HÍREK
A Rovatból

Az iskoláknak adják azt a 22 ezer tabletet, amit a népszámlálási biztosok már nem használnak

A táblagépek a következő hetekben jutnak el az intézményekhez.


A népszámlálási biztosok által már nem használt táblagépeket kapják meg a közoktatási intézmények - közölte a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára.

Maruzsa Zoltán szerint

most 22 ezer táblagépet kapnak az iskolák, az eszközök a következő hetekben jutnak el az intézményekhez.

Az államtitkár azt mondta, a modern oktatás egyik kulcskérdése a digitalizáció, a kormány által elfogadott, a 2021-2030. közötti időszakra vonatkozó köznevelési stratégia kiemelt célként kezeli ezt a területet. Eddig százezer pedagógus vett részt a digitális kompetenciát támogató továbbképzésen, az iskolákban pedig bevezették a digitális kultúra tantárgyat.

A tankönyv-digitalizáció is megtörtént, valamennyi állami fejlesztésű tankönyv elérhető így is, valamint a hagyományos papír alapú naplót és ellenőrzőt felváltotta az e-Kréta-rendszer, ami napi 1,5 millió elérést regisztrál - sorolta. Az elmúlt néhány évben kétezer iskolában történt sávszélesség-bővítés és négyezer iskolában építették ki a biztonságos wifi-hálózatot.

Maruzsa Zoltán az eszközellátottsággal kapcsolatban elmondta, 2019-ben 45 ezer notebook, 24 ezer tanulói tablet és háromezer interaktív kijelző került az iskolákhoz. A koronavírus-járvány időszaka alatt - ahol erre szükség volt - további 26 ezer számítógép beszerzéséről döntött a kormány.

Ezen kívül múlt év tavaszán elindítottak egy eszközbiztosítási programot. Annak "első lépcsőjében" az 5. és 12. évfolyamon tanulók 120 ezer notebookot, a pedagógusok 55 ezer eszközt kaptak. Ennek következő üteme idén lesz, a beszerzést megkezdik.

Rétvári Bence, a BM parlamenti államtitkára a Nemzeti Köznevelési Portál (Okosportál) kapcsán azt emelte ki, fontos, hogy ellenőrzött, biztos tudományos tartalomhoz jussanak a diákok.

Az Okosportálról elmondta, az elmúlt két évben 137 milliószor nyitották meg az oldalt, a felhasználók 56 ezer feladatot és ötezer feladatsort találnak a felületen, tanulócsoportok alakulnak, a mesterséges intelligencia segítségével a javítási lehetőség is adott.

A Nemzeti Köznevelési Portál médiatárában videók, animációk, interaktív térképek is vannak. A pedagógusok munkáját például 39 ezer digitális óravázlat segíti, 224 okostankönyv érhető el, valamint 36 ezer tananyagcsomag.

Rétvári Bence hozzátette: törekedtek arra, hogy ne csak pdf-formátumban legyenek elérhetőek a tananyagok, hanem digitálisan fejleszthető, interaktív anyag álljon össze.

Az Okosportálon keresztül a Múzeum Digitárhoz, a Nemzeti Audiovizuális Archívumhoz és az iWitness szolgáltatáshoz is hozzá lehet jutni.

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó köszönetet mondott a népszámlálásban résztvevőknek, akik - mint mondta - 34 ezer táblagépet használtak. Ebből most 22 ezer jut a közoktatási intézményeknek.

A kormány célja, hogy a fennmaradó eszközök az egyéb, kiemelt szektorokban tevékenykedő civil és érdekvédelmi szervezetekhez jussanak - hangsúlyozta. Ilyenek - egyebek között - a polgárőr szervezetek, a nyugdíjasokkal és idősüggyel foglalkozó, a diabétesszel élők segítésében tevékenykedő, az agrárium területén munkálkodó szervezetek, vagy a védőnők és a fogyatékosügyben segítők.

A civil szervezetek egyértelműen számíthatnak a kormány támogatására - emelte ki Nyitrai Zsolt, hozzátéve, hogy a kormány költségvetési támogatással és eszközökkel is folyamatosan segíti ezeket a szervezeteket.

Mint elmondta, 2010 óta 2,5-szeresére nőtt a civil szervezetek támogatása.

A sajtótájékoztatón az érettségi vizsgák lebonyolíthatóságára vonatkozó kérdésre Maruzsa Zoltán azt mondta, több mint 21 ezer pedagógus regisztrált és jelentkezett a vizsgaszervezésre, ez a szükséges létszám másfélszerese.

A vizsgákat rendben meg tudják szervezni - nyomatékosította. Leszögezte ugyanakkor: rendkívül szerencsétlen, ha valaki az érettségi bojkottjára szólítja fel a pedagógusokat, hiszen a vizsgák megszervezése mindenki számára fontos, a továbbtanulás múlik rajta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Nem lehet több Baucisz, Jukundusz, Vivika és Martinka – 145 utónevet törölhetnek végleg a magyar utónévkönyvből
A kulturális miniszter felügyelete alá került testület 198 olyan nevet vett górcső alá, amelyet jelenleg egyetlen magyar sem visel. Ezek közül 145 keresztnevet azonnal törölnének, 53 név sorsáról pedig később döntenek.


Több mint száz magyar keresztnév tűnhet el a hivatalos utónévjegyzékből, miután a frissen felállított szakértői bizottság első ülésén 145 név törlését kezdeményezte. Ezzel párhuzamosan napirendre került az írás- és alakváltozatok egységesítésének kérdése is, ami olyan népszerű neveket érinthet, mint az Olivia és az Olívia, vagy az Aliz és az Alíz.

A január végi ülésen az Utónévjegyzék Szakértői Bizottság azt a 198 nevet vette górcső alá, amelyet jelenleg egyetlen magyar állampolgár sem visel. Ezek közül

145 törlését javasolták, míg 53 név sorsáról később döntenek.

A törlésre javasolt nevek listája nem nyilvános, de több példa is ismertté vált, amelyről a 24.hu számolt be.

Kikerülhetnek a jegyzékből olyan nem őshonos növénynévből származó nevek, mint az Abélia és a Gardénia, valamint a nemzetközi szinten is rendkívül ritka bibliai nevek, mint az Atára és a Hanniél.

A listán szerepelnek germán eredetű nevek (Almár, Odiló), görög mitológiai alakok (Baucisz, Hippolita, Piládész, Piramusz), illetve Verne egyik regényéből származó női név, a Sztilla is. Törlésre ítélték az idegen nyelvek becéző alakjait (Veránka, Vivika), a magyar nevek túlzó becézőit (Magdó, Martinka), valamint a hawaii eredetű, nemzetközileg is ritka Alaméát. Az Alperen nevű török férfinév sorsát az pecsételte meg, hogy egy turkológus szakértő szerint a leírása sem helyes, a Milász pedig a Milán rokon neveként azért kerül le a listáról, mert a jogszabály szerint a meghonosodott neveknek nem lehetne több alakváltozata.

Az ókori névanyagból többek között az Agrippína, a Horácia, a Honorátusz, a Hieronima, a Pelágusz, a Jukundusz és a Liberátusz is búcsúzhat.

Fontos, hogy a döntésnek nincs visszamenőleges hatálya, tehát akinek a neve szerepel a törlési listán, annak nem kell nevet változtatnia. A változások a jövőbeni névadásokat érintik, és azután lépnek életbe, hogy a módosított névjegyzéket miniszteri rendelet formájában kihirdetik a Magyar Közlönyben.

Mindeközben az új névkérelmek elbírálása is lezajlott: a Nyelvtudományi Kutatóközponthoz tavaly augusztus óta 281 kérelem érkezett be, ám a szakértők ezek közül mindössze hét elfogadását javasolták.

A bizottság végül egyetlen új női nevet, a Vinkát hagyta jóvá.

„Ez a Vinka női név, ez egy virágnak a neve” – mondta korábban Kósa Lajos, a testület elnöke.

Az új rendszerben a végső szót a bizottság mondja ki, de minden kérelemről előbb a Nyelvtudományi Kutatóközpont alkot véleményt, mondta a 24.hu megkeresésére Hauber Kitti, a kutatóközpont munkatársa.

A mostani változások hátterében az a tavaly nyári törvénymódosítás áll, amelyet Kósa Lajos fideszes képviselő javaslatára fogadott el az Országgyűlés. Ennek értelmében az anyakönyvezhető utónevekről a továbbiakban a kulturális és innovációs miniszter dönt, aki létrehozta a szakértői bizottságot. A kormányzati oldal a magyar utónévkincs és a nemzeti identitás védelmével, valamint a szabályozás tudományos megalapozottságának erősítésével indokolta a lépést. Kritikusok szerint azonban a döntési jog miniszteri szintre emelése a központosítást és a politikai befolyás lehetőségét veti fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Ötöslottó: ezekkel a számokkal lehetett nyerni
Nézd meg, hátha te is a szerencsések között vagy.


A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 2026. 6. hetén tartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

Nyerőszámok:

11

17

53

86

88

Joker: 162392.

A nyeremények:

Telitalálatos szelvény nem volt.

2 találatos szelvény 78 322 darab - 3 085 forintot érnek;

3 találatos szelvény 2677 darab - nyereménye 24 065 forint;

4 találatos szelvény 33 db - nyereményük 1 854 555 forint;

A következő héten a várható főnyeremény 4,56 milliárd forint lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Leállások jönnek a K&H-nál, ezekre figyelmeztet a bank
A K&H Bank több tervezett karbantartást is tart a hónapban, vasárnap éjjel is lesz pár órás üzemszünet. A leghosszabb, bankszünnapnak minősülő leállás február 28-tól március 1-ig tart majd.


Vasárnap este 22 órakor folytatódik a K&H Bank februári karbantartás-sorozata, amely a hónap során többször is érinti még az elektronikus szolgáltatásokat. A ma éjszakai leállást több másik is követi, köztük két hosszabb, a jogszabályok szerint is bankszünnapnak minősülő szünet.

Február 8-án 22 órától február 9-én hajnali 2 óráig üzemszünet lesz a banknál, amely alatt átmeneti szünetelés vagy lassulás várható a K&H e-bank, a mobilbank, az e-portfólió, az e-posta és az Electra szolgáltatásoknál, valamint a bank weboldalán. Hasonló, üzemszünetnek minősülő karbantartás lesz február 17-én 22 órától február 18-án hajnali 2 óráig is.

Az első bankszünnap február 13-án 23 órától február 14-én reggel 7 óráig tart majd. Ekkor a már említett szolgáltatások mellett a K&H SZÉP Kártya és a 3D Secure biztonsági azonosítás működésében is szünet várható.

A leghosszabb leállás február 28-án 23 órától március 1-jén délután 14 óráig tart majd egy informatikai fejlesztés miatt.

Ebben az időszakban az internetbanki és mobilbanki alkalmazások, valamint az ATM készpénzbefizetési funkció sem működik. Szünetel az azonnali átutalási megbízások indítása és a fizetési kérelmek fogadása is. A bejövő azonnali átutalásokat a bank visszautasítja, azokat a szolgáltatás helyreállása után az indító félnek újra kell benyújtania. Ez a gyakorlat megfelel az Azonnali Fizetési Rendszer működésének, amely technikai hiba esetén visszautasítja a tranzakciót.

A bankszünnapok alatt is elérhető marad a készpénzfelvétel az ATM-ekből, a bankkártyás vásárlás boltokban és online, valamint a bankkártya letiltása a K&H Telecenteren keresztül. Fontos azonban, hogy a betéti- és hitelkártyákat a február 28-i, 23 órakor elérhető egyenleg erejéig lehet majd használni. A leállás ideje alatt sem az egyenleg feltöltésére, sem a kártyalimitek módosítására nem lesz lehetőség, még telefonon sem. A bank felhívja a figyelmet, hogy az online bankkártyás és SZÉP kártyás fizetéseknél, illetve a tranzakciókat megerősítő SMS üzenetek érkezésénél akadozás vagy leállás fordulhat elő.

A bank azt javasolja az ügyfeleknek, hogy a bankszünnapokra eső határidős fizetéseiket, például számlakiegyenlítéseket vagy közterheket, lehetőség szerint még az azt megelőző munkanapon rendezzék. A bankszünnapokra ütemezett rendszeres megbízásokat és csoportos beszedéseket a bank automatikusan a következő munkanapon teljesíti. Azokat az előre rögzített, de még alá nem írt megbízásokat, amelyeket a leállás előtt vittek fel a rendszerbe, a szünet után érdemes újra rögzíteni és aláírni. A tervezett üzemszünetek és bankszünnapok előzetes bejelentése bevett gyakorlat a hazai bankszektorban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Megszűnt a szülészet Szentesen, a kormány egy mellékletben „ismerte el”
Rétvári Bence államtitkár egy kórházi fejlesztésről szóló dokumentummal válaszolt egy parlamenti írásbeli kérdésre, amely világosan kimondja a szentesi kórház szülészeti osztályának bezárását. A neurológia költözik a helyére, a 2022 óta tartó átmeneti állapot ezzel véglegessé vált.


Bravúros kommunikációs fogással válaszolt az egészségügyért felelős Belügyminisztérium a szentesi szülészet sorsáért aggódó ellenzéki képviselő írásbeli kérdésére. Varga Ferenc arról érdeklődött Pintér Sándor belügyminiszternél, hogy végleg felszámolják-e a szentesi szülészetet. A képviselő szerint a helyiek attól tartanak, hogy a felújított épületbe költöző neurológiai osztály végleg elveszi a reményt attól, hogy gyermekeik és unokáik a városban születhessenek.

Pintér Sándor helyett államtitkára, Rétvári Bence válaszolt, aki a Szegedi Tudományegyetem egy korábbi közleményét csatolta, azt jelölve meg irányadóként. A kórházi fejlesztésekről szóló dokumentum két kulcsfontosságú mondatot is tartalmaz a 25 ezres Csongrád-Csanád vármegyei város szülészetének sorsáról. Egyrészt:

„A fejlesztéseknek köszönhetően a Neurológiai Osztály a korábban a Szülészet-Nőgyógyászatnak otthont adó épület egyik szárnyába költözik.”

Másrészt:

„A teljes körű, 24 órában elérhető szülészeti-nőgyógyászati ellátás a személyi feltételek hiánya miatt szűnt meg Szentesen.”

A szentesi szülészet 2022-ben került bajba, amikor szakorvoshiány miatt átmenetileg bezárták az osztályt. Az akkori döntés értelmében a kismamákat Hódmezővásárhelyre, Szegedre és Kecskemétre irányították át. A mostani parlamenti válasszal lényegében hivatalossá vált, hogy az átmeneti állapot tartósnak bizonyult. Az elmúlt években a szentesi kórház több más osztályát is érintették átszervezések, 2024-ben például a fül-orr-gégészet fekvőbeteg-ellátása szűnt meg.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: