HÍREK
A Rovatból

A teljesen beoltottaknak már nem kell teszt az angliai beutazás előtt

Hétfőtől eltörlik a sárga és zöld besorolású országokat, csak a vörös jelzés marad meg.


Hétfőtől nem kell koronavírus-tesztet elvégeztetniük az angliai beutazás előtt azoknak, akik mindkét oltási dózist megkapták, és nem a brit kormány által vörös – vagyis a legmagasabb járványkockázatú – kategóriába sorolt országokból utaznak Angliába.

A brit közlekedési minisztérium által a múlt hónap végén bejelentett intézkedés azok számára lépett életbe, akik az utazás időpontja előtt legalább két héttel az oltás mindkét adagját megkapták. Hétfőtől megszűnt a zöld és a sárga járványkockázati besorolás is - az utóbbiba tartozott Magyarország -, és csak a vörös kategória maradt meg.

Az Európai Unióból érkezőknek olyan vakcinával kell előzetesen beoltatniuk magukat, amelynek alkalmazását az EU gyógyszerfelügyelete (EMA) engedélyezte.

A minisztériumi tájékoztatás szerint október végétől a nemzetközileg elismert vakcinákkal teljesen beoltott, nem vörös kategóriás országokból érkezők számára megszűnik az érkezés utáni második napon elvégzendő PCR-teszt kötelme is, és ehelyett az olcsóbb gyorsteszt (lateral flow test) elvégzése is elégséges lesz. Ha ez pozitívnak bizonyul, akkor el kell végeztetni egy PCR-tesztet, de a jelenlegi szabályozástól eltérően ez ingyenes lesz.

Ez a módosítás hétfőn még nem lépett életbe, az Angliába érkezőknek most még el kell végeztetniük a beutazás után második napon kötelező PCR-koronavírustesztet. A kötelem megszűnésének pontos dátuma egyelőre nem ismert, de a közlekedési minisztérium már utalást tett arra, hogy az angliai érkezés utáni tesztelőírás módosításának időpontja várhatóan egybeesik az angliai iskolák októberi őszi szünetének végével.

Az előírások enyhítése egyelőre Angliára vonatkozik, az Egyesült Királyság többi országának – Skócia, Wales, Észak-Írország – kormányai saját hatáskörükben döntenek arról, hogy követik-e az angliai módosításokat. Az eddig érvényben volt brit szabályozás szerint azok az európai uniós és amerikai állampolgárok, akik mindkét dózist megkapták az Európai Gyógyszerügynökség, illetve az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatósága (FDA) által jóváhagyott oltóanyagok valamelyikéből, karanténkötelezettség nélkül beutazhattak Angliába, de indulásuk előtt legfeljebb 72 órával és érkezésük után legfeljebb két nappal egy-egy PCR-tesztet el kellett végeztetniük saját költségükön.

Hétfőtől az indulás előtti PCR-teszt elvégzésének kötelme szűnt meg.

A nem vörös kategóriás országokból érkező, nemzetközileg engedélyezett vakcinákkal teljesen beoltott beutazóknak továbbra sem kell karanténba vonulniuk.

A brit egészségügyi minisztérium a múlt hónap végén közölte azt is, hogy azok a beutazók is teljesen beoltottnak számítanak, akik a koronavírus elleni oltás két dózisát két különböző, de mindkét esetben nemzetközileg engedélyezett oltóanyagból, illetve két különböző ország oltási programjának keretében kapták meg.

Az alkalmazott vakcinapárosítás lehet például az Oxford/AstraZeneca-, a Pfizer/BioNTech- és a Moderna-oltóanyagok bármilyen kombinációja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ruszin-Szendi Romulusz: Hol és miért akarja bevetni a TEK-et külföldön a kormány? Megint Moszkvából jött a parancs?
Egy új kormányrendelet szerint a TEK már határon túl is mozoghat, és titkos infókat szerezhet a belügyminiszter engedélyével. A volt vezérkari főnök szerint ez kikerüli a NATO/EU rendszereit.


Ruszin-Szendi Romulusz a kormány pénteken életbe lépő rendeletére reagált, vette észre a 24.hu. Ez lehetővé teszi, hogy innentől kezdve a TEK külföldön is fellépjen, és Pintér Sándor engedélyével titkos információt gyűjtsön. Ruszin-Szendi a közösségi oldalán azt írta, a biztonsági szolgálatok munkáját minden országban egyértelmű jogi keretek szabályozzák.

„Mire készül már megint a kormány? Hol és miért akarja bevetni a TEK-et külföldön? Megint Moszkvából jött a parancs?”

- írja a poszt elején a Tisza Párt honvédelmi szakértője.

Felidézte, hogy belföldön a TEK felhatalmazása a terrorizmus elleni fellépésre, a kiemelt személyek védelmére és a válságkezelésre szólt. A hírszerzés a nemzetbiztonsági szolgálatok hatásköre, működésüket szigorú nemzetközi egyezmények, szövetségi koordinációs mechanizmusok (NATO, EU, Interpol) és kétoldalú megállapodások rendezik, hogy ne legyen „vadnyugat” a hírszerzésben.

Szerinte rendkívül kényes kérdés, hogy a belföldi bevetésekre létrehozott TEK hirtelen külföldi hírszerző mandátumot kapott. Úgy látja, ezzel a kormány megkerüli a szövetségi struktúrákat, ami bizalomvesztést okozhat.

Szerinte a boszniai eset már intő jel volt. Ha egyeztetés, szakmai kontroll és nemzetközi kooperáció nélkül folytatjuk ezt a különutat, a már így is töredezett szövetségi bizalom tovább reped.

Emlékeztetett, hogy a szövetségeseink (NATO, EU) azért vannak, hogy együtt kezeljük a kockázatokat. Ha „kiszállunk a közös játékból” és saját akciókba kezdünk, nem a közös hatékonyság nő, hanem a saját kockázataink.

„A biztonság nem improvizáció kérdése. Aki ma a szövetségi struktúrákat kikerülve enged önjáró akciókat, az nem erősíti, hanem gyengíti Magyarország nemzetközi súlyát és a magyar emberek biztonságát”

– hívja fel a figyelmet Ruszin-Szendi Romulusz.

Hozzátette, hogy számára egyre nyilvánvalóbb: az Orbán-kormány nem erőt mutat, hanem félelmet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péterék feljelentik Orbán Viktort a nemzeti konzultáció miatt: „Több tízmilliárd forintból folytatnak aljas, hazug, pártpolitikai propagandát és kampányt”
A Tisza elnöke szerint több tízmilliárd forintnyi közpénzből zajlik pártpolitikai propaganda, ezért a miniszterelnök és a felelősök ellen feljelentést tesznek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



A Tisza Párt feljelentést tesz Orbán Viktor ellen a nemzeti konzultáció miatt. Magyar Péter az ATV Híradónak azt mondta, a kormány közpénzből pártpolitikai kampányt folytat, és több tízmilliárd forintot égetnek el „aljas, hazug propagandára”.

A kormány szerdán döntött arról, hogy közteherviselés ügyében nemzeti konzultációt indít. A kérdőíveket október elején kezdik postázni, a kérdések tartalmát jövő héten hozzák nyilvánosságra – közölte Gulyás Gergely.

Magyar Péter szerint ez „bűncselekmény”, ezért a párt feljelentést tesz a miniszterelnök és a felelősök ellen:

„Mivel ez bűncselekmény, amit Orbán Viktorék csinálnak, hogy az adófizetők pénzét (…), több tízmilliárd forintból folytatnak aljas , hazug, pártpolitikai propagandát és kampányt, ezért a miniszterelnököt és akinek ehhez köze van, záros határidőn belül fel fogjuk jelenteni, és én nagyon remélem, hogy a nyomozóhatóságok és az igazságszolgáltatás ki fogja vizsgálni.”

Tarr Zoltán, a Tisza alelnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy politikai értelemben hibázott, de a kijelentése tartalmát továbbra is vállalja. A Fidesz kampányában központi elem lett a tiszás politikus etyeki fórumon elhangzott mondata: „választást kell nyerni, és utána mindent lehet”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Elkezdődött az orosz–belarusz közös hadgyakorlat a lengyel határnál
Szárazföldi és tengeri egységek tréningeznek orosz és belarusz lőtereken, több partnerország katonai vezetőinek részvételével. Varsó a start előtt lezárta a belarusz határt és a légtérhasználatot is korlátozta a héten történt drónincidens után.


Kezdetét vette a „Zapad 2025”, magyarul „Nyugat 2025” nevű orosz–belarusz közös hadgyakorlat, írja a Telex. Szárazföldi és tengeri egységek gyakorolnak Belarusz és Oroszország területein, a lengyel határ közelében. Az eseményen több partnerország katonai vezetői is jelen vannak.

Az orosz védelmi minisztérium szerint meghívták a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete és a Sanghaji Együttműködési Szervezet tagjait, valamint más partnerországok katonai vezetőit. Az orosz kormány közölte, hogy a határ közelében zajló gyakorlatok nem irányulnak egyik ország ellen sem.

A kezdés előtt Lengyelország lezárta a belarusz határt, és korlátozta a légtérhasználatot.

A varsói kormány szerint a héten történt légtérsértés után nem zárható ki újabb orosz provokáció. Moszkva azt állítja, hogy a drónokat nem Lengyelországba küldték, a NATO légterébe hiba miatt hatoltak be. Nyugaton ezt mégis sokan szándékos műveletként értelmezték.

A Telex megjegyzi, hogy 2022-ben, Ukrajna megtámadása előtt az orosz csapatok hasonló gyakorlatra érkeztek belarusz területre, majd onnan Ukrajna ellen indultak. 2023-ban Oroszország törölte az arra az évre tervezett közös gyakorlatot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter a vonatbalesetről: Minden nap emberi életek kerülnek veszélybe az orbáni korrupció és a dilettáns kormányzás miatt
A Tisza Párt elnöke arra emlékeztetett, hogy Lázár János miniszter 227 közlekedési fejlesztési projektet állíttatott le, és szinte naponta omlik össze a vasúti közlekedés.
F. O. Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Magyar Péter videót tett közzé a Facebook-oldalán arról a vonatról, amelyik pénteken reggel siklott ki Vác és Balassagyarmat között, Magyarkút megállóhelyen.

„Magyarország 2025-ben, Orbán Viktor kormányzásának 15. és Lázár János közlekedési miniszterségének 3. évében” – írta a Tisza Párt elnöke a baleset kapcsán.

A szerelvényen körülbelül 20 fő utazott a személyzettel együtt, a balesetben a MÁV két dolgozója könnyebb sérüléseket szenvedett.

„Lázár János 227 közlekedési fejlesztési projektet állíttatott le. Naponta törnek el a váltók, gyulladnak ki a mozdonyok és omlik össze a vasúti közlekedés. Minden nap emberi életek kerülnek veszélybe az orbáni korrupció és a dilettáns kormányzás miatt.

Az Orbán-kormánynak mennie kell” – tette hozzá Magyar Péter, aki végül jobbulást kívánt a sérülteknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: