KÉK HÍREK
A Rovatból

Buszon cigarettázott, majd menet közben, az ajtóban állva pisilt egy részeg fiatal a Salgótarjánba tartó járaton

Az egyik utas elmesélte, hogy szólt a buszsofőrnek, de az nem állt meg, mert éppen az autópályán haladt. Végül miután letértek a pályáról, leszállították a fiatalt.
Fotó: Wikipedia - szmo.hu
2025. január 02.



Egy ittas fiatal okozott botrányt egy buszon - az esetről az RTL Híradó számolt be.

Az egyik utas vette videóra, ahogy a férfi a buszon dohányzott, majd az ajtóba állva egy sörözdobozba pisilt. A sofőr azonban nem állt meg azonnal, mert az M3-ason haladtak éppen.

A busz Budapestről tartott Salgótarjánba szilveszter délután. Egy utas elmondta, hogy "először ott énekelt, benne volt a fülhallgató a fülében. Hát, mondtuk, hogy szilveszter van, ott nevettünk rajta, meg minden, hogy jól érzi magát".

Később azonban a férfi - aki anyjával és testvérével utazott - agresszívvé vált.

"Az anyjára ráförmedt, hogy kell a cigi. Mondtam neki, hogy figyelj már ide, most komolyan itt cigizel? Hát hol lehet ezt? És akkor előrementem a sofőrnek szólni".

A buszvezető azonban azt állította, hogy nem látta, mi történt, és nem állhat meg, mert épp autópályán haladnak, és őt vonnák felelősségre.

A fiatal azonban nem állt meg itt. "Megragadott egy félliteres üveget, és a hátsó ajtó felé indult. Lerakta a lépcsőre a kis üveget, a legalsó lépcsőfokra. Aztán nekiállt a dolgát végezni".

Ezt az egyik utas videóra is vette, amit az RTL Híradó be is mutatatott.

Végül indulás után egy órával, a harmadik megállónál a Heves megyei Lőrinciben szállította le a részeg utast a sofőr.

A Volánbusztól azt írták: a buszvezető helyesen járt el, hiszen az első biztonságos helyen azonnal leszállíttatta a botrányosan viselkedő részeg utast. A társaság feljelentést tett az ügyben.

Néhány hónappal ezelőtt is történt egy incidens ugyanezen a Budapest és Salgótarján között közlekedő Volán-járaton. Akkor egy utas arról készített videót, hogy a buszvezető vezetés közben telefonozott. A Volánbusz akkor azt közölte, hogy mélységesen elítélik a történteket, és belső vizsgálatot indítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: „30 defekt 2 óra alatt” – Sorra szedi áldozatait egy jókora kátyú a Nagykőrösi úton
Egy férfi, aki maga is a kátyú áldozata lett, láthatósági mellényekkel és dísztárcsákkal próbálta felhívni az autósok figyelmét a veszélyre, mivel tábla nem jelzi. Hiába hívta a segélyhívót, a rendőrség rövidre zárta az esetet.


„Körülbelül 30 defektet számoltam össze 2 óra alatt” a Nagykőrösi úton – erről számolt be kedden este egy férfi a TikTokon. Videóját már több mint 300 ezren nézték meg alig egy nap alatt.

A felvételen látszik, hogy egy jókora kátyú tátong a forgalmas fővárosi úton, amely sorra szedi áldozatait. A videóban is látszik egy autó, amely nem sokkal a kátyú után félrehúzódott.

A felvételt készítő férfi maga is áldozatul esett: két órával a videózás előtt belement a kátyúba, bejelentette a segélyhívón, de másfél órán keresztül nem történt semmi. Ezután újra telefonált, mire azt a választ kapta, hogy a rendőrség azonnal lezárta az esetet.

Hiába jelezte a férfi, hogy sorra történnek defektek a helyszínen, azt mondták neki, hogy a hóesés miatt nem tudnak senkit kiküldeni.

Azt kérték, fotózza le a környéket, hogy legyen bizonyíték arról, hogy nincs semmilyen tábla vagy jelzés arra, hogy rossz az út minősége.

Hogy figyelmeztesse a többi autóst, láthatósági mellényeket és dísztárcsákat, valamint egy piros háromszöget is elhelyezett a szalagkorlátnál, de ahogy a videóban is látszik, a sofőrök ennek ellenére sem lassítanak.

@sumshotcrew

Körülbelül 30 defektet számoltam össze 2 óra alatt.. Nagykőrösi út

♬ eredeti hang – SMC - SMC

Egy defektjavítással foglalkozó cég videóján is az látszik, hogy a napokban elég sok munkájuk akadt: a felvételen számos autó áll defekt miatt.

@mozgoszerviz Budapesti utak…. #mozgógumis #mobilgumis #katyu #budapest ♬ Born to Raise Hell - The Digital Cowboy

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyílt állkapocstöréssel hazaküldték a Kutyapárt passzivistáját Veszprémben, Ausztriában életmentő műtétet hajtottak végre rajta
Az aktivistát 2025. december 25-én küldték haza a magyar kórházból. A veszprémi zárójelentést napokkal később állították ki, miközben ő már az osztrák műtéten is túl volt.


Nyílt állkapocstöréssel küldték haza a veszprémi kórházból 2025. december 25-én a Kétfarkú Kutya Párt egyik passzivistáját, akin pár órával később Ausztriában életmentő műtétet hajtottak végre. Az esetről a párt a honlapján számolt be, a hírt a 24.hu szemlézte.

A történet karácsony este, 2025. december 24-én kezdődött, amikor egy családi vita során egy hozzátartozója politikai nézeteltérés miatt ököllel arcon ütötte a névtelenséget kérő aktivistát.

A veszprémi kórházban a CT-vizsgálat többszörös arccsont- és nyílt állkapocstörést igazolt, amelyre kezdetben azonnali műtétet javasoltak.

A kórház megtette a hivatalból kötelező feljelentést, a rendőrök adatokat vettek fel, tanúkat hallgattak ki, és helyszínelést is tartottak a lakásban. A sértettet éjszakára a traumatológián tartották.

„Kaptam fájdalomcsillapítót és antibiotikumot. Azt mondták, hogy reggel át leszek adva a szájsebészetre és amint lehet, elvégzik a műtétet. De ez nem történt meg” – emlékezett vissza a történtekre a sértett.

Másnap délelőtt tíz óra körül egy ápolónő közölte vele, hogy hazaengedik, és mégsem kell műteni.

Négy nappal későbbre, december 29-re hívták vissza szakorvosi konzultációra. Orvos ekkor már nem látta, és zárójelentést sem kapott.

„Miután távoztam a veszprémi kórházból, párommal autóba ültünk és elindultunk vissza Ausztriába, hogy a saját otthonunkban lábadozzak, amíg várok az orvosi vizsgálatra – ami még 4 napot jelentett volna kezelés nélkül. De már az azóta eltelt idő alatt is tovább rosszabbodott a helyzet: a duzzanat nyelési nehézségeket okozott, a fájdalom erősödött, a szájmozgás szinte lehetetlenné vált. Ezért úgy döntöttem, hogy ellátogatok a lakóhelyemhez közel eső kórházba, Bécsújhelyre egy ismételt vizsgálatra” – írta beszámolójában.

A bécsújhelyi kórházban egy újabb CT-vizsgálat után veszélyes, nyílt állkapocscsont-törést diagnosztizáltak, ami azonnali műtétet igényelt. A vizsgálatot végző orvos nem is engedte haza, mert a duzzanat a légutak elzárásával életveszélyes állapothoz vezethetett volna.

„Ezért átirányítottak egy másik kórházba, St. Pöltenbe, ugyanis aznap az volt a tartományban az ügyeletes szájsebészet. Minden leletemet és adatomat átküldték oda, hogy mire odaérek, már el tudják kezdeni a műtét előkészítését” – tette hozzá.

Másnap reggel, a betegfelvételt követő 13 órán belül meg is operálták. A beteget december 29-én engedték ki az osztrák kórházból. Pontosan ugyanezen a napon állították ki a zárójelentését Veszprémben is, amelyben az szerepelt, hogy egészen addig ott kapott ellátást, és azért engedték haza, mert nem tartották szükségesnek a műtétet.

A nyílt állkapocstörések a szájüreggel való kapcsolat miatt magas fertőzésveszéllyel járnak, a gyorsan növő duzzanat pedig a légutakat veszélyeztetheti, ami sürgősségi beavatkozást tehet szükségessé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Nem féltem a csúnya bácsitól” – megszólalt az ötéves Levi, akit az autójukkal együtt raboltak el Sülysápon
A kisfiú az édesanyjának elmondta, hogy a tolvaj gyorsan hajtott és gonosz volt. A 20 éves gyanúsítottat a rendőrség elfogta, jármű önkényes elvétele miatt indult eljárás.


Szerda reggel percek alatt vált rémálommá egy család reggele a sülysápi bölcsőde parkolójában, amikor egy tolvaj elhajtott a család Ford Focusával, benne a hátsó ülésen ülő ötéves Leventével. Az édesapa éppen a kisebbik, két és fél éves gyermekét vitte be az intézménybe, amikor a lopás történt. A kisfiút a tolvaj néhány kilométerrel arrébb kitette az autóból, a rendőrök pedig később elfogták a gyanúsítottat – írta a Blikk.

Mint kiderült, miután a tolvaj elhajtott a gyerekkel, Úriban kirakta a kisfiút, akit egy idős férfi talált meg az utcán, és bevitte egy közeli boltba. Az üzlet alkalmazottja azonnal értesítette a rendőrséget.

„Azt kérték, vigyázzak rá, közben sírt szegény. Körülbelül fél óra múlva jöttek érte, addig evett egy tejszeletet és üdítővel is megkínáltam” – mesélte el. Az apa eközben a segélyhívón kért segítséget.

„A kisfiam kint volt az autóban, elhoztam a kulcsot, de valahogy elvitték az autót a gyerekkel együtt”

– mondta a diszpécsernek.

A tolvaj letépte a rendszámot az autóról és továbbhajtott, de a járműbe szerelt GPS-nyomkövető segítségével a család és a rendőrség is követni tudta az útvonalát. A 20 éves szentmártonkátai férfit végül ötven kilométerrel távolabb, Újszászon, egy romos háznál fogták el a lopott autóval együtt. Vallomásában azt állította, a kocsit a vasútállomáson vette 50 ezer forintért.

Az édesanya elmondta, a férje azért hagyta járó motorral az autót, hogy a fia ne fázzon, de abban a hitben volt, hogy a járművet lezárta. A kocsi kulcs nélküli indítású, a kulcs végig az apánál volt. „Kiderült, az autó folyamatosan pittyegett vezetés közben, mivel a kulcs nem volt ugye benne, de anélkül is tudott vele haladni a tolvaj” – tette hozzá az anya. A rendőrök drogot is találtak a járműben, amit lefoglaltak. A letépett rendszámtáblán kívül komolyabb kár nem esett az autóban, de a gyerekülést szétszaggatták.

A kisfiú személyleírást tudott adni az elkövetőről. Levi az anyja elmondása szerint arról beszélt, hogy a férfi nem bántotta, de nagyon gyorsan hajtott, és szerinte gonosz volt. Bár a kisfiú az újságíróknak bátran

kijelentette, hogy „nem féltem a csúnya bácsitól”, a héten már nem megy óvodába, és a szülők pszichológus segítségét kérik a történtek feldolgozásához.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság jármű önkényes elvétele miatt folytat büntetőeljárást. A család az autót visszakapta, az édesapa csütörtökön már azzal ment dolgozni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Főügyészségi ügyészt vettek őrizetbe hivatali visszaélés miatt, egyelőre hírzárlat van
A Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként hallgatja ki az érintett ügyészt. A hatóság közleménye szerint hivatali visszaélés bűntette miatt folyik eljárás ellene. A bíróságnak 72 órán belül döntenie kell az esetleges letartóztatásáról.


A Központi Nyomozó Főügyészség nyomozói őrizetbe vettek és gyanúsítottként hallgattak ki egy főügyészségi ügyészt. A hatóság közleménye szerint hivatali visszaélés bűntette miatt folyik eljárás ellene – írja a testület

Egyelőre hírzárlat van, a nyomozásról semmilyen más információt nem közöltek.

A Büntető törvénykönyv szerint hivatali visszaélést az a hivatalos személy követ el, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan előnyt szerezzen, megszegi a hivatali kötelességét, túllépi a hatáskörét, vagy más módon visszaél a helyzetével. Az őrizetbe vétel legfeljebb 72 óráig tarthat, ezalatt kell a bíróságnak döntenie az esetleges letartóztatásról vagy más, személyi szabadságot érintő kényszerintézkedésről. Az ügyészek által elkövetett bűncselekmények nyomozása a Központi Nyomozó Főügyészség hatáskörébe tartozik.

Nem ez az első eset, hogy ügyész kerül hasonló helyzetbe: tavaly júliusban a sajtó arról számolt be, hogy Kőszeg volt vezető ügyészét szintén hivatali visszaéléssel gyanúsították meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET: