A Rovatból

Az utcára omlott két emelet egy Böszörményi úti üresen álló épületből

A katasztrófavédelem keresőkutyás egysége kétszer is átvizsgálta a romokat, de sérültet nem találtak, ugyanakkor több autó is megrongálódott.


Leomlott két szint egy, a Böszörményi úton üresen álló épületből hétfőn délután - írta meg a Telex. A területen egy nagyobb önkormányzati építkezés zajlik, a lap úgy tudja, hogy

a bontás ugyan tervezett volt, de váratlanul két emelet az utcafront irányába indult el.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőhelyettese az MTI-nek azt mondta, hogy

több autó megrongálódott, amikor a hatemeletes bontásra ítélt épület darabjai az útra hullottak.

Kolozsi Péter azt is hozzátette, hogy

a katasztrófavédelem keresőkutyás egysége kétszer is átvizsgálta a romokat, sérültet nem találtak.

A helyszínre statikust hívtak.

A BKK Info azt írja, hogy a Böszörményi utat a Királyhágó tér közelében lezárták.

  • Az 59-es villamos helyett a Széll Kálmán tér és a Márton Áron tér között pótlóbusszal lehet utazni, mely terelt útvonalon viszi az utasokat, nem érinti a Királyhágó tér, a Kiss János altábornagy utca, és az Apor Vilmos tér megállót.
  • A 102-es autóbusz terelve közlekedik, nem érinti a Királyhágó tér, a Kiss János altábornagy utca, az Apor Vilmos tér és a Széll Kálmén tér felé a Szendi árok megállót sem.
  • A 212-es autóbusz terelve közlekedik, nem érinti a Kiss János altábornagy utca és a Svábhegy felé a Királyhágó tér megállót sem.

    Az 24.hu korábban azt írta, hogy a Böszörményi úton található három régi irodaépület bontását még 2020-ban határozta el a XII. kerületi Önkomrányzat, hogy helyükön egy tömbrehabilitáció keretein belül lakásokat, irodákat és üzleteket építsen.


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    KÉK HÍREK
    A Rovatból
    Tragédia Leányfalun: halálos baleset történt egy kertben a vihar után
    Egy férfi a saját udvarán dolgozott a viharkárok eltakarításán, amikor végzetes baleset érte. A kiérkező mentők már csak a halálát tudták megállapítani.


    Szörnyű baleset történt Leányfalun, a település északi részén, egy kis utcában. Egy férfi feltehetően a viharban kidőlt fát próbálta feldarabolni saját kertjében, amikor leesett a létráról és a helyszínen életét vesztette - számolt be a Leányfalu Vöröskő Önkéntes Tűzoltó Egyesület.

    A helyi tűzoltók a közösségi oldalukon osztották meg a szívszorító történetet. Mint írták: egy lakossági bejelentés alapján ők értek ki elsőként a helyszínre, de egyértelmű volt, hogy már nem tudtak segíteni a bajba jutott férfin.

    „A kiérkező mentőszolgálat munkatársai is csak az elhalálozás tényét tudták megállapítani” - közölték.

    Az egyesület a bejegyzés végén részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozói és barátai felé.

    A Katasztrófavédelemhez kedden késő délelőttig hatezernél is több bejelentés érkezett, jórészt a hétfőn kitört viharokkal összefüggésben. A vészhelyzetek, kárelhárítások több mint a felét délutánra felszámolták, de jelenleg is megfeszített erővel dolgoznak az ország több száz helyszínén.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    KÉK HÍREK
    A Rovatból
    Szörnyű tragédia az M1-esen: egy gyerek és három felnőtt halt meg Biatorbágynál
    A baleset helyszínére tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.


    Három felnőtt és egy gyermek meghalt, három gyermeket pedig életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, miután az M1-es autópályán Biatorbágynál baleset történt kedden délután – közölte az Országos Mentőszolgálat az MTI-vel.

    Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs és PR-vezetőjének tájékoztatása szerint a helyszínre tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.

    A balesetben egy gyermek és három felnőtt meghalt, három gyermeket helyszíni életmentő beavatkozások, állapotstabilizálás után életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.

    Az Útinform azt írta: az M1-es autópályán, Biatorbágy térségében egy kamion és egy személyautó ütközött össze a 23-as kilométernél kedd délután.

    A balesethez mentőhelikopter érkezett, ezért a Budapest felé tartókat megállították, a rendőrök a 27-es jelű Zsámbék csomópontban kiterelik a főváros felé tartó járműveket az autópályáról.

    A torlódás a csomópont előtt 10 kilométeres. Az ellenkező, Hegyeshalom felé vezető oldalon korábban a mentésre érkezett jármű a belső sávot foglalta el, a sávzárás abban az irányban már megszűnt, de 6-7 kilométeres a torlódás, és a további nézelődés miatt várhatóan nem fog gyorsan feloszlani.

    A katasztrófavédelem honlapja szerint a baleset következtében öt ember beszorult a járműbe, őket a tűzoltók feszítővágó segítségével emelték ki.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    KÉK HÍREK
    A Rovatból
    Drámai pillanatok az M7-esen: két gyerek ült a hátsó ülésen, miközben hatalmas fa zuhant a család autójára
    A szakadó esőben araszoltak a sávelhúzás miatt a Balaton irányába, amikor hirtelen óriási robajjal rájuk dőlt egy hatalmas fa. Csoda, hogy épségben megúszták a balesetet.
    Maier Vilmos - szmo.hu
    2025. július 08.



    Csodával határos módon nem lett nagyobb baj abból, hogy egy autóra dőlt egy hatalmas, korhadt fa az M7-es autópályán a hétfői vihar során. Az autó az azóta feloldott sávelhúzás miatt a leállósávban haladt, amikor hatalmas robajjal rájuk zuhant a fa, írja a BpiAutósok.hu.

    „Az M7-es autópályán haladva, az útjavítások miatt a leállósávban haladva egy óriási korhadt fa zuhant a kocsinkra a tegnapi viharban. Szerencsére nem esett bajunk. Remélem a mögöttünk haladóknak sem” - írta az ijesztő felvétel mellé az autós portál olvasója.

    „Miután megálltunk úgy döntöttünk, hogy két kisgyerekkel a hátsó ülésen, a nagyobb baleset elkerülése érdekében inkább tovább haladunk, így a következő pihenőnél álltunk meg és mértem fel a károkat, valamint felvettem a kapcsolatot a pálya üzemeltetőjével”

    – tette hozzá a pórul járt sofőr.

    A drámai felvételt itt lehet megnézni:


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    KÉK HÍREK
    A Rovatból
    Kiderült, hogy mi okozhatta a balesetet az M1-esen, amiben egy 10 éves gyerek és három felnőtt halt meg
    A roncsba szorult utasokat tűzoltók szabadították ki, a helyszínre mentőhelikopterek is érkeztek. A tragédia körülményeit még vizsgálják.


    Kedden délután súlyos közlekedési baleset történt az M1-es autópályán, Biatorbágynál. Egy angol rendszámú Seat egyterű hátulról belerohant egy bolgár kamionba a Budapest felé vezető oldalon, a Sasfészek pihenő közelében, a 22-es kilométernél.

    Az autóban összesen heten utaztak. Négyen, köztük három felnőtt és egy 10 éves kisgyermek, a helyszínen életüket vesztették. A másik három gyerek súlyos, életveszélyes állapotban került kórházba.

    A Tények információi szerint

    a kamion a külső sávban haladt, amikor a mögötte érkező jármű nagy sebességgel nekiütközött. A Seat sofőrje vélhetően nem tudott időben fékezni.

    A helyszínre több mentőegység is érkezett, köztük mentőhelikopterek és gyermekrohamkocsik. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál azt közölte: „A három túlélő – mind gyermek – állapota kritikus, az ő életükért ezekben a percekben is küzdenek.” A mentők a helyszínen életmentő beavatkozásokat hajtottak végre, majd a sérülteket kórházba szállították.

    „A baleset következtében öt ember az autóba szorult, őket az érdi, tatabányai, fővárosi és bajnai hivatásos, valamint a bicskei önkormányzati tűzoltók feszítővágó segítségével a roncsból kiszabadították, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak” – mondta el Némethy Zita Gabriella, a vármegyei Katasztrófavédelem helyettes szóvivője a Tények riportjában.

    A mentés több órán át tartott. A tragédia idején az M1-es autópályán jelentős torlódás alakult ki. A Budapest felé vezető oldalt teljesen lezárták, a Hegyeshalom felé haladó sávban pedig a belsőt zárták le a mentés idejére. Az Útinform tájékoztatása szerint a torlódás Budapest felé 4-5 kilométeres, míg az ellenkező irányban 2-3 kilométeres volt.

    A baleset pontos körülményeinek vizsgálata jelenleg is tart.

    A Tények riportját a tragikus balesetről itt lehet megnézni:


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: