KÉK HÍREK
A Rovatból

Akár börtönbe is kerülhet, aki trükközve váltja vissza a palackokat

A tettenérés azonban nehézkes, eddig még nem érkezett ilyen ügyben feljelentés.


Egyre többen viszik vissza az 50 forintos betétdíjért a műanyag palackokat és fém italos dobozokat. A szabadpecs.hu beszámolója szerint Pécsen is sokan élnek a lehetőséggel.

A megkérdezettek jó része azonban arról panaszkodott, hogy plusz munka, idő és fáradtság a palackok visszavitele, a horpadtak "rendbehozatala", a megtelt automaták melletti sorbanállás.

Az egyik vevő a lapnak elárulta, hogy balatoni nyaralásk alkalmával egy különös trükkről hallottak.

A Balaton partján az üvegpalackok visszaváltása nem csupán a környezetvédelem szolgálatában áll, hanem úgy tűnik, egyesek számára komoly megélhetési lehetőséget is jelent. Egy 45 éves kőműves, Gábor, a nyár folyamán Lellén nyaralt, és észrevette, hogy egy lengyel férfi hatalmas zsákokkal gyűjtögeti a palackokat. A férfi autója tele volt üres üvegekkel, és a látottak alapján egyértelmű volt számára, hogy ebből él. A helyszínen a férfi azt is elmondta, hogy Lengyelországban a nem betétdíjas palackokat fillérekért ugyan, de visszaveszik, ezért az automata által visszadobott palackokat is elrakta. Ezzel a módszerrel a férfi hazájába szállítja a palackokat, ahol a látszólag kis értékű üvegekből is hasznot húz.

Egy másik vásárló szerint azonban a történetnek másik magyarázata is lehetséges:

a visszaváltós üvegek vonalkódjait a csalók lefénymásolják, majd a nem betétdíjas palackokra ragasztják. Így a korábban visszadobott palackokat is visszaváltják, és naponta akár tízezreket is kereshetnek ezzel a módszerrel. De arra is figyelmeztetett, hogy ez bűncselekmény, pontosabban információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás, amely súlyos következményekkel járhat, ha jelentős kár keletkezik.

A Dél-Kom Kft., amely Pécsett felelős az üvegpalackok gyűjtéséért, nem vitatta, hogy a leírt csalás kivitelezhető - írja a lap. Azonban hangsúlyozták, hogy eddig nem érkezett feljelentés ilyen ügyben. A bizonyítás is nehézkes, hiszen a csalás tettenérése gyakran csak a leadás során lehetséges, és az is csak akkor, ha a bolt alkalmazottai rendelkeznek megfelelő kamerás megfigyeléssel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Nem gondoltam, hogy tragédia lesz” - 9 hónapos kisfiú halt meg Tiszabercelen, a szülei a konyhaasztalon próbálták újraéleszteni
A tragédiát megelőzően a gyermeket gégeszűkülettel diagnosztizálták. A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja az esetet.


Hatalmas tragédia rázta meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszabercelt: vasárnap este váratlanul meghalt egy kilenc hónapos kisfiú, Marcell.

A baba légzése alvás közben állt le, tudta meg a Tények. A rémült szülők és a nagymama azonnal megkezdték az újraélesztést a konyhaasztalon, a mentők telefonos utasításait követve. Mentőhelikopter is érkezett, de az életét már nem lehetett megmenteni.

„Egy 9 hónapos csecsemő emelt szintű újraélesztését kezdték meg, több életmentő beavatkozást is elvégeztek, de be kellett látni, hogy a szakszerű ellátás ellenére nincs esély a sikerre, sajnos nem lehetett megmenteni”

– nyilatkozta Ménes Dávid, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa.

A család már korábban is küzdött Marcell egészségi problémáival. A kisfiúnál veleszületett gégeszűkületet állapítottak meg. A szülők elmondása szerint már születése óta furcsán sípolva vette a levegőt.

„Kórházban voltunk a kicsivel. Vállaltuk volna felelősséget, ha kellett volna minden héten bevittük volna. Nem engedték, úgy tettek, hogy majd betölti az 1 évet, akkor majd lesz egy kivizsgálása. Ha sürgős lesz, akkor megműtik, ha nem, akkor kinövi” – mondta az apa sokkos állapotban.

Nem sokkal a halála előtt Marcell mandulagyulladással is küzdött. A háziorvos antibiotikumot írt fel, a gyógyszert ki is váltották. Három nappal később viszont a kisfiú légzése váratlanul leállt.

Az édesapa szerint a kórházban nem világosították fel őket kellőképpen a betegség súlyosságáról.

„Fel kellett volna minket világosítsanak. Vagy ha nem is minket, akkor a háziorvost, hogy jelezzen nekünk. Hogy ha bármi baj van, hívjuk a háziorvost és kijön. Itt tényleg senki nem volt felvilágosítva” – mondta.

„Tegnap itt aludt köztünk. A feleségemet, mintha valaki meglökte volna, keljen fel, megfogta a kisfiút, de már el volt engedve. Tragédia. A második fiamat… eltemettem a fiamat, eltemettem anyámat, most itt van megint a fiam”

– tette hozzá a férfi megtörten.

A családnak ez már a második hatalmas vesztesége: korábban bölcsőhalál miatt elveszítették másik gyermeküket is.

Most azt szeretnék, ha a kisfiút korábban vizsgáló orvosokat felelősségre vonnák. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a tragédia körülményeit.

„Nem gondoltam, hogy tragédia lesz!” – mondta az apa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Esélyem sem volt!” – megszólalt a szórakozóhely tulaja, akit szerinte részeg katonák verték össze Szombathelyen
A férfi szerint többen is rátámadtak, lefogták, majd még a földön is ütötték. Úgy tudni, az egyik vendéget is bántalmazta a részeg társaság.


Egy szombathelyi szórakozóhely tulajdonosa azt állítja, hogy részeg katonák támadták meg, miután arra kérte őket, hogy legyenek csendesebbek. A társaság – öt-hat férfi és egy nő – éjjel fél kettő körül érkezett a helyre, a vendégek hangoskodtak, ezért a férfi odalépett hozzájuk, írta a Blikk.

Beszámolója szerint az egyikük szinte azonnal ütni kezdte, és nem tudott védekezni. Azt mondta, dereng neki, hogy valaki próbált segíteni – talán egy vendég –, de őt is bántalmazták. Néhány ütés után a földre került, de a támadás ekkor sem ért véget, többen lefogták, és tovább bántalmazták.

„Aztán hol engem, hol a segítségemre siető fickót fogták le és ütötték.

Rendkívül indokolatlannak érzem, hogy több tíz ütést mérnek az ember fejére”

mondta a férfi a nyugat.hu-nak adott interjúban.

A történtek napján este hatkor nyitott a hely, de a tulajdonosnak csak zárnia kellett, így előtte sörözött a barátaival.

A helyszínre rendőrt és mentőt is hívtak, a sérült férfit, valamint a másik bántalmazott vendéget kórházba szállították. Az ügyben rendőrségi nyomozás indult.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Női holttestet találtak Pilisvörösvárnál
A bejelentést követően tűzoltók és mentők érkeztek a helyszínre. Az idegenkezűséget kizárták.


Egy 50 év körüli asszony holttestére bukkantak a hatóságok Pilisvörösvár közelében, miután ismerőse segítséget kért, mert napok óta nem tudta elérni őt telefonon, tudta meg a Bors.

A segélyhívóra érkezett bejelentés alapján a Piliscsabai Önkéntes Tűzoltók siettek a helyszínre június 8-án. A riasztás 13 óra 18 perckor érkezett Tinnyéről.

„Ajtónyitáshoz szeretnének segítséget kérni tőlünk, ugyanis az egyik házban élő asszonyról nem tudnak semmit az ismerősei, mivel ő nem jelentkezik és aggódnak érte” – mondta Veréb Zoltán, a Piliscsabai Önkéntes Tűzoltóság parancsnoka.

A tűzoltók és a mentők együtt érkeztek a helyszínre.

„Bajtársaink úgy döntöttek, hogy a családi házba az ablakon keresztül tudnak a legegyszerűbben bejutni” – tette hozzá Veréb Zoltán.

Az ablak mellett talált emelvényre másztak fel, betörték az üveget, és azon keresztül hatoltak be az épületbe.

Bent a ház átvizsgálása során a nő holttestét találták meg. Az életét már nem lehetett megmenteni.

„A kollégáink megtalálták az asszony holttestét a házban. Nem tudjuk, mi történt vele, de azt igen, hogy a rendőrség kizárta az idegenkezűséget. Sajnos már nem lehetett rajta segíteni. Őszinte részvétünk a hozzátartozóknak!” – mondta a parancsnok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Élő adásban lőtték lábon az ausztrál riportert Los Angelesben
Az ausztrál újságírónő épp élőben közvetített, amikor eltalálta egy gumilövedék. A rendőrség szerint rendbontás volt, a felvétel alapján viszont kérdéses, mire céloztak.
F. O. - szmo.hu
2025. június 09.



Lauren Tomasi, a 9News ausztrál riportere éppen élőben tudósított Los Angeles belvárosából, amikor gumilövedék találta el a lábát. A felvételen hallatszik, ahogy káromkodik, majd sántikálva távozik a képből. Operatőre aggódva kérdezi, hogy rendben van-e.

Az eset egy anti-ICE tüntetésen történt, ahol a rendőrök gumilövedékeket használtak a tömeg oszlatására. A felvételen az is látszik, hogy egy rendőr Tomasi irányába fordul, majd elsüti a fegyverét, számolt be az esetről az unilad.com.

A 9News megerősítette, hogy

a riporternő „fájdalmat érzett, de egyébként sértetlenül megúszta” az esetet.

A jelenetet itt lehet megnézni:

A közösségi médiában többen is megkérdőjelezték, hogy a lövés szándékos volt-e. Volt, aki szerint a rendőr célzottan lőtt, mások úgy vélték, hogy valójában a riporter mögött álló tüntető lehetett a célpont.

A tüntetések a múlt héten kezdődtek, miután az ICE több tucat embert tartóztatott le állítólagos bevándorlási szabálysértések miatt. A demonstrációk során autók égtek, fekete füst szállt fel, és időnként robbanásokat is lehetett hallani, mivel elektromos járművek gyulladtak ki.

A rendőrség vasárnap este törvénytelen gyülekezésnek nyilvánította a belváros több utcáját, és lezárta az érintett területeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk