hirdetés

KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Adták-vették, futtatták a nőket, másokat rabszolgaként dolgoztattak az emberkereskedők

A bűnszervezet 16 tagja ellen most emelt vádat az ügyészség. A bűnlajstromuk hosszú: ember-kereskedelemmel is vádolják őket.
MTI, Címkép:Pixabay/illusztráció - szmo.hu
2021. február 25.

hirdetés

Nőket prostituáltként dolgoztató szervezet 16 tagja ellen emeltek vádat emberkereskedelem miatt - közölte a Pest Megyei Főügyészség csütörtökön.

Szabó Ferenc főügyész azt írta, a vádirat szerint a 2013 és 2019 között működő kiterjedt hálózatot két nő irányította, a többiek hozzátartozóik vagy ismerőseik voltak.

A szervezet rendszeresen hálózott be különböző módszerekkel - hamis ígéretekkel, fenyegetéssel - nőket, akiket Németországba vittek.

A legtöbbször hely- és nyelvismerettel nem rendelkező nőkkel bérelt ingatlanokban prostitúciós tevékenységet végeztettek.

Az ügyfelektől a szolgáltatásokért kapott összegek legnagyobbrészt a szervezet tagjaihoz kerültek.
A kizsákmányolt nőknek a pénzből vagy csak elenyésző részt, vagy semmit nem adtak.
A nőket "egyszerű értéktárgyként adták-vették" egymás között is a szervezet tagjai.

A lelkileg már kiégett sértetteket hazaszállították és kitették a családjuknál. Emellett megállapodás alapján is foglalkoztattak önszántukból prostitúciós tevékenységet folytató nőket - írták.

A szervezet tagjai tevékenységükkel csaknem hatszázmillió forintot kerestek.

Az elkövetők családjai a házkörüli munkák ellátására elesett embereket vettek magukhoz, akiket kizsigerelve dolgoztattak, gyakran egyéb jövedelmeiket is elvéve.

hirdetés
A főügyészség többrendbeli minősített emberkereskedelem, kényszermunka és minősített kerítés bűntette miatt emelt vádat - áll a közleményben.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK

Videóra vette, hogyan erőszakolta meg kiskorú gyerekét egy solti férfi - letartóztatásban marad, hiába fellebbezett

A láthatáson lévő kislányairól pornográf fényképeket is készített, amiket internetes alkalmazáson keresztül másnak is elküldött.
Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay - szmo.hu
2021. április 16.

hirdetés

Továbbra sem szabadulhat a gyermekét szexuálisan molesztáló solti férfi - közölte a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség.

Az ügyészség álláspontja szerint továbbra is indokolt annak a solti férfinak a letartóztatása, akit a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szexuális erőszakkal, gyermekpornográfiával és kiskorú veszélyeztetésével vádol.

A vádirat szerint a férfi a solti otthonában 2017 novemberétől 2019 nyaráig

a nála láthatáson lévő kiskorú lánygyermekei előtt a párjával többször szeretkezett. Előfordult, hogy az egyik gyermekét s megerőszakolta, amelyről videó-felvételt is készített, illetve több esetben a gyermekeit pornográf módon ábrázoló fényképeket készített, amiket internetes alkalmazáson keresztül másnak is elküldött.

A Kecskeméti Törvényszék a férfi letartóztatását továbbra is fenntartotta. A törvényszék végzése ellen a férfi jelentett be fellebbezést.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a másodfokú átiratában egyetértett a törvényszék álláspontjával, ezért úgy döntött, hogy továbbra is indokolt vele szemben a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazása. A fellebbezésről a Szegedi Ítélőtábla dönt.

hirdetés

A bűncselekményekért - ha a férfit elítélik - 5 évtől 25 évig terjedő szabadságvesztést is kiróhatnak.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK

Czeglédy Csaba szerint megfigyelték egy olyan autóból, amelynek hivatalosan nem létezik a rendszáma

A DK-s politikus lefotózta az autót, és lekérte a Mazda rendszámát az Ügyfélkapun. Azonban a hivatalos nyilvántartás szerint nem adtak ki ilyen rendszámot Magyarországon.
Fotó: Dr. Czeglédy Csaba/Facebook - szmo.hu
2021. április 19.

hirdetés

Figyelték a házát és az autóját, és többször követték is - ezt állítja Ceglédy Csaba, a Demokratikus Koalíció szombathelyi politikusa Facebook-oldalán.

Az ügyvéd, akit nemrégiben azzal gyanúsítottak, hogy ő fizette a Borkai-ügyben ismertté vált Az ördög ügyvédje oldal reklámját, úgy fogalmazott: „a Fidesz most éppen a titkosszolgálatot küldte rám.

Czeglédy fotót is készített az autóról, ami követte, ám igen meglepődött, mikor lekérdezte annak rendszámát.

Ügyfélkapun keresztül minden gépjármű lényeges adatait le lehet kérni, azonban a hivatalos nyilvántartás szerint a Mazdán lévő rendszám nem került kiadásra Magyarországon

- írta a politikus.

Azt írja, szerinte „a Fidesz már nagyon fél”, és egyben kéri a rendőrség hatékony fellépését az ügyben, hogy hamis rendszámmal járnak autók a városban.

hirdetés

„Benneteket pedig arra kérlek, ha látjátok a PRT-076 rendszámú Mazdát bárhol az országban, fotózzátok le a benne ülőket. Bizonyítéknak. Előre is köszönöm” - írja posztja végén Czeglédy Csaba.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK

Felfüggesztett börtönbüntetést kapott Koncz Ferenc fideszes képviselő balesetének okozója

A nő úgy fordult meg az autójával az úton, hogy az előtte haladó teherautó még kitakarta a szemközti sávot. A másik irányból motorral érkező politikus hiába vészfékezett, nekiütközött az autónak.
MTI, Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay - szmo.hu
2021. április 16.

hirdetés

A Szerencsi Járásbíróság

tárgyalás mellőzésével jogerősen felfüggesztett szabadságvesztést és közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki arra a vádlottra, aki 2020. július 10-én Bekecsen gépkocsijával halálos motorbalesetet okozott

- közölte a Miskolci Törvényszék pénteken.

A bírósági közlemény nem jelöli meg, hogy a baleset áldozata Koncz Ferenc fideszes országgyűlési képviselő volt, de a politikus azon a napon, ugyanazon a helyszínen vesztette életét közlekedési balesetben.

A bíróság által megállapított tények szerint a vádlott nő autójával Szerencs felé haladt. Meg akart fordulni az úton, ezért a jobb oldali útpadkához húzódott és annak érdekében, hogy a mögötte haladó két járműnek - egy autónak és egy teherautónak - elsőbbséget biztosítson, megállt. Amikor mindkettő elhaladt mellette, elkezdett balra fordulni annak ellenére, hogy a teherautó a szembe jövő forgalmat teljesen kitakarta előle.

"A fordulás időpontjában, ugyanezen az útvonalon, ellentétes irányban közlekedett motorkerékpárjával a sértett férfi mintegy 50 kilométer/órás sebességgel. A sértett vészfékezési féktávolságon belül volt, amikor a vádlott a gépkocsival áthaladt az általa használt forgalmi sávba, csaknem teljes szélességében elfoglalva azt. A sértett vészfékezett, mely miatt a motorkerékpárral felborult és az úttesten csúszva a vádlott autójának ütközött" - áll a bírósági közleményben, hozzátéve: az áldozat a baleset következtében a helyszínen életét vesztette.

A bíróság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt a vádlottra 1 év 8 hónap szabadságvesztést és 2 év 4 hónap közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki, a szabadságvesztés végrehajtását 2 évre felfüggesztette. A döntés jogerős.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK

Életfogytiglant kaphat Szilágyi István fia az apja megölése miatt

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt a jelenleg letartóztatásban lévő férfi ellen különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés miatt.
MTI - szmo.hu
2021. április 19.

hirdetés

Vádat emeltek a tavaly májusban megölt színművész fia ellen, aki különös kegyetlenséggel végzett édesapjával - közölte a fővárosi főügyész hétfőn.

Ibolya Tibor közleményében nem nevezte meg az áldozatot, de az emberölés dátumából és az elkövetés módjából kiderül, hogy Szilágyi István színművész megöléséről van szó.

A vádirat szerint az 50 éves férfi együtt élt időskorú szüleivel XVII. kerületi családi házukban, ahol május 3-án reggel kalapáccsal az apjára támadt, és olyan súlyosan bántalmazta, hogy a sértett a helyszínen meghalt.

A férfi korábban - ittasan - többször is bántalmazta édesapját, a sértett azonban nem akarta fia megbüntetését, egy korábbi eset kivételével nem is indult emiatt ellene büntetőeljárás.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az elkövetés napján őrizetbe vette a férfit, és nyomozást folytatott ellene.

hirdetés

A Fővárosi Főügyészség a jelenleg letartóztatásban lévő férfi ellen különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés miatt vádat emelt, és indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottat életfogytig tartó fegyházbüntetésre - olvasható a közleményben.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: