prcikk: Tapsoló fiatalok és egy büdös bácsi: így indult Magyar Péterék országjárása Miskolcon és Szerencsen | szmo.hu
SZEMPONT
A Rovatból

Tapsoló fiatalok és egy büdös bácsi: így indult Magyar Péterék országjárása Miskolcon és Szerencsen

Nem hagyta hidegen az embereket Magyar Péter borsodi látogatása. A követői megtöltötték a sportcsarnokokat, az ellentüntetők pedig az épületek előtt kiabáltak.


Borsodban kezdte meg az újabb országjárást Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke jó előre beharangozta, hogy a mostani turné nem lesz olyan intenzív, mint a tavaszi volt, mivel nincs kampányidőszak. Az őszi országjárás első két állomására, Szerencsre és Miskolcra mi is elkísértük a politikust.

Mindkét városban egy-egy csoport ellentüntető fogadta a politikust. Rajtuk kívül Szerencsen rengeteg kormánypárti újságíró próbálta a Vogel Evelin-féle hangfelvételek tartalmáról kérdezni Magyart, aki azonban gyorsan bejutott a lakossági fórum helyszínére az utcáról.

Az ellentüntetők is csak addig kiabáltak a korlátok mögül, amíg Magyar Pétert látták. Akadt olyan férfi, aki lehazaárulózta, egy másik - szintén a Vogel-féle hangfelvételre utalva - azt írta egy táblára, hogy ő büdös, Magyar pedig neobolsevik. Eközben a sportcsarnokokban jelentős tömeg, köztük rengeteg fiatal előtt szólalhatott fel a pártvezér.

A borsodi két állomásról itt vannak a legjobb fotóink:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Panyi Szabolcs: Orbán Viktor katonaéveiről lehet kompromittáló anyaga a Kremlnek
Az oknyomozó újságíró szerint zsarolásra alkalmas iratok lehetnek Moszkva birtokában. Az újságíró szerint ez magyarázatot adhat a miniszterelnök oroszbarát fordulatára, miközben a Szemjon Mogiljevics-féle zsarolási teóriát kamunak tartja.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 10.



Panyi Szabolcs, a Direkt36 és a VSquare oknyomozó újságírója volt a Helyzet van podcast vendége, ahol a magyar választási kampányt övező titkosszolgálati játszmákról, az ellene indított lejárató kampányról és az orosz befolyás mélységeiről beszélt.

Az újságíró szerint a mostani intenzív kampányidőszak nagyjából az ő március 6-i, a VSquare-en megjelent cikkével kezdődött, amelyben arról írt, hogy az orosz katonai hírszerzés, a GRU emberei jelentek meg Magyarországon, hogy Orbán Viktor érdekében befolyásolják a választásokat. Panyi elmondta, maga a tény, hogy orosz befolyásolási kísérlet zajlik, több mint tízéves kutatómunkája után nem lepte meg.

„Ami meglepett, az az, hogy ez a helyzet odáig eszkalálódott, hogy a magyar kormány az igazából semmit nem tesz ez ellen”

– fogalmazott. Állítása szerint olyan információk jutottak el hozzá, majd később a Financial Times által megszerzett dokumentumok is ezt erősítették meg, hogy a Kreml egy 80 fős kormánypárti influenszerhálózaton keresztül terjesztett volna mesterséges intelligenciával generált, orosz dezinformációs tartalmakat, miközben 30 ellenzéki véleményvezért próbáltak volna elnyomni. Szerinte az teszi unikálissá a magyar esetet más országokéhoz képest, hogy

míg máshol az állam ellenállt az orosz beavatkozásnak, „Magyarországon ez a magyar kormány hatalomban tartása érdekében történik”.

A cikk megjelenése után szerinte a kormányoldal és a propaganda sajtó példátlan támadást indított ellene. „Ez volt az első olyan eset, hosszú-hosszú évek óta, amikor átlépte a határt, mondjuk Kocsis Máté, Fidesz frakcióvezető és mások is. Retorikailag és jogilag is átlépték azt a határt, amit korábban igyekeztek betartani” – mondta Panyi, aki szerint korábban kerülték a direkt vádakat, hogy egy bíróságon véleménynyilvánításnak minősüljön a kijelentés.

„Itt átlépték azt a határt, hogy direkt módon kijelentették azt, hogy én egy kém vagyok, meg hazaáruló vagyok.”

Hozzátette, Kocsis Máté a parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának tagjaként letagadta, hogy a testületben elhangzottak volna a GRU-s ügynökök magyarországi jelenlétére vonatkozó információk.

Az elmúlt hetekben megszaporodott, nyugati lapokban megjelent, nemzetbiztonsági forrásokra hivatkozó cikkek kapcsán Panyi Szabolcs úgy véli, nem egy, a nyugati szövetségeseknek tulajdonítható, összehangolt akcióról van szó. Szerinte

a helyzet egyszerűen annyira súlyossá vált, hogy az már nemzetbiztonsági kihívást jelent a NATO és az EU számára is.

Úgy látja, az események inkább „hólabdaszerűen” indultak el, miután ő nyilvánosságra hozott egy részletet egy lehallgatott Szijjártó-Lavrov beszélgetésből, ami más újságírókat is arra ösztönözhetett, hogy megkérdezzék a saját forrásaikat.

A lehallgatott beszélgetések eredetéről szólva kifejtette, a nyugati titkosszolgálatok vélhetően nem a magyar politikusokat, hanem orosz célpontokat figyelnek meg, és a magyar vezetők egyszerűen „a vonal túlsó oldalán” bukkannak fel.

„Túl sokat telefonálnak Moszkvába, ennyiről van szó”

– jelentette ki. Szijjártó Péter esetében szerinte a külügyminiszter többszöri figyelmeztetés ellenére sem használ biztonságos kommunikációs csatornákat, ami Panyi szerint, ha nem Magyarországon történne, súlyos büntetőeljárásokat vonna maga után.

„Az én feltételezésem az az, hogy a legsúlyosabb dolgok, azok mind privátban, a személyes találkozókon hangzanak el.”

Az ellene indított lejárató kampány második, intenzívebb hullámát egy másik cikke váltotta ki, amely egy ukrán pénzszállító elfogásáról szólt. Ennek hatására jelent meg a Mandineren egy vágott és vélhetően manipulált hangfelvétel egy forrásával folytatott beszélgetéséről. Az újságíró szerint ez egyértelműen bosszú volt, amelynek valódi kiváltó oka egy korábbi, a brüsszeli „pancser kémtevékenységről” szóló cikke lehetett. Az ukrán pénzszállítós akciót egy tudatos, Farkas Örs, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár által vezényelt provokációnak tartja, aminek célja egy Ukrajnával való konfliktus gerjesztése volt.

A Farkas Örs nevével fémjelzett időszakról szólva Panyi a titkosszolgálatok működésében kontinuitást lát, de az elmúlt hetek eseményei szerinte brutális eszkalációt jelentenek. Úgy véli, a szolgálatoknál eltűnt a szakmai középvezetés, és a szerveket teljesen Orbán Viktor újraválasztásának szolgálatába állították. „Ki fog ezután bármit megosztani egy magyar titkosszolgálattal, hogyha azt látják, hogy a következő pillanatban azt mondjuk egy újságíró ellen tudják felhasználni. Tehát ez elképesztően felelőtlen” – mondta. A saját lehallgatásával kapcsolatban megjegyezte, elképzelhető, hogy egy új, a Pegasus utódjának számító magyar kémszoftverrel hajtották végre az akciót.

A kémkedés vádjával tett feljelentést Panyi Szabolcs a politikai kommunikációs gépezet részének, jogi szempontból komolytalannak tartja.

„A kémügyek nem úgy működnek, hogy bejelenti a kormány sajtótájékoztatóján, a kormányinfón a miniszter, hogy ő egy kém és ezzel feljelentést teszünk.”

A valódi veszélyt nem a jogi eljárásban látja.

„Amitől igenis tartani kell az az, hogy mindig vannak mentálisan, pszichológiailag instabil emberek, akik elhiszik, hogy én tényleg egy ukrán kém, én tényleg egy hazaáruló vagyok, és esetleg ők azt gondolják, hogy nekik kell igazságot szolgáltatni.”

Az orosz befolyásról szóló könyvén is dolgozó újságíró beszélt arról is, hogy mi állhat Orbán Viktor oroszbarát fordulata mögött. A Szemjon Mogiljevics nevével fémjelzett zsarolási teóriát „full kamunak” tartja. Ehelyett szerinte a magyarázat sokkal hétköznapibb.

Kutatásai alapján létezik olyan, a Kreml által is őrzött kompromittáló anyag, amely Orbán Viktor katonaéveire és a 3/4-es csoportfőnökséggel való állítólagos együttműködésére vonatkozik. Bár ez szerinte erkölcsileg nem lenne elítélhető, egy antikommunista imázsra építő politikus számára a 2000-es években rendkívül súlyos lehetett volna.

Emellett már a 2000-es években létezett egy olyan orosz titkosszolgálati kapcsolattartó, aki a Kreml és a magyar kormány között a korrupt üzleteket menedzselte, és már akkor felvette a kapcsolatot a Fidesszel, amikor Orbán még a Gazprom legvidámabb barakkjáról beszélt.

Panyi a megnövekedett nyilvános szerepléseit tudatos stratégiának nevezte, amellyel a lejárató kampányra reagál, és amellyel a hatalmas nemzetközi szakmai szolidaritást is viszonozza. Szerinte az európai közvélemény a magyar eseményeket nem a helyi kampány, hanem az orosz befolyás kontextusában értelmezi.

„Ők úgy értelmezik, hogy ez az orosz befolyásolási kísérlet, ez az orosz módszerek átvétele, és amikor egy újságírót kémkedéssel vádolnak, az konkrétan az a putyini mintázatnak az átvétele.”

Saját munkájára egyfajta kémelhárításként tekint, mivel állítása szerint a magyar állami szervek nem végzik el ezt a feladatot.

„Mi történik akkor, ha egy miniszter olyan dolgokat csinál, amit ha bárki más csinálna, akkor kattanna a bilincs?”

Ezt a kérdést Szijjártó Péter tevékenységére utalva tette fel, akinek Lavrovval való viszonyát egyenlőtlennek és alárendeltnek írta le.

Arra a kérdésre, hogy milyen érzés az állam ellenségeként élni, úgy reagált, hogy a magyar kormányt nem tekinti szuverénnek, a módszereket és a vádakat pedig orosz mintázatúnak tartja. „Én nem vagyok közellenség, lehet, hogy az államnak az ellensége vagyok, de hogy én újságíróként a magyar nyilvánosságot, a magyar közönséget, a magyar olvasókat szolgálom. Az, hogy most van egy olyan rezsim, amelyik nem feltétlenül a magyar szempontokat tekinti a legfontosabbnak, (...) hát ezért hadd ne érezzem már rosszul magam.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András Orbán péntek reggeli beszédéről: Az ország egy nagy cselt várt a „NER csodacsatárától”, de ehelyett csak egy erőtlen akciót kapott
A politikus a választás előtti utolsó pénteken reagált Orbán Viktor bejelentésére. A Momentum alapítója szerint a kormányoldal ezzel a lépéssel egy „szánalmas öngólt” rúgott.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 10.



A Momentum Mozgalom alapítója szerint a kormányoldal „tényleg elfogyott” a vasárnapi választás előtt. Fekete-Győr András egy pénteki Facebook-posztban úgy fogalmazott, az ország egy nagy cselt várt a „NER csodacsatárától”, de ehelyett csak egy erőtlen akciót kapott.

„Tizenhat éven át tartó, gátlástalan egész pályás letámadás után egy ország várta, hogy a NER csodacsatára a legvégén még bemutasson egy utolsó nagy cselezést.

Ha valamikor, hát most tényleg sikerült magára terelnie a figyelmet: húszezren figyelték élőben a beígért »rendkívüli bejelentést«. Az egész ország várta lélegzetvisszafojtva a titkos fegyvert, a mindent elsöprő ellencsapást a hetek óta rájuk szakadó botránylavinára...” – írta Fekete-Győr.

A politikus által említett „rendkívüli bejelentés” Orbán Viktor pénteki üzenete volt, amely a kampányhajrában nagy figyelmet kapott. Az üzenetet Lakner Zoltán politológus Grósz Károly egykori MSZMP-főtitkár hírhedt beszédéhez hasonlította, amelyben a rendszerváltás előtt a fehérterrorral riogatott. A miniszterelnök most egy szervezett, káosszal fenyegető kísérletről beszélt.

Fekete-Győr szerint ez a bejelentés nem érte el a célját, sőt, a visszájára sült el.

„Erre a nagy roham helyett mit kapunk? Még csak nem is kapufát, hanem egy a saját térfélen botladozva rúgott szánalmas öngólt. Már ahhoz is kevesek, hogy vergődjenek.”

A kampány utolsó napjait amúgy is a kölcsönös vádaskodás jellemezte. Dömötör Csaba bejelentette, a Fidesz Demokrácia Központot hoz létre, hogy a polgárok jelezhessék a Tisza Párt által elkövetett választási visszaéléseket. Ezzel párhuzamosan Magyar Péter azt állította, a kormány orosz dezinformációval terjeszt hamis híreket a pártja jelöltjeinek állítólagos visszalépéséről.

A Momentum alapítója a bejegyzésében egyenesen Rogán Antalt szólította meg, és a rendszer végéről írt.

„A szemünk láttára omlik össze az a bizonyos legyőzhetetlennek hitt gépezet, és a nagy fináléra a gigantikus leszámolás helyett szerencsére nem maradt más, csak egy erőtlen, tartalom nélküli semmi.”

Úgy véli, a választók fogják megadni a kegyelemdöfést vasárnap. „Ennek a rendszernek tényleg vége van. Úgy tűnik, nem maradt több ász az ingujjukban, vasárnap pedig mi magunk, magyarok milliói fogjuk megadni a kegyelemdöfést ennek a szánalmas agóniának!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Egy 8 éves kislány a Híradótól rettegve akart elmenekülni az országból - személyes történettel illusztrálta a propaganda mérgező hatását Pottyondy Edina
A youtuber egyik ismerőse a „háborúpárti, éhező, fázó nyugatról” látogatott haza a húsvéti ünnepekre, és esténként az M1 és a TV2 híradóit nézték.


„Apa, azonnal menjünk haza, mert itt háború lesz” – Pottyondy Edina szerint egy nyolcéves kislány mondta ezt az apjának, miután pár napot Magyarországon töltött és megnézte a híradókat. A youtuber egy Facebook-bejegyzésben ezen a történeten keresztül írt arról, szerinte milyen pszichológiai hatással van a kormányzati háborús kommunikáció a gyerekekre és a társadalomra.

Pottyondy azzal kezdi a posztját, hogy egy ismerőse a „háborúpárti, éhező, fázó nyugatról” látogatott haza a húsvéti ünnepekre. A család estékenként megnézte a Híradókat az M1, az RTL és a TV2 csatornákon.

„A harmadik nap, fektetéskor a nyolcéves kislánya felült az ágyban, nagy, komoly szemekkel ránézett, és azt mondta: »Apa, azonnal menjünk haza, mert itt háború lesz.«”

A youtuber szerint nem egyedi esetről van szó.

Azt írta, mióta meséli ezt a történetet, a barátai rendre azzal válaszolnak, hogy az ő ismeretségi körükben is van olyan gyerek, aki szorong a háború miatt. „Hallottam olyan kislányról, akinek az óvónők pszichológust javasoltak, mert annyira szorongott” – tette hozzá.

Pottyondy a kormányzati kommunikációt tette felelőssé a jelenségért.

„Ez az iszonyú göbbelsi gonoszság hatással van mindannyiunkra. Mérgez bennünket a propaganda, a hazugságok, az összeesküvés-elméletek, a paranoia, a háborús pszichózis, a polgárháborús logika.”

A „háborús pszichózis” vádja nem új a kormánykritikus oldalon. Korábban Magyar Péter is azzal vádolta a kormányt, hogy „évek óta háborús pszichózisban és riogatásban tartja az országot”.

Pottyondy a bejegyzésében a saját tapasztalatairól is beszámolt, utalva a kegyelmi botrány után szervezett influenszer-tüntetésre.

„Minket, az influenszer-tüntetés szervezőit azért kergettek szorongásba, álmatlan éjszakákba, valakit majdnem a halálba, mert YouTube-videókat készítettünk, és politikusi ambíció nélkül felszólaltunk valami ellen, ami baszta a csőrünket.”

Úgy látja, a legrosszabb következmény a társadalmi megosztottság, hogy „magyar gyűlöl magyart, mert mást gondol a politikáról”.

Bejegyzését egy felhívással zárta: „Most itt a lehetőség véget vetni az őrületnek. Hajrá!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Hann Endre: Határozottan merem állítani, hogy a Tisza Párt nyeri a választást
Ha minden ebben a mederben halad tovább. A Tisza potenciális kétharmados győzelmével kapcsolatban már óvatosabb volt a Medián ügyvezetője.


A Medián ügyvezetője, Hann Endre a Klubrádiónak adott interjúban fejtette ki véleményét a közelgő választás várható eredményéről.

Kijelentette:

„Most már azért elég határozottan merem állítani, hogy a Tisza Párt nyeri a választást, ha minden ebben a mederben halad tovább, márpedig igen rövid a hátralévő idő”.

A Medián ügyvezetője úgy érzi, hogy „a Fidesz az elmúlt két évben folyamatosan késésben volt”.

Hann Endre szerint bár

„földrengés ettől még bármikor lehet, de ennek a valószínűsége a következő másfél napban szinte nulla.”

Arra a felvetésre, hogy a független közvélemény-kutatók jelentősen alulmérhetik a Fidesz támogatottságát, Hann azt mondta, szerinte ennek a valószínűsége közel van a nullához.

Hozzátette, hogy

„1989 óta rengeteg tapasztalattal rendelkeznek”, és állítása szerint „eddig pedig még nem tévedtek akkorát, ami szégyellni való lenne.”

A társadalmi hangulattal kapcsolatban úgy fogalmazott: „Van egyfajta lelkesültség a társadalom egy jelentős részében”.

Azt a feltevést, hogy a fideszesek a borúlátásuk miatt kevésbé lennének most elérhetőek a kutatók számára, nem érzi eléggé megalapozottnak.

Azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz az egyéni körzetek megnyerésével fordíthat a listás eredményen, és így nem jönne össze a Tiszának a mandátumtöbbség, a Medián ügyvezetője azt mondta, hogy „olyan jelentős népszerűség-különbség mellett, mint amit ők is mérnek, ez nem fordulhat elő szerinte.”

A Tisza Párt potenciális kétharmados győzelmével kapcsolatban már óvatosabb volt, jelezte, inkább megvárná az éppen zajló kutatásuk végét.

Hann Endre hangsúlyozta, hogy az általa elmondottak nem ígéretek vagy jóslatok.

„Természetesen nagyon foglalkoztat, mi lesz az eredmény” – mondta, majd hozzátette: „amit mondunk, azt ne vegye senki ígéretnek vagy jóslatnak, az egy megalapozott előrejelzés”.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk