Dezső András: A NER-elit ugyanúgy erővel foglalta el a Balatont, mint a 90-es évek bűnözői
Dezső András új könyvében a 70'-es évektől egészen a közelmúltig követi végig, mi történt a Balatonnál. Bemutatja az egymással rivalizáló legendás siófoki szórakozóhelyek világát, a főváros legveszélyesebb gengsztereit kiszolgáló veszprémi alvilágot, a "vadkelet" nagypályás maffiózóit, és az új elitet is, akik visszautasíthatatlan ajánlatokkal, házilag írt törvényekkel terjeszkedtek az elmúlt években.
De Dezső András a magyar alvilág és szervezett bűnözés mellett a titkosszolgálatok működéséről is sokat írt az elmúlt években. Így a 90-es évek mellett a mostani választásokon történt befolyásolási kísérletekről is beszélgettünk.
– Április 12-e előtt sokat lehetett hallani arról, hogy az orosz titkosszolgálat próbál beavatkozni a választások eredményébe. Az azóta történtek tükrében viszont úgy tűnik, nem csinálták túl jól, hiszen a Fidesz megsemmisítő vereséget szenvedett. Egy halvány szerbiai bombariadónál többre nem futotta.
– A 2026-os választás nem csak Magyarország szempontjából volt sorsdöntő. Az volt a tétje, hogy hatalmon marad-e az a politikai erő, amely Európán belül oroszpárti politikát folytat, illetve szélsőjobboldali szervezeteket, pártokat segít hatalomra jutni a kontinensen. Oroszországnak nyilván az volt az elsődleges érdeke, hogy a kormányt hatalomban tartsa. Magyarország számtalan esetben "bot volt a küllők között", ami jól jött az oroszoknak.
És nem bagatellizálnám el a bombás történetet sem. Nem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy nyilvánvaló legyen, az ott egy művelet volt. Ezen nincs mit szépíteni: a jelek egyértelműen Oroszország irányába mutatnak. Az, hogy nem volt olyan hatása, az más kérdés. De a bomba ott volt. Sokatmondó, hogy Vučić elnök hívta fel Orbánt ez ügyben, de a szerb katonai titkosszolgált vezetője nem ment bele a játékba, és hamar kijelentette, hogy nincs ukrán műveletre utaló jel. Szóval igenis látszódott, hogy idegen titkosszolgálatok is játékban vannak. Nyilván ennek egy másik olvasata, hogy Szijjártó Péter és Lavrov beszélgetésének a felvétele is kiszivárgott. Ebből az is egyértelművé vált, hogy olyan külföldi államoknál, amelyek nem szimpatizáltak az Orbán-kormány külpolitikájával, születhettek olyan döntések, hogy ezeknek az információknak szabad utat engedtek. De ez nem is annyira titkosszolgálati, inkább diplomáciai játék.
A bombás akció ezt vissza is igazolta.
– Az új kormány bejelentette, hogy kiutasítja az orosz kémeket Magyarországról. Ez hogy működik? Mennyire képes egy ország bezárni a kapuit az idegen titkosszolgálatok előtt?
– A külföldről ide érkező hírszerzők különféle fedésben tartózkodnak Magyarországon. Az egyik leggyakoribb fedés a diplomáciai tevékenység. Amikor egy állam ideküld egy diplomatát, akkor az elhárítás leinformálja, hogy ki ez az ember. Ilyenkor jó esetben a külföldi partner szolgálatoktól kaphat információkat, és például megtudja, hogy az illetőt már azonosították, mint hírszerzőt valamelyik korábbi állomáshelyén. Az pedig már részben politikai, részben nemzetbiztonsági kérdés, hogy mi lesz ezután. A legtöbb esetben az elhárítás igyekszik figyelni az illető tevékenységét. Azt, hogy kikkel keresi a kapcsolatot, milyen témák után érdeklődik, mit csinál. Ez mind értékes információ lehet az elhárításnak. Ha az illető tevékenysége túl káros, akkor dönthetnek a kiutasítása mellett, de ez végső soron mindig politikai kérdés.
És persze lehet az a politikai szándék is, hogy kiutasítják, mint ahogy az előző kormány idején egy ukrán hírszerzővel tették, aki egyébként nem diplomataként tartózkodott Magyarországon. Őt a Ferenciek terén kapcsoltak le. Az előző politikai ciklus nem jeleskedett az orosz kémek kiutasításában, most viszont erre valószínűleg nagyobb hajlandóság lesz.
– Ha már titkosszolgálatok. Szokták azt mondani, hogy az autoriter rendszerekben jó a közbiztonság, mert a besúgóhálózat miatt a hatóságok mindent látnak és hallanak. Ehhez képest engem meglepett, hogy a könyvedből az derül ki, hogy a hatóságok számtalan esetben nem tudtak mit kezdeni az alvilággal már a 70-es 80-s években sem. Mi ennek az oka?
– Az volt talán az oka, hogy a hatósági munka kettévált. Volt az állambiztonság – a politikai rendőrség, a hírszerzés és a titkosszolgálat, ami már akkor is működött –, és a rendőrség. A hivatalos kommunikációban ezekben az időkben az szerepelt, hogy komoly szervezett bűnözés csak nyugaton fordul elő.
Ráadásul az állambiztonság több bűnözőt is beszervezett, akik így egyfajta védelmet is élveztek. Ez is nehezítette a rendőrök dolgát.
– Ez a rendszerváltásig igaz is lehetett akár, de utána már nem álltak fenn a korábbi ideológiai fékek.
– Amikorra ki lehetett mondani, hogy nálunk is van szervezett bűnözés, addigra a rendőrség nagyon meggyengült. Kevés erőforrásuk volt, nagy fluktáció. Eközben viszont a rendszerváltás előtt a bűnözői körök pont megerősödtek. Ráadásul a jogállamiság azt is jelentette, hogy a hatóságoknak sokkal inkább be kellett tartani a törvényeket. A rendszerváltás első éveiben mindenki a jogaira hivatkozott. A pénz is a bűnözőknél volt, sok mindenkit meg tudtak venni, vagy megfélemlítettek. Olyannyira, hogy például – és erről a könyvemben is írok – az emberek nem a rendőrséghez fordultak, ha volt valami bajuk, hanem azokhoz a figurákhoz, akikről tudták, hogy az éjszakai életben mozognak, vannak kapcsolataik, és alvilági módszerekkel orvosolták a problémákat.
– Arra is utalsz a könyvben, hogy a rendőrség sokszor azért hunyt szemet egyes bűnözők tevékenysége fölött, mert cserébe rendet tartottak a maguk területén.
– Szlávy Bulcsú, aki az északi-part ura volt akkoriban, bordélyokat is üzemeltetett. Addig a Balaton északi partján nagyon sok prostituált az utcán dolgozott, akiket Szlávyék betereltek a négy fal közé.
Ha balhék voltak, azt is sokszor az éjszakában lerendezték, és így a rendőrségnek nem kellett intézkednie. Szóval volt egy hallgatólagos alku a rendőrség és az éjszakai élet figurái között.
– A könyvedben a hazai alvilág akkori krémje vonul fel, például Boros Tamás, Vizoviczki László, Tasnádi István, Szlávy Bulcsú, Portik Tamás, sőt, még Tribuszerné is szóba kerül. A fiatalabb generációnak is ugyanolyan érdekes ez a téma?
– Meglepő módon pont az a tapasztalatom, hogy a fiatalabb generáció nagyon érdeklődik a 90-es évek iránt. Az elmúlt 10-15 év ebből a szempontból unalmas volt. Sok mindent el lehet mondani erről az időszakról, de az igaz, hogy az emberek közbiztonságérzete javult. Nincs az a vad világ, ami a 90-es éveket jellemezte. A fiatalok kíváncsiak erre az időszakra. Nyilván a végtelenségig én sem írhatok erről a korszakról, valószínűleg ez volt az utolsó könyvem, ami erről szólt, váltanom kell.
– Több olyan név is felmerül, akik a szélesebb közvélemény előtt már a politikában vállalt szerepük miatt váltak ismertté. Mennyire jellemző a magyar politikai elit és az alávilág összefonódása?
– A könyv alcíme: Alvilág és felvilág a Balaton partján. Itt arra utaltam, hogy vannak olyanok is, akik nem az alvilághoz tartoznak. Persze ez a két világ óhatatlanul érintkezik, egyébként mind a mai napig. Ennek az érintkezésnek a mélysége, ami nem mindegy. Magyarország kis ország, teljesen normális, hogy az emberek ismernek zűrösebb figurákat is. A kérdés inkább az, hogy van-e ezekkel közös üzletük vagy más közös érdekeltségük. Vannak hídemberek, akik az alvilág és a felvilág közti kapcsolatot biztosítják, és ők ebből is élnek.
Mint például a könyvben is szereplő Barna Sándor, aki butikosként kezdte, aztán nyitott egy diszkót, és sikerült felépítenie egy birodalmat úgy, hogy ő maga nem vált bűnözővé. De említhetném Wossola Györgyöt, aki üzletemberként két olyan diszkót is üzemeltetett, ahol Szlávy Bulcsúék adták a portát. Ennek ellenére nem tartozott az alvilághoz, miközben Szlávy ízig-vérig bűnöző volt.
– A könyvben külön fejezet szól Mészáros Lőrinc, Tiborcz István és a NER balatoni térhódításáról. Az ott történtek inkább az al- vagy a felvilág lépéseire hasonlítottak?
– Jogos kérdés, hogy mit hova sorol az ember. A 90-es években védelmi pénzt szedtek a bűnözők. Fizikai erőt demonstráltak, úgy érvényesültek.
Sikeresen, mert a Balaton jelentős részét meg tudták szerezni.
– Ez alapján mennyire gondolod jogosnak, amikor a NER kapcsán "maffiakormányt" emlegetnek egyes elemzők?
– Mit nevezünk maffiának? Szoktuk mondani, hogy végrehajtó maffia, parkolási maffia, stb. Itt volt egy kormányzat és egy ahhoz közel álló gazdasági holdudvar, aminek tagjai elsősorban a hatalmi pozíciójukkal éltek vissza. Nem is kellett feltétlenül megfélemlítés, mert annyi pénzt kaptak, amivel erőt tudtak mutatni, és uralni tudták a piacokat. A könyvemben is leírom, hogyan zajlott ez a Balatonnál. Ízlés kérdése, hogy ezt minek nevezzük. De nem öltek meg embereket, tehát szerintem túlzás a klasszikus olasz szervezett bűnözői körökhöz hasonlítani őket. Az erejük nem a fizikai agresszióból fakadt.
– Min dolgozol most?
– Tervben van, hogy az Aranykéz utcai robbantással és Fenyő János meggyilkolásával összefüggésbe hozott Jozef Roháč börtönben írt naplója alapján írok egy könyvet, ami remélhetőleg még idén megjelenik.