News here
hirdetés

KÉK HÍREK

19-en, köztük kilenc gyerek is meghalt, amikor tűz ütött ki egy bronxi társasházban

Ez az elmúlt 30 év egyik legnagyobb kárt okozó tűzkatasztrófája New Yorkban. Több tucatnyian megsérültek, 13-an kritikus állapotban vannak.

Link másolása

hirdetés

Súlyos tűz pusztított egy társasházban New York Bronx városrészében vasárnap: tizenkilencen - köztük 9 gyerek- meghaltak és több mint hatvanan megsérültek, többen súlyosan - írja a Guardian.

A hatóságok szerint a tüzet egy kétszintes lakásban lévő térfűtő berendezés meghibásodása okozta. A két lakás közötti ajtót nyitva hagyták a lakók, így a tűz könnyen átterjedt egyik emeletről a másikra. Több mint 200 tűzoltó küzdött a lángokkal, amelyek ellepték a 120 lakásos, 19 emeletes épületet.

Minden emeleten találtak áldozatokat, akiknek leállt a légzésük vagy a szívük, és szinte mindegyikük a belélegzett füst miatt halt meg, nem az égési sérülések miatt.

A tűzoltóság szóvivője elmondta, hogy a füstjelzők működtek, de sok lakó először nem vette komolyan, mert az épületben elég gyakori a téves riasztás.

Ez az elmúlt 30 év egyik legsúlyosabb tűzkatasztrófa New Yorkban. A még csak néhány napja munkába álló új polgármester szerint pedig a modern idők egyik legtragikusabb tűzvésze is a bronxi eset.

"A számok borzasztóak. Ez egy szörnyű, fájdalmas pillanat New Yorknak. A tűz hatása fájdalmat és kétségbeesést fog okozni városunkban"

- fogalmazott Eric Adams.

hirdetés

Azt is elmondta, hogy az áldozatok és a sérültek között több bevándorló is van, főleg Gambiából. A ház egyik lakója, Jose Henriquez dominikai bevándorló, aki a 10. emeleten él a családjával. Ők úgy vészelték át a tüzet, hogy egy nedves törülközőt tettek az ajtó alá, amikor rájöttek, hogy nem menekülhetnek ki a lakásból, hiszen a folyosót már ellepte a füst. Egy másik lakó, Cristal Diaz is ugyanígy akadályozta meg, hogy a füst beszivárogjon az ajtó alatti résen keresztül a lakásába.

"Őrület volt az egész. Fogalmunk sem volt, mit csináljunk. Kinéztünk az ablakon és azt láttuk, hogy a halottakat takaróba csavarják"

- idézte fel.

A 61 éves Sandra Clayton viszont a menekülést választotta. Felkapta a kutyáját, majd elkezdett rohanni a folyosón, aztán le a lépcsőn, miközben hallotta, hogy az emberek kiabálnak és sírnak mindenhol. Sajnos kiskedvence futás közben kiesett a kezéből, és amikor később megtalálták a lépcsőházban, már nem élt.

A lakókat ideiglenesen egy közeli iskolában helyezték el. New York kormányzója, Kathy Hochul is meglátogatta őket, akit sokkolt a tragédia és az a fájdalom, amit a gyászoló hozzátartozók szemében látott. Kijelentette, hogy a polgármesterrel együtt ő is igyekszik mindenben segíteni a lakókat és az áldozatok családját, és létrehoznak számukra egy kárpótlási alapot is.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK
Politikus volt a múlt heti egyiptomi cápatámadás áldozata
Az osztrák nő kezét és lábát is leharapta a ragadozó, sokan végignézték az utolsó perceit.
Fotó: Sinousxl / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2022. július 05.


Link másolása

hirdetés

Szombaton mi is beszámoltunk róla, hogy durva cápatámadásban meghalt egy osztrák nő egy egyiptomi strandon. A megtámadott 68 éves asszony kezét és lábát is leharapta a ragadozó. Ugyan ki tudott úszni a partra, de ott azonban már nem tudták megmenteni az életét.

A Bild most kiderítette, hogy az áldozat egy Elisabeth S. néven emlegetett egykori osztrák politikus volt.

A nő a Hurghada közelében fekvő település, Szahl Hasis tengerpartján veszítette életét. Elisabeth aznap még egyszer, utoljára szeretett volna megmártózni a vízben mielőtt hazatérnek, amikor megtörtént a tragédia. A szemtanúk állítása szerint több strandoló is jelezte a támadás előtt, hogy cápát láttak a vízben, de senki sem vette komolyan a riasztást – írja a német lap alapján a Life.hu.

A nő haláltusáját többen végignézték, sokan filmeztek is, egy ilyen videó a Twitteren is elérhető. Ezen látszik, hogy a parton állók kötelet próbálnak dobni a kétségbeesett, szenvedő áldozatnak.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK
Gyanúsítottként hallgatták ki az allergiás rohamban elhunyt hétéves kisfiú napközis tanárát
A mogyoróallergiás gyerek még januárban lett rosszul, miután az iskolában evett az osztálytársa szülinapi tortájából, amiben mogyoró is volt.

Link másolása

hirdetés

Gyanúsítottként hallgatták ki annak a hétéves kisfiúnak a napközis tanárát, aki januárban allergiás roham következtében életét vesztette a Fóti úton lévő Mol-benzinkútnál – tudta meg a 24.hu.

A BRFK sajtóosztálya a lap megkeresésére azt írta:

"a nyomozás folyamatban van. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály munkatársai egy 45 éves nőt halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt gyanúsítottként hallgattak ki. A nő szabadlábon védekezik".

A kisfiú az iskolában lett rosszul, miután belekóstolt az osztálytársa születésnapjára hozott tortába. Már az iskolában hányni kezdett. A szülőket is értesítették erről, akik érte mentek, az édesanya már ölben vitte a kocsihoz a kisfiát. Alig 800 méter megtétele után azonban meg kellett állniuk egy benzinkútnál, mert a fiú már annyira rosszul volt, hogy levegőt sem kapott. Ekkor érkeztek meg a benzinkúthoz a mentők, akik hosszan küzdöttek a gyerek életéért, de már nem tudták megmenteni.

A gyerek mogyoróallergiás volt, amiről a szülei tudtak. Az RTL Híradó megkeresésére azonban az iskola nem mondta el, hogy a szülők értesítették-e őket erről.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Diósjenői gyilkosság: agyonverte, majd a kertben elásta a 19 éves Alexandra holttestét a nevelőapja
Az ő maradványai kerültek elő múlt héten. A nyomozás gőzerővel folyik tovább, hogy kiderüljön, mit történt a fiatalabb testvérrel.

Link másolása

hirdetés

Egyre több részlet derül ki a 2009-ben Diósjenőről eltűnt testvérpárral kapcsolatban, akiket a gyanú szerint a nevelőapjuk ölt meg. A rendőrség kedd délután a Facebook-oldalán közölt újabb részleteket az esetről. Ebben azt írják, hogy a múlt héten megtalált maradványok az idősebb lány, az eltűnésekor 19 éves Alexandra maradványai lehetnek.

A lányt a nevelőapja 2009 márciusában egy szóváltást követően agyonverte, majd a holttestét elásta.

A hatóság azt is írja, hogy a 2009-ben eltűnt Nógrád megyei testvérpár keresésébe az évek során több rendőri szerv is bekapcsolódott.

„Rengeteg információt, adatot összegyűjtöttek, megvizsgáltak, feltérképezték a lányok személyi körülményeit, családi és baráti kapcsolatait, vagyoni helyzetét, szokásait. A feltárt és összefüggéseiben gyanús körülmények sajnos a bűncselekmény elkövetését erősítették meg” – írták.

A hatóságok június 30-án értek mérföldkőhöz az ügyben, amikor elsősorban személyi bizonyítékok láncolata alapján elfogták a 47 éves férfit. A rendőrök szerint, bár

H. József nem volt együttműködő, másnap azonban a nyomozók megtalálták a maradványokat a korábbi lakóhelyének udvarán.

Az RTL Klub azóta azt is megtudta: a fiatalabb lány gyereket szült az eltűnése előtt, a kisfiú később nevelőszülőkhöz került. A Blikknek pedig korábban a lányok testvére azt mondta:

hirdetés
sok konfliktusuk volt, gyakran veszekedtek a nevelőapjukkal, aki emlékei szerint szexuálisan is zaklatta a lányokat.

A rendőrség szerint hatalmas áttörés értek el az ügyben, és bár a férfi letartóztatásban van, a nyomozás gőzerővel folyik tovább, hogy kiderítsék, mi történt a fiatalabb lánnyal.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Megtalálták a a Dunába borult másik bv-s kutyakiképző holttestét is
A 29 éves férfi holttestét a Kis-Duna-híd közelében találták meg és emelték partra.
MTI/SZM - szmo.hu
2022. július 06.


Link másolása

hirdetés

Megtalálták a büntetés-végrehajtás (bv) 29 éves, hivatásos állományú tagjának holttestét Rácalmásnál, a Kis-Dunában - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

A holttestet a Kis-Duna-híd közelében találták meg és emelték partra

- írták.

Korábban mi is írtuk róla, hogy a Dunába esett és elmerült két büntetés-végrehajtási tiszt, akiket egy ideig a Terrorelhárítási Központ (TEK) is nagy erővel keresett, de a kutatást nehezítő körülmények miatt ők kénytelenek voltak felhagyni vele.

A másik, 34 éves férfi holttestét csütörtökön szintén a Kis-Duna hídnál találták meg a vízben.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: