SZEMPONT
A Rovatból

A munkába menekülnének a tízezrekből nyomorgó nyugdíjasok

Mária például örülne, ha még 50 ezer forintot kereshetne 54 ezres nyugdíja mellé, mert így ki tudná fizetni télen a fűtést.


Nyugdíjasokkal oldaná meg a kormány a munkaerőhiányt, ők pedig úgy tűnik, vevők az ötletre. Még csak pár hete lehet jelentkezni a nyugdíjas szövetkezetekbe, a miskolci irodában mégis egymásnak adják a kilincset a munkába vágyó idősek.

A többség a pénz miatt megy, de sokan annak is örülnek, hogy kiszabadulnak a négy fal közül. Az iskolák és a kórházak pedig alig várják, hogy végre elég emberük legyen.

"
Itt jön a nyugdíj, aztán albérlet, villanyszámla, tévé… Muszáj, hogy legyen munka, különben nem tudok megélni

– mondta a 65 éves Györgyi egy augusztusi szerda délután, tenyérnyi naptárat szorongatva a kezében. Egy hét telt el azóta, hogy belépett a miskolci Harmadik Kor Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetbe, és most azért jött vissza az ügyfélszolgálatra, hogy érdeklődjön: van-e már valami munka. Csalódnia kellett, mert a pár hete alakult szövetkezet még csak most fog megállapodni azokkal a munkaadókkal, akik szívesen vennének fel nyugdíjasokat.

Ha meglesznek a szerződések, az interneten lehet majd válogatni az állásajánlatok közül. Györgyi viszont nem ért a számítógéphez, ezért úgy döntött, minden héten visszajár, amíg ki nem közvetítik valahová.

"
Nem arról van szó, hogy unatkozom, és mászkálhatnékom van. Szegény vagyok, még ha nem is látszik rajtam

– mondta Györgyi, akinek 54 ezer forint a nyugdíja, abból kellene kifizetnie a lakást, a rezsit és a szívgyógyszereit, amiből hatfélét kell szednie. Nyolc órát nem bírna, de négy órában szívesen elmenne takarítani egy orvosi rendelőbe, ha lenne hely.

A legtöbb miskolci és környékbeli nyugdíjas a tévében hallotta, hogy Kósa Lajos fideszes és Harrach Péter KDNP-s frakcióvezetők nyugdíjas szövetkezeteken keresztül csábítanák vissza dolgozni az időseket. Az indoklás szerint ezzel lehetne enyhíteni a munkaerő-hiányt, és Kósa júniusban arról is beszélt, hogy egymillió nyugdíjast érdekelne a dolog. A nyugdíjasoknak egyszeri belépési díjat kell fizetniük (Miskolcon száz forintot), cserébe a szövetkezet munkatársai segítenek munkát találni nekik.

abc1

A miskolci szövetkezet irodája | Fotó: Magócsi Márton

A nyugdíjasok most is vállalhatnak munkát, a cégeket eddig viszont nem sok minden ösztönözte arra, hogy fel is vegyék őket. A kormány ezért egy sor kedvezményt kitalált, hogy a munkaadóknak és a nyugdíjasoknak is megérje együttműködni a szövetkezettel:

• a bruttó bérből csak a személyi jövedelemadót vonják le,

• a nyugdíjasok visszatérhetnek a közszférába anélkül, hogy le kellene mondaniuk a nyugdíjukról (erre sima munkaviszonynál külön engedélyt kell kérni),

• nincs jövedelmi korlát,

• ha a munkaadó nem elégedett a nyugdíjas dolgozóval, elég jeleznie a szövetkezetnek, nem kell bajlódnia a kirúgással.

Kórházakban is várják a nyugdíjasokat

"
Rejtvényfejtés helyett jó lesz

– bizakodott Erzsébet, miközben várakozott, hogy ő is kitöltse a szövetkezeti jelentkezési lapot. Ebben rákérdeznek az iskolai végzettségére, hogy milyen típusú munkát vállalna, és hány órában dolgozna.

Az augusztus elejei nyitás óta nagyjából 250 nyugdíjas jelentkezett tagnak a miskolci irodában, és a szövetkezet igazgatója, Kiss Gábor szerint ugyanennyien regisztráltak az interneten is.

"Szeretnénk, ha 2-3 hónap múlva legalább százan dolgoznának, egy év múlva pedig ezer tagot szeretnénk" – mondta.

Elvileg nem alaptalan az optimista várakozás, mert a munkaadók is várják az időseket. “Eddig több mint húszan kerestek meg minket azzal, hogy alkalmaznának nyugdíjasokat. És a kampányunkat még el sem indítottuk, mindannyian maguktól jutottak el hozzánk” – mondta Kiss.

Van köztük kórház és rendelőintézet is, ahová orvost, ápolót, kisegítőket és karbantartókat keresnek. Jelentkezett iskola, családi kisbolt, száz fős kereskedelmi cég, pályázatíró cég és önkormányzat is. A halmaji Anett presszó is együttműködne a szövetkezettel, de ők a már meglevő nyugdíjas pultosát foglalkoztatnák tovább. “Bejöttem érdeklődni, hogy megy ez. A fiatalok nem váltak be. Kipróbáltuk, de egyszer csak gondolt egyet, és magára zárta az ajtót, nem lehetett bemenni a presszóba” – mondta az Abcúgnak a tulajdonos.

“Valami testkímélő kellene. Például szívesen olvasnék mesét a kórházban gyerekeknek” – mondta Erzsébet, aki örülne, ha dolgozhatna, mert egyrészt végre azt érezhetné, hogy számítanak rá, és hasznos tagja a társadalomnak, másrészt a pénz is jól jönne.

"
Legalább a létminimumot el kéne érni, hogy a rezsit kigazdálkodjuk valahogy a köldökünkön.

Magával vitte a miskolci ügyfélszolgálatra barátnőjét, a 68 éves Arankát is, aki szíve szerint kórházban dolgozna négy órában. “Nem tudom, milyen feladat van olyankor. Gondolom, segítenék ebédeltetni, vagy akár ágytálazni is. Nem akarom ebből sem kivonni magam, ne kivételezzenek velem” – mondta. Ha lehet, délutánonként járna dolgozni, a délelőttöt pedig meghagyná az alvásnak, a piacnak és a főzésnek. Kicsit azért tart is tőle, mennyire tud majd visszaszokni a munkába. “Eddig, ha rossz idő volt, nem mentem ki otthonról. Most hóban-fagyban is kell majd”.

Aranka egy éve érzi magában az elhivatottságot, hogy segítsen a kórházban fekvőknek. “A fiam a Vöröskereszthez ment szociális munkásnak, pedig nem is ez az eredeti szakmája. Valahogy egymástól vettük át” – mondta.

A törvénymódosítás július elsejei hatályba lépése után villámgyorsan, két nappal később meg is alakult a miskolci szövetkezet Kiss Gábor vezetésével, aki 2012-től idén februári lemondásáig a város egyik alpolgármestere volt. Azóta a duális szakképzés fejlesztésével foglalkozik az Emberi Erőforrások Minisztériumában.

abc

Kiss Gábor | Fotó: Magócsi Márton

Kiss tíz éve dolgozik a Harmadik Kor Egyeteme Alapítványban is. “A kutatásainkból kiderült, hogy egyre több a diplomás, agilis nyugdíjas, akik szívesen maradnának aktívak. Korábban mi is gondolkoztunk, hogyan lehetne segíteni a nyugdíjasok munkavállalását, de nem vettünk részt a törvény előkészítésében, minket is kellemes meglepetésként ért” – mondta. Kérdésünkre, hogyan tudtak alig két nap alatt reagálni, Kiss azt felelte: azért, mert már maguktól is foglalkoztak ezzel a témával.

A szövetkezetnek főleg a munkaadók által fizetett szolgáltatási díjból lesz pénze, és ha marad nyereség, azt szétoszthatják a szövetkezeti tagok közt. Miskolcon nem egységes díjakban gondolkodnak, mert Kiss szerint nem lenne igazságos ugyanannyit kérni egy nagyobb kereskedelmi cégtől és egy szociális otthontól. Konkrét összegeket viszont egyelőre nem mondott, mert még nem kötötték meg a szerződéseket.

A miskolcin kívül eddig egy szövetkezet alakult meg, amely “Szomszédok” néven fut, és a Meló-Diák hálózat áll mögötte. Kováts Balázs ügyvezető szerint ez azért jó, mert egy már meglevő irodahálózatra és informatikai háttérre épülhettek rá. A Szomszédok honlapján már van is néhány álláshirdetés, Győrben például 733 forintos órabérben keresnek autóipari kisegítőt, Szombathelyen repülőtéri ülések kárpitozására lehet jelentkezni 800 forintos órabérben, Székesfehérváron pedig 800-1000 forint jár takarításért. Kováts szerint eddig 15-20 ember állt munkába, ők mind az Észak-Dunántúlon.

"
Volt olyan megbízónk, aki egyszerű, könnyű termékek csomagolására keresett embert. Az állógépsort direkt ülővé alakította, hogy idősebbek is tudjanak dolgozni

– mondta Kováts.

“Persze ez nem egy sokmilliós beruházás, de azt jelzi, hogy igény van a munkaerőre. És egy ilyen munka nem jelent sem fizikai, sem szellemi megterhelést”. De a Szomszédokat sem csak gyárak keresték meg, hanem például ügyvédi irodák, kórházak és óvodák is. Mivel a Szomszédoknál nemcsak egy régióra koncentrálnak, hanem országos hálózatot építenek, idén 5-15 ezer embert szeretnének munkába állítani, jövőre pedig 35-45 ezret.

A Kékes-tető csak álom

A miskolci iroda négyórás nyitva tartása alatt szinte végig egymásnak adták a kilincset az érdeklődők, akik jórészt azt mondták, a pénz miatt akarnak újra dolgozni. Így látja Galambos Gáborné irodavezető is, aki nemrég ment nyugdíjba a miskolci kormányhivatalból.

"
Ha kapnak még ötvenezret, százezret, mindjárt tágabb a világ

– mondta.

abc3

Fotó: Magócsi Márton

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly 108 ezer forint volt az átlagos nyugdíj összege. Az Abcúgnak nyilatkozó érdeklődők többsége ennek körülbelül a felét, ötvenezer forintot kap, de hallottunk harmincezer körüli összeget is.

"
Még 50 ezer jó lenne mellé, télen kijönne a fűtés

– mondta Mária, aki 54 ezer forintot kap.

Valaha kereskedelmit végzett, ezért most is egy kisboltban dolgozna.

“Nekünk már jobb az, mint a nagy. Csendesebb. Tavaly is mentem volna már, csak beteg lett az anyukám”.

Aranka nem tudja, mennyit kaphatna a kórházi munkáért, de Máriánál optimistább.

"
Talán nyolcvanezret? Mióta nyugdíjas vagyok, nem voltam sehol. Szeretnék felmenni a Kékes-tetőre, vagy elmennék valahova délre. A Balatonhoz nem, mert az messze van. Végre egy kicsit magamra is tudnék gondolni.

Így is vannak, akiket inkább a hasznos időtöltés motivál. “Van, aki bankból ment nyugdíjba, tisztességes pénzt kap, de négy órában jönne dolgozni. Akár a szövetkezet működésében is részt venne, behozná a korábbi kapcsolatait” – mondta Kiss.

Galambosné olyannal is találkozott már, aki ugyan főiskolát végzett, mégis közölte, hogy portásnak menne, mert “nem akar már gondolkodni”.

20170816 Nyudíjas szövetkezet Miskolc Nyugi Munka
abc4

Jelentkezési lap | Fotó: Magócsi Márton

A sályi István viszont jóformán bármit elvállalna, szíve szerint nyolc órában: eredeti szakmája szerint kertész, de elmenne segédmunkásnak vagy a kereskedelembe is.

"
Unom magam otthon. A kertet úgyis mindig megműveltem, a gyerekeimnek is mindig segítek. De így is sok időm marad. Próbáltam én korábban is dolgozni, de ahogy meghallják, hogy falun élek, elküldenek

– mondta. Szerinte azért, mert a cégek félnek, hogy ki kellene fizetniük az utazási költségeit, hiába mondja, hogy ingyen utazik, és még autója is van. “Nem érdekli őket”.

Piroska korábban műszaki szerkesztőként dolgozott, és bármilyen irodai, adminisztratív munkát elvállalna. “Számítógépet is tudok kezelni, na nem úgy, mint az informatikusok” – nevetett.

"
Mióta otthon vagyok, kezdek kicsit leamortizálódni. Jó lenne reggel felkelni, elmenni, és valami értelmeset csinálni. De nyolc órát nem vállalnék, azért maradjon meg a nyugdíjas élet is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Vidéki prókátor: Orbán Viktor tudatosan hazudik, a Btk. a politikusokra is vonatkozik!
Egy népszerű Facebook-oldal a rémhírterjesztés paragrafusát idézte a miniszterelnök bejelentése után. Akár több év börtön is járhat a köznyugalom megzavarásáért.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 25.



A Vidéki prókátor nevű Facebook-oldalán reagált Orbán Viktor bejelentésére, amelyben a miniszterelnök katonai és rendészeti eszközökkel erősítené meg a kritikus energetikai infrastruktúra védelmét. A poszt szerzője három pontban fejti ki a véleményét az elhangzottakkal kapcsolatban. Elsőként azt állítja, hogy

Orbán Viktor tudatosan hazudik,

amikor „további akciókról” beszél, mivel szerinte:

„Ukrajna nem követett el eddig semmilyen »akciót« magyar létesítmények ellen, ezért a »további« kifejezés használata – Orbánhoz méltó módon – tudatosan hazug.”

A bejegyzés írója ezután azt a feltételezést veti fel, hogy ha bármilyen támadás érne magyar létesítményeket vagy állampolgárokat, az végső soron a magyar miniszterelnöknek kedvezne. Állítása szerint

egy ilyen akcióból kizárólag Orbán Viktor profitálna, és ezért az bizonyosan az ő érdekében történne, függetlenül attól, ki a tényleges elkövető.

A poszt végül a Büntető Törvénykönyv rémhírterjesztésről szóló paragrafusát idézi, emlékeztetve, hogy az a politikusokra is vonatkozik.

„Btk. 338. § (1) Aki a köznyugalom megzavarására alkalmas olyan valótlan tényt állít, híresztel, vagy azt a látszatot kelti, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a közveszéllyel fenyegetés a köznyugalmat súlyosan megzavarta. Ez a törvényhely a politikusokra is vonatkozik.”

Orbán Viktor a Védelmi Tanács ülése után közzétett videóban jelentette be a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését. A miniszterelnök azt állította, hogy Ukrajna „olajblokáddal” gyakorol nyomást Magyarországra és Szlovákiára, és „további akciókra” készülhet a magyar energiarendszer megzavarására. Ennek nyomán elrendelte katonák és eszközök telepítését a kiemelt létesítményekhez, fokozott rendőri járőrözést, valamint drónrepülési tilalmat vezetett be Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Somogyi Zoltán: A kormánypártnak lassan válságkezelésre kell berendezkednie, már egy Orbán–Magyar-vita is az érdekük lehet
A szociológus szerint a Medián legfrissebb eredményeit látva Orbán Viktor akár egy vitát is bevállalhat Magyar Péterrel. Ha a következő hetekben a Fidesz nem tud előállni valamivel, ami alapvetően megváltoztatja a választók véleményét, akkor a Tisza nyerhet.


A Medián legfrissebb felmérése szerint a biztos pártválasztók körében a Tisza Párt 20 százalékponttal vezet a Fidesz előtt. Somogyi Zoltán az ATV-n azt mondta, ez a különbség rendkívül nagynak számít.

„Hogyha itt tartunk, akkor valószínűsíthetően a kormánypártnak lassan egyfajta válságkezelésre kell majd berendezkednie” – vélekedett.

Hozzátette, a Mediánt hiteles kutatóintézetnek tartja, amelynek adataiból szerinte még Orbán Viktor stábja is dolgozik. „Én is azt valószínűsítem tehát, hogy országos szinten mindenképpen a TISZA vezet.”

A szociológus szerint a kormánypártok jelenleg ugyan még magabiztos győzelmet kommunikálnak, de ha a következő hetekben nem tudnak előállni valamivel, ami alapvetően megváltoztatja a választók véleményét, akkor a Tisza Párt nyerhet.

Ebben a helyzetben felvetette egy Orbán–Magyar vita lehetőségét is. „Hogyha mondjuk egy kicsit is az Orbán stáb gondolkozik azon, hogy miben lehetne esetleg fordítani az eredményen, és azt gondolják, hogy ők vesztésre állnak, akkor nincs is olyan messze tőlünk egy Orbán-Magyar választási vita” – fogalmazott a szociológus, aki szerint egy ilyen esemény egy ponton már az Orbán-stáb érdeke is lehet.

A kisebb pártokkal kapcsolatban Somogyi Zoltán azt mondta, a Mi Hazánknak megvan a saját szubkultúrája és az 5 százalékos bejutáshoz szükséges támogatottsága, a többiek viszont bajban vannak.

„Ennek a választásnak egyetlen egy kérdése van, hogy Orbán Viktor menjen vagy maradjon. A választók nagy része erre rendezkedett be” – állította.

A műsorban megkérdezték Orbán Viktor és Magyar Péter közelmúltban elhangzott becsléseiről is, melyik párt mennyi egyéni mandátumot hozhat el. A miniszterelnök korábban 80 Fidesz által nyerhető választókerületről beszélt, Sülysápon viszont már csak 65-ről. Magyar Péter viszont azt közölte, 80-85 egyéni körzetben ők vezetnek.

Somogyi Zoltán szerint ezeket érdemes fenntartásokkal kezelni. „Magyar Péterre ugyanúgy igaz, mint Orbán Viktorra, hogy az, hogy hány helyen vezetnek, ezt ők sem tudják” – jelentette ki. Ennek módszertani okai is vannak, ugyanis „egyéni választói körzeteket a lehető legnehezebb, szinte lehetetlen kutatni”. Minél kisebb a vizsgált sokaság, annál pontatlanabbak lesznek az adatok, magyarázta.

Arra a kérdésre, hogy mi történne egy esetleges Tisza Párt-győzelem után, Somogyi Zoltán azt válaszolta: „ez még nagyon messze van.” Szerinte először a kormányátadás mikéntjéről kellene beszélni, majd arról, hogyan lehet eligazodni abban a közjogi rendszerben, amelyet Orbán Viktor a saját képére formált. Hozzátette, a Fidesz ellenzéki viselkedése csak ezek után következne, de mindennek az alapfeltétele, hogy a Tisza Párt valóban megnyerje a választást.

„A Medián kutatásából az következik, hogy igen, de pár hét múlva meg fogjuk látni, hogy tulajdonképpen mi is történik” – zárta gondolatait az elemző.

A teljes videó

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Jeszenszky Géza: Hamis zászlós akcióval kelthetik azt a benyomást, hogy Ukrajna fenyegeti Magyarországot
A miniszterelnök az ukrán energiafenyegetésre hivatkozva erősítette meg a kritikus infrastruktúra védelmét. A vita a január vége óta szünetelő Barátság kőolajvezeték körüli feszültséget mélyíti el.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 25.



Orbán Viktor szerint politikai okai lehetnek a január vége óta szünetelő olajszállításnak, és Ukrajna további akciókra készülhet a magyar energiarendszer megzavarására. A miniszterelnök ezért a Védelmi Tanács szerdai ülése után elrendelte a kritikus energetikai infrastruktúra katonai és rendőri védelmének megerősítését, valamint drónrepülési tilalmat vezetett be Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

Jeszenszky Géza volt külügyminiszter túlzónak tartja a kormányfői kijelentéseket. A Magyar Hangnak azt mondta:

a háborúban álló Ukrajnának „kisebb gondja is nagyobb annál”, mint hogy konfliktust kezdeményezzen egy NATO-tagállammal, és szerinte csak nagyon tájékozatlanok hihetik el, hogy egy ilyen forgatókönyv reális lenne.

Jeszenszky kijelentette,

a kormány hisztériakeltő kommunikációja mögött akár az is meghúzódhat, hogy egy hamis zászlós akcióval keltsék azt a benyomást, hogy Ukrajna fenyegeti Magyarországot

– ez szerinte sokak félelme.

A Barátság kőolajvezetéken január 27. óta nem érkezik kőolaj Magyarországra és Szlovákiába. A magyar kormány álláspontja szerint Ukrajna politikai okokból nem indítja újra a szállítást, bár az infrastruktúra február közepe óta működőképes. Bóka János uniós ügyekért felelős miniszter szerint Kijev ezzel az olajblokáddal gyakorol nyomást Magyarországra és Szlovákiára.

Jeszenszky Géza ezzel szemben arra hívta fel a figyelmet, hogy a vezetéket orosz támadások is érték, és a helyreállítás az ukrán energetikai helyzet miatt rendkívül nehéz.

Az ellátás biztosítására a Mol tengeri szállítmányokat rendelt, a kormány pedig részlegesen a stratégiai kőolajtartalékokhoz is hozzányúlt.

A Political Capital egy korábbi elemzésében arra figyelmeztetett, hogy az Ukrajna-ellenes kormányzati retorika alkalmas lehet a választási feszültség szítására, és a „hamis zászlós” műveletek kockázatát is növelheti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Orbán Viktor: Mostmár benne vagyunk az erdőben, fát látok, az erdőt már nem látom
A miniszterelnök a Patrióta élő eseményén arról beszélt, hogy már a saját felméréseiket is kétkedve olvasgatja, de úgy gondolja, nyerhetnek. Ehhez a mozgósítás a kulcs, ugyanis a saját szavazótáboruk kevésbé iskolázott, sokan csak akkor mennek el, ha bekopogtatnak hozzájuk.


Orbán Viktor miniszterelnök a Patrióta élő eseményén arról beszélt, hogy az előrejelzések és a becslések világában már „nincs értelmes beszéd”. A kormányfő szerint ez már nem a politika, hanem a szórakoztatóipar része, amiről nem lehet komolyan beszélni.

Konkrét példaként említette Hann Endrét, a Medián közvélemény-kutató ügyvezetőjét. „Ma is láttam egy ilyet Hann Bandi esetében” – fogalmazott. A miniszterelnök szerint ezek a „tisztességben megőszült szakemberek” a végén átnyergeltek egy másik szakmára. Orbán Viktor egy divatvilágból vett hasonlattal élt, mondván: „Talán Coco Chanel, vagy valamelyik divatcsászár mondta azt, hogy minél rosszabbul állnak a dolgaid, annál jobban kell kinézned. Szeretném hinni, hogy itt erről van szó.”

A miniszterelnök kijelentette, hogy miután nem lehet ezekre a felmérésekre hagyatkozni, „oda jutottunk, hogy már a saját felméréseinket is kétkedve olvasgatom.”

„Egyetlen dolog maradt, ugye mostmár benne vagyunk az erdőben, fát látok, az erdőt már nem látom, hogy megyünk. Választókerületről választókerületre megyünk.”

Orbán Viktor elmondta, ő maga is járja az országot és beszél az emberekkel, és ezek alapján van egy becslése a jelenlegi erőviszonyokról. A 106 egyéni választókerületből a Fidesz szerinte biztosan megnyerne 65-öt, ha most vasárnap lennének a választások.

„Ha holnap reggel lenne a választás, szerintem 65-öt a mostani erőviszonyok alapján behúznánk” – állította. Hozzátette, ezen felül „van 10, amiért nagyon jó eséllyel harcolnánk.”

Emlékeztetett arra, hogy négy évvel ezelőtt 87 egyéni választókerületet nyertek meg, és kijelentette, nem tud kisebb céllal harcba menni, mint amit legutóbb elértek. „Az nem az én sportágam.” A kormányfő szerint onnan kell kiindulniuk, hogy mindent megvalósítottak, amit vállaltak, sőt, még azon túl is.

A miniszterelnök ezután arról beszélt, hol lehet egy ilyen kedvező helyzetből mégis veszíteni. Úgy látja, a probléma az, hogy a szavazóik egy része nem megy el választani, csak akkor, ha személyesen felkeresik őket.

Ennek okát abban látja, hogy a Fidesz szavazói „nem a társadalom elitjéből vannak”.

Orbán Viktor szerint van egy olyan összefüggés, hogy az iskolázottabbak nagyobb arányban mennek el szavazni. Azt is elismerte, hogy pártja támogatottsága az értelmiségiek, illetve a magasabb iskolai végzettségűek körében lecsökkent. A Fidesz szavazóinak nagyobb része szerinte jelenleg a munkásokból, szakmunkásokból és betanított munkásokból, vagyis a „társadalom derékhadából” kerül ki.

„A külvárosokban velünk vannak. A koránkelő melósok, a betanított munkások, még a közmunkások is velünk vannak” – jelentette ki. Hozzátette, velük van mindenki, aki úgy érzi, hogy a munka egy lehetőség, nem pedig teher.

A győzelem kulcsát a mozgósításban látja.

„Ha azokat az embereket is ráébresztjük arra, hogy miért fontos eljönni, akik egyébként nem foglalkoznak politikával, ha őket is elérjük, akkor mi egy nagy győzelmet tudunk aratni. De ha nem jönnek el, akkor el lehet csúszni.”

A megoldás szerinte a személyes megkeresés: „Be kell hozzájuk kopogtatni, és akkor eljönnek.”

A teljes beszélgetés

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk