Andy Vajna 67 milliárd forintosra becsült vagyona elsősorban média- és filmipari érdekeltségekből, kaszinókból, ingatlanokból, étteremből áll össze – írja az Index. A portál annak is utánajárt, mi lehet ezek után az örökség sorsa.
Vajna érdekeltségei tévéhez, rádióhoz, műsorgyártáshoz, reklámhoz, szerencsejátékhoz, vendéglátáshoz és ingatlanokhoz kötődtek, az ország 20 leggazdagabb embere között szerepelt. A portál úgy tudja: nem lejátszott ügy, mi lesz a vagyonnal. Andy Vajna öröklése mindenképpen izgalmas helyzetet teremt, és biztosan kiélez konfliktusokat – írják.
A filmmogul végrendelete persze nem ismert, a portál azonban úgy véli, nem várható, hogy a milliárdos cégei ugyanúgy működnek majd tovább, mint eddig, csak azzal a különbséggel, hogy az abból származó profitot immár az özvegye realizálja.
A portál hozzáteszi: Vajna rendkívül aktív üzletember volt, aki a legkisebb döntéseket is szerette maga meghozni. Mivel a hírek szerint nem volt tisztázott, sőt a felek között vitatott volt, hogy milyen vagyonelem felett kinek van joga döntéshozatalra, most erős összecsapás várható ebben a kérdésben.
Andy Vajna 67 milliárd forintosra becsült vagyona elsősorban média- és filmipari érdekeltségekből, kaszinókból, ingatlanokból, étteremből áll össze – írja az Index. A portál annak is utánajárt, mi lehet ezek után az örökség sorsa.
Vajna érdekeltségei tévéhez, rádióhoz, műsorgyártáshoz, reklámhoz, szerencsejátékhoz, vendéglátáshoz és ingatlanokhoz kötődtek, az ország 20 leggazdagabb embere között szerepelt. A portál úgy tudja: nem lejátszott ügy, mi lesz a vagyonnal. Andy Vajna öröklése mindenképpen izgalmas helyzetet teremt, és biztosan kiélez konfliktusokat – írják.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Baj van az ikrekkel” – Kiszakadt a mellimplantátuma, műteni kell a Balázsék műsorvezetőjét
Juli élő adásban vallott az állapotáról, és arról is beszélt, milyen drága lehet a beavatkozás. A gyártó csak utólag téríti meg a költségek egy részét.
Svraka-Gévai Juli kedden reggel, élő adásban mondta el a Balázsék című műsorban, hogy egy időre távozik a Rádió 1-ből. A rádiós elárulta, hogy műteni kell, mert kiszakadt a jobb oldali mellimplantátuma – szúrta ki a Bors.
„Egy hónap múlva legalább 2-3 hétre ki fogok esni, mert baj van az ikrekkel. Rendszeresen járok szűrővizsgálatokra, mammográfiára és ultrahangra is. Utóbbi azért kell, mert mellimplantátumom van, és a mammográfia nem mondja meg, ha azzal bármi probléma van. És kiderült, hogy a jobb oldali kiszakadt”
– mesélte az adásban.
Azt is elmondta, semmi tünet nem utalt a bajra. „Igazából semmilyen tünete nincs, tehát nem fáj, nem érzékeny, alakot sem változtat, ezért nagyon megdöbbentem. Ráadásul 8 éve volt ez a műtétem, és 10 éven belül ezek nem szakadhatnának ki, de egyébként a gyártó örök garanciát is vállal rá, hogy sosem fog tönkremenni. Persze adódhatnak kisebb-nagyobb problémák, de valami rettenetes fizikai trauma kell ahhoz, hogy ez megtörténjen, de nem volt semmi ilyesmi.”
Juli arról is beszélt, hogy bár a gyártó vállalja a költségek egy részét, az összeget csak utólag fizetik vissza. „Tényleg annyira ritka, hogy ezek 10 éven belül szakadjanak ki, hogy a gyártó cég még azt is vállalja, hogy beszáll a műtét árába 1000 euróval. De ez sajnos nem úgy működik, hogy csak kicserélik, hanem ha kivették, el kell küldeniük minőség-ellenőrzésre, hogy valóban ki van-e szakadva. Tehát nekem ezt ki kell fizetnem, és utólag fogják visszautalni az összeget.”
A rádiós megnyugtatta a hallgatókat és a kollégáit is. „Szerencsére ezek az implantátumok már nem úgy működnek, hogy ha kiszakad, akkor elkezd kifolyni valami, hanem ez egy zselés anyag, és ha hosszú ideig nem veszed észre, csak akkor kezd el kitüremkedni, és kerülhet a véráramba” – mondta az adásban.
Svraka-Gévai Juli kedden reggel, élő adásban mondta el a Balázsék című műsorban, hogy egy időre távozik a Rádió 1-ből. A rádiós elárulta, hogy műteni kell, mert kiszakadt a jobb oldali mellimplantátuma – szúrta ki a Bors.
„Egy hónap múlva legalább 2-3 hétre ki fogok esni, mert baj van az ikrekkel. Rendszeresen járok szűrővizsgálatokra, mammográfiára és ultrahangra is. Utóbbi azért kell, mert mellimplantátumom van, és a mammográfia nem mondja meg, ha azzal bármi probléma van. És kiderült, hogy a jobb oldali kiszakadt”
– mesélte az adásban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bochkor Gábor és Várkonyi Andrea lánya élő adásban debütált – Nóra együtt vezette apjával a reggeli műsort
A hallgatók imádták Nórát, aki nemcsak apukáját kísérte el, de a játékban is szerepet kapott. Az egyik nyertes az ő autogramját kérte a nyeremény mellé!
Korán kelt szerdán Bochkor Nóra, hogy csatlakozzon édesapjához a Retro Rádió stúdiójában. 6 óra 8 perckor már együtt köszöntötték a hallgatókat a reggeli műsorban, amit ezúttal közösen vezettek, írja a story.hu.
„Köszöntöm a drága lányomat. De nem kell megszólalnod. Vagy meg akarsz? Nem? Jó. Igen, bejött velem dolgozni”
– mutatta be a hallgatóknak Gábor a 17 éves Nórát. A lány nem maradt végig csendben, a műsor során többször is megszólalt, és több kedves üzenetet is kapott a hallgatóktól, amiket Gábor büszkén felolvasott.
A reggeli játék nyertese kifejezetten kérte, hogy a nyereményt Nóra autogramjával együtt küldjék el neki, mivel dobosként nagy rajongója a lánynak, aki maga is zenél.
Bochkor Gábor időnként mesél lányáról a műsorban, például arról, hogy milyen színházjeggyel lepte meg, vagy hogy rendszeresen főz neki, amit Nóra örömmel meg is eszik.
A műsorvezető ritkán mutatta meg eddig a nyilvánosságnak a lányát, de mostanában egyre gyakrabban jelennek meg együtt. Nemrég egy budapesti divateseményen is feltűntek, aminek nagy sajtóvisszhangja lett.
Korán kelt szerdán Bochkor Nóra, hogy csatlakozzon édesapjához a Retro Rádió stúdiójában. 6 óra 8 perckor már együtt köszöntötték a hallgatókat a reggeli műsorban, amit ezúttal közösen vezettek, írja a story.hu.
„Köszöntöm a drága lányomat. De nem kell megszólalnod. Vagy meg akarsz? Nem? Jó. Igen, bejött velem dolgozni”
– mutatta be a hallgatóknak Gábor a 17 éves Nórát. A lány nem maradt végig csendben, a műsor során többször is megszólalt, és több kedves üzenetet is kapott a hallgatóktól, amiket Gábor büszkén felolvasott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nem lép fel a Játékszínben május 11-én Liptai Claudia, mivel aznap este A Nagy Duett döntőjét vezeti Till Attilával a TV2-n, írja a Blikk. A színház rajongóinak azonban nem kell aggódniuk: Claudia helyett Szőlőskei Tímea áll majd színpadra a Hölgyválasz című előadásban.
A Játékszín a közösségi oldalán jelentette be a változást, egyúttal köszönetet is mondott a beugró színésznőnek:
„Dupla Hölgyválasz előadás május 11-én, vasárnap! Ez alkalommal Molly szerepében – Liptai Claudia televíziós elfoglaltságai miatt – Szőlőskei Tímeát láthatják nézőink! Köszönjük a beugrást, Timi – mi már most imádjuk, drukkolunk, és sok sikert kívánunk az előadásokhoz!”
A Nagy Duett március közepén tért vissza a képernyőre hét év kihagyás után. A népszerű zenei show műsorvezetői Liptai Claudia és Till Attila, a TV2 pedig a sikerre való tekintettel két plusz adással hosszabbította meg az évadot. A döntő május 11-én, vasárnap este kerül adásba.
Az online műsorban is történt változás: az elődöntőt már nem Iszak Eszti vezette, hanem Lissák Laura, mivel Eszti csak hét adást vállalt. Mostanra pedig elérkezett a finálé hete, ahol eldől, melyik páros lesz a győztes.
Nem lép fel a Játékszínben május 11-én Liptai Claudia, mivel aznap este A Nagy Duett döntőjét vezeti Till Attilával a TV2-n, írja a Blikk. A színház rajongóinak azonban nem kell aggódniuk: Claudia helyett Szőlőskei Tímea áll majd színpadra a Hölgyválasz című előadásban.
A Játékszín a közösségi oldalán jelentette be a változást, egyúttal köszönetet is mondott a beugró színésznőnek:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Gáspár Győző szerint megmérgezték a lányát egy családi összejövetelen – kórházba kellett vinniük
A fiatal lány egyik pillanatról a másikra lett rosszul a családi összejövetelen. Győzike szerint valaki az italába keverhetett valamit, azonnal kórházba kellett vinni.
Megdöbbentő élményen van túl Gáspár Evelin. Néhány héttel ezelőtt Gáspár Győző egy családi, baráti összejövetelre vitte el feleségét, Beát és lányaikat, amikor Evelin hirtelen rosszul lett. A lány korábban még teljesen fesztelenül beszélgetett, senki nem értette, mi történhetett.
Győzike a Story.hu-nak mesélte el, mi zajlott le pontosan.
„Nagyon megijedtünk, mert annyira rosszul volt. Azonnal a helyi kórházba vittük, ahol megállapították, hogy megmérgezték. Valószínűleg valaki beletett valamit az italába.”
A showman végül hajnalban vitte haza a lányát, hogy elkerüljék a felhajtást. Evelin szerencsére gyorsan jobban lett.
A történtek mély nyomot hagytak Győzikében. „Főleg az fájt, hogy édesapám a történtek után még szegény Evelint hibáztatta, hogy milyen társaságba keveredett” – mondta szomorúan. A történetről részletesen beszélt a Beköltözve Hajdú Péterhez című YouTube-műsorban is.
A műsorban a családon belüli feszültségekről is szó esett. Gáspár Győző és testvére, Zsolti már évek óta nem beszélnek egymással. Győzike szerint ő vezette be az öccsét a show-biznisz világába, de Zsolti később hátat fordított neki.
„Zsolti felépített egy birodalmat az én hátamon, és amikor a csúcspontjára ért, ott hagyott engem a francba. Csinált egy olyat, hogy kaptam egy ajánlatot egy tévétől X forintért, ő aláment, és ő kapta meg a műsort. Megcsinálta a saját testvérével.”