Lemondott a szexről, otthagyta a szakmáját: hatalmas fordulatot vett a Házasság első látásra Gerijének élete
Miután ideiglenesen lemondott a testiségről, rátalált a szerelem – és közben új karriert is épít: Tóth Gergely, a Házasság első látásra című műsorának korábbi szereplője új fejezetet nyitott magánéletében és munkájában is.
A valóságshow utáni ismertség megnehezítette számára a párkeresést, miközben egykori feleségével, Renivel a válásukat januárban mondták ki hivatalosan.
Geri a Blikknek elmondta, a műsor utáni népszerűség gyakran inkább hátrányt jelentett.
– nyilatkozta.
Több rövid, sikertelen kapcsolata is volt, ahol úgy érezte, önismeretben nincsenek egy szinten a partnerével, ami hamar problémákhoz vezetett. A sorozatos kudarcok után Geri egy komoly döntést hozott, amelyről már korábban, májusban és októberben is beszélt egy-egy szakítás után.
– mesélte.
Új párját a munkája révén, még csontkovácsként ismerte meg másfél évvel ezelőtt, amikor hirdetései kapcsán kezdtek beszélgetni. A nő akkor még párkapcsolatban élt, így egyértelművé tette, hogy csak szakmai az érdeklődése. Pár hónapja azonban újra felvették a kapcsolatot, amikor a hölgy már szingli volt. Bár
„Ő egy nagyon tudatos, felnőtt gondolkodású nő, és minden szempontból jól működünk együtt: tudjuk éreztetni egymással a szeretetünket, és szerintem ez nagyon fontos egy párkapcsolatban.”
Geri szerelmi élete mellett a karrierje is új irányt vett. Úgy érezte, változásra van szüksége, ezért
Kezdetben a kivitelezésben dolgozott, de tehetségét hamar felismerték. „Novemberben előléptettek sales és marketing menedzserré, úgyhogy most tényleg szárnyalok, úgy érzem, a helyemen vagyok” – jelentette ki boldogan. Hozzátette, külön öröm számára, hogy a munkájával értéket teremthet.