A Rovatból

Csaknem 100 baleset történt tavaly a MÁV és a HÉV vasúti átjáróiban

Még mindig sokszor vezetnek figyelmetlenül vagy agresszíven a vasúti kereszteződéseknél.


Tavaly a MÁV és a HÉV vasúti átjáróiban csaknem száz ütközés és gázolás történt. Ez egész évre vetítve több, mint 2016-ban, a mostani télen viszont jelentősen csökkent a balesetek száma az előző téli időszakhoz képest.

A megelőzés érdekében fontos, hogy a járművezetők, a kerékpárosok és a gyalogosok – az előírásokat betartva

körültekintően, figyelmesen közlekedjenek,

és minden esetben győződjenek meg a biztonságos áthaladás feltételeiről a kereszteződéseknél. Ez azért is fontos, mert a

felújított vonalakon nagyobb sebességgel, de csendesebben haladnak a modern vonatok.

A MÁV és a MÁV-HÉV pályahálózatának közúti-vasúti szintbeli kereszteződéseiben tavaly 99 ütközés és gázolás történt, ebből 16 a HÉV átjáróiban. A balesetek kivétel nélkül a közúton közlekedők gondatlanságából, figyelmetlenségéből következtek be, vasúti berendezés meghibásodásából eredő baleset hét éve nem történt.

Január közepén az internetes videó- és hírportálokon terjedt egy felvétel, amelyen egy sötétszínű kombi a várakozó kocsisor megelőzése után, a lezárt félsorompók között szlalomozva száguldott keresztül a pomázi átjárón – nem sokkal a HÉV-szerelvény elhaladását követően.

A felvétel megdöbbentő és tanulságos volt; akár oktatófilm is lehetne, az autó sofőrje ugyanis egyszerre több szabálysértést is elkövetett. Egyrészt tilos az előzés a vasúti átjáróknál és közvetlenül előttük! Másrészt azt is egyértelműen előírja a KRESZ, hogyha a fénysorompó piros jelzést mutat, az útátjárón nem szabad áthaladni. Csak akkor lehet elindulni a síneken keresztül, ha a sorompók már teljesen felnyíltak és fehéren villog a lámpa.

A vasúti útátjárókon történő áthaladásra a KRESZ előírásai érvényesek, azaz a szintbeli keresztezéseket fokozott óvatossággal, körültekintően kell megközelíteni. A gépjárművezetőknek minden esetben

meg kell győződniük arról, hogy nem tart vasúti jármű a sorompó felé, illetve biztosított a folyamatos áthaladás.

Továbbá az átjáró előtt meg kell állni, ha bármely irányból vasúti jármű közeledik.

A balesetek majdnem mindegyikét az okozta, hogy a közlekedők túlbecsülték saját képességeiket, megpróbáltak átérni még a vonat előtt, esetleg egy pillanatra kihagyott a figyelmük. Az okok között szerepel a gyorshajtás, az agresszív vezetési stílus, a vasúti fényjelző tilos jelzésének figyelmen kívül hagyása, a vezetés közbeni telefonálás is. Gyakran tapasztalható, hogy a gépjárművezetők nem néznek körül az átjáróba történő behajtás előtt.

A statisztikák szerint a MÁV-HÉV 100 kilométernyi hálózatán, az útjárókban

az elmúlt két évben 22 baleset következett be,

de szerencsére senki sem halt meg. Tavaly egy esetben súlyos sérüléssel végződött egy gázolás, tizenöt ütközésből négy, tavalyelőtt pedig hatból három járt személyi sérüléssel. Tizennégyszer személygépkocsival, egyszer teherautóval ütköztek a hévek, illetve egyszer gyalogosgázolás történt.

mav_utatjaro_ellenorzes_bp_szerencs_utca_illusztracio

A MÁV hálózatán, a vasúti-közúti szintbeli kereszteződésekben tavaly

83 balesetből 12 halálos kimenetelű volt, 32 személyi sérüléssel járt.

2016-ban 72 baleset következtében tizenhatan haltak meg és huszonegyen sérültek. Az elmúlt évben személygépkocsival 53-szor, tehergépkocsival tizenkétszer, mezőgazdasági vontatóval egyszer ütközött, továbbá hét gyalogost, hat kerékpárost és négy motorkerékpárost gázolt vonat átjáróban. Négy gyalogos, három kerékpáros és két motorkerékpáros vesztette életét, hárman autóban haltak meg.

Feltűnő, hogy 2017 első három hónapjában – 2016 azonos időszakával összevetve

127 százalékkal megnőtt az útátjárókban bekövetkezett tragikus események gyakorisága,

áprilistól viszont 50-60 százalékra csökkent az egy évvel korábbiakhoz képest, sőt az év utolsó harmadára 25-30 százalékra, december végéig pedig 15 százalékra zuhant.

A pozitív tendencia idén is folytatódhat, mert míg tavaly az első hónapban hat, addig idén januárban négy baleset következett be. A szerencsés fordulat a vasúti átjárókban, a rendőrséggel közösen végzett ellenőrzéseknek és a 15 vasútállomáson, nyártól őszig megtartott baleset-megelőzési kampánynapoknak is köszönhető.

A vasúttársaság kiemelt feladatának tekinti, hogy mindent megtegyen az átjárókban bekövetkező közlekedési balesetek megelőzése, illetve számának csökkentése érdekében. Éppen ezért a sorompós fejlesztések mellett minden évben nagy erőfeszítéseket tesz, többször is rendőrséggel közös akcióval hívja fel a közúton közlekedők figyelmét.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is tartanak ellenőrzéseket a MÁV és a MÁV-HÉV vasútbiztonsági szakemberei. Az útátjárós balesetek megelőzése nemcsak vasúti és közúti, hanem társadalmi és gazdasági érdek is, hiszen a személyes tragédiák mellett a baleseteknek egyéb jelentős következményei vannak. Felborul a menetrend, így több ezer utas napi programja, a hatósági helyszínelés alatt vonatok sokasága késik vagy marad el, a vasúton szállító vállalkozások pedig gazdasági károkat szenvedhetnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Mélyaltatásban tartják azt a 17 éves lányt, aki egy soproni iskola lépcsőjén esett le kedden
A tanárok azonnal intézkedtek, a mentők pedig a helyszínen kezdték stabilizálni a sérültet. A lányt az idegsebészeten mélyaltatásban tartották, de hamarosan felébresztik.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. október 22.



Kedd délután drámai pillanatok játszódtak le egy soproni iskolában: egy 17 éves diáklány megszédült, lezuhant a lépcsőn, majd helikopter vitte a győri idegsebészetre – számolt be róla az RTL Híradó. A tanárok azonnal intézkedtek, a mentők pedig a helyszínen kezdték stabilizálni a sérültet.

„Innentől kezdve a fejsérüléseknél szokásos protokollt követtük. Azt mondta, fáj a gerince és a lába, ezért nem mozdítottuk, mentőt hívtunk” – mondta lapunknak Horváth Lászlóné, az intézmény igazgatója.

Az egész iskola néma csendben szorított a diáklányért:

"Mindannyiunkat megérintette. Minden tanár és minden diák ismeri egymást, az aggodalom volt a meghatározó. Még a hangadók is elcsendesedtek, és vártuk, mi történik. A mentők végül súlyos, életveszélyes állapotot feltételeztek, mert mire ideértek, a tanuló nem kommunikált velük, ezért mentőhelikoptert hívtak” – tette hozzá az igazgató.

A helyszíni állapot-stabilizálás nagyjából fél órán át tartott.

„Súlyos koponyasérülést szenvedett. A helyszínre riasztott esetkocsi személyzete stabilizálta az állapotát, emelt szinten légutat biztosított, a teljes testét rögzítette, majd az időközben megérkező légi mentőknek adta át, akik az idegsebészeti centrumba szállították”

– közölte Csillag Zoltán, az OMSZ kommunikációs munkatársa.

A lányt az idegsebészeten mélyaltatásban tartották, de hamarosan felébresztik. A helikopter a soproni Széchenyi téren szállt le, a teret az akció idejére lezárták.

A rendőrség közölte: az ügyben nem indítottak eljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Az volt a szerencséje, hogy valaki jött, látta, hogy vérben fekszik a földön” – a vasúti váróban összevert nő sokkot kapott a férje szerint
A felvételek alapján azonosították és azonnal keresni kezdték, a 34 éves környékbeli férfi végül feladta magát a rendőrségen. Ha bűnösnek találják, akár 11 év börtönbüntetést is kaphat. A nőnek nyílt orrcsonttörése lett.


Biztonsági kamera rögzítette október 21-én a Sülysáp–Szőlősnyaraló megálló várójában, ahogy egy férfi lassan odasétál egy padon ülő nőhöz, majd hirtelen ütni kezdi – számolt be róla az RTL Híradó. Legalább tízszer arcon csapta, a nő telefonját akarta, de nem tudta elvinni, a fülbevalókat viszont kitépte, és egy fehér zacskóval elmenekült. A nő a Budapestre tartó, késő vonatot várta; a földön fekvő sérültre egy utas talált rá.

"A párom a földre került, és elvesztette az eszméletét. Az volt a szerencséje, hogy valaki jött, gondolom megnézni a kijelzőt, hogy mi a késés oka. Látta, hogy vérben fekszik a földön" — mondta Dudás Csaba, az áldozat férje.

"Súlyos arcsérüléseket szenvedett; sebellátás és fedőkötés után további ellátás céljából a traumatológiai osztályra szállítottuk"

— közölte Győrfi, a mentők szóvivője.

"Vissza kell majd mennünk, mert azt mondták, az ödéma miatt, ami az orrán és akörül van, most nem tudnak vele mit kezdeni, három nap múlva tudják helyretenni. Nagyon megviselte, sokkos állapotban volt, nem is nagyon tudott válaszolni a rendőri kérdésekre sem. Igen, ez egy trauma" — tette hozzá Dudás Csaba.

A felvételek alapján azonosították és azonnal keresni kezdték, a 34 éves környékbeli férfi végül feladta magát a rendőrségen

— közölte a híradó.

"A rablást a Btk. két–nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti. Ha ezzel halmazatban testi sértés is megállapítható, a büntetési tétel értelemszerűen megnövekszik" — mondta Borbély Zoltán, jogász. Ha bűnösnek találják, akár 11 év börtönbüntetést is kaphat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megrázó videó: Ököllel ütött egy nőt egy vasúti váróteremben egy tápiószecsői férfi, keresi a rendőrség
A nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A támadó a telefonját akarta elvenni. Igaz, azt nem sikerült, de nem távozott üres kézzel.


Megrázó videót tett közzé honlapján a rendőrség. A felvételen azt látni, hogy egy férfi ököllel üt egy vasúti váróteremben ülő nőt.

A férfi október 21-én kora délután ment oda a nőhöz a Sülysáp-Szőlősnyaraló vasúti megállóhely várótermében. A mobilját akarta elvenni. Majd

ököllel kezdte el ütni a nőt, amitől a földre esett.

A telefont ugyan nem tudta megszerezni, de nem távozott üres kézzel, mert kitépte a nő fülében lévő ékszert és azzal futott el a helyszínről.

Az elsődleges adatok szerint a nő súlyosan megsérült, a mentők kórházba vitték.

Az esetet egy biztonsági kamera is rögzítette. A felvétel alapján a rendőrök keresik a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható Ürmös Richárd 34 éves tápiószecsői lakost.

A Nagykátai Rendőrkapitányság nyomozói kérik, hogy aki Ürmös Richárd tartózkodási helyével vagy a rablással kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-28-97-es telefonszámon, illetve tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán, vagy a 112 központi segélyhívón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy iskola épületébe csapódott egy busz Szolnokon, rengeteg a sérült
A polgármester posztjában azt írja: meg nem erősített információk szerint, öten súlyosan, húszan könnyebben sérültek meg az ütközés során.


Súlyos buszbaleset történt Szolnokon. A katasztrófavédelem közlése szerint

egy iskola falának hajtott és egy fát is kidöntött egy busz Szolnokon, a Kossuth Lajos és a Damjanich utca kereszteződésénél.

„A szolnoki hivatásos tűzoltók a buszt áramtalanították, a kidőlt fát eltávolították. A helyszínre kiérkezett a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is.

Az iskola balesetben megsérült helyiségét lezárták, az épület többi részét nem kellett kiüríteni. A helyszínre a társhatóságok, valamint egy mentőhelikopter is érkezett”

- közölte a katasztrófavédelem.

Győrfi Mihály polgármester közösségi oldalán azt írja,

meg nem erősített információk szerint, öten súlyosan, húszan könnyebben sérültek meg az ütközés során.

A helyszínről több fotót is megosztott.

A Szoljon.hu ugyanakkor arról ír,

az elsődleges információk szerint a balesetnek 30 könnyű és 4 súlyos sérültje van.

Ugyanakkor hozzátették: a sérültek pontos számát egyelőre nem tudni, hiszen a mentők és a tűzoltók még jelenleg is folyamatosan dolgoznak.

A lap szerint időközben egy második mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.


Link másolása
KÖVESS MINKET: