News here
hirdetés

KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés

„Azt hittem, hamarabb kapnak el” - Dél-Korea leghírhedtebb sorozatgyilkosa először beszélt brutális tetteiről

30 év után derült ki, hogy ő a felelős az ország legismertebb gyilkosságsorozatáért, 20 évig azonban egy ártatlan férfi ült helyette a börtönben.

Link másolása

hirdetés

Először beszélt a bíróság előtt Dél-Korea leghírhedtebb sorozatgyilkosa arról a 14 gyilkosságról, amiket még az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején követett el.

Az ország történetének legismertebb gyilkosságsorozata Hvaszong városában történt 1986 és 1991 között, ebben az időszakban tíz nő halt meg, miután megkötözték és megerőszakolták őket. Később kiderült, hogy legalább 14 nő volt erőszakos gyilkosság áldozata, a legutolsót pedig 1994-ben ölték meg. A legfiatalabb felderített áldozat 14, a legidősebb 71 éves volt, legtöbbjüket saját ruhájukkal fojtották meg.

A dél-koreai rendőrség nagy erőkkel kereste a tettes(eke)t. A bizonyítékok alapján egy húszas éveiben járó, B vércsoportú férfit kerestek, és több mint 21 ezer embert gyanúsítottak meg a gyilkosságsorozat elkövetésével.

Végül csak egyetlen embert ítéltek börtönre: egy akkor 22 éves férfit, aki 20 évet ült egy 13 éves lány megerőszakolásáért és meggyilkolásáért, és 2008-ban szabadult jó magaviselettel.

A többi eset ügye azonban megoldatlan maradt, és mivel Dél-Koreában a rendőrségi ügyek 15 év után elévülnek, így 2006-ban döglött akta lett a hvaszongi sorozatgyilkosságból.

hirdetés

A rendőrség azonban nem akarta feladni a keresést, újra és újra megvizsgálták a gyilkosságok helyszínén talált mintákat és bizonyítékokat, hátha közelebb kerülhetnek a fantomgyilkos megtalálásához.

2019-ben aztán robbant a bombahír, hogy megtalálták az ügy fő gyanúsítottját, aki jelenleg is börtönben ül nemi erőszak és gyilkosság miatt.

Kiderült, hogy őt 1987-ben egyszer már kihallgatták egy hvaszongi nő megerőszakolása és megölése kapcsán, de bizonyíték hiányában nem tartóztatták le.

2019-ben egy DNS-vizsgálat során került újra képbe: megtalálták a DNS-ét az egyik áldozata alsóneműjéről vett mintában.

Li Cshundzse már életfogytiglani börtönbüntetését töltötte, amikor a rendőrök meggyanúsították a sorozatgyilkossággal. 1994-ben ítélték el, miután abban az évben megerőszakolta, majd egy kalapáccsal agyonverte akkor 20 éves sógornőjét.

A férfi tavaly bevallotta, hogy az eddig megoldatlan kilenc gyilkosságért, sőt további öt emberölésért is ő a felelős - köztük a 13 éves kislány meggyilkolásáért is, amiért egy fiatal férfit zártak börtönbe 20 évre helyette.

Az elítélt férfi évekig bizonygatta ártatlanságát, de nem hittek neki. Miután Cshundzse magára vállalta azt a gyilkosságot is, amiért neki kellett ülnie, ügyvédei kérvényezték az ügye újratárgyalását és kártérítést követelnek a férfinek.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Mecseki tűz: minden pécsitől elnézést kért az okozója egy Facebook-posztban
„Teljes felelősséget vállalok a történtekért. Büntetőjogi és polgári jogi értelemben is. Nem szándékosan okoztam katasztrófát. Véletlen baleset történt, amit már nem tudtam megfékezni” - írta.

Link másolása

hirdetés

Mi is megírtuk, hogy csütörtök délután tűz ütött ki Pécs északnyugati részénél, a Mecsek lábánál.

Egy Facebook-posztban kért elnézést az elszenvedett károkért minden pécsitől az a férfi, akinek gondatlanságából történt a tűzeset. A tűz egy bozótosban keletkezett a város hétvégi házas, gyümölcsös kertekkel tarkított városrészében, az Akó dűlő környékén. A lángok hétvégi házakra is átterjedtek.

Kósa Mátyás Krisztián azt írta, akarata ellenére okozott balesetet, és minden károsult jogos kárát meg fogja téríteni a lehető legrövidebb időn belül.

hirdetés
„Teljes felelősséget vállalok a történtekért. Büntetőjogi és polgári jogi értelemben is. Nem szándékosan okoztam katasztrófát. Véletlen baleset történt, amit már nem tudtam megfékezni”

– írta.

Kósa azt is írta, hogy azonnal oltani kezdte a robbanásszerűen terjedő tüzet, de már nem tudta megfékezni. Minden felelősséget vállal, és nem bújik ügyvédek háta mögé.

A Baranya megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság információi szerint a tűzben körülbelül 8 hektárnyi terület volt érintett - írta a Telex. Hét, ebből két lakóingatlan károsodott. Három gázpalack is felrobbant. Az oltási munkákban 136 hivatásos és 72 önkéntes tűzoltó vett részt. Ők összesen 44 járművel vonultak föl, és egy helikopter is részt vett az oltásban.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Lángokban állt a Mecsek, hétvégi házak is lángra kaptak a hatalmas bozóttűzben
A pécsi, komlói és szigetvári tűzoltók a tűz körülhatárolásán, az ingatlanok megóvásán dolgoznak, hogy a lángok ne terjedhessenek tovább. A közeli, orfűi tavakból kell vizet hozni az oltásra.

Link másolása

hirdetés

Hétvégi házak is lángra kaptak egy nagy kiterjedésű bozóttűzben Pécs nyugati külvárosában, a Mecsekoldalban csütörtök délután - tájékoztatta a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Horváth Nikolett Csilla azt mondta, a tűz egy bozótosban keletkezett a város hétvégi házas, gyümölcsös kertekkel tarkított városrészében, az Akó dűlő környékén.

A lángok hétvégi házakra is átterjedtek. Sérültről egyelőre nem értesült a katasztrófavédelem.

A pécsi, komlói és szigetvári tűzoltók a tűz körülhatárolásán, az ingatlanok megóvásán dolgoznak, hogy a lángok ne terjedhessenek tovább - mondta a szóvivő.

hirdetés

Közösségi oldalakon publikált olvasói fotók tanúsága szerint Patacs városrésztől északra gomolyog a füst a hegyoldalban.

A közeli, orfűi tavakból kell vizet hozni az oltásra. A község Facebook-oldalán ez jelent meg: “A Pécs-patacsi erdő-, és bozóttűz oltási munkálatai miatt a Katasztrófavédelem az Orfűi-tóból illetve a Pécsi-tóból helikopterrel vételez az oltáshoz vizet. Arra kérünk mindenkit, hogy az oltás ideje alatt a tavakban senki ne tartózkodjon!”

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Két gyerek évekkel korábban bőröndökbe rejtett holttestét találhatták meg Új-Zélandon
5-10 év közötti lehet a két bőröndbe gyömöszölt gyerek. Éveken át porosodhattak maradványaik az új-zélandi raktárban.

Link másolása

hirdetés

Éveken keresztül egy raktárban lehettek azok a bőröndök, melyek nemrég egy online árverés után kerültek egy aucklandi családhoz, írja a The Guardian. Az utazótáskákat csak az aukció után nyitották ki, ekkor találtak bennük emberi maradványokat. A rendőrség feltételezése szerint két kisgyerek holttestét rejthették el a bőröndökben.

A hatóságok csütörtökön közölték, hogy a vizsgálatok alapján a két gyerek iskoláskorú, 5-10 év közötti lehetett. A két bőrönd nagyjából hasonló méretű, és úgy gondolják, hogy 3-4 évig porosodhattak a raktárban. Arról nem árultak el részleteket, hogy pontosan mikor, hogyan és hol halhattak meg a táskákba préselt gyerekek. A nyomozás vezetője úgy fogalmazott: okkal feltételezik, hogy a fiatalok hozzátartozói az országban vannak, és fogalmuk sincs arról, hogy szeretteik elhunytak.

Az új-zélandi rendőrség most a raktár körüli köztéri kamerák felvételeit vizsgálja, közben az Interpollal és más nemzetközi nyomozószervekkel is együttműködik a gyilkosságok felderítése érdekében. Tofilau Faamanuia Vaaelua egyelőre nem erősítette meg, hogy felvették a kapcsolatot a raktár korábbi bérlőjével. A bőröndökben személyes holmikat is találtak, amik reményeik szerint segíthetnek az eset felgöngyölítésében.

A hatóságok kizárják, hogy a bőröndök új tulajdonosainak köze lehet a holttestekhez. A gyerekek maradványait felfedező család nem kíván a nyilvánosság elé állni az üggyel kapcsolatban.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Egy kisgyerekes család otthona vált lakhatatlanná, nyomoznak az eldőlt daru ügyében
A tűzoltók keresőkutyával kutattak a romok alatt, de nem találtak sérültet.

Link másolása

hirdetés

Nyomoz a rendőrség a XIII. kerületben lakóházra dőlt toronydaru miatt. A szerkezet egy épülő társasház belső udvaráról dőlt a szomszédos lakóépületre. A tűzoltók keresőkutyával kutattak a romok alatt, de nem találtak sérültet. Két lakás viszont megrongálódott – egy kisgyerekes család otthona lakhatatlan lett - hangzott el az RTL híradójában.

A darut üzemeltető cégnél azt mondják: minden engedély rendben volt, anyagfáradás miatt törhetett el a szerkezet alja.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: