KÉK HÍREK
A Rovatból

A szexuális zaklatással vádolt színházrendező mellett állt ki egy magyar filmproducer

André Libik szerint a 'felvilágosodás hívei nem tartják halálos bűnnek egy nemi szerv mutogatását egy nagykorú egyénnek'.


Az értelmiségi és filmes körökben ma is ismert és elismert André Libik 1956-ban hagyta el az országot, 1992 óta él ismét Magyarországon. A 85 éves producer és rendező is hozzászólt a Facebookon Sárosdi Lilla szexuális zaklatási ügyéhez. A színésznő a napokban nevezte meg Marton Lászlót, a Vígszínház – azóta lemondott – főrendezőjét, aki a színésznő szerint orális szexre akarta kényszeríteni őt.

"Sajnálom Marton Lászlót, még akkor is, ha tényleg mutogatta a farkát" - írta André Libik a Facebookon.

Egy másik bejegyzésében pedig a zaklatás áldozatává vált színésznőn élcelődik:

libik

Libik szerint Sárosdi Lilla ügye miatt erkölcsileg kettészakadt az ország. Véleményét azonban finoman szólva is kifogásolható stílusban fogalmazta meg:

"Az egyik oldalon ott vannak a kétkedők, a felvilágosodás hívei, azok, akik nem hiszik el a vádakat bizonyíték nélkül, akik nem tartják halálos bűnnek egy nemi szerv mutogatását egy nagykorú egyénnek - másik oldalon meg ott vannak az álszentek, a lelki sérültek, az erkölcscsőszök, azok, akik mindig készen állnak valaki pellengérre állítására, akik szégyenteljesnek találják a szexualitást"

– írta. Libik szerint "nem volt magömlés, így Lilla se őrizhette meg bizonyítékként pulóverét, mint egykoron Monica Lewinsky..."

Sárosdi Lilla korábban azt mondta: azért nevezte meg mégis zaklatóját, mert másokról is kiderült, hogy a rendező zaklatta őket. A HírTV Alinda című műsorában például ketten is megszólaltak névtelenül. Egyikük azt állította, hogy Marton két évvel ezelőtt fogdosta – erről itt írtunk bővebben.

Libik szerint "nincs az ügy szempontjából jelentősége annak, hogy hány további személy áll elő hasonló váddal Marton László ellen. Egy betörés vádja esetén sem veheti figyelembe a bíróság a vádlott egyéb hasonló viselt ügyeit. Csak a konkrét eset számít."

Megszólalt az ügyben a szintén ismert Dettre Gábor filmrendező és producer, aki évekig élt és dolgozott az Egyesült Államokban. Sárosdi Lilla videója alá, amelyben megnevezte Marton Lászlót, ezt írta:

"Ahogy olvastam első írásodat, rögtön tudtam kiről van szó. Egyszerűen mert ugyanez történt - nagyon hasonló módon, a perverz barát bevonásával stb. - egy volt barátnőmmel, akivel én aztán - évekkel később - sokáig éltem együtt. Nem tudom, hogy ő felvállalja e majd a nyilvánosság előtt történetét.... ez nem az én dolgom, de az biztos, hogy még mikor nekem elmesélte azt, akkor is súlyosan és megrázóan a dolog hatása alá került. Azt szerettem volna a tudomásodra hozni, hogy történetedet lehet majd támadni - ahogy fogják is - de annak igazságát nem igen lehet kétségbe vonni majd már csak azért sem, mert legalább egy nagyon hasonló - kétségbevonhatatlanul igaz - eset megtörtént ugyanazzal az ismert rendezővel, barátjával és áldozatukkal."

Dettre Gábor reagált Libik posztjára is. Bejegyzésében ezt írta:

"Én producer/rendező voltam az USA-ban, nem olyan sikeres és nem olyan hosszú ideig mint Weinstein... de legalább 10-12 nő felajánlotta 'minden irányú' szolgálatát szerepért. Megdöbbentő volt, a kevésbé konkrét, flörtölős célzásokat nem említve, amiből sok tucatot tapasztaltam illetve azokról hallottam. Megtették, mert moralitásuk nem ódzkodott az ellen, hogy a mi még ma is férfi világunkban így segítsék karrierüket. De ennek semmi köze a fenti kérdéshez. Az ember önmagával mindent megtehet, ez az ő és csak az ő döntése, az öngyilkosságig bezárólag. De ez nem jelentheti azt, hogy egy kívülálló ugyanezt megteheti akár ugyanavval az emberrel - nővel ez esetben - és különösen nem jelentheti azt, hogy pusztán mert vannak ilyen emberek - nők - általánossá szélesítve negatív véleményünket a nőkről bármit megtehetünk velük szemben, hivatkozva a kisebbség immorális voltára."

"Nem is hiszem el, hogy ezt le kell írjam, bár sok korábbi hozzászólás mintha szükségessé tette volna. Mintha a bűnözők léte értelmetlenné, ostobává tenné a nem bűnözők védelmét!"

Janisch Attila, szókimondásáról is ismert magyar rendező pedig így reagált Libik véleményére:

"André, és mindjárt meg is alapíthatod a puha pöcsű szopatós vén f*szok klubját a Margit hídon. Csak szólj, amikor összegyűltök, mert megyek kiröhögni és esetleg le is köpni benneteket. Egyre szánalmasabb, ahogy a nőkről és a nőkkel beszélsz. De legalább konzekvens vagy és önazonos. Ez is valami."

Nyitókép: André Libik Facebook-oldala


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Meztelenül ugrott fel a rendőrautóra egy kutyájával fajtalankodó, őrjöngő férfi Budapesten
A férfi a rendőrök kiérkezésekor sem tudott magáról, felugrott a rendőrautóra és tovább őrjöngött. A mentők végül a pszichiátriára vitték. A kutya is orvoshoz került.


Világosban, a nyílt utcán, a kutyájával fajtalankodhatott egy férfi Budapesten. Meztelenül, önkívületi állapotban volt, amikor megérkeztek hozzá a rendőrök. Még a járőrautóra is felugrott, alig tudták megbilincselni. Végül a pszichiátriára vitték. Mivel a férfi a kutyát meg is ütötte, állatkínzás miatt eljárás indult vele szemben - hangzott el az RTL híradójában.

Sammy ma már nyugodtabb körülmények között van, az Állatmentő Liga telepén várja a rendőrségi vizsgálat végét. Gazdája önkívületi állapotban, meztelenül sétáltatta csütörtökön kora este a VIII. kerületben. Még világos volt, amikor nekiesett a forgalmas utcán. Szemtanúk szerint fajtalankodott vele és ököllel ütötte. A férfi a rendőrök kiérkezésekor sem tudott magáról, felugrott a rendőrautóra és tovább őrjöngött. A mentők végül a pszichiátriára vitték. A kutya is orvoshoz került. Az már bebizonyosodott, hogy ütéseket kapott, a többi vizsgálat eredményére még várni kell.

Pataky Gábor (Állatmentő Liga): „Az állatorvosi szakvélemény azt kimondta, hogy a cselekmény, amit az elkövető végzett az állattal, az maradandó károsodást is okozhatott volna, tehát az állatkínzás miatti lefoglalás az jogos volt.”

A 45 éves férfi ellen szeméremsértés és állatkínzás gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség. A magyar törvények szerint az, hogy megütötte a kutyát bűncselekmény, de az, hogy fajtalankodhatott vele, nem.

Schneider Kinga (Noé Állatotthon):

„Ugyan az állatvédelmi törvényben benne foglaltatik, hogy a zoofília tiltott, de sajnos a büntető törvénykönyv nem rendelkezik erről. Így aztán csak akkor várhatunk büntetést zoofília esetén, hogyha egyébként a büntető törvénykönyv egyéb állatkínzásos passzusai megállnak.”

Vagyis, ha a történtek az állatnak maradandó egészségkárosodást vagy különös szenvedést okoznak. Állatkínzásért akár 3 év börtön is adható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Az apa meztelenül kapta rajta kamasz fiát a feleségével - Óriási botrány lett az ügyből Amerikában
Elképesztő szexbotrány borzolja a kedélyeket a tengerentúlon. A 35 éves feleség a kiskorú mostohafiára hajtott rá.


A 35 éves, amerikai Alexis Von Yates jelenleg tárgyalásra vár kiskorú megerőszakolásának vádjával, egy nagyon nem hétköznapi ügyben, hiszen a saját családtagjával keveredett viszonyba. Az eset állítólag tavaly júliusban történt a floridai Ocalában, a fiú vakációja idején, amikor az apjánál tartózkodott - írja a Law & Crime. A Daily Star közben azt is kiderítette, hogy a tiltott légyottot megelőzően a mostohaanya több hétig próbálkozott a fiú elcsábításával, mire egy éjszaka végül sikerrel járt. De hiába a közös belegyezés, az Egyesült Államok legtöbb államában ilyenkor kiskorú ellen elkövetett nemi erőszakért kell felelni.

Miközben Yates arra vár, hogy szembenézzen az egyelőre csak feltételezett bűncselekmény következményeivel, az államban visszavonták az ápolási engedélyét.

„Ms. Yates döntése, hogy szexuális tevékenységet folytat egy kiskorú gyermekkel és/vagy döntése, hogy orális és penetrációs szexben vesz részt, azt jelzi, hogy nincs meg benne a jó ítélőképesség és az erkölcsi jellem, ami szükséges ahhoz, hogy bejegyzett ápolónő legyen” - közölte a floridai egészségügyi minisztérium.

A Marion megyei letartóztatási jegyzőkönyv szerint a nőt nem csak megrontás miatt vonják majd felelősségre, hanem azért is, mert a kiskorúval közösen THC-tartalmú vape-et fogyasztott.

A mostohaanya rendszeresen videójátékokat játszott és filmeket nézett a rá bízott kamasszal, miközben annak apja késő estig dolgozott, és többször is nyíltan kikezdett vele, míg az egyik közös estéjükön elcsábította a fiút és közösült vele.

Amikor a mit sem sejtő apa és férj a munkából hazatérve teljesen meztelenül rajtakapta őket a kanapén, a tinédzser kirohant a házból, de állítólag még hallotta, ahogy Yates azt mondja az apjának, a fiú az ő kiköpött mása, ezért vesztette el a fejét.

A feldúlt apa ezután elvitte a fiát a nagyszülőkhöz, és azzal vádolta a fiút, hogy tönkretette az életét, így a rendőrséget sem hívta. Ezt egy másik családtag tette meg, miután kiderült az incidens, leginkább azért, mert a nő szemérmetlenül tovább kereste a kamaszfiút és próbálta újabb légyottra rávenni.

A volt ápolónőt 12-16 év közötti személlyel szembeni fajtalankodással vádolják, de egyelőre ártatlannak vallotta magát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Közzétették a fotóját a magyar férfinek, aki a gyanú szerint lelőtte volt párját Ausztriában
A férfi a rendőrség szerint veszélyes lehet, és bujkál a hatóságok elől. A nyilvánosságra hozott képen ismerhetik fel.


P. Krisztián fényképét közzétette az osztrák rendőrség, miután a gyanú szerint lelőtte volt barátnőjét, Jennifer Z.-t egy bevásárlóközpont parkolójában. A férfi szökésben van, a hatóságok szerint fegyver is lehet nála, írta a Kronen Zeitung.

Ahogy már beszámoltunk róla, a 32 éves magyar állampolgár szombaton éjfél után találkozott a nővel Maria Almban, egy Salzburgtól délre fekvő kisvárosban. A találkozót azután beszélték meg, hogy nyolc hónap után véget ért a kapcsolatuk. A férfinak ekkor kellett volna visszaadnia a közös lakás kulcsait, de a beszélgetés során vita alakulhatott ki köztük, és nem adta át azokat.

Lapinformációik szerint 0 óra 40 perckor a férfi elővette a fegyverét, és arcon lőtte Jennifer Z.-t. A 34 éves nő a helyszínen életét vesztette. A gépkocsiban vele tartózkodó barátnője sem tudott közbelépni.

P. Krisztián a támadás után elhajtott a helyszínről, azóta is bujkál. Az osztrák rendőrség körözést adott ki ellene, és arra kérte a lakosságot, hogy legyenek elővigyázatosak, mert feltételezhetően továbbra is nála van a fegyver.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: szelfizni akart a krokodillal, azt hitte, csak egy szobor – aztán 50 öltéssel kellett összevarrni a lábát
A 29 éves férfi átmászott a kerítésen, és belépett a kifutóba, mert fotót akart. A krokodil azonban megragadta a lábát, és percekig nem engedte el – csak egy betondarab mentette meg.


Egy 29 éves férfi a Fülöp-szigetek déli részén található Kabug-szigeti Mangrove- és Vizesélőhely-parkban szeretett volna szelfit készíteni egy krokodillal, mert azt hitte, csak egy szobor. Átmászott egy drótkerítésen, majd bement az elkerített kifutó sekély vizébe, ahol meglátta a mozdulatlanul fekvő állatot. Elővette a telefonját, de a krokodil ekkor megharapta.

A nőstény krokodilt Lalaynak hívják, és 4,5 méter hosszú. A Siay városi rendőrség tájékoztatása szerint

az állat a férfi jobb lábát harapta meg, és percekig nem engedte el.

Több látogató is tanúja volt a jelenetnek, sőt videóra is vették, ahogy a krokodil végrehajtja a klasszikus „halálforgást” – ez az a mozdulat, amellyel a ragadozók feldarabolják és megbénítják zsákmányukat.

A park gondozója, Nanding Panogan – aki egyben Lalay gazdája is – közbelépett. A beszámolók szerint saját életét is kockára tette, amikor bemászott a kifutóba, és egy darab betonnal fejen ütötte az állatot, amely így végül elengedte a férfit.

A helyszínre érkező mentők ellátták a sérültet, majd kórházba szállították. Helyi sajtóértesülések szerint

a turista karját és a combját több mint 50 öltéssel kellett összevarrni.

„Ez a fajta viselkedés rendkívül veszélyes. Senki nem mehet be egy állat kifutójába – ezzel nemcsak a saját, de mások életét is kockára teszi. A férfi csodával határos módon élte túl a támadást” – nyilatkozta Joel Sajolga rendőrőrmester.

A park egyelőre nem adott ki hivatalos közleményt, az ügyben a hatóságok vizsgálatot indítottak.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: