KÉK HÍREK
A Rovatból

Az amerikai katolikusok 37 százaléka hagyhatja el az egyházat a pedofilbotrányok miatt

Ez 15 százalékos emelkedés a 2002-es adatokhoz képest.
CNN. Fotó: Pexels - szmo.hu
2019. március 17.


Link másolása

Egyre mélyül a katolikus egyház válsága a sorozatosan napvilágra kerülő papi pedofília-botrányok miatt – derül ki a Gallup közvéleménykutató intézet legfrissebb, az Egyesült Államokban készült felméréséből.

A megkérdezett, hívő katolikusok 37 százaléka mondta azt, hogy komolyan gondolkodik azon: elhagyja az egyházat, mert megingott a bizalma annak több képviselőjében. Ez 15 százalékkal több, mint a 2002-es felmérésben, amelyet a bostoni papi pedofil-botrány után végeztek.

Az arány még riasztóbb azon katolikusok között, akik nem járnak rendszeresen misére, tehát nem gyakorolják heti szinten a vallásukat – ők 47 százalékban mondták azt, hogy erősen kételkednek az egyházban, és fontolgatják a kilépést.

Ferenc pápa megítélése viszonylag még pozitív: az amerikai katolikusok 40 százaléka mondta azt, hogy "erősen hisz" benne, további 18 százalék pedig azt, hogy "meglehetősen erős bizalommal" viseltetik az egyházfő személye iránt. Ennek többek között az lehet az oka, hogy Ferenc pápa februárban külön püspöki tanácskozást hívott össze a kiskorúak védelmének ügyében, ahol azt mondta, "a föld színéről is eltörölné a papi pedofíliát."

A katolikus egyházat talán minden eddiginél nagyobb mértékben rengették meg az utóbbi egy évben nyilvánosságra került pedofil-botrányok. 2018 nyarán hozta nyilvánosságra a pennsylvaniai főállamügyész két év nyomozás eredményét, miszerint Pennsylvania államban az elmúlt 70 évben több, mint 300 katolikus pap követett el szexuális visszaéléseket, áldozataik száma meghaladja az ezret.

Szintén a múlt évben a német Der Spiegel és a Die Zeit is beszámolt arról, hogy több, mint 3600 gyermeket bántalmaztak szexuálisan katolikus papok Németországban 1946 és 2014 között.

A témában 2015-ben egy nagy vihart kavart film is készült (nem dokumentumfilm, de a történetnek valós alapja van). A Spotlight – Egy nyomozás részletei című thriller a Boston Globe újságíróinak történetén alapul, akik a kétezres évek elején az Egyesült Államokban lebuktatták a katolikus egyházat, miszerint szándékosan tussolják el a papjaik gyermekmolesztáló cselekedeteit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Patkány harapott véresre egy alvó csecsemőt egy ócsai házban
A szülők szerint a környékre hordják a szemetet, így nagyon sok a rágcsáló. A gyereket a mentők ellátták, de félő, hogy elveszik a családtól.

Link másolása

Néhány hónapos kisbabát harapdált meg egy patkány Ócsán – számolt be a Tények.

A szülők lefektették a kicsit, majd a 17 éves édesanya és 26 éves férje fürödni indultak. Később arra lettek figyelmesek, hogy a csecsemő nagyon keservesen sír: amikor bementek a kiságyhoz, akkor vették észre, hogy véres a kislány ruhája – mondta el a kislány anyukája.

„Hallottuk, hogy sírt a kislány, de nem úgy sírt, ahogy kellett volna. Egy másodperc alatt bent is voltunk nála, de már csak azt láttuk, hogy véres a kislány. Először azt hittük, az orra vérzik, de nem... Csak utána láttuk, hogy az állat mászik ki a kiságyból”

– nyilatkozta Az anyuka szerint a csecsemő bal keze sérült meg súlyosabban, de a fejét is megharapta az állat. A szülők azonnal mentőt hívtak, akik antibiotikumot adtak a kicsinek, mert a harapások nyoma be is gyulladt.

A csatornának Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője nyilatkozott az esettel kapcsolatban, aki kiemelte, hogy a csecsemőt a seb ellátása után stabil állapotban szállították kórházba.

A házat azóta lakhatatlanná nyilvánították, a fiatal szülők két kislányát pedig nevelőszülőkhöz vihetik. A fiatalok nagyon nehéz anyagi körülmények között nevelik a kicsiket. A család arra panaszkodik, hogy a környéken lakók a házhoz közel teszik le a szemetet, ezért a környéken nagyon sok a patkány.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Kizuhant az ablakon egy 98 éves néni a Ferenc körúton
Az asszony holtteste sokáig a járdán hevert egy fekete zsákkal letakarva. A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény.

Link másolása

Kiesett egy Ferenc körúti társasház negyedik emeletéről szerda este egy 98 éves nő, tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint a néni holtteste sokáig a járdán feküdt egy fekete zsákkal letakarva. A tragédia helyszínét rendőrségi szalaggal kerítették el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályától megtudták, hogy a rendőrök 18 óra 23 perckor kaptak bejelentést arról, hogy a fővárosi Ferenc körút egyik lakásának ablakából kizuhant egy nő, és meghalt.

A helyszíni szemlén idegenkezűségre, illetve bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel.

A BRFK közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértő bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megható sorokkal búcsúzott párja a hétvégi repülőtragédia áldozatától
Búcsúzó sorokat tett közzé a hétvégén Martonvásár és Ráckeresztúr között repülőbalesetben meghalt dr. Magyari József szerelme.

Link másolása

A Blikk idézi a gyászoló özvegy sorait:

Szomorú szívvel értesítelek Benneteket, hogy szeretett Társam, Petikém Édesapja, dr. Magyari József szombat délelőtt repülőgép-szerencsétlenségben, hirtelen elhunyt. Ebben a nehéz helyzetben csendre és nyugalomra van a családnak szüksége. Kérem, ezt tartsátok tiszteletben! A temetésről később küldök tájékoztatást.

Ahogy korábban megírtuk, Bessenyei Péter kisgépe

akkora erővel csapódott földbe, hogy munkagépekkel kellett kiásni az utasteret.

A baleset másik áldozata egy 26 éves férfi volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Bíróság elé állt az ikerpár, akik Borkai Zsolt jachtozós videójával lettek ismertek
K. Csengét és K. Lilit csalással és hamis okirat felhasználásával vádolják. A gyanú szerint édesanyjuk is segíthetett nekik.

Link másolása

Költségvetési csalás miatt álltak bíróság elé a Borkai Zsolt-féle jachtbotrányban megismert ikerlányok – írja az Index.

K. Csenge és K. Lili öt évvel ezelőtt, a választási kampány idején tett szert országos ismertségre, miután Az ördög ügyvédje nevű blogon kompromittáló felvételek jelentek meg az akkori győri polgármesterről, Borkai Zsoltról.

Az ügyészség vádirata szerint az ikrek egy, a fiatalok munkanélküliségének csökkentését, vállalkozóvá válásukat segítő programban benyújtott pályázat útján vissza nem térítendő támogatásban részesültek. Ugyanakkor a támogatási kérelemben vállalt kötelezettségeiket nem teljesítették.

Az ügyészség nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásnak vétsége miatt emelt vádat a testvérpár ellen.

A bűncselekmény elkövetésében segítette őket az édesanyjuk, a harmadrendű vádlott, aki saját vállalkozását felhasználva valótlan tartalmú számlákat állított ki a két nő részére. Ezzel közel 6 millió forintnyi pályázati támogatás jogosulatlan felhasználásához nyújtott segítséget.


Link másolása
KÖVESS MINKET: