Az szja-mentességgel a magasabb jövedelmű kétgyerekes anyukák járhatnak a legjobban – a GKI számítása szerint. Azt mondják, a legkevesebbet keresők sávjába tartozó kétgyermekes nők havi 41 ezer forintot, a legtöbbet keresők sávjába tartozók havi majdnem 200.000 forintot spórolhatnak az szja-mentességgel – számolt be az RTL Híradója.
Ahogy arról korábban mi is írtunk, míg a háromgyermekes anyukák már idén októbertől szja-mentességet kapnak, addig a kétgyermekes anyukáknál több lépcsőben vezetik be az intézkedést.
A Híradó idézte Orbán Viktort, aki évértékelőjén arról beszélt: „2026 január elsején a 40 év alatti kétgyermekesek lesznek adómentesek. 2027-ben a 40 és 50 év közöttiek, 2028-ban az 50 és 60 év közöttiek. 2029-ben pedig a 60 év felettiek csatlakoznak hozzájuk”.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jövedelmük alapján öt sávba sorolja a kétgyermekes anyukákat. A legkisebb jövedelműek átlagkeresete tavaly év végén 275 ezer forint volt. A GKI számításai szerint ők havi 41 ezer forintot spórolhatnának. A legjobban kereső sávba tartozó nők átlagkeresete 1 millió 315 ezer forint volt. Nekik ötször annyi pénzt, havonta 197 ezer forintot jelentene az szja-mentesség.
Az Index birtokába jutott kormányzati számítás szerint a háromgyermekes anyák szja-mentessége 2026-ban 200 milliárd forintos kiadást jelent majd a költségvetésben. Míg a kétgyermekes édesanyákat érintő szja-mentesség 2029-re, mire minden anyát érint majd, 600-700 milliárd forintos kiesést okoz.
Ennek ellenére Magyar Péter megígérte, ha a Tisza Párt hatalomra kerül, nem törlik majd el az intézkedést. „A Tisza-kormány minden olyan intézkedést támogatni fog, be fog vezetni vagy meg fog tartani, amelyek a magyar emberek érdekét szolgálják. Hogyha ez a kétgyermekes édesanyák teljes adómentessége, vagy a háromgyermekes édesanyák teljes élethosszig tartó adómentessége, ezeket is” – fogalmazott a pártelnök.
Az szja-mentességgel a magasabb jövedelmű kétgyerekes anyukák járhatnak a legjobban – a GKI számítása szerint. Azt mondják, a legkevesebbet keresők sávjába tartozó kétgyermekes nők havi 41 ezer forintot, a legtöbbet keresők sávjába tartozók havi majdnem 200.000 forintot spórolhatnak az szja-mentességgel – számolt be az RTL Híradója.
Ahogy arról korábban mi is írtunk, míg a háromgyermekes anyukák már idén októbertől szja-mentességet kapnak, addig a kétgyermekes anyukáknál több lépcsőben vezetik be az intézkedést.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pénteken este látványos akció keretében fogtak el a TEK kommandósai a rendőrökkel együtt egy állítólagos ukrán kémet a Ferenciek terénél. A forgalmas utcát hirtelen fekete autók és rendőrségi járművek lepték el, majd egy fehér autóból kiszedték az ukrán állampolgárságú Sz. A.-t, aki korábban diplomataként dolgozott Magyarországon, felesége pedig egy budapesti ukrán étterem társtulajdonosa.
A kormány szombaton videót és fotókat is posztolt a közösségi médiában a filmbe illő akcióról. Nem sokkal ezután Hadházy Ákos is reagált a felvételekre.
„Van annak bája, hogy pont a tüntetések helyszínén, Ferenciek terénél, az Erzsébet hídra vezető úton fogták el látványosnak szánt, de harmadrangú hollywoodi kémfilmre hajazó körítéssel az állítólagos ukrán kémet (akire a hírek szerint semmit nem tudtak rábizonyítani, már el is engedték, kitoloncolták a határon)” – írta a bejegyzés elején a független országgyűlési képviselő, utalva az általa épp az elfogás helyszínére szervezett tüntetéssorozatra.
„Azon már csak röhögni lehetne, hogy ÉPPEN A HELYSZÍNEN TARTÓZKODOTT a Magyar Nemzet nevét bitorló propagandalap hivatásos fotósa (a mellékelt képek egyike az ő műve, a többi a TEK-es művészek alkotása)” - tette hozzá a politikus.
„Érdekes, hogy itt nem volt szempont a közlekedés rendjének megzavarása. Persze megértem őket, én is azért nem valamelyik mellékutcába szervezem a tüntetést, mert az a célom, hogy minél többen lássák”
- folytatta Hadházy Ákos.
„Persze két okból sem kell nevetni a TEK-es kémkomédián. Az egyik, hogy tudjuk, milyen törvénytelen módon tiltotta be a pintérség az Erzsébet hídon a tüntetést. A másik ok: valami egészen ijesztően átlátszó, ahogyan Orbánék konfliktust akarnak kirobbantani Ukrajnával” - zárta a posztot a politikus.
Pénteken este látványos akció keretében fogtak el a TEK kommandósai a rendőrökkel együtt egy állítólagos ukrán kémet a Ferenciek terénél. A forgalmas utcát hirtelen fekete autók és rendőrségi járművek lepték el, majd egy fehér autóból kiszedték az ukrán állampolgárságú Sz. A.-t, aki korábban diplomataként dolgozott Magyarországon, felesége pedig egy budapesti ukrán étterem társtulajdonosa.
A kormány szombaton videót és fotókat is posztolt a közösségi médiában a filmbe illő akcióról. Nem sokkal ezután Hadházy Ákos is reagált a felvételekre.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter levelet kapott Erdélyből: „Remélem nemsokára TISZA-kormány lesz Magyarországon és ti nem árultok el bennünket, ahogy Orbánék”
A Tisza Párt vezetőjének Kárpátaljáról is küldtek egy levelet. Ebben egy fiatal férfi arról ír, hogy egy darabig élt Magyarországon a háború kezdetén, és azt tapasztalta, hogy egészen más a magyar valóság azzal szemben, amit a kormány kommunikál.
Két olyan levelet kapott a külhoni magyaroktól Magyar Péter, amiket megkönnyezett, derül ki a Tisza Párt elnökének szombat esti posztjából. A politikus azt írja, hogy ugyan az elmúlt év történései megkeményítették, ám a sorokat olvasva mégis elérzékenyült.
Az első levelet Kárpátaljáról küldte neki a 28 éves Ferenc:
„Kedves Péter!
Mivel nem ismerjük egymást engedd meg hogy bemutatkozzam. Engem Ferencnek hívnak, 28 éves vagyok, Kárpátalján születtem és élek jelenleg egy kis faluban. A háború kitörése előtt nem sokkal szereztem meg a diplomámat itthon, majd ezután elkezdtem dolgozni. 2022 február elején már éreztük a kollégákkal, hogy valami készül, és ez bizony nem egy átlagos tanév lesz. Aztán azon a bizonyos február 24-i reggelen több ezer honfitársammal együtt, elhagyva szeretett szülőföldemet, én is átmentem Magyarországra a háború elől. Eleinte azt hittük, hogy néhány hét, maximum pár hónap lesz az egész, aztán lassacskán megláttuk, hogy mégsem.
Munkába álltam Magyarországon, új embereket ismertem meg, közben igyekeztünk összetartani, és segíteni egymást a kárpátaljai barátaimmal.
Lassacskán elkezdtük meglátni, hogy mennyivel másabb a magyar valóság attól, mint amit a kormány kommunikál.
Elkerültem két barátommal együtt a Balaton mellé, egy építőipari céghez, amely előszeretettel alkalmazott ukrán állampolgárokat. Itt, mivel közös szálláson voltunk velük, rendszeresen szem-, és fültanúi voltunk, hogyan tekintenek ők a magyarokra. Ezt a helyzetet általában fokozta a kormány ukrajnával szembeni politikája.
Ugyanakkor megjegyzem, hogy az összes anyaországi magyartól, akit ez idő alatt ismertem meg, elfogadást, segítséget, és bíztató szavakat kaptam, amiért nagyon hálás vagyok mindannyiójuknak...
Sajnos nem bírtam sokáig szülőföldem nélkül, és 1 év és 10 hónap után hazatértem Kárpátaljára szüleimhez. Azóta itthon vagyok, a nap 24 órájában, mivel semmilyen felmentéssel nem rendelkezem a katonai szolgálat alól. Nem megyek le az utcára, és nem beszélek senkivel a családomon kívül. Mivel faluban élek, gyorsan terjednek a hírek, így nem kell a szomszédba menni, ha az ember kényszersorozásról, vagy emberrablásról akar hallani. Ebben az esetben is érezhető az hogy ezek az "embervadászok" mennyire lealacsonyítóan állnak a kárpátaljai emberekhez (mivel ők általában nem közülünk származnak).
Mióta hazajöttem, a családdal többször is beszéltünk róla, hogy Magyarországon sem megy minden úgy, mint ahogy azt az M1-en vagy a TV2-ben elmondják, ellenben mióta itthon vagyok egyre jobban látom, hogy a látszatkormányzás amit csinál a rendszer, hiába "kiáll" és "segíti" a határon túli magyarokat, az önös érdekből indított kémprogramjuknak köszönhetően mégis azt érezzük, mintha most tették volna a nyakunkba a kötelet.
Az itt élő stabil Fidesz szavazók nem veszik figyelembe azokat a botrányokat (pedofil botrány, MNB bank, stb), amikbe egy normális kormány már belebukott volna. De nem veszekszem velük, csak csendben várom a szebb jövőt. A mai ATV-s interjúdban említést tettél rólunk, kárpátaljaiakról (ugye nem ok nélkül sajnos) és valahogy ez nyugtatott ma meg az utóbbi napok szorongásai után.
Remélem hogy Te és a Tisza a miniszterelnökkel ellentétben nem fogtok magunkra minket, mert akkor nekünk végünk. Nagyot csalódtam Orbán Viktorban, hadd csalódjanak a családom fidesz szavazói benned pozitívan!
Baráti üdvözlettel a csodálatos Kárpátaljáról”
A második levelet Erdélyből küldték Magyarnak:
„Remélem nemsokára TISZA-kormány lesz Magyarországon és ti nem árultok el bennünket, ahogy Orbánék és nem hagytok minket magunkra.
Az erdélyi fiatalok veled vannak. Barátsággal, Marosvécsről, Wass Albert nyughelye mellől”
Két olyan levelet kapott a külhoni magyaroktól Magyar Péter, amiket megkönnyezett, derül ki a Tisza Párt elnökének szombat esti posztjából. A politikus azt írja, hogy ugyan az elmúlt év történései megkeményítették, ám a sorokat olvasva mégis elérzékenyült.
Az első levelet Kárpátaljáról küldte neki a 28 éves Ferenc:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Menczer Tamás: Magyar Péter és egy külföldi titkosszolgálat közösen indított támadást Magyarország ellen, fellépünk ellene
A Fidesz kommunikációs igazgatója négy pontban foglalta össze az utóbbi napok eseményeit. Leszögezte, hogy megvédik Magyarországot minden támadással szemben.
Egy videóban magyarázta el Menczer Tamás a Facebookon, hogy mi történik Magyarországon az utóbbi napokban. A Fidesz
„Nyilvánvalóvá vált, hogy a Tisza Párt összejátszik az ukrán titkosszolgálattal” - mondta szombat délután megjelent videója elején Menczer Tamás, aki szerint „közösen indítottak lejárató akciót Magyarország ellen”.
A Fidesz kommunikációs igazgatója ezután négy pontban foglalta össze az utóbbi napok eseményeit.
„1.: Ruszin-Szendi Romulusz már korábban elárulta, hogy fontos ukrán kapcsolatai vannak, megvannak a telefonszámok az ukrán vezetőkhöz, és ha kell, akkor ezeket előveszi.
2.: Csütörtökön egy honvédségi jelentésből kiderült, hogy Ruszin-Szendi Romulusz a NATO ülésein Ukrajnát dicsőítette, Ukrajnát képviselte, nem Magyarországot. Orbán Viktor ezért rúgta ki.
3.: Szintén csütörtökön Magyar Péter megtámadta a hadsereg fejlesztését, megtámadta a magyar hadsereg erősítését, gyengíteni akarta Magyarországot.
És 4.: Pénteken mindezek után az ukrán titkosszolgálat lejárató akciót indított Magyarország ellen” - sorolja a videóban a fideszes politikus.
„Felfoghatatlan és elfogadhatatlan, hogy Magyar Péter az ukrán titkosszolgálattal közösen támadja Magyarországot.
Ez példátlan, a rendszerváltás óta még soha nem fordult elő, hogy egy magyar pártvezető egy külföldi titkosszolgálattal közösen indítson támadást Magyarország ellen.
Látjuk mi történik, fellépünk ellene és megvédjük Magyarországot minden támadással szemben. Az ukrán kémeket a magyar hatóságok ma kihajították az országból” - mondja a videó végén Menczer Tamás.
Egy videóban magyarázta el Menczer Tamás a Facebookon, hogy mi történik Magyarországon az utóbbi napokban. A Fidesz
„Nyilvánvalóvá vált, hogy a Tisza Párt összejátszik az ukrán titkosszolgálattal” - mondta szombat délután megjelent videója elején Menczer Tamás, aki szerint „közösen indítottak lejárató akciót Magyarország ellen”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Dobrev Klára szombat este egy újabb fontos bejelentésre hívta fel a figyelmet: vasárnap 13 órakor élő videóban jelentkezik a Facebookon, ahol részletesen beszél majd a baloldal jövőjéről, vette észre a Blikk.
„A magyar baloldal új korszakát nyitjuk. Az új korszakról vasárnap 13 órakor beszélek először. Tarts velem holnap élőben a Facebook-oldalamon! Döntöttünk, változunk, mert a baloldal maga a változás!”
Az elmúlt napokban több jelentős bejelentést is tett: csütörtökön közölte, hogy elválik férjétől, Gyurcsány Ferenctől, aki emellett teljesen visszavonul a hazai politikai életből.
Pénteken úgy fogalmazott, hogy újra készen áll a küzdelemre, és még sosem érezte magát ennyire elszántnak. Bár elismeri, hogy nem lesz könnyű út, úgy érzi, eljött az ő ideje.