„A Hamász elleni hadjárat hónapokig és évekig is eltarthat. Vér, verejték és könnyek évekig” – terroristákat támadott Izrael több helyen is
Az izraeli hadsereg vasárnap is folytatta iszlamista célpontok támadását a Gázai övezetben, Libanonban és Ciszjordániában - jelentették katonai szóvivők.
Az izraeli hadsereg terrorista állásokat vett célba a Gázai övezet északi részén, és megölték egy iszlamista fegyveres osztag tagjait Dzsabálijában. A légierő a Hamász terrorista infrastruktúráját semmisítette meg Dzsabálija és Bét Lahia városokban, valamint a gázavárosi Zeitun negyedben. Az izraeli katonák a házkutatások során fegyvereket és katonai felszereléseket találtak Dzsabálija lakóépületeiben a jelentések szerint.
"Erőink tovább mélyítik a hadműveletet, feltárják a terrorista infrastruktúrát. Az es-Sifá kórház kérésére biztonságos folyósót nyitottunk dél felé a távozóknak, valamint vizet és élelmet vittünk a kórház területére. Az izraeli erők tovább tevékenykednek a kórházban - az elraboltak felkutatása és információgyűjtés, fegyverek és terroristák keresése, és a kórház földalatti részének feltárása és megsemmisítése érdekében"
- mondta az izraeli katonai szóvivő.
A szóvivő két, egy huszonegy és egy huszonnyolc éves elesett izraeli katona nevét közölte vasárnap reggel, miután szombaton hét, a Gázai övezetben elesett katona nevét hozták nyilvánosságra.
Palesztin jelentések szerint tizenöt palesztin meghalt légicsapásokban a Gázai övezet közepén és déli részén. Tizenhárman egy ház elleni támadásban a középső részen fekvő Nuszirat menekülttáborban, egy nő és lánya pedig Hán-Junisz településen vesztette életét, az övezet déli részén.
"A Hamász elleni hadjárat hónapokig és évekig is eltarthat. Vér, verejték és könnyek évekig" - figyelmeztetett Jaír Golan volt izraeli vezérkari főnök-helyettes a Jediót Ahronót című újság hírportáljának, a ynet-nek nyilatkozva. "A nemzeti cél egyértelműen az összes elrabolt kiszabadítása. A helyzet összetett, bajos. Nem csak a Hamásznál, de talán az Iszlám Dzsihád kezében, esetleg más csoportoknál is vannak (túszok). Ez egy nagyon bonyolult tárgyalás
- tette hozzá.
A Palesztin Vörös Félhold szervezet bejelentette, hogy az izraeli biztonságiak éjjeli razziáiban két palesztin vesztette életét Ciszjordániában kitört fegyveres összecsapásokban Dzseninben és Betlehem környékén.
A dzseniniek szerint a katonák lövései a menekülttábor bejáratánál eltalálták a negyvenhat éves Iszam Al-Fajedet, aki különleges szükségletekkel küzdő ember volt. Betlehem térségében a Daisa menekülttáborban élő, húsz éves Omar Allahham vesztette életét.
A Vörös Félhold egy sebesültről is beszámolt Dzseninben, négy sérültről Náblusz környékén, és egy sebesültről Kalandiában. Ketten közülük 16 és 17 évesek.
A libanoni média vasárnap reggel izraeli támadásokról számolt be Libanon déli részén, a Ros Hankara közelében lévő A-Nakura térségben. Előzőleg Libanonból tíz rakétát indítottak izraeli területre, amelyek lakatlan térségben landoltak.
Az izraeli hadsereg a lövöldözés forrását támadta Libanonban - jelentette az izraeli katonai szóvivő. Vasárnap délelőtt többször is légvédelmi riadók voltak az ország északi településein Libanonból indított katonai drónok veszélye miatt. Az izraeli haderő bejelentette egy pilóta nélküli repülő elfogását a libanoni határ felett.
Az izraeli hadsereg terrorista állásokat vett célba a Gázai övezet északi részén, és megölték egy iszlamista fegyveres osztag tagjait Dzsabálijában. A légierő a Hamász terrorista infrastruktúráját semmisítette meg Dzsabálija és Bét Lahia városokban, valamint a gázavárosi Zeitun negyedben. Az izraeli katonák a házkutatások során fegyvereket és katonai felszereléseket találtak Dzsabálija lakóépületeiben a jelentések szerint.
"Erőink tovább mélyítik a hadműveletet, feltárják a terrorista infrastruktúrát. Az es-Sifá kórház kérésére biztonságos folyósót nyitottunk dél felé a távozóknak, valamint vizet és élelmet vittünk a kórház területére. Az izraeli erők tovább tevékenykednek a kórházban - az elraboltak felkutatása és információgyűjtés, fegyverek és terroristák keresése, és a kórház földalatti részének feltárása és megsemmisítése érdekében"
- mondta az izraeli katonai szóvivő.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor Győrben: Nem érdekel az oroszok elnöke, nem tehetek róla, hogy amit mondok, összecseng valaki más érvelésével is
A miniszterelnök a Digitális Polgári Körök győri találkozóján azt mondta: ő csak csak a magyar érdeket hajlandó képviselni.: Most az a kérdés, elég okosak vagyunk-e, hogy most ki tudjunk maradni. - mondta.
„Ez egy háborúellenes gyűlés” – jelentette ki Győrben Orbán Viktor, majd hozzátette: ilyeneket akkor tartanak, amikor veszély van. A miniszterelnök szerint Európa a háború küszöbén áll, az Európai Unió a háború kirobbanása óta folyamatosan pénzzel, fegyverrel segíti Ukrajnát, 2022 óta összesen 190 millió euró értékben. Miközben Magyarország maximum a humanitárius segélyekre korlátozza a tevékenységét, a fegyverszállítást kifejezetten ellenzi.
A rendezvény műsorvezetője szerint a kormánnyal kritikus hangok szerint összecseng a magyar kormány kommunikációja az orosz állásponttal, miszerint a fegyverszállítások a háború elhúzódásához vezetnek.
„Nem érdekel az oroszok elnöke ebből a szempontból, az az ő dolga” – reagált Orbán, és hozzátette: ő csak csak a magyar érdeket hajlandó képviselni, arról nem tehet, ha ez éppen összecseng valaki más érvelésével is.
Orbán szerint az igazi kérdések így hangzanak: van-e esély arra, hogy az orosz-ukrán háború háborús fenyegetést jelentsen a mi életünkre? Orbán szerint igen. Van-e esélye Magyarországnak, hogy egyedül békét teremtsen? Orbán szerint nincs. Ha ez így áll, ki tudunk-e maradni egy európai háborúból? Orbán ezzel a kérdéssel kel és fekszik.
„Tisza István és Horthy Miklós is ki akart maradni az I. majd a II. világháborúból, semmi közünk nem volt azok kirobbanásához. Most az a kérdés, elég okosak vagyunk-e, hogy most ki tudjunk maradni. Van-e elég tartásunk a németekkel szemben, ha ne adj’ Isten ők akarnak megint háborúzni?”
– tette fel a kérdést a kormányfő.
„Ez egy háborúellenes gyűlés” – jelentette ki Győrben Orbán Viktor, majd hozzátette: ilyeneket akkor tartanak, amikor veszély van. A miniszterelnök szerint Európa a háború küszöbén áll, az Európai Unió a háború kirobbanása óta folyamatosan pénzzel, fegyverrel segíti Ukrajnát, 2022 óta összesen 190 millió euró értékben. Miközben Magyarország maximum a humanitárius segélyekre korlátozza a tevékenységét, a fegyverszállítást kifejezetten ellenzi.
A rendezvény műsorvezetője szerint a kormánnyal kritikus hangok szerint összecseng a magyar kormány kommunikációja az orosz állásponttal, miszerint a fegyverszállítások a háború elhúzódásához vezetnek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Képgaléria: Így gyülekeztek az emberek Magyar Péter győri beszéde előtt
A Tisza Párt rendezvénye a győri Bécsi Kapu téren lesz 14 órától. „Mutassuk meg a digitális harcosoknak, hogy mi vagyunk a békés, derűs, de nagyon határozott többség!” – írta Magyar Péter elnök.
Politikai erődemonstráció helyszíne Győr szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnök és Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is rendezvényt tart, alig másfél kilométerre egymástól. A két eseményt teljesen eltérő módon szervezik: míg a miniszterelnök egy zárt körű, csak regisztráltaknak szóló gyűlésen vett részt az Olimpiai Sportparkban, addig Magyar Péter délután tart nyilvános fórumot a Bécsi kapu téren.
Ahogy már írtunk róla, az előkészületek látványosra sikerültek. A Tisza Párt rendezvényhelyszínét a környező lámpaoszlopokra és egy erkélyre telepített kamerákkal szerelték fel
A Tisza Párt rendezvénye a győri Bécsi Kapu téren lesz 14 órától. „Mutassuk meg a digitális harcosoknak, hogy mi vagyunk a békés, derűs, de nagyon határozott többség!” – írta korábban Magyar Péter elnök.
Politikai erődemonstráció helyszíne Győr szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnök és Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is rendezvényt tart, alig másfél kilométerre egymástól. A két eseményt teljesen eltérő módon szervezik: míg a miniszterelnök egy zárt körű, csak regisztráltaknak szóló gyűlésen vett részt az Olimpiai Sportparkban, addig Magyar Péter délután tart nyilvános fórumot a Bécsi kapu téren.
Ahogy már írtunk róla, az előkészületek látványosra sikerültek. A Tisza Párt rendezvényhelyszínét a környező lámpaoszlopokra és egy erkélyre telepített kamerákkal szerelték fel
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán: Mivel sem az ukránok, sem az oroszok nem akarnak békét, ezért a nagyhatalmakat kell rávenni, hogy bírják rá a feleket a békekötésre
A miniszterelnök szerint Ukrajnával könnyebb dolguk van a nagyhatalmaknak, mint az oroszokkal. Szerinte Ukrajna megszűnt szuverén országnak lenni, Ukrajna azért van, mert a nyugatiak akarják, hogy legyen.
Orbán Viktor a Digitális Polgári Kör győri találkozóján úgy fogalmazott: a 2010 óta elvégzett munka esélyt ad arra, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból, de neki magának is „össze kell szednie magát”.
„Van némi önbizalomhiányom a saját szakmámban, ahogy feltételezhetően mindenkinek, de
ha hiszünk abban, hogy nagy dolgokra vagyunk képesek, és nem feledkezünk bele a saját sikereinkbe, akkor olyan dolgok is kisülhetnek ebből, mint az, hogy az ember az amerikai elnök mellett ül”
– mondta a miniszterelnök.
Orbán szerint a legfontosabb kérdés, hogy a háborúzó felek akarnak-e békét, és erre a válasz az, hogy nem. „Én voltam mindegyiknél” – emlékeztetett arra, hogy tavaly Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is tárgyalt.
„Mivel sem az ukránok, sem az oroszok nem akarnak békét, ezért a nagyhatalmakat kell rávenni, hogy bírják rá a feleket a békekötésre.
Ukrajnával könnyebb dolguk van, mert Ukrajna megszűnt szuverén országnak lenni, Ukrajna azért van, mert a nyugatiak akarják, hogy legyen.
Az ukránok ukránok 2022-ben angolszász nyomásra nem kötöttek békét az oroszokkal Isztambulban, ami csak felpaprikázta az oroszokat. Most az a feladat, hogy rávegyék valahogy az oroszokat arra, hogy mégis hajlandók legyenek békét kötni, de nehéz ügy ez, mert Moszkva szerint az idő nekik dolgozik” – mondta Orbán.
Orbán Viktor a Digitális Polgári Kör győri találkozóján úgy fogalmazott: a 2010 óta elvégzett munka esélyt ad arra, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból, de neki magának is „össze kell szednie magát”.
„Van némi önbizalomhiányom a saját szakmámban, ahogy feltételezhetően mindenkinek, de
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor: Ha valaki komolyan akar vitatkozni Magyarország jövőjéről, akkor a brüsszeli gazdáival kell lefolytatni, és nem Magyar Péterrel
A miniszterelnök szerint a Tisza Párt egy olyan projekt, amit Brüsszelben találtak ki: onnan finanszírozzák, ott vannak a tartótisztek, ott van, a bábjátékos, aki fogja Magyar Pétert.
A Digitális Polgári Körök győri nagygyűlése előtt Orbán Viktor válaszolt a Blikk kérdéseire. Többek között arról beszélt, hogyan állnak jelenleg a Digitális Polgári Körök, összesen hány tagjuk van, tervez-e vitázni Magyar Péterrel, illetve szó esett az orosz olaj- és gázimport amerikai szankcióinak kényes kérdéséről is.
- Későn kezdtük, nagyon gyorsak vagyunk, időben vagyunk még. A digitális polgári körök elődjét tulajdonképpen 2002-ben hoztuk létre.
Most arról beszélünk, hogyan lehetne politikai akcióképes állapota hozni egy társadalmat, hogy lehet az országot rávenni arra, hogy gondolkodjon a számára fontos kérdésekről.
A digitális polgári kör valójában arról szól, hogy jöjjünk össze, beszéljünk meg dolgokat, és ha egyetértünk, csináljuk együtt. Tele vagyunk tehetséges fiatal emberekkel, akik gyorsan felépítették ezt, 100 ezer felett vagyunk már - mondta Orbán Viktor, aki ezt követően arról beszélt hajlandó-e vitázni Magyar Péterrel - és ha nem, akkor miért nem.
- Vitában vagyok egyfolytában a gazdáival. A Tisza Párt egy olyan projekt, amit Brüsszelben találtak ki: onnan finanszírozzák, ott vannak a tartótisztek, ott van, a bábjátékos, aki fogja őt. Ha valaki komolyan akar vitatkozni Magyarország jövőjéről, akkor a brüsszeli gazdáival kell lefolytatni, és nem vele.
Nem örülök, hogy így van, de ilyen lett az európai politika - fogalmazott a miniszterelnök.
Orbán zárásként arról nyilatkozott, mi az igazság az orosz olaj- és gázimport amerikai szankciójáról.
- Mindenki azt mond, amit akar, egy dolog számít, amit az amerikai elnök mond - mondta tömören a kormányfő.