KÉK HÍREK
A Rovatból

Milliókat kaszáltak a bordélyházak, amelyek politikusokat és katonai tisztviselőket szolgáltak ki

A nyilvántartás kifogástalan volt. Mármint Amerikában, ahol ez megtörtént, mert nálunk biztosan nem lehetne ilyen (kifogástalan nyilvántartás).


A politikusokat, katonai tisztviselőket és kormányzati vállalkozókat kiszolgáló „kifinomult, csúcskategóriás bordélyházak” hálózatának megvádolt vezetői kifogástalan nyilvántartást vezettek illegális működésükről, amely több mint egymillió dollárt hozott nekik, jelentette be szerdán az ügy egyik vezető szövetségi nyomozója.

A New York Post írta, hogy a massachusettsi és virginiai luxuslakásokban működő prostitúciós kör új részleteit tartalmazó iratot Zachary Mitlitsky, a Belbiztonsági Minisztérium különleges ügynöke szerdán nyújtotta be az Egyesült Államok Massachusettsi Kerületi Bíróságához.

Ezzel egyidejűleg kérelmezte, hogy az ügy két fő gyanúsítottja, Han Lee és Junmyung Lee előzetes letartóztatásban maradjon. Az ügynök érvelése szerint szabadlábon maradásuk esetén még több pénzeszközhöz férhetnek hozzá, mint amiről a nyomozók már tudnak, valamint a szökés kockázata is fennáll.

Han, akit Mitlitsky a rendszer vezetőjeként írt le, „több mint egymillió dollárt rejtett el a prostitúcióból származó bevételekből” a beadvány szerint. A 41 éves férfi cambridge-i lakásának átkutatása során Mitlitsky nagy mennyiségű óvszert és síkosítót, fehérneműt, húgyúti fertőzés kezelésére szolgáló készítményeket és terhességi tesztkészletet, továbbá műszempillákat, valamint 22 000 dollár készpénzt, több tucat ajándékkártyát, 16 mobiltelefont és

főkönyvet talált, amelyekben részletesen nyomon követhető tevékenységük. A házkutatási parancs végrehajtásakor az egyik ilyen főkönyv nyitva állt egy olyan oldalon, amely a nők álnevét, belépési dátumát, valamint keresetét mutatta”

– írja, megjegyezve, hogy a főkönyvben felsorolt nevek egyike megegyezett egy nővel, akit állítólag a vádlottak online közvetítettek ki, és Tysonéknál találtak.

Han pazar és extravagáns költekezési szokásaira utaló tárgyakat is találtak, köztük luxustáskákat és cipőket olyan tervezőktől, mint Yves St. Laurent, Givenchy, Louis Vuitton, Christian Louboutin és Jimmy Choo.

A nyomozók találtak egy mobiltelefont is, amellyel Han egy dél-koreai üzenetküldő alkalmazáson keresztül kommunikált a szexmunkásokkal. E kommunikáció során Han a várható ügyfelek rövid leírását küldte el, a várható szexuális szolgáltatásokat és a megfelelő árakat, valamint az aznapi találkozók ütemezését is.

Profilképként a kedvenc mopsz kutyájának fotóját használta.

Hanhoz hasonlóan a 30 éves Junmyung is pazarul költekezett a beadvány szerint. A hatóságok lefoglaltak egy közel 70 000 dollár értékű Chevrolet Corvette-et, amelyért vélhetően a prostitúciós bevételekből vásárolt. Junmyung bankszámláin lévő betétek összesen körülbelül 378 365 dollárt tettek ki.

A vallomásuk szerint legális munkát évek óta egyikük sem vállalt.

Az Egyesült Államok Massachusetts Kerületi Ügyészsége letartóztatásuk idején azt mondta, hogy „az ügyfélkör többek között állítólag választott tisztviselőkből, csúcstechnológiai és gyógyszeripari vezetőkből, orvosokból, katonatisztekből, biztonsági engedéllyel rendelkező kormányzati vállalkozókból, professzorokból, ügyvédekből, tudósokból és könyvelőkből állt. Ezen emberek érintettségének vizsgálata aktív és folyamatban van” – jegyezte meg akkor a massachusettsi ügyészség.

A prostitúciós hálózat állítólagos ügyfeleiről nem hoztak nyilvánosságra információkat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Leányfalun: halálos baleset történt egy kertben a vihar után
Egy férfi a saját udvarán dolgozott a viharkárok eltakarításán, amikor végzetes baleset érte. A kiérkező mentők már csak a halálát tudták megállapítani.


Szörnyű baleset történt Leányfalun, a település északi részén, egy kis utcában. Egy férfi feltehetően a viharban kidőlt fát próbálta feldarabolni saját kertjében, amikor leesett a létráról és a helyszínen életét vesztette - számolt be a Leányfalu Vöröskő Önkéntes Tűzoltó Egyesület.

A helyi tűzoltók a közösségi oldalukon osztották meg a szívszorító történetet. Mint írták: egy lakossági bejelentés alapján ők értek ki elsőként a helyszínre, de egyértelmű volt, hogy már nem tudtak segíteni a bajba jutott férfin.

„A kiérkező mentőszolgálat munkatársai is csak az elhalálozás tényét tudták megállapítani” - közölték.

Az egyesület a bejegyzés végén részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozói és barátai felé.

A Katasztrófavédelemhez kedden késő délelőttig hatezernél is több bejelentés érkezett, jórészt a hétfőn kitört viharokkal összefüggésben. A vészhelyzetek, kárelhárítások több mint a felét délutánra felszámolták, de jelenleg is megfeszített erővel dolgoznak az ország több száz helyszínén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű tragédia az M1-esen: egy gyerek és három felnőtt halt meg Biatorbágynál
A baleset helyszínére tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.


Három felnőtt és egy gyermek meghalt, három gyermeket pedig életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, miután az M1-es autópályán Biatorbágynál baleset történt kedden délután – közölte az Országos Mentőszolgálat az MTI-vel.

Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs és PR-vezetőjének tájékoztatása szerint a helyszínre tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.

A balesetben egy gyermek és három felnőtt meghalt, három gyermeket helyszíni életmentő beavatkozások, állapotstabilizálás után életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.

Az Útinform azt írta: az M1-es autópályán, Biatorbágy térségében egy kamion és egy személyautó ütközött össze a 23-as kilométernél kedd délután.

A balesethez mentőhelikopter érkezett, ezért a Budapest felé tartókat megállították, a rendőrök a 27-es jelű Zsámbék csomópontban kiterelik a főváros felé tartó járműveket az autópályáról.

A torlódás a csomópont előtt 10 kilométeres. Az ellenkező, Hegyeshalom felé vezető oldalon korábban a mentésre érkezett jármű a belső sávot foglalta el, a sávzárás abban az irányban már megszűnt, de 6-7 kilométeres a torlódás, és a további nézelődés miatt várhatóan nem fog gyorsan feloszlani.

A katasztrófavédelem honlapja szerint a baleset következtében öt ember beszorult a járműbe, őket a tűzoltók feszítővágó segítségével emelték ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Drámai pillanatok az M7-esen: két gyerek ült a hátsó ülésen, miközben hatalmas fa zuhant a család autójára
A szakadó esőben araszoltak a sávelhúzás miatt a Balaton irányába, amikor hirtelen óriási robajjal rájuk dőlt egy hatalmas fa. Csoda, hogy épségben megúszták a balesetet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Csodával határos módon nem lett nagyobb baj abból, hogy egy autóra dőlt egy hatalmas, korhadt fa az M7-es autópályán a hétfői vihar során. Az autó az azóta feloldott sávelhúzás miatt a leállósávban haladt, amikor hatalmas robajjal rájuk zuhant a fa, írja a BpiAutósok.hu.

„Az M7-es autópályán haladva, az útjavítások miatt a leállósávban haladva egy óriási korhadt fa zuhant a kocsinkra a tegnapi viharban. Szerencsére nem esett bajunk. Remélem a mögöttünk haladóknak sem” - írta az ijesztő felvétel mellé az autós portál olvasója.

„Miután megálltunk úgy döntöttünk, hogy két kisgyerekkel a hátsó ülésen, a nagyobb baleset elkerülése érdekében inkább tovább haladunk, így a következő pihenőnél álltunk meg és mértem fel a károkat, valamint felvettem a kapcsolatot a pálya üzemeltetőjével”

– tette hozzá a pórul járt sofőr.

A drámai felvételt itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült, hogy mi okozhatta a balesetet az M1-esen, amiben egy 10 éves gyerek és három felnőtt halt meg
A roncsba szorult utasokat tűzoltók szabadították ki, a helyszínre mentőhelikopterek is érkeztek. A tragédia körülményeit még vizsgálják.


Kedden délután súlyos közlekedési baleset történt az M1-es autópályán, Biatorbágynál. Egy angol rendszámú Seat egyterű hátulról belerohant egy bolgár kamionba a Budapest felé vezető oldalon, a Sasfészek pihenő közelében, a 22-es kilométernél.

Az autóban összesen heten utaztak. Négyen, köztük három felnőtt és egy 10 éves kisgyermek, a helyszínen életüket vesztették. A másik három gyerek súlyos, életveszélyes állapotban került kórházba.

A Tények információi szerint

a kamion a külső sávban haladt, amikor a mögötte érkező jármű nagy sebességgel nekiütközött. A Seat sofőrje vélhetően nem tudott időben fékezni.

A helyszínre több mentőegység is érkezett, köztük mentőhelikopterek és gyermekrohamkocsik. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál azt közölte: „A három túlélő – mind gyermek – állapota kritikus, az ő életükért ezekben a percekben is küzdenek.” A mentők a helyszínen életmentő beavatkozásokat hajtottak végre, majd a sérülteket kórházba szállították.

„A baleset következtében öt ember az autóba szorult, őket az érdi, tatabányai, fővárosi és bajnai hivatásos, valamint a bicskei önkormányzati tűzoltók feszítővágó segítségével a roncsból kiszabadították, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak” – mondta el Némethy Zita Gabriella, a vármegyei Katasztrófavédelem helyettes szóvivője a Tények riportjában.

A mentés több órán át tartott. A tragédia idején az M1-es autópályán jelentős torlódás alakult ki. A Budapest felé vezető oldalt teljesen lezárták, a Hegyeshalom felé haladó sávban pedig a belsőt zárták le a mentés idejére. Az Útinform tájékoztatása szerint a torlódás Budapest felé 4-5 kilométeres, míg az ellenkező irányban 2-3 kilométeres volt.

A baleset pontos körülményeinek vizsgálata jelenleg is tart.

A Tények riportját a tragikus balesetről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: