami nem feltétlenül hiba, csak más élményt nyújt. Ha valaki az eredeti Tűzben edzett férfi hangulatra/stílusára vágyik, azt sajnos itt hiába keresi.

A mellékszereplők terén kifejezetten erős a felhozatal. Bobby Cannavale, Alice Braga és Scoot McNairy mind hozzák a tőlük elvárható szintet.

Én nagyon kedvelem Scoot McNairyt, aki bár korábban bizonyította, hogy képes árnyalt, emlékezetes karaktereket hozni, itt sajnos elég sablonos egydimenziós szerepet játszik. Ez egyébként az összes mellékszereplőre igaz, a forgatókönyv nem adott sokat a színészek kezükbe, igazi karakteríve maximum Mateennek van.

A sorozat tempója sem mindig egyenletes. Az első négy epizód után például úgy tűnhet, mintha a főkonfliktus már viszonylag korán lezárulna, ami kissé megtöri a lendületet. Innen a sztori egy kicsit új irányt vesz. Illetve a fordulatok sem ütnek akkorát, mint kellene. A csavarok többsége előre sejthető, és bár nem zavaróan gyengék, nem is emelik ki a sorozatot a hasonló produkciók közül. Aki már látott egy kémes akciófilmet is (az elmúlt időben sok van belőlük, ezen a héten is legalább három új érkezik), az már az első pillanatban fogja tudni, kik állnak minden mögött.

Kyle Killen filmográfiája vegyes képet mutat. Korábbi projektjei alapján nem feltétlenül számít a néző kiemelkedő eredményre és ez érződik is.

A sorozat korrekt, működőképes, de ritkán mer igazán nagyot húzni. Inkább biztosra megy, mintsem kockáztasson, ami egy ilyen alapanyag esetében kissé csalódás. Nem akarok nagyon szigorú lenni, mert nem bántam meg, hogy végignéztem a szériát, de nem adott semmi kiemelkedő élményt.

Érdekes sajátosság, hogy nem igazán alkalmas háttérben futó tartalomnak, ahogy a Netflix elképzeli a modern sorozatozást. A többnyelvűség miatt, (a portugálul beszélő helyiek és Creasy spanyol próbálkozásai) folyamatos figyelmet igényel. Ez viszont egyben erőssége is: hitelesebbé teszi a világot, és jobban bevonja a nézőt. Nekem tetszett, de szerintem nézőket fog veszíteni miatta.

Végül is ez az új feldolgozás egy korrekt, helyenként kifejezetten erős akciósorozat, amely azonban ritkán lép túl a saját árnyékán.

Nem lesz kultikus státusza soha, mint az eredeti filmnek, de nem is vall kudarcot. Inkább egy stabil, nézhető adaptáció, amely tisztességgel használja fel az alapanyagot, még ha nem is hozza ki belőle a maximumot.

A befejezés nyitva hagyja az ajtót a folytatás előtt, ami logikus döntés, hiszen az alapanyag még bőven kínál lehetőségeket. A kérdés már csak az, hogy lesz-e elég lendület és néző a folytatáshoz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk