SZEMPONT
A Rovatból

Apaszabadság: „Szégyen, hogy a magyar kormány csak a minimumot vállalja!”

Németországban és Ausztriában 30 nap az apaszabadság, nálunk 10 nap lesz, aminek a második felére csak a fizetés 40%-a jár. És nem csak ez a baj, mondja Hercegh Mária, a Magyar Szakszervezeti Szövetség nőtagozatának elnöke.


Szerda éjjel közleményben jelentette be a kormány, hogy változtatnak a Munka Törvénykönyvén, például 10 nap lesz az apaszabadság és 44 napos szülői szabadságot is bevezetnek, amit a gyermek 3 éves koráig lehet igénybe venni. Másnapra, a törvényjavaslat szövegéből kiderült, hogy mindez igaz, csakhogy az apaszabadság második felére mindössze a fizetés 40%-a jár, a szülői szabadság idejére pedig mindössze 10%-a. Hercegh Mária, a Magyar Szakszervezeti Szövetség nőtagozatának elnöke azt állítja, az európai irányelvben, amit most átültettek a hazai gyakorlatba, nem egészen erről van szó.

– Amikor elkezdtünk beszélgetni, azt mondta nekem, hogy a tervezet mindegyik részlete kisebb katasztrófa. Pedig mindezt azzal az indoklással terjesztették be, hogy a módosításokra az Európai Uniós jogharmonizáció miatt van szükség, nem?

– Ebben némi igazság van, ugyanis az indok arra, hogy egyébként a munka törvényével foglalkozni kell, két uniós irányelv. Az egyik az esélyteremtésnek, vagy az esélyegyenlőség megteremtésének az elve, ez a munkaszervezéssel kapcsolatos próbaidőkkel és a munkával foglalkozik, és van egy másik irányelv, ez a munka és a magánélet összeegyeztetésének az irányelve. Mind a kettőt 2019-ben fogadta el a Bizottság, meg az Európai Parlament, és mind a kettőt idén augusztus 2-ig ratifikálnia kellett volna Magyarországnak. Az egyikben például a próbaidőkről és a jogbiztonság növeléséről van szó, többek között arról, hogy nem lehet folyamatosan határozott idejű szerződéseket kötni a munkavállalóval, hanem egy idő után határozatlanná kell változtatni azt. Ez a munka biztonságát és az esélyteremtést szolgálja. A másik, ami talán sokkal nagyobb változást hoz a magyar gyakorlatba: az apaszabadság, a szülői szabadság, a gondozási szabadság.

Amit végül letettek az asztalra, arra azt mondom, hogy katasztrófa.

Mi egy hete láttuk először, az érdekegyeztető fórumon múlt csütörtökön volt napirenden, persze úgy, hogy előtte harminc órával kaptuk meg magát a törvényjavaslatot. Ez is jellemző a szociális párbeszédre, hogy nesztek itt van délután négykor és holnapután meg már el is mondhatjátok róla a véleményeteket. És ez volt a társadalmi egyeztetés.

– Máshol is ilyen sokáig tartott a ratifikálási folyamat?

– Erről az irányelvről én, mint a Szakszervezeti Szövetség nőtagozat vezetője, 2019-ben Litvániában értesültem, azon a nyáron fogadta el az Európai Unió. És képzelje, Litvániában 2019 szeptemberében már ratifikálták is! Én akkor ott agyvérzést kaptam. Azt mondtam, hogy ilyen nincs, hogy elmentem keletre, és nyugatabbat találtam. Attól kezdve napi rendszerességgel követeltük, még kampányt is indítottunk, hogy itthon is vegyék napirendre. Még utcán is kampányoltunk. Magam Zalaegerszegen, Kanizsán, Budapesten, a Déli pályaudvarnál. Téli novemberben, hidegben próbáltuk az embereknek elmagyarázni, hogy ez miért fontos.

– Eddig nem is volt például apaszabadság Magyarországon?

– De, öt nap, a Medgyessy-kormány, vezette be.

– Ez húsz éve volt.

- Igen. Húsz éve akkor szintén Vilniusban voltam. A vacsoránál mondtam, hogy nekünk van egy új intézményünk, és ezt a mostani kormány vezette be, apaszabadság.

A lett kolléganőm kérdezte, ez nálatok hány nap? Mondom, nálunk 5. Erre azt mondja, nálunk 10. Húsz évvel ezelőtt!

Vagyis a letteknél már akkor 10 nap volt, a litvánok az uniós jogszabály megjelenése után két hónappal már ratifikálták, Magyarország pedig három éven keresztül nem volt képes még csak napirendre sem tűzni. Az a kormányzat, amelyik azt hirdeti magáról, hogy családbarát, hogy fontos neki, hogy gyermekek szülessenek. Az Érdekegyeztető Tanácson azt kérdeztem némi szarkazmussal, hogy önök biztosan beszéltek a főnökükkel, egyeztettek erről? Mert félek, hogy úgy járnak majd, mint a meteorológusok. Ugyanis az, amit önök letettek elénk, az nincs azzal szinkronban, amit a magyar miniszterelnök minden egyes megszólalásában képvisel.

Mert legyen az a péntek reggeli prédikáció, legyen az bármilyen megszólalás, a miniszterelnök szájából ömlik, hogy család, család, család. Ehhez képest, ami a munka törvénykönyvében van, az nem erről szól.

Azt gondolják, úgy kell a 10 napot törvénybe iktatni, hogy az első 5 napot úgy hagyják, ahogy a Medgyessy-kormány megalkotta, tehát arra az 5 napra jár a teljes munkabér, teljes ellátás, járulékkal együtt, úgy, hogy ha a munkáltató kifizeti, visszaigényelheti a kincstárból az utolsó forintig. Tehát nullszaldós a munkáltató részéről.

Viszont Magyarország legcsaládbarátabb kormánya azt mondja, hogy a hatodik naptól a tizedik napig 40% távolléti díj jár! Az uniós irányelv azt mondja ki, hogy arra az időre a keresőképtelenségre járó díjazást kell fizetni, ami 70%, ez a táppénz.

– Akkor hogyan térhetnek el ettől?

– A minisztérium úgy gondolja, hogy a 10 napot össze kell adni, és el kell átlagolni, és az pont 70%. De tovább megyek. Az érdekegyeztetőn szóvá tettem a késlekedést is, hiszen három éve minden megszületett kisgyerektől elvettünk 5 nap apaszabadságot. Ha akkor ott rögtön elkezdünk ezen dolgozni, ez nem történik meg. Egy uniós irányelv nem úgy születik, hogy péntekről szombatra virradóra, mint Magyarországon az Országgyűlésben a törvények, hanem ezt éveken keresztül egyeztették. A magyar szakértők is ott ültek. A kormány képviselői is ott ültek.

– Tehát felkészülhettek volna a ratifikációra.

– Mint ahogy a Litvánia felkészült rá, mi is megtehettünk volna. Ráadásul, mint kiderült, Ausztria, Németország 30 napot iktatott be, és általában is így ratifikálják máshol az irányelvet. Szégyen, hogy mi a minimumot vállaljuk, és a minimumot is ilyen gyalázatos szabályozások közepette. A VOSZ alelnöke egyenesen azt mondta, egyetért azzal a szakszervezeti véleménnyel, hogy a jelenleg szabályozás mellett az apaszabadságban elérhető plusz 5 napot senki nem választja majd.

Szerintem azért szabályoz így a magyar kormány, hogy az emberek ne vegyék igénybe.

Na, de akkor családbarátok vagyunk vagy sem? Fontosak nekünk, hogy megszülessenek a gyermekek? Fontos nekünk a család kohéziója? Miközben a kampány során meghívtam nagyon jobboldali apaszervezeteket, és még ők is ugyanúgy elmondták, hogy köszönik szépen, de elegük van abból az apáknak, hogy bankszámlává vagy bankkártyává változnak, mert gyakorlatilag a gyereküket nem látják. Kora hajnalban elmennek, későn, mikor hazaérnek, a gyerekek már alszanak. Két-három munkát vállalnak azért, hogy a családnak a szükségleteit fedezni tudják. Tehát kimaradnak a gyerekeik életéből. Nem apaként vannak jelen, csak mint egy automata, amiből a pénzt kiveszik.

– Ha mindössze 30 órájuk volt az egyeztetésre felkészülni, miért nem álltak fel azonnal?

– Hát ez mindig nagy kérdés. Ez a szakszervezet örök dilemmája. De ha mi akkor felállunk, nem mondhattam volna el azt például, hogy a tervezet még el is venne a már most járó napokból, ami már mindennek a teteje. Ugyanis korábban már beleírták a munka törvénykönyvébe, hogy iker gyerekek esetén 7 munkanap jár. Viszont az előterjesztés nulladik verziójában ez sem volt benne. Úgy került vissza, hogy felhívtam rá a figyelmet. Elmondtam a véleményemet arról is, hogy az eddigiekhez képest a mostani javaslat szerint az apaszabadságot rosszabb feltételekkel lehet majd kivenni. Mert csak két részletben lehet kivenni. Eddig nem volt ilyen szabály. Az volt a gyakorlat, hogy egy napot kivettek akkor, amikor megszületett a gyerek, rögtön közvetlenül a születésekor, aztán a többi négy napot akkor, amikor a babát hazaadták a kórházból. Hiszen addig, amíg bent vannak, minek legyen otthon az apuka.

Most viszont a 10 naphoz azt a kikötést írják hozzá, hogy csak két részben lehet kivenni.

Az uniós irányelv szerint lehetőséget kell adni az apának, hogy akár már a szülés előtt is igénybevegye, tehát a szülés kiírt dátuma előtt egy nappal például, hogy ne érje váratlanul őket a szülés. Ez a magyar szabályozásban nem szerepel. De van ennél botrányosabb. Itt van a szülői szabadság, ami szintén ebben az irányelvben szerepel.

Az uniós javaslat szerint a gyerek nyolc éves koráig 4 hónap plusz szabadságot kellene adni, viszont a magyar kormány a gyerek három éves koráig összesen 44 napot adna.

Az időtartam az egy dolog, viszont az édesanya igénybe se tudja venni, mert Magyarországon a gyerekellátási időtartam eleve három év, akkor egyébként a 44 napot mikor veszi ki? Tehát az egyik szülőt - jellemzően a nőt - kizártuk belőle. És még nincs vége.

Erre az időtartamra a munkavállalót csupán a fizetésének 10%-a illeti meg, mint távolléti díj. Tehát 200 ezer forintból 20 ezer forint marad, aminek a nettója mindössze 10 ezer forint.

És ebből még köteles levonni bizonyos tételeket. Azt mondtam ott az egyeztetésen, hogy ez most komoly? Önök lemodellezték ezt a dolgot? Mert amit oda beírtak a törvényjavaslatba, hogyha azt levonják belőle, akkor tulajdonképpen be kell hozni a múlt hónapban hazavitt fizetést! Másfél millió embert foglalkoztatunk minimálbérrel Magyarországon.

– Mennyibe kerülne az állami költségvetésnek ez a javaslat?

– Ilyeneket nem tudnak. Képzelje el, az a gyalázat esett meg, hogy hoztak oda projektort is. Tehát amikor van másfél óránk erre a dologra, fél órát még vetítenek. Az államtitkár meg nyolcszor köszönte meg a munkatársaiknak ezt a remek munkát. Eltöltött egy fél órát ezzel, majd kivetítettek egy olyan számot, ami azt hivatott alátámasztani, tulajdonképpen ezt nem is veszik igénybe a kispapák. Én ettől úgy fölháborodtam, hogy alig bírtam visszafogni magam, hogy ki ne mondjam ott a plénum előtt, hogy van képük egy ilyet idehozni! Ugyanis az a helyzet, ők abból az adatból dolgoznak, hogy a kincstártól hányan munkáltató igényelte vissza a kiadásait. Azt mondtam, hogy már ne is haragudjanak, de ez nem így van. Ugyanis van olyan munkáltató, ahol csak egy igénylő van, ott nem fognak ezzel időt tölteni, és vannak a kisvállalkozások, ahol szintén nincs kapacitás ilyeneket jelenteni.

– Az apaszabadságon és a szülői szabadságon kívül még számos dolgot máshogy szabályoznának ezentúl. Azok rendben vannak?

– Dehogy. Miért kerül be például 2022-ben, a Munka Törvénykönyve módosítási javaslatába, hogy bankszámlára utaljuk a fizetést, de külön megállapodás alapján készpénzben is fizethető? Úgy fogalmaztam a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökségi ülésén, hogy amikor már az okosóránkkal, a telefonunkkal, a fülünkbe szerelt chippel, meg a Jóisten tudja, milyen módon használhatjuk a bankszámlánkat fizetésre, akkor mi indokolja ezt?

Azt mondtam a kollégáknak, hogy vessetek meg, de nekem a rosszindulatú szakszervezetis agyamban az van, hogy vissza akarják szürkíteni a gazdaságot.

Tehát fog fizetni a munkáltató egy bankszámlára egy összeget, majd fog fizetni külön megállapodás szerint zsebbe. A bankszámlára fizetett összeg az örökké kimutatható. De egy nyugdíjazásnál, vagy egy nyugdíjellátásnál, ha azt mondom, külön megállapodással még volt kifizetés, azt ki hiszi majd el? Külön megállapodással? Nem is volt ilyen külön megállapodás! Semmi nyoma nem marad.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Mérő László földcsuszamlásszerű Tisza-győzelmet jósol, de polgárháborút, ha a Fidesz csalni mer
A matematikus szerint az ország fellélegzik, ha Magyar Péterék nyernek, és véget ér a "lopás korszaka". De ha a hatalmon lévők egyértelműen csalnak, a választási eredményeket meghamisítják, szerinte vérfürdő lesz, és Orbán Viktor akár Ceaușescu sorsára is juthat.


Mérő László matematikus, pszichológus a HVG Fülke című műsorában fejtette ki véleményét a magyar politikai helyzetről. Az interjú elején a kegyelmi botrány utáni helyzetet elemezve arról beszélt, miért Magyar Péter emelkedett fel, és miért nem az influencer-tüntetések szervezői közül valaki.

Szerinte ennek az az egyszerű oka, hogy az influencerek nem politikusok. „Tehát egy csomó mindent, ami egy politikushoz hozzátartozik, például azt, hogy szemrebbenés nélkül tudjon hazudni, arra ők nincsenek szocializálva, nem ez a természetes nekik” – fogalmazott. A régi ellenzék felemelkedésének esélytelenségét Bödőcs Tibor egy poénjával illusztrálta, aki arra a kérdésre, hogy miért nem viccelődik a baloldallal, azt válaszolta: „ugyanazért, amiért a paralimpikonokkal sem viccelődik az ember.”

A matematikus szerint Magyar Péter felemelkedésében nagyon is számított, hogy a Fideszből érkezett. Úgy véli, többek között ennek köszönhető, hogy „nem fogta a kard, nem fogta a golyó”, és semmivel nem lehetett tönkretenni.

Szerinte Magyar Péter felemelkedése nem volt szükségszerű, de a „paralimpiai csapatból nem emelkedhetett ki senki, az világos.” Mérő László szerint a régi ellenzékből hiányzott az „egészséges önbizalom, egészséges kifejezésmód, és egészséges tanulási készség”, ami Magyar Péterben megvan.

Mérő László beszélt a politikai fogalmak kiüresedéséről is. Szerinte a liberális ellentéte nem a konzervatív, hanem az autoriter, a konzervatívé pedig a radikális. Elemzése során arra jutott, hogy ő maga egy „konzervatív liberális”, ami elsőre furcsán hangozhat, de állítása szerint a konzervatívoknak és a liberálisoknak is legalább a fele ilyen beállítottságú lehet.

A 2022-es választásokról szólva felidézte, hogy szavazatszámlálóként vett részt a munkában Sárazsadányban. Tapasztalatai szerint a választásokat nem az urnáknál csalják el. Azt látta, hogy bár a faluban közel 30% volt az ellenzéki szavazók aránya, a hangjuk egyáltalán nem hallatszott. „Egyszerűen az akkori ellenzéknek nem volt egy mondatnyi olyan mondanivalója, amit egy falusi kocsmába képviselni lehet” – jelentette ki.

A Fideszt jelenleg „rozzantnak” látja. Míg 2022-ben még úgy érezte, azért nyertek, mert jobbak voltak, ma már úgy látja, minden szavukkal hazudnak.

Orbán Viktorról azt mondta, külső szemlélőként még mindig egy nagy államférfinak tűnik, de „kétszer egymás után nem mondja ugyanazt”.

Mérő László egyértelmű jóslattal is szolgált a közelgő választásokra. Bár elismerte, hogy korábban tévedett már, most mégis fogadást kötne a Tisza Párt győzelmére. „Én arra fogadok, hogy földcsuszamlásszerű Tisza-győzelem lesz. Kétharmad, és sima kétharmad” – mondta. Ezt nemcsak megérzésre, hanem a Medián kutatásaira is alapozza, melyekben megbízik.

A matematikus szerint a jelenlegi helyzet egy „Gyurcsány–Orbán-korszak” lezárását hozhatja el, amelynek közös nevezője a lopás volt. Bár a kettő között különbséget tesz – a szocialisták idején szerinte „demokratikus lopás” folyt, míg a Fidesz alatt „monopolisztikus” –, a lényeg ugyanaz. Abban bízik, hogy Magyar Péter véget vethet ennek.

„Én arra látok esélyt, és erre nagyon nagy esélyt látok, hogy Magyar Péter ezt utálta meg, és ez számomra hiteles, és talán felépít egy olyan országot, ahol nem a lopás az alapkultúra” – fejtette ki.

Az orosz-ukrán helyzettel kapcsolatban Mérő rendkívül élesen fogalmazott. „Ezt most nagyon szégyellem, hogy latorállam lettünk. Szó szerint latorállam lettünk” – mondta, utalva a magyar kormány Ukrajnával szembeni politikájára. Szerinte a Fidesz oroszpártisága 2009-ben, egy szentpétervári Orbán–Putyin-találkozón dőlhetett el, de hogy ott pontosan mi történt, azt nem tudni. Magyar Péter Ukrajnával kapcsolatos óvatosabb nyilatkozatait politikai pragmatizmusnak tartja, amit a jelenlegi helyzetben megért.

A választások utáni lehetséges forgatókönyveket elemezve Mérő László drámai jóslatokat fogalmazott meg. Ha a Fidesz nyer, az szerinte általános letargiához és végső soron Magyarország EU-ból való kilépéséhez vezethet. Ha viszont a Tisza Párt győz, de a hivatalos eredmények ezt nem tükrözik, mert nyilvánvaló csalás történik, akkor a legsötétebb forgatókönyvet vázolta fel.

„Ha az más szám lesz, mint ami kijön eredményként, akkor itt vérfürdő lesz. Szó szerint. Polgárháború” – állította.

Ha Orbán Viktor veszít, de ragaszkodik a hatalomhoz, az szerinte olyan helyzethez vezethet, mint a román forradalom idején. „Ha nem adja át a hatalmat, valamilyen mondvacsinált dologgal, akkor gyakorlatilag, nagyon durvát mondok, Ceaușescu sorsára jut, mert akkor vér fog folyni.”

Ha viszont a miniszterelnök békésen átadja a hatalmat, akkor Mérő szerint nem kellene börtönbe zárni. Szerinte ez egyfajta alku lehetne. „A legfőbb felelős lesz azért is felelős, hogy az ország polgárháború nélkül megússza. Tehát, hogyha átadja a hatalmat, szerintem megérdemli azt, hogy ez legalább olyan súllyal  essék a latba, mint az, hogy milyen rendszert épített fel” – magyarázta.

Úgy gondolja, Magyar Péter politikai karakterébe beleférne egy ilyen alku megkötése. „Ő tényleg ízig-vérig politikus, most már azt mondom. Tehát ő egy ilyen alkut, amiről én beszélek, valószínűleg szemrebbenés nélkül megköt.”

Azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor egy esetleges vereség után visszatérhet-e, Mérő szkeptikus. Szerinte Orbán már túl idős lenne egy újabb visszatéréshez.

A Fidesz vagy egy utódpárt visszatérését azonban nem zárja ki, de ennek egyetlen feltétele van. „El tudom képzelni, hogy visszajön, főleg akkor, ha Magyar Péter se válik be, tehát ha Magyar Péter sem valósítja meg a lopásmentes országot. Ha Magyar Péter valóban megvalósítja a lopásmentes országot, akkor nem fog visszatérni.”

A teljes beszélgetés


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Závecz Tibor: A Fidesz le van maradva, de van egy forgatókönyv, amivel a TISZA hiába nyeri meg a választást
A közvéleménykutató szerint hiába a nagy előnye, ha a TISZA listás előnye 5 százalékpont alá csökken, akkor előállhat egy olyan helyzet, hogy Magyar Péter pártjának nem lesz meg a mandátumtöbbsége a parlamentben. Az is lehet, hogy a választások estéjén nem lesz végeredmény.


A különféle közvéleménykutatási adatokról és a várható választási eredményekről Závetsz Tibor közvéleménykutató beszélt a Népszava Törésvonal című műsorában.

A legfrissebb kutatási adataikról szólva elmondta, hogy a biztos pártválasztók körében a TISZA Pártnak „10 pluszos előnye van”, ami más kutatóintézetek méréseivel is összhangban van. A teljes népességen belül ez 6 százalékpontos különbséget jelent, és a TISZA szimpatizánsainak száma meghaladta a hárommilliót, míg a Fideszé két és fél millió körül van.

Hangsúlyozta azonban, hogy a szimpatizáns nem egyenlő a szavazóval. A TISZA tábora jelenleg sokkal aktívabb, mint a Fideszé, de a kormánypártnak még van lehetősége a különbség csökkentésére.

A kutatásaik szerint a TISZA és a Fidesz szavazói rendkívül elkötelezettek, míg a kisebb pártok, különösen a DK és a Kutyapárt szavazóinak egy része még bizonytalan.

„A DK szavazóinak kétharmada biztos abban, hogy leadja a voksát április 12-én a DK-ra, a kutyapárt szavazóinak pedig nagyjából a fele biztos abban” – állította Závecz. „Van félmillió olyan szavazó, aki hagyományos értelemben vett aktív bizonytalan: el akar menni, de nem döntött a pártok között.”

Szerinte ez a bizonytalanság a TISZA Pártnak jelenthet tartalékot, mivel ezeknek a választóknak a másodlagos preferenciája a TISZA, nem a Fidesz. „De azt ki merem jelenteni egyértelműen, hogy ez a félmillió ember nem fog csak az egyik pártnál kikötni.”

A Mi Hazánknál nem számít nagy változásra. „A Mi Hazánk szavazótábor talán a legerősebben kötődő szavazótábor, tehát onnan a lemorzsolódás az nagyon pici lesz, ha lesz egyáltalán, az viszont, ha lesz, az a Fideszé lehet.”

A rejtőzködő szavazókkal kapcsolatban elmondta, elterjedt vélekedés, hogy aki eltitkolja a preferenciáját, az biztosan fideszes. „Én ezt nem gondolom. Nem jelzik ezt az adatok. Kis településeken pont hogy ellenzékiek” – jelentette ki. Érvelése szerint egy fideszes többségű kis faluban egy kormánypárti szavazó bátran vállalja a hovatartozását, míg egy ellenzéki nem biztos.

Závecz Tibor szerint a TISZA Párt támogatói egyértelműen többen vannak, mint a 2022-es hatpárti ellenzéki összefogás szavazói.

Míg az ellenzék akkor kétmillió szavazatot szerzett, a TISZA jelenlegi hárommilliós szimpatizánsi táborából a magas, 90 százalék körüli aktivitás mellett 2,7 millió szavazó is lehet.

A Fidesz kampányával kapcsolatban úgy látja, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentései és a közel-keleti háború felerősítették a kormány kommunikációját, ami a biztonságra és a háborús veszélyre épül. „Ez szinte biztos” – mondta arra a felvetésre, hogy ez mozgósítja a Fidesz táborát.

Szerinte a Fidesz ezzel a témával képes lesz maximalizálni a saját táborának részvételét. „Nem csak két és fél millió szimpatizánsról fogunk nemsokára beszélni szerintem a Fidesznél, hanem két és fél millió szavazóról. Tehát tulajdonképpen ez egy nagyon erős aduász Orbán Viktor kezében, hogy ezt a háborús pszichózist még fenntartja, és erre a biztonság válaszát adja a saját táborának” – elemezte a helyzetet.

Arra a kérdésre, hogy a Fidesz nyerhet-e, ha minden saját szavazóját elviszi, Závecz egyértelmű nemmel válaszolt. „Nem, nincs szerintem. Fidesz le van maradva.”

„Lehet, hogy nem 10 pluszos, 10-15 százalék közötti előnye lesz a TISZA pártnak, hanem lehet, hogy bemegy 10 százalék alá, de nem látom azt, hogy ez abban a tartományba menne, hogy a TISZA ne nyerhetné meg a listás választást” - fogalmazott.

Állítása szerint a kormánypárt a teljes mozgósítással is csak felzárkózni tud a TISZA Párt szintjére, de megelőzni nem. Ugyanakkor felhívta a figyelmet egy fontos tényezőre: ha a TISZA listás előnye 5 százalékpont alá csökken, „akkor nagyon könnyen előállhat egy olyan mandátummegoszlás, ami azt jelenti, hogy nem lesz meg a Tiszának a mandátumtöbbsége a parlamentben”.

Ez egy olyan helyzetet eredményezne, ahol a TISZA nyerné a listás választást, de nem szerezné meg a parlamenti többséget.

A közvéleménykutató szerint a választás rendkívül izgalmasnak és kiszámíthatatlannak ígérkezik. Számos bizonytalansági faktor van, mint a külföldön élő magyarok szavazatai vagy a levélszavazatok, és szerinte sok szoros eredmény várható, ami miatt nem biztos, hogy április 12-én este már ismert lesz a végeredmény. „Én még abban sem vagyok biztos, hogy 12-én majd úgy térünk nyugovóra, tudjuk a mandátumszámokat, sőt, inkább azt gondolom, hogy nem fogjuk tudni a mandátumszámokat.”

Závecz Tibor hozzátette, hogy a jelenlegi politikai helyzet a szakmája számára is teljesen új. „Én már elég régóta közvéleménykutatok, de az, hogy egy párt ennyivel vezessen, mint ellenzéki párt, hát ez már azért nagyon régen volt” – mondta.

A teljes beszélgetés

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Ranschburg Zoltán: Március 15-e lett volna Orbán Viktor utolsó esélye, hogy újítsanak, de már nem tudják fokozni a tétet
A Fidesz által épített sztori elérte a maximumát, ha továbbmennek, Magyar Péter sikeresen kommunikálhatja, hogy épp a miniszterelnök okozza a káoszt, és nem képes biztosítani az általa ígért biztonságot – mondja az elemző. Az előre bekészített bombáknak is egyre kisebb az esélye.


Szemünk se rebben: egy ideje minden tömeggyűlés történelmi, minden felvonulás soha nem látott méretű. És, ahogy fél éve, október 23-án már megszokhattuk, a március 15-i Békemenet és a Tisza-párti Nemzeti Menet létszámának összehasonlítása is rögtön megkezdődött. A fényképek, légifelvételek alapján mindenki eldöntheti, kinek hisz. Ami azonban váratlan volt: a Tisza Párt rendezvényén a semmiből előkerült egy hatalmas ukrán zászló, közvetlenül a kormánymédia által kibérelt Deák-téri erkély alatt. El is kattant pár fotó. A fiatalemberek pechére olyan fényképek is készültek, melyeken ketten közülük korábban is láthatóak azon a bizonyos erkélyen. Sőt, az is kiderült, hogy a zászlóvivők egyike épp a Fidelitas helyi elnökével posztolt közös képet.

Március 15. után elindult Orbán Viktor nyilvános országjárása is, a kampánygépezet érezhetően már teljes fordulatszámmal pörög. Ranschburg Zoltán politikai elemzővel az elmúlt napok eseményeit értékeltük.

— Orbán Viktor 24 perces március 15-i beszédét szinte össze lehetett volna rakni a korábbi megszólalásaiból. Hozta a kötelezőt?

— Össze is rakták már korábban, hiszen ezeket Orbán már elmondta. Ha szó szerint ezt a beszédet nem is hallottuk még tőle, pontosan ugyanarról szólókat már töméntelen mennyiségben tőle is, és más fideszes politikusoktól is. Annyival színezte a dolgot, hogy kiszervezte a beszéd különböző elemeit: Szijjártó Péter kezdte a külpolitikával, elsősorban Ukrajnával, Lázár János folytatta egy kicsit a belpolitikai résszel, és Orbán beszéde, ami éppen ezért lett rövidebb, mintha a saját idejéből engedett volna nekik, ennek a kettőnek a szintézise volt, de egyértelműen ukrajnai fókusszal. Ez nem változott, és nem is számítottunk rá, hogy a Fidesz kampányának középpontjában ne Ukrajna állna. Ha a Fidesznek lett volna jobb ötlete, azzal már előjött volna korábban.

Ha csak most jutott volna eszükbe, ez lett volna az utolsó alkalom, hogy újítsanak. Még a legjobb kampányüzenet felépítéséhez is idő kell, egy hónap múlva pedig választások vannak.

Az, hogy Orbán nem jött elő semmi újjal, azt mutatja, hogy a maradék négy hét a Fidesz részéről Ukrajnáról fog szólni.

— Az a fajta nagyotmondás, „bonmot”, ami szinte minden évben volt, tavaly például a hírhedt poloskázás, most elmaradt.

— Valóban nem volt. Azt gondolom, a Fidesz egy kicsit gondban van, mert a kampányoknak van egy dinamikájuk, hullámoznak. Nem lehet a közönséget mindig ugyanazon a felfűtöttségi szinten tartani. A kampánytechnikusok dolga, hogy úgy időzítsenek, hogy a hullámhegy a választás napjára, április 12-re essen, és akkor legyenek a leginkább mozgósított állapotban a szavazók. A Fidesz fő kampányüzenete, hogy Magyarország veszélyben van, és Orbán Viktor tudja megvédeni; a veszélyforrás pedig egyértelműen Ukrajna lett.

Ennek az ijesztgetésnek, félelemkeltésnek kellene a csúcspontját április 12-re elérnie, de szerintem az utóbbi egy-két hétben ez a sztori elérte a tetejét.

Komolyan féltem attól, hogy március 15-ét Orbán arra használja, hogy rátegyen még egy lapáttal, és bejelent valamit, vagy történik valami olyan esemény, ami tovább fokozza a már most is pattanásig feszült magyar–ukrán viszonyt. De ez nem történt meg.

— Miért nem?

— Szerintem a Fidesznél végiggondolták, hogy vajon nem lehet-e ezt az ijesztgetést túltolni. Előfordulhat-e, hogy visszaüt, és a választók már nem azt érzékelik, hogy Orbán Viktor a megoldás, hanem hogy ő maga a probléma része. Mert a helyzet az, hogy a konfliktus Ukrajnával az Orbán-kormány alatt eszkalálódik, Orbán Viktor a miniszterelnök, miközben fokozódik a helyzet. Így nagyon nehéz azt mondani, hogy az ő kormánya a nyugalom és a béke szigete.

Most azt érzem, a Fidesznél attól tartanak, hogy ha ezt a végtelenségig fokozzák, az visszaüt, és sokaknak az lesz az érzése, hogy Orbán mégsem tudja azt a békét és nyugalmat biztosítani, amiről beszél.

Ezt pedig Magyar Péter is meglátta, nem véletlenül kezdte el kommunikálni, már a Zelenszkij-féle fenyegetés óta, hogy a Tisza Párt van a béke és a nyugalom pártján, a Fidesz pedig a káosz, a felfordulás és a nemzetközi konfliktus oldalán. Ez az az üzenet, amit a Fidesz a háta közepére sem kíván. Szerintem ezért nem fokozta tovább Orbán a helyzetet. A kampánystábban talán úgy látják, rizikós lenne tovább tolni ezt a szekeret. Ez viszont komoly probléma nekik, mert azt jelenti, hogy nem tudják tovább emelni a tétet. A sztori elérte a maximumát, ami nem jó, mert egyrészt a Fidesz nem vezet, másrészt egy hónap van a választásokig. Mit fognak csinálni addig, ha nem tudják ezt tovább fokozni anélkül, hogy saját maguknak okoznának problémát? Ebben látom az okát, hogy Orbán beszéde nem volt kifejezetten jó. Szerintem Lázáré jobb volt kampányszempontból. Ugyanis Orbán nem tudott újat mondani, mert az egyetlen témában, amiről beszélni akar, rizikós lenne még nagyobbat emelni.

— Ez volt az utolsó kiemelkedő alkalom a választásokig, hogy megpróbálják megfordítani a trendeket, vagy legalább horgonyt vetni. Sikerült?

— Én nem látom. Nem látom, hogy a március 15. valami újat hozott volna. Nem látom, hogy történt volna olyasmi tegnap, ami trendfordulót jelentene.

— A tömeg fellelkesítésének hatása sem lesz meg? Amikor a résztvevők hazamennek, és a saját köreikben terjesztik a győzelmi bizonyosságot?

— Hát, ezek apró nüanszok. Aki részese egy hatalmas tömegnek, az óriási lökést kap, még akkor is, ha falubusszal hozták fel Pestre. A szubjektív megítélésem a képek alapján az, hogy a Tiszánál határozottan többen voltak, de a Békemeneten résztvevő is azt érezte, hogy egy hegyeket megmozgatni képes közösség tagja. Ennek a jelentőségét nem becsülném le. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a Tiszának óriási hátrányt jelent, hogy a

Fidesz gátlástalanul, korlátlan állami erőforrásokat használ fel pártpolitikai célokra.

Ezt a hátrányt legyőzve sikerült ekkora tömeget mozgósítani, ami nagyszerű. De ugyanez az előny a Fidesznél április 12-én is ott lesz: a polgármesterek, az adatbázisok, a korlátlan pénzből való buszoztatás. Ez komoly előnyt fog jelenteni, még akkor is, ha a március 15-e a Tiszának sikeresebb volt.

— Magyar Péter erre reagálva azt mondta, minden szavazókörhöz három aktivistát küldenek. Térjünk is át az ő beszédére: voltak itt újdonságok. Például a „Ruszkik haza!” skandálása.

— Alapvetően ez egy hosszú beszéd volt, a túlnyomó többségében nem volt sok újdonság. De három dolgot vettem észre, ami kilóg a sorból. Az egyik az orosz téma. Magyar eddig a belpolitikai témáknál maradt, ami a sikerének kulcsa volt. De most, ahogy mondtam, megpróbálja visszafordítani a „ki van a béke pártján” kérdést, és a „külföldi zsoldban álló” témát is. Kifejezetten azt húzza alá, amiről az utóbbi héten több cikk is megjelent, hogy valójában Orbán az, aki a Kreml érdekeit szolgálja a magyarok helyett. Többször célzott arra, hogy Orbán azokat az oroszokat hívja be, akik a ’48-as és ’56-os forradalmak leverésében is jeleskedtek. Ennek van egy szimbolikus ereje, és egy érdekes fordítási kísérlet: ugyanazzal vádolja Orbánt, amivel Orbán őt.

— Ki is mondta, hogy Orbán hazaáruló.

— Én ezt inkább egy retorikai többletnek gondolom.

— Ami viszont a nap eseménye volt, az a szó szerinti hamis zászlós művelet a tiszások közé vitt ukrán zászlóval, amire aztán miniszterek sora hivatkozott. Később kiderült, mennyire megrendezett volt az egész, Fidelitas-közeli szereplőkkel. Ez azért egy elég durva provokáció volt.

— Engem lenyűgöz ez az egész történet. Először azt gondoltam, ez egy sima provokáció. Aztán láttam, hogy a kormányközeli médiumok, mit ad isten, pont ott voltak, és lekapták az ukrán zászlót. Még akkor is azt gondoltam, oké, valahonnan sejthették, hogy ott kell lenni. De arra nem számítottam, amit másnap láttam: miniszterektől látom viszont mindezt a Facebookon. Majd kiderült, hogy ez nyilvánvalóan nem igaz. Ez annak a végletes kihasználása, hogy mennyire elszigetelődnek egymástól a politikai oldalak valóságai. Így büntetlenül lehet hazugsággal kampányolni anélkül, hogy a választók megvonnák a bizalmukat. Más szint lenne, ha ezt Bohár Dániel osztaná meg, és nem Lázár Jánostól látom, hogy „tessék, itt a magyar zászlós békemenet és az ukrán zászlós Nemzeti menet, ezek közül kell választani”. Miközben ennél nemzetibb érzelmű rendezvény, mint a vasárnapi, talán nem is volt a világon.

Lehet, hogy én vagyok túl naiv, de az, hogy odaszaladnak a Fidesz emberei, kinyitnak egy ukrán zászlót, a kormánymédia lefényképezi, majd másnap ezzel van tele minden a kormány szintjéig, ez nagyon durva.

Ugyanakkor két, talán soha nem látott méretű politikai rendezvény zajlott le mindenféle erőszak nélkül Budapesten, egy hónappal a választások előtt. Ez nagy szó. Én optimista vagyok, hogy nem lesz komolyabb fizikai erőszak, mert a Fidesz és a Tisza is tudja, hogy a magyarok egy nagyon rendpárti nép. Fontos nekik a biztonság. Ezért a két párt között van egy állandó „higgadtsági verseny”, mindketten a nyugalom erőiként lépnek fel. Persze a rizikó benne volt a vasárnapi napban.

— Ön azt mondta, az emberek buborékokban élnek. Ehhez képest Magyar Péter azt nyilatkozta, szerinte ezek a buborékok már elpattantak, és mindenki tájékozódhat.

— Magyar Péter egy kampányoló politikus, neki azt kell mondania, hogy „nálam van az igazság, és mindenkit el fog érni”. A valóság árnyaltabb. Abban igaza van, hogy aki aktívan, kritikusan keresi a valóságot, az elérheti. De a választók többségénél ez nincs meg. Sokan a saját, politikailag ihletett forrásaikból tájékozódnak. A Fidesz médiatúlsúlyának igazi előnye pedig nem az, hogy ne létezne független sajtó, hanem az, hogy elérik a passzív közönséget is. Azokat, akik nem keresik aktívan a politikai híreket, de hallgatnak rádiót ingázás közben, vagy megszokásból nézik a híradót.

Ők nem fognak utánajárni, hogy is volt az az ukrán zászlós történet. Hozzájuk csak a fideszes üzenet jut el.

Tehát teoretikusan igaza van Magyarnak, de a Fidesznek elég, ha azokhoz jut el, akik nem néznek utána.

— Hétfőn elkezdődött Orbán Viktor országjárása is, Kaposváron járt. Ott is a háborús nagyképet vázolta fel, szerintem fogyaszthatóbban, mint a Kossuth téren.

— Ez egy bensőségesebb közeg. A március 15-i beszéde szerintem nem sikerült jól, elszalasztott lehetőség volt. Az, hogy ebben a közegben jobban teljesített, nem lep meg. Több különbség is van. Magyar Péter is nagypolitikai fókusszal beszélt Kaposváron, de azért felkérdezte Gelencsér Attilát, hol volt a Völner–Schadl-ügy idején. Viszont a legjelentősebb különbség, hogy a beszéde után Orbán le is lépett a helyszínről.

— Nincs kérdezési lehetőség, nincs szelfizés?

— Így van. Magyar Péter utána „beugrik” a közönségbe, fotózkodik, kezet ráz, gyerekeket puszil. Ez, mióta politika létezik, fontos gesztus. Amit Orbán csinál, az egy félmegoldás. Azt gondoltam, ha már lúd, legyen kövér, és tényleg beleáll, de ez így felemás.

— Egy pozícióban lévő miniszterelnöknek talán a biztonsági előírások sem engedik ezt.

— Nem feltétlenül erre gondolok. Ha akarná, megtehetné. De legalább kérdésekre válaszolhatna.

— A kérdés az, hogy mindez és a hátralévő 28 nap elég lesz-e Orbánnak a fordításhoz? Nyilván nem tud napi öt helyszínt lenyomni, mint Magyar, de mögötte ott az apparátus, a sajtó. Kiegyenlítheti ez a kettő egymást?

— Orbán hátrányban van, mert ő egy gyakorló miniszterelnök, van egy főállása. És, nem akarok ageista lenni, de van egy életkori különbség is, ami ebben a tempóban számít. Amit Magyar Péter csinál, az döbbenetes munka. Viszont Orbán mellett szól, hogy a miniszterelnöki jelenlét sokakat megmozgat. Ha Orbán Viktor közelébe lehet kerülni, az ritkaságszámba menő, izgalmas dolog, és egy-egy eseményre többeket vonzhat egy választókerületből.

— Elzúgott március 15-e. Lesz még ilyen alkalom, ahol a táborok összemérhetik erejüket, vagy már a célegyenesben vagyunk, és a napi apró munka, illetve a kampányzáró van csak hátra?

— Én azt gondolom, hogy a hajrában vagyunk. Nem zárom ki, hogy egy eget rengető eseményre még össze lehet rántani a tömeget, de kicsi az esélye.

Ahogy közeledünk a választásokhoz, annak is egyre kisebb az esélye, hogy valamiféle előre bekészített „bombák” robbanjanak. Például, hogy előkerüljön az a bizonyos videó Magyar Péterről.

Még ha ki is jön egy kompromittáló anyag, idő kell, hogy eljusson a választókhoz. Minél közelebb vagyunk a szavazáshoz, annál kevesebb idő van erre. Tehát nem mondom, hogy nem fordulhat elő, de egyre nehezebb lesz egy ilyen anyagot hatékonyan kommunikálni. Ennek egyre kevesebb esélyét látom, de nyilván nem zárom ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
"Így fogják a következő generációnak a kussolás attitűdjét átadni" - Molnár Áron élő adásban esett neki Gubik Petrának és Ember Márknak
Elszabadultak az indulatok Molnár Áron reggeli műsorában, ahol a színész-aktivista a friss Jászai-díjasok hallgatását bírálta. A vita hevében a hallgatást egyenesen a rendszer támogatásának nevezte.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. március 17.



Forrtak az indulatok Molnár Áronék reggeli műsorában, ahol a friss állami díjas művészek felelősségét firtatták. A vita középpontjában az állt, hogy a Kossuth- és Jászai Mari-díjjal frissen kitüntetett színészeknek kötelességük-e véleményt mondani a jelenlegi politikai rendszerről, alig 26 nappal az április 12-i országgyűlési választás előtt.

A Magyarország Kedvenc Reggeli Műsora keddi adásában a házigazda Molnár Áron mellett Rainer-Micsinyei Nóra és a maga is Jászai-díjas Lengyel Tamás beszélgetett. A diskurzus során név szerint is előkerült a frissen elismert Ember Márk, Törőcsik Franciska és Gubik Petra, akiknek a hallgatását többen is nehezményezték. Rainer-Micsinyei Nóra egyenesen fogalmazott, szerinte a díjazottaknak fel kellett volna szólalniuk.

"Kutyakötelessége az embernek legalább egy mondatot írnia az embernek arról, hogy ez mennyiben politikai díj. Aki ezt a gesztust nem teszi meg, hanem a hallgatást választja, az ezt a rendszert támogatja"

– jelentette ki.

Molnár Áron ehhez csatlakozva hangsúlyozta a példamutatás fontosságát.

"Így fogják a következő generációnak a kussolás attitűdjét átadni. Hogy történhet meg, hogy olyan elérésű emberek, mint Gubik Petra vagy Ember Márk egy ilyen helyzetben nem szólalnak meg?"

– tette fel a kérdést a színész-aktivista. A szintén Jászai Mari-díjas Lengyel Tamás árnyaltabban látta a helyzetet. Úgy vélte, nem lehet általánosítani, és nem gondolja, hogy a díjazottak politikailag elkötelezettek lennének. Bár elismerte, hogy a hallgatás nem feltétlenül helyes, kiemelte, hogy az emberek különbözőek, és nem mindenki képes vagy akar nyíltan politikai véleményt formálni.

Molnár azonban nem tágított, és a közelgő választásra utalva fogalmazta meg kemény kritikáját.

"Egy rendszerváltás előtt állunk. Nem felfogni, hogy ez egy történelmi pillanat, az luxus.

(...) Magára hagyjátok azokat a követőiteket, akik bizonytalanok, mert azt mondjátok, nincs részetek ebben. Ezt a narratívát veszik majd át. Ha viszont azt mondjátok: menjetek el szavazni, az már ügy. Amikor üggyé válik a közügy, onnantól veszed ki a részed a társadalom alakításából. Ez művészként irdatlan nagy felelősség" – szögezte le.

A vita különösen Ember Márk esetét emelte ki, akit Rainer-Micsinyei társadalmilag érzékeny művésznek tart, mégis hiányolta tőle a határozottabb kiállást. Érdekesség, hogy a megnevezett művészek a közelmúltban más elismerésekben is részesültek: Törőcsik Franciska és Ember Márk tavaly Arany Medál-díjat kapott, Gubik Petra pedig A Dal című műsor zsűritagjaként szerzett országos ismertséget. "Itt van egy ennyire fontos helyzet, és nem beleállni, helyezkedni, óvatoskodni nagyon szomorú" – zárta a gondolatmenetet Rainer-Micsinyei.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk