KÉK HÍREK
A Rovatból

„A menyasszonya voltam, de ezt kapcsolatnak nem fogadják el” - nem tekintették kapcsolati erőszaknak Orosz Bernadett megverését, ezért kapott enyhébb ítéletet támadója

A bíróság szerint nem számítottak élettársnak, ezért csak testi sértés miatt ítélték el a nőt brutálisan bántalmazó volt katonatisztet. Orosz Bernadett szerint az enyhe ítélet nem rettenti el az erőszaktevőket.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. április 17.



Orosz Bernadettet hat évvel ezelőtt bántalmazta volt barátja, egy korábbi katonatiszt. A férfit most 1 év 4 hónap börtönre ítélték, ami fél évvel rövidebb, mint az eredeti, elsőfokú ítélet. Az enyhébb büntetés oka, hogy a bíróság nem kapcsolati erőszak, hanem testi sértés miatt ítélte el a férfit. A törvény szerint ugyanis a felek nem éltek együtt, így nem számítottak élettársaknak.

Pedig Orosz Bernadett szerint kapcsolatuk komoly volt.

„A mi esetünkben pedig az első bántalmazás első helyszínéig a menyasszonya voltam, de ez valamiért nem meríti ki a törvényi tényállást. Tehát kapcsolatnak ezt nem fogadják el” – mondta az RTL Híradójának.

Az ítélet hírére sokan felháborodtak. Orosz Bernadett is csalódott, és azt mondta:

„minden létező platformon érzékelem a felháborodást, amit az ítélet váltott ki a jóérzésű emberekből”.

A miskolci nő elmondta, hogy bár túl van az első sokkon, szeretné továbbvinni az ügyet, ha talál megfelelő jogi segítséget. Szerinte az enyhébb ítélet nem veszi el mások kedvét a hasonló erőszakos cselekményektől.

A férfit tehát nem kapcsolati erőszak miatt ítélték el, hanem folytatólagosan elkövetett testi sértés miatt. Ha kapcsolatként ismerték volna el az esetet, akár öt év börtönt is kaphatott volna.

Spronz Júlia, a Patent Egyesület ügyvédje, aki korábban jogi segítséget nyújtott Orosz Bernadettnek, arra hívta fel a figyelmet, hogy a törvény nem ismeri el az együtt járás vagy randizás fogalmát, ezért nem lehet alkalmazni a kapcsolati erőszakra vonatkozó szigorúbb szabályokat.

„Ez egyértelműen egy jogalkotási probléma, amire mi évek óta felhívjuk az aktuális miniszternek a figyelmét, azért van ez így, mert a büntető törvénykönyv, a kapcsolati erőszakot csak hozzátartozók esetére rendeli alkalmazni”

– mondta.

A bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a férfi büntetlen előéletű volt, és elveszítette a munkáját. Ügyvédje szerint még enyhébb ítéletre számítottak, ezért a Kúriához fordulnak.

Orosz Bernadett szerint fontos lenne, hogy Magyarország is ratifikálja az Isztambuli egyezményt, amely a nők elleni erőszak felszámolásáról szól.

„Az isztambuli egyezmény ratifikálása, hát az létszükség lehet, azt már az én ügyem is elárulta. Mert ha az már érvénybe lépne, akkor ilyen enyhe büntetési tétellel nem úszhatta volna meg” – mondta.

A kormánypártok viszont nem támogatják az egyezmény elfogadását, mert szerintük az a genderideológiát és a migrációt segítené.

Az RTL Híradó riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragikus buszbaleset Szávaszentdemeternél – Hárman meghaltak, miután hatalmas sebességgel árokba csapódott a jármű
A 70 éves sofőrt vasárnap hallgatták ki, harminc napra előzetesbe került. A hatóság több mint 60 szabálytalanságot talált a cégnél.


Súlyos buszbaleset történt a vajdasági Szávaszentdemeter és Járek közötti útszakaszon. A busz egy vállalat munkásait szállította, amikor lesodródott az útról és az árokba borult. A járművön 83 utas tartózkodott, közülük 80-an megsérültek, hárman pedig életüket vesztették, írta a Blic.

A rendőrség szerint a buszt egy 70 éves férfi vezette, akit vasárnap hallgattak ki. Az ügyészség harmincnapos előzetes letartóztatást rendelt el vele szemben.

A nyomozás során kiderült, hogy a busz akár 120 kilométer per órás sebességgel is haladhatott a baleset előtt.

„A tachográf adatai szerint a jármű – méreteihez képest megdöbbentő módon – akár 120 km/órás sebességgel is haladhatott. A sofőr 83 utast szállított. Ez rendkívül felelőtlen magatartás…

A fizika törvényei mellett ilyen tempónál képtelenség volt a buszt az úton tartani”

– nyilatkozta Dejan Stević alezredes.

Egy utas elmondása szerint a sofőr nem sokkal a tragédia előtt felhívta egyik kollégáját, mert valamilyen sípoló hangot hallott a járműben.

Ezt követően következett be a baleset.

A mentők egyik orvosa szerint a helyszínen drámai körülmények fogadták a kiérkező egységeket.

Elmondása alapján egyesek fájdalomtól kiabáltak, mások mozdulatlanul feküdtek, és két ember már nem mutatott életjeleket.

A belügyminisztérium vizsgálata során a fuvarozó cégnél több mint hatvan szabálytalanságot tártak fel. A Healthcare nevű vállalat, amelynek dolgozói a buszon utaztak, háromnapos gyászt hirdetett. A történtekről a Blic számolt be.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Azt mondták, hogy nincs röntgenszemük” – combját törte egy 2 éves gyerek, de nem hívtak hozzá mentőt, amit ezzel a mondattal indokoltak a nyíregyházi bölcsődében
A baleset júliusban történt az udvaron, a kisfiú azóta több műtéten is átesett, újra kellett tanulnia állni és járni. Édesanyja gondatlanság miatt feljelentést tett a rendőrségen.


Még mindig van, hogy fájlalja a lábát járás közben a 2 éves Dávid. Ilyenkor rögtön édesanyja ölébe kéredzkedik. A kisfiú júliusban sürgősségi műtéten esett át, miután eltört a combcsontja. A bölcsődében sérült meg: az udvaron játszott egy labdával, amikor elesett.

Édesanyja rohant a kórházba a gyerekkel, miután felhívták a nyíregyházi bölcsődéből, hogy a fiú sír a fájdalomtól, nem bír lábra állni.

Máig nem érti, hogy miért nem hívtak azonnal orvosi segítséget hozzá. Mire ő odaért, a gyerek lába már kétszer akkorára dagadt.

„Nem rám kellett volna várni, mert nem tudtak elérni, hanem orvost vagy mentőt kellett volna azonnal hívni hozzá!” – mondta Uligánics Annamária az RTL Híradónak.

Az anyuka a hívás után egy órával tudott csak odaérni. Addig a gyereket lefektették a bölcsődei dolgozók, lábát felpolcolták. Amikor számon kérte a nevelőket, miért nem hívtak mentőt, állítása szerint meglepő választ kapott.

„Azt mondták, hogy nincs röntgenszemük, nem láttak bele!”

– jelentette ki az édesanya.

A gyereknek combcsont rövidülése lett, amin csak rendszeres gyógytornával tudnak segíteni. Újra kellett tanulnia állni és járni. Az anya azt mondja, úgy érezte, nem akar foglalkozni az intézmény a történtekkel.

„Semmilyen tájékoztatást nem kaptunk, hogy pontosan mi történt. Mutattak nekem egy kamerafelvételt, amiért nagyon sokáig könyörögtem, hogy hadd lássam, mi történt a gyermekemmel”

– mondta az asszony, aki gondatlanság miatt tett feljelentést, az eljárást azonban most megszüntették.

Bár a rendőrség szerint a bölcsőde gyermek-balesetvédelmi szabályzata alapján „súlyos esetben orvosi ellátás biztosítása, mentő értesítése" kötelező, azonban ebben az esetben a dolgozók „a veszélyforrást azonnal megszüntették" és feladatukat „szakmai tudásuknak megfelelően ellátták." Így

nem történt bűncselekmény.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a súlyos sérüléseket a bölcsődei gondozóknak fel kell tudni ismerni, és haladéktalanul cselekedni kell.

„Nincs semmiféle olyan szabály, ami azt írná elő, hogy a szülőt meg kellene ezzel várni. A szülőt természetesen tájékoztatni kell, hogy a gyermekkel mi történt, illetve, hogy ők milyen segítséget kértek” – mondta a PDSZ ügyvivője, Nagy Erzsébet.

A balesetben érintett bölcsőde és a fenntartó egyházmegye nem reagált a híradó megkeresésére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Olyan súlyosan bántalmazta kéthetes csecsemőjét az anya, hogy a kislány soha nem fog látni, beszélni és járni
Sőt a hosszútávú túlélési esélyei is minimálisak, miután olyan erővel nyomta a kiságy matracába, hogy eltört a koponyája. Öt év börtönre számíthat.


A Győri Fellebbviteli Főügyészség azt indítványozza, hogy az ítélőtábla hagyja helyben az 5 éves börtönt annak a szombathelyi nőnek, aki életveszélyes sérüléseket okozott alig kéthetes kislányának.

A bíróság szerint a csecsemő központi idegrendszere károsodott, ezért soha nem fog tudni járni, beszélni és látni, önmagát nem tudja majd ellátni, hosszú távú túlélési esélyei minimálisak.

Az orvosok gyors és szakszerű beavatkozása mentette meg az életét.

A kislány 2024 márciusában egészségesen született. Hazatérés után az anya előbb kiabált a síró babával, majd bántalmazta: legalább háromszor megrázta hónaljnál fogva, befogta a száját, és a hason fekvő gyermek fejét közepes erővel a kiságy matracába nyomta, amitől koponyacsonttörés keletkezett.

2024 áprilisának elején az anya aluszékonyságot és étvágytalanságot észlelt. A védőnő tanácsára másnap orvoshoz vitte, ahonnan azonnal kórházba került. A nő élettársa végignézte a bántalmazásokat és az állapotromlást, mégsem tett semmit. Őt jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték kiskorú veszélyeztetése miatt.

Az elsőfokú ítélet szerint a nő 5 év börtönt és 5 év közügyektől eltiltást kapott; feltételes szabadságra nem bocsátható, és megszüntették a szülői felügyeleti jogát.

A vádlott és védője enyhítést kért, de az ügyészség álláspontja szerint nem indokolt a büntetés enyhítése.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Belekortyolt a sörnek hitt italba, mérgezésben meghalt egy 21 éves új-zélandi férfi
Drogcsempészetből származó hamis sört bontott fel otthon. A metamfetaminból akár egy kis mennyiség is halálos adag lehet.


2023 márciusában a 21 éves Aiden Sagala munka után hazaért aucklandi otthonába, ahol a nővérével, Angelával és a sógorával, Billy Anelusival élt. Ahogy a világon sokan mások, ő is úgy döntött, hogy a nehéz nap után felbont egy sört - ami ezúttal egy doboz volt a főnökétől kapott, kanadai import „Honey Bear Beerből”.

A sörkülönlegességet Aiden és Billy is megkóstolta. Előbbi már az első kortynál érezte, hogy valami nem stimmel az itallal. Később ki is derült, hogy a felbontott doboz nem sört, hanem folyékony metamfetamint tartalmazott, és ebből akár egyetlen korty halálos adag lehet - ahogy sajnos ebben az esetben is történt.

Aiden állapota gyorsan romlott, kómába esett, és öt nap múlva meghalt a kórházban.

Billy a CTV Newsnak elárulta: Aiden kifejezetten várta, hogy megkóstolja a kanadai sört. „Azt hittük, ez egy új márka, ami most indul Új-Zélandon, és láttuk a kanadai logót, a zászlót. Olyan menő volt, azt hittük, Kanadából jött.”

Aiden az első korty után szólt neki, hogy az ital „sós”. Billy is belekóstolt, majd kiköpte: „Tengeri só és vegyszer íze volt, ezért nem nyeltem le az egészet.” Mint mondta, a fiú még telefonálni akart az édesanyjának, mielőtt rosszul lett. „Azt kiabálta: Anyát akarom, anyát akarom. Meghalok, anyát akarom. Meghalok, anyát akarom.”

Billy felhívta Aiden orvos nővérét. Angela hazasietett, mentőt hívott, és közben újraélesztést végzett a testvérén. „A szemem láttára, a karjaimban halt meg” - nyilatkozta.

A rendőrök az Aiden halálát követően indított Lavender Akció során több mint 700 kilogramm metamfetamint foglaltak le. A kábítószert jellemzően Kanadából érkező juharszirupos és sörös dobozokba rejtve csempészték az országba, és a hatóságok szerint Indiából, illetve az Egyesült Államokból érkező szállítmányokban is találtak a drogból. Aiden tévedésből kaphatott az egyik szállítmányból.

Eddig két férfit vontak felelősségre a fiatal férfi halála ügyében.

A főnökét, Himatjit „Jimmy” Kahlont 21 év börtönre ítélték, míg egy másik vádlott, Baltej Singh 22 évet kapott.

(LadBible)


Link másolása
KÖVESS MINKET: