KÉK HÍREK
A Rovatból

Babakocsistól borult le a buszról egy anya, a sofőr szó nélkül elhajtott

Két gyermekével együtt esett le a nő a lépcsőn. Elmondása szerint a sofőr simán becsukta az ajtót és továbbhajtott.


Hazafelé buszozott Klaudia és hat-, valamint másfél éves kislánya Budapesten. Éppen a 154-es buszról készültek leszállni, amikor az anya megbotlott, és babakocsistól leesett a lépcsőn - számolt be a Bors.

A balesetben a babakocsi ráadásul fejjel lefelé fordulva esett a földre, de szerencsére az anya és lányai is jól vannak.

Az anya arról számolt be, hogy a busz sofőrje a hatalmas esésük után egyszerűen becsukta a busz ajtaját és továbbhajtott a megállóból.

Meg sem kérdezte, hogy jól vannak-e. Egy idősebb nő hívta ki a mentőket a lányokhoz és Klaudiához. A pici lány sem sérült meg, de a biztonság kedvéért 48 órás megfigyelésre a kórházban tartották.

"

Az fáj nekünk az egészben, hogy segítségadás nélkül elment a sofőr. Amúgy is elég nehéz két gyerekkel és babakocsival a fel-le szállás az édesanyáknak. Különösen azoknál a buszoknál, amik nem alacsony padlósak. Ráadásul két kislány volt ott. Érthetetlen számunkra, hogy miért nem segített. A fontos, hogy az esésről nem tehet, egy véletlen baleset volt. De azért igenis felelős, hogy a leszállás rendben menjen

– nyilatkozta a Borsnak a gyermekek édesapja és Klaudia férje.

baba

A kép csak illusztráció. Forrás: Pixabay

A házaspár feljelentést tett a rendőrségen, de az apa elmondta: nem akarnak senkinek gondot, egyszerűen a problémára szeretnék felhívni a figyelmet, hogy mennyire nehéz az anyáknak a buszos utazás a kicsikkel. Azt remélik, ettől majd figyelmesebbek lesznek az emberek.

A BKV a Bors megkeresésére elmondta, a rendőrség már megkereste őket az ügyben, jelenleg az adatokat gyűjtik össze.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Nem bocsátották el, csak áthelyezték a karbantartót, aki a rendőrök szerint két mentálisan sérült nőt is megerőszakolhatott egy gacsályi otthonban
A gyanúsított tagadja a vádakat, panaszát elutasították. A fenntartó szerint csak az eljárás lezárása után hoznak további döntést a munkaviszonyáról.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 15.



Nemi erőszak gyanúja miatt nyomoznak a gacsályi fogyatékkal élők bentlakásos otthonában, tudta meg az RTL Híradó. Az ügyészség szerint egy ott dolgozó karbantartó két gondnokság alatt álló nő sérelmére követhetett el szexuális bűncselekményt. A férfi tagadja a vádakat.

A fenntartó, a Máltai Szeretetszolgálat azt közölte, hogy a férfi továbbra is náluk dolgozik, de más beosztásban, olyan munkakörben, ahol nem találkozhat a lakókkal.

Az intézmény neve korábban is szerepelt a hírekben. 2023 végén egy főnővér bántalmazott egy gondozottat, az esetről felvétel is készült. A nő ellen vádat emeltek, felfüggesztett börtönt indítványoztak, és nem dolgozhat többé szakápolóként.

A mostani ügyben a karbantartót márciusban vitték el a rendőrök. Toronicza Gyula, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség szóvivője elmondta: „A megalapozott gyanú szerint az egyik szatmári kistelepülésen működő, fogyatékkal élők bentlakásos intézményben két sértett sérelmére követett el szexuális erőszakot.” A gyanúsított panaszt tett a nyomozóhatóság intézkedése ellen, de ezt elutasították.

Egy korábbi dolgozó úgy tudja, a molesztálások egy zárható helyiségben történhettek. „A foglalkoztató, van egy ilyen helyiség, ahol a mindennapos társasjáték, ilyenekkel vannak elfoglalva a bentlakók. És akkor abban az épületben, valamelyik zárható helyiségben.”

Az egyik áldozat csak többszöri bántalmazás után beszélt a történtekről.

„Nem egyszeri esetről beszélünk. Többszöri esemény után nyílt meg, tett panaszt”

- tette hozzá az informátor.

A Máltai Szeretetszolgálat belső vizsgálatot indított, és értesítette a rendőrséget. Közölték: a gyanú felmerülése után a férfit egy külső telephelyre helyezték át, ahol nem találkozhat a bentlakókkal. A gyanúsítás ellenére továbbra is náluk dolgozik. További intézkedéseket csak a nyomozás lezárása után terveznek.

Az RTL Híradó beszámolóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy napig élvezhette rekord lottónyereményét egy amerikai férfi, másnap sokkolóval vették őrizetbe a rendőrök
A több mint 167 millió dolláros lottónyereményt megnyerő férfit hatósági személy elleni erőszak miatt tartóztatták le. Korábbi bűnügyei miatt szeptemberben újra bíróság elé állítják.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. augusztus 16.



James Farthing Floridában, egy szállodában keveredett balhéba a barátnőjével, írja a Fox News alapján az Index. A nő a bárban veszekedni kezdett, Farthing pedig megütött egy másik vendéget. A helyszínre érkező seriffhelyettes próbálta szétválasztani őket, ekkor a rendőrök sokkolóval földre vitték, és őrizetbe vették a férfit. A nőt garázdaság, Farthingot pedig hatósági személy elleni erőszak miatt állították elő.

A barátnő vallomásában elmondta, hogy előzőleg együtt vették fel a több mint 167 millió dolláros lottónyereményt. Farthing azonban feltételes szabadlábra helyezése alatt követte el a bűncselekményt, ezért Kentucky állam elfogatóparancsot adott ki ellene. A nőt később szabadon engedték, a férfi június 22-én szabadult a Scott megyei börtönből.

Farthing bűnügyi múltja egészen 1994-ig nyúlik vissza, korábban többek között betörés, kábítószer-kereskedelem és szökés miatt is felelősségre akarták vonni.

Április 28-án azonban még Kentucky történetének legnagyobb lottónyertese volt, amikor

a Powerball sorsolásán 167,3 millió dollárt nyert. A szelvényt Georgetownban vásárolta meg egy nappal a húzás előtt, a főnyereményt pedig édesanyjával együtt vihette haza.

A győzelem után exkluzív interjú készült vele, amelyben azt mondta, hogy ez az összeg megváltoztatja az életüket, és Írországba készülnek. Néhány órával később azonban már egy floridai börtöncellában ült. Farthingot szeptemberben újra bíróság elé állítják.

A rendőrség időközben közzétett egy testkamerás felvételt is, amelyen látható, hogyan fogták el a férfit:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Rejtély Dunabogdánynál – horgászok húzták ki a vízből a nőt
Katasztrófavédők és speciális mentők drónokkal is kutattak, hátha vannak társai is a vízben. Senkit nem találtak, de a rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja a történteket.


Rejtélyes körülmények között került egy nő a Dunába. Horgászok vették észre a sodródó testet Dunabogdánynál, szerda éjszaka. Azonnal bementek érte és kihúzták a sokkos állapotban lévő nőt. Katasztrófavédők és speciális mentők drónokkal is kutattak, hátha vannak társai is a vízben. Senkit nem találtak, de a rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja a történteket. Hogy miért, azt egyelőre nem árulják el - hangzott el az RTL híradójában.

A 60 év körüli nőt bénult, sokkos állapotban, kihűlve emelték ki a vízből, felmelegítették, és úgy szállították a mentők kórházba. Ott a sürgősségi osztályon látták el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Féltek a gyerekei, ezért agyonütötte a denevért, fel is jelentették az állatvédők
Csonka Miklós zenész a denevérpusztítást videóra vette és megosztotta a közösségi oldalán. Azóta leszedte a videót és bocsánatot kért.


A családját védte - erről beszélt az RTL híradójának a zenész, aki elpusztított egy a lakásukban repkedő denevért. Csonka Miklós ezt videóra vette és megosztotta a közösségi oldalán. Állatvédők feljelentést tettek. A denevérek fokozottan védett állatok.

A zenész azóta leszedte a videót és bocsánatot kért. Egy koncertjét is lemondták az eset miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: